A teisták miért nem tudnak érvelni?

22.02 vagyok. Én úgy gondolom azért szép (bár ez relatív) és sokszínű a világ, mert különbözünk, legyen az jó vagy rossz tulajdonság, most nem ez a lényeg. Egyszerűen hülyeségnek tartom azt ha valaki megkérdezi MIÉRT hiszel, ahogy azt is, ha valaki logikus érveket próbál erre találni. Fölösleges bizonygatni történelmi és kutatói munkákkal, hogy márpedig Isten létezik (vagy ennek ellenkezőjét). Ha valakinek létezik, akkor neki létezni is fog, ha nem, akkor nem... Sosem értettem miért nem tudják elfogadni ilyen téren egymást az emberek, miért kell örökös vitában élnie bárkinek is a hitével kapcsolatban? Mindig van aki megpróbál rácáfolni, és a hívő ember bele is megy a vitába, pedig úgy is teljesen felesleges. Ha engem állítanak szembe hasonló kérdéssel csak mosolygok egyet és gondoljon ki mit akar. Rengeteg ember számára a hit egy hatalmas támasz a mindennapi életben. Kapaszkodót jelent a nehéz helyzetekben, és van kinek hálát adni a boldog pillanatokért. Nem kell ezt ész érvekkel alátámasztani, én úgy gondolom, hogy EZ számít! Ha megcáfolnák valamilyen példával a Bibliai történeteket ez a rengeteg ember akkor is hinne...

Hogy megint éljek egy példával, nagyon sokan a szüleik, családtagjaik halála után, még beszélnek az elhunythoz. Senki nem tudja bizonyítani, hogy azt a halottunk hallja, senki nem támasztja alá, hogy a halottak "vigyáznak ránk" és tudnának bármit is tenni az érdekünkben, ez az itt maradt családtag számára viszont akkora megkönnyebbülést, és lelki megnyugvást jelenthet, amit más nem tud megadni, csak az ebben rejlő hit!

Ezt baromi nehéz megfogalmazni, nem is tudom mennyire volt érthető, volt szerencsém néhány egyházhoz, de nem tartom magamat mélyen vallásosnak, nem élek az egyház szerint, nem vallom úgy hogy a Bibliát szó szerint kell értelmezni vagy feltétel nélkül elfogadni, mert számomra a hit nem ezt jelenti!

25/F vagyok

Kedves 22:02 es HSZ.

Teljesen világos, amit leírsz a HIT ről, én is hasonló véleményem vagyok, de szeretnék kérdezni valamit. Ha én azt mondom neked, hogy TUDOK valamit, ráadásul egy olyan dolgot, amit az egyházak félreértelmeztek, akkor elhiszed nekem? Ugyanis az egyházi embereknek tényleg csak a hiten alapul a meglátása(tisztelet a kivételnek), éppen ezért nem is tudnának semmilyen "érvet" felhozni az ellentáborral szemben. De ha teljes tudatában lennének a való igazságnak, akkor az már nem HIT lenne többé, hanem TUDÁS. Tehát ha valaki valamit tud, azt el lehet hinni, de ha valaki valamit csak hisz, azt már annyira nem. Ez ilyen feltételes mód, viszont, amit én akarok kifejezni, az kijelentő, és háttérrel rendelkező "tanítás", logikus és ésszerű magyarázattal. Mindenki eldöntheti mit hisz, de ha valaki tud valamit, és bizonyítani is tudja szavakkal, akkor abban nem értem miért kell kételkedni?!

Egyébként igaz, az hogy erőt ad az "Istenben" való hit, de fogós kérdés, hogy vajon miért?

A válaszod elejére még visszatérnék ha lehetséges. Hogy érted ezt a "bár relatív" kifejezést? És nem mindegy szerintem, hogy jó vagy rossz tulajdonság. De ezt te is tudod, csak mélyebben bele kell gondolnod. Példát nem hozok fel, lehetne ezret.

A Biblia amúgy tényleg mese, tele, tele tanulságokkal, amiket fontolóra kellene venni egy cseppet, és talán megszűnne a gond.

Egy utolsó megjegyzés még ha szabad, ezzel a hit/tudás kérdéssel kapcsolatban.

Hiába tudsz te valamit 100 százalékosan, ha nem hiszed el a hitelességét. Hiába hiszel el valamit teljesen, ha nem tudod, hogy az tényleg igaz e... :)

üdv

25/F

Az egyházi emberek ellenérve pont a HIT! Ha ebben hisznek, ezt vallják, erre teszik fel az életüket, akkor miért kéne érveket keresniük, TUDNIUK, hogy ez valóban így volt/van-e? A mélyen vallásosak elhiszik, amit az egyházuk tanít nekik függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem, mert itt sem ez a lényeg. Itt most felsorakoztathatnánk a buddhizmustól az iszlám valláson és a hinduizmuson át mindent. Részleteiben minden egyház másban és másban hisz. Nincs egyikre sem magyarázat, sem tények, amik alátámasztanák, még is emberek milliói hisznek benne, és az egyházak viszonylag békességben élnek egymás mellett. Természetesen ezeket a nézeteket összehozni sem lehet úgy, hogy egy teljes képet alakítsunk ki hogy is volt, mi is történt. Ha elém állnál, és azt mondanád tudsz valamit, amit az egyházak félreértelmeztek, én mosolyogva megköszönném, hogy megosztottad velem, bár gondolom ez az igazán vallásos embereknél megint nem így van, de egyáltalán nem gondolom, hogy ha egy konkrét tényt az orruk elé raknál, akkor hirtelen megváltozna a véleményük a vallásukról!

Hogy miért ad erőt az Istenben való hit… Nem csak az Istenben való hit ad erőt, bármiben való hit adhat. Pl, hiszel a párodban, és bízol benne, hiszel a barátaidban, ha összetörsz, hiszel abban, hogy lesz még szebb a jövő, ez mind mind a hithez tartozik, ugyanakkor számomra fontos az Isten hit is. Sosem beszélek róla, nem hirdetem, nem próbálom másokra rátukmálni, még csak nem is gyakorlom, viszont az, hogy ha lelkileg mélyponton vagyok, és „elhiszem”, hogy van egy feljebb lévő hatalom, aki nekem segíthet, akihez rendületlenül imádkozhatok, aki meghallgat és segít ha baj van, az hihetetlenül megtud nyugtatni. Innentől kezdve lényegtelen hogy valójában létezik-e, illetve ki hisz benne és ki nem… számomra ez a „tudat” erőt ad, és ha ezen mások csak nevetnek engem az sem érdekel! Az előző példámban is említettem a halott embereket. Ha meghal egy közeli barátom, rokonom, iszonyatosan ki tudok borulni, holott TUDOM, hogy ez az élet rendje… beteg volt, idős volt, stb. Ha kimegyek a temetőbe a sírja szélére ülök, kisírom magam, és „elmondom neki” mi bánt, esetleg azt, amit szerettem volna neki még utoljára elmondani, akkor megkönnyebbülök, és ezáltal feltöltődök, teljesen mindegy hogy odalép-e valaki elém és azt mondja „Ember! Ő halott! Kihez beszélsz?”, akkor is meg fogom tenni újra és újra, mert nekem a hit, hogy az elhuny szerettem hall, ez erőt ad! Ugyan így vagyok az Isten hittel! Ha hozzá beszélek, ha tőle kérek segítséget, akkor sem fog meghatni, ha megkérdezi valaki még is miért beszélek hozzá ha nincs is? Nekem jól esik az, hogy itt van a hitem, amire bármikor támaszkodhatok, akinek az alanya akár létezik, akár nem, én akkor is bízom benne, hisz sokszor már csak ez segít, és jobb a hitembe kapaszkodva fohászkodni valamihez vagy valakihez, mint vagdosni az ereimet!

Az hogy a világ szép-e az relatív… kinek? Mit nevezünk szépnek? Teljesen igazad van, hogy nem mindegy jó vagy rossz tulajdonságról beszélünk-e egyszerűen csak nem akartam belemenni… Viszont úgy gondolom, hogy ha nem lennénk különbözőek, nem lennének rossz tulajdonságaink (itt most nem feltétlenül a gyilkos hajlamokra gondolok, inkább csak irigységre, féltékenységre, kapzsiságra stb), akkor csak sablon emberek lennének a földön, mindenki kacagna, vidám lenne, semmi változatosság nem lenne, és itt most a legfontosabb! NEM LENNE MIÉRT HINNI ISTENBEN! :)

A kérdés inkább részemről az, hogy miért alakul ki valakiben a hit? Tudom, hogy bennem miért alakult ki, na de vajon mást mi sodort ahhoz, hogy bízzon egy felsőbbrangú lényben?

20 éves leányzónak!

A harmadik bekezdéseddel kezdeném, ha nem haragszol.

Az a helyzet, hogy a rossz tulajdonságok kötelezőek, hogy létezzenek, de nem azonosulni kellene velük, hanem pontosan, hogy tanulni belőlük és mellőzni. A mai emberek nagyja úgy gondolja, hogy a neveltetése, a teste, a környezete határozza meg, hogy milyen személyiségű. Én pedig úgy gondolom, hogy ez nem igaz, egyetlen egy dolgot tudunk magunkban átalakítani bármikor - ehhez persze egészséges agy szükséges - a jellemünket. A többi velünk született hajlam(ízlés, külső/fizikum és tehetségek).

Az irigységről, gyilkosságról és kapzsiságról pedig csak annyit mondanék, hogy az ember pont ezek miatt teszi meg ezt, illetve ebből kifolyólag.(akár önvédelem egy olyan ember ellen, aki a vagyonunkra, életünkre tör).

Első bekezdéshez.

Értem, hogy mit akarsz kihozni mindebből, de egy valamit viszont nem. Miért beszél nem egy vallásos, kézzel nem fogható Istenről, amikor ők maguk materialisták, azt sem értem, hogy emberi tulajdonsággal látnak el egy ilyen magas tudatszintű "lényt". Hisznek, hogy majd eljön az Úr és megbünteti a rosszakat, aki pedig betartja az útját, és őhozzá imádkozik csak, megleli az "beteljesedést".

Igazából egy valódi "hívőnek" tudnia kell, hogy az ő Istene nem ilyen célt szánt neki, tudnia kellene, hogy a földi élet csak egy bevezető szakasz, tudnia kell, hogy csak saját szellemi fejlődésével érhet el hozzá, és nem fogja majd csak úgy maga mellé ültetni.

Ha az egyházi tagok, legyen mindegyik vallási kör, nem lenne ily makacs, és összeülne megbeszélni ezt a témát, akkor higgy nekem megoldódna a rejtély teljesen, mert tudják ők mind, hogy valaminek kell lennie még.

Második bekezdéshez.

Kérlek ne érts félre, de nekem valami nem stimmel. Ha valamit elhiszel 100%osan, akkor te azt tudod, hogy van, és ez az, amiből erőt merítesz. Nem a hitedből, hanem abból, hogy tudod, meg vagy győződve róla. De hit kellett ahhoz a szinthez, hogy már tudd. Tehát kell, nem tagadom, de mindaddig, amíg tudatába nem kerülsz annak, amiben addig hittél. Nagyon kacifántos ez a két ige, az tény. :)

Te tudod, hogy hall téged az elhunyt szeretted, és pont ez az, amiért ki fogsz menni mindig, mert jól esik ha valaki végighallgathat, de szerintem létezik olyan élő ember, akinek ugyanúgy elmondanád és kisírnád magad. Ha megtalálod ezt az embert, ő fog tudni válaszolni is, és lehet megérted azt is, amit én mondok.(teljes válaszom)

hisz - A valósággal egyezőnek, igaznak tekint.

hisz vmiben/vkiben - létezőnek tekinti(anélkül, hogy igazolható lenne)

hisz vkiben - tehetségesnek tekinti

Te ha valakit tehetségesnek tekintesz, akkor arról is vagy meggyőződve.

tud - bizonyosra vesz valamit, meg van róla győződve.

Ezekből kifolyólag, ahhoz fűznék hozzá amit az előző válaszomban írtam. A vallásosok tudják, hiszik Isten létét, de nem tudják a részleteit e dolognak, így nem tudják megvalósítani magukat, nem tudják Isten valódi célját beteljesíteni, ami természetesen az ő céljuk is. Ha pedig csak azért hiszi valaki Isten valódiságát, hogy kimentse a bajból mindig őt, nos nem probléma, de elölrébb nem fog jutni.

Egy megjegyzést még szeretnék írni a végére.

Az Önvalónk az, mi erőt és útmutatást ad nekünk. Ő segít eligazodni, ő segíti a továbblépést, de ehhez fel kell ismerni őt, és kapcsolatot teremteni vele.

üdv

25/F

lemaradt valami. :)

Ha felismered az igazságot, amiben látsz realitást teljes mértékben, és tudod, hogy segítené nem csak az embereket, hanem az együttélésüket is ezáltal, akkor rájössz, hogy önzetlennek kell lenned. Ha pedig ezt észrevetted, és "átváltoztál", akkor feladatodnak fogod érezni, hogy mások tudtára add, természetesen a határt is fogod ismerni, a tukmálás határát. Nem magadért akarod megtenni ezt, hiszen te tudod, mi az igazság, hanem pontosan a többiért.

üdv

25/F

Igazából az érzéseimet mindig nehezemre esik megfogalmazni, így ha azt még némi véleménnyel is vegyíteni kell, csak még nehezebben megy. Lehet hogy kicsit belekeveredtem a vége felé, a lényeg az, hogy remélem érted miről beszéltem. Amint az előzőekben említettem, két egyházzal is van személyes tapasztalatom és egyikkel sem túl jó. Én mindig is kerestem AZT a támaszt, amit más nem tudom honnan kap meg, én innen. Nem szeretem ha megmondják hogy mit kéne gondolnom, ezért is volt "rövid életű" az egyházi életem, nem élek a szabályaik szerint, úgy csinálok mindent ahogy én jónak látom, ahogy neveltek, és többnyire próbálok a körülöttem élőknek sem keresztbe tenni. Nyilván egy mélyen vallásos egyén nem úgy vélekedik bizonyos dolgokról ahogy én "hitetlen hívőként" (vagy nem is tudom hogy nevezzem). Én úgy gondolom attól függetlenül, hogy valaki nem tartozik egyházilag sehova, nem tud ész érveket sorakoztatni a hitére, nem él a szabályaik szerint, vagy nem "rí le róla", még lehet erős Isten hite! Számomra ez fontos, és az hogy a nehéz időkben is van mire támaszkodnom, nem roppanok teljesen össze! Örülök, hogy kicsit diskurálhattam veled erről, köszönöm!

A 20 éves leányzó

Igazából érthető volt már az előző válaszod is, és én egyet is értek veled, viszont én azt mondom, hogy mi szólnál hozzá, ha nem csak az "összeroppanás" előtt támaszkodhatnál a "felsőbbrendűre", hanem tudnád az igazságot, így az itteni életed minden pillanatában veled lenne, tehát el sem jutnál "lelkileg" arra a szintre, hogy "térdre rogyj" a problémák nyomása alatt. Egész földi léted alatt veled lenne ez a fajta "boldogság", segítve a döntéseidet cselekedeteidet, kitágítva a "látóhatárodat", új, végső és nemesebb célt adva.

Én igazából erről beszélek, hogy teljesen meg lehet szabadulni a "nyomástól".

üdv

25/F

"Elég primitív kérdés... Szerintem tudnak, tudok."

A kérdés szerintem is primitiv, a kérdező - ha nem is vérségi, de genetikai és szellemi rokoságban állhat a benesi dekrétumok (kollektiv bünősség) szerzőjvel, de ragyogó válaszok születtek.