Akik az evolúcióban hisztek, tutira hisztek az evolúciós történetben is?
Nem tartjátok valószínünek azt, hogy Isten teremtette az állatokat, és alkalmazkodási képességgel is felruházta őket. Ezért nem jelenti azt, hogy mind egy sejtből fejlődött ki. Ha Isten benne van a képben, akkor számára nincs lehetetlen, úgyhogy az ember nagyon el tud rugaszkodni a valóságtól az ismeretben.
Ő minden természeti törvényt teremtett, és nem fog rajta változtatni amikor egy tudós kísérletezésnek használja fel. Ha hívő ha nem feldob egy almát az le fog esni, így nincs igazuk azoknak akik azt mondják, hogy Isten nélkűl is minden megmagyarázható.
Márpedig olyan nagy evolúcióban mint amit a Biblia ír, még a tudósok sem hisznek, akkor miért szajkózzák azt, hogy evolúció van, nem pedig teremtés.
Jób 11,12
És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
Lehet evolúció? lehet, de attól még Isten is létezik.
Vélemény?
"Miért van kiesve egy néhány láncszem a majom es ember között? Mert akkor kéne legyenek majmok melyek tudnak beszélni.Vagy bár ötszáz szavát kimondani értelmesen társalogni melyik 10%,20%......90%,100% es igy fokozatosan.De meg áll az ész az egyik ember a másik majom.Folyamat nincs."
Nincs kiesve, legfeljebb csak te nem tudsz róla. Homo erectus, homo habilis, homo neanderthalensis, stb. De a szavaid alapján még azt sem érted hogy nem a ma élő majmoktól származunk hanem egy közös őstől.
"A tudósok már 45-50% mecáfolja az evolúciót."
Nézz utána mit jelent a cáfolni szó, mert láthatólag fogalmad sincs. Nem a tagadás szinonímája. A nulla forrással alátámasztott, nevetségesen ostoba 45-50%-odra pedig már forrást sem kérek, ordít róla hogy kitaláció. A valóság ezzel szemben néhány ezrelék. [link]
De még ha igaz is lenne, akkor sem számítana semmit. Egy tudományos elmélet bizonyítékokon alapszik, nem azon hogy hányan hisznek benne vagy tagadják. [link]
"Azt mondod az evolúció kézzel fogható,akkor Darwin mirt használta az írásaiban ezeket a szavakat:valoszinü,lehetséges,hanemegyéb 242-szer.Azért mert valoszinü,hogy az álmai nem igazak."
Irreleváns. Az evolúciós elmélet bizonyítékokon alapszik, érdektelen hogy X ember mit mondott vagy hogyan fogalmazott. Megint csak tekintélyre hivatkozás.
21-nek.
Egy nagy könyv van a kezembe es csak egy-ket megjegyzes.
A New Scientist szerint,"egre több tudos,főleg egyre nagyobbK szàmú evolociunista....azt àllitja,hogy Darwin fejlődeselmèlete alapjàban vève egyàltalàn nem tudomãnyos elmèlet.....A kritikusok között sokan a legmagasabb akadèmiai vègzettsèggel rendelkeznek"(1981.junius.25: 828 oldal)
A csillagàsz Robert Jastrow azt mondta :"Sajnàlatunkra(a tudosok)nem ismernek egyèrtelmü vàlaszt,mivel a kèmikusoknak mind ez idàig nem sikerült a trmèszetnek tulajdonitott kiserletet megismètelni,èlettelen anyagbol èlőt előállitani.A tudosok nem tudjàk,hogyan törtènt meg az". (The Enchanted Loom:Mind in the Universe New York,1981.19.oldal)
Kedves 21-es,csak ketőt emlitettem meg a sok szàzbol de az időm nem engedte többet megemlitsek. Majd màskor.
Tiszteletem.
Kedves 12:43-as megjegyző:
Írod: "2-nek.Ha evoluciorol beszélünk az egy folyamatos valami."
Ha az evolúcióról beszélünk, közben érdemes tudni magadban a helyes leírási módját is, mert ha valaki a vita tárgyát se képes leírni, arról máris gyanítható, hogy a témához kissé (de inkább nagyon) butuska.
Ha úgy képzeled a folytonosságot, mint a folyamatosan nyúló gumi, akkor azt nagyon rosszul képzeled (márpedig így képzeled). Képzeld inkább magad egy lejtős homokos partra, ahol egy ponton kicsurgatod az összes vizet a kis játszóvödrödből. Ugye azt fogod látni, hogy a kiöntési pontból kiindulóan rengeteg vízelágazás, olykor kisebb tavacskák is keletkeznek. A vízágak lefelé folyva szinte egy fakoronához hasonló ágazatrendszert hoznak létre, ahol a korona tetején jönnek létre a jelen legújabb ágai, míg a kiöntési pont a legrégebben keletkezett. A korona bármelyik ágából eljuthatsz a kiöntési ponthoz, és bármely ágból is a csomópontokon keresztül eljuthatsz egy másik ágba is, anélkül, hogy a vízágakból ki kellene venned a mutatóujjadat. Képzeld azt, hogy az ágak egymás mellett futó evolúciós utak, amik olykor a közös csomópontokba is futnak (közös ős), vagyis ezek az egymás mellett futó ágak kiindulási pontjai. Na, ilyen folytonosságot teremt az evolúció, és köze nincs ahhoz, amiről te beszélsz.
Írod: "Folyamat nincs…. 10%,20%......90%,100% es igy fokozatosan"
Vegyük a vízágakból a legutóbb keletkezett két ágat, ami persze egy Y-hoz hasonlít (így ezek lesznek a legmesszebb is a kiöntési ponttól). Képzeld, hogy az Y csomópontjában van a majomszerű közös ős. Az Y két ágának legvégén van a jelen, meg a baloldali ág végen az ember, a jobboldali végen meg a majom. Innentől kezdve megyünk vissza a múltba az Y csomópontja felé. Ugye most már te is látod, hogy milyen hatalmas méretű ökör az, aki a folyamatot az Y két ágának felső végei között egy azokat vízszintesen összekötő vonalon-, vagyis a jelenben keresi? Az ember kialakulásának folyamata tehát az Y baloldali ág csúcsából a múltba tart az Y csomópontjába, vagyis egyre régebbi rétegekben kell keresnünk egyre és egyre majomszerűbb lények maradványait, amik egyre kevésbé hasonlítanak az emberre. A jobboldali ágon pedig a majom evolúciós útja fut, teljesen függetlenül az emberétől.
És közlöm veled, hogy remek jól megvannak az emberágon lévő evolúciót igazoló maradványok. Több száz leletből látható, ahogy egyre inkább kezd csökkenni a koponyaméret, ahogy haladunk vissza a múltba, vagyis az Y csomópontja felé..
Az itt felsorolt csontleletek rekonstrukciója nyomán, ha csinálnál egy kisfilmet, akkor arra még az óvodás is azt mondaná, hogy – jé! A majomból bácsi lett! Szájbarágósan bizonyítható, ahogy a majomszerűből ember lett.
Tőled: "A tudósok már 45-50% mecáfolja az evolúciót. "
Ez csak szimpla gátlástalan hazugság. Egy darab se cáfolja, kizárólag csak a vallásosan elvakultak tagadják (ezek mennyisége nevetségesen parányi), de cáfolni egyik se tudja.
Írod: "Azt mondod az evolúció kézzel fogható,akkor Darwin mirt használta az írásaiban ezeket a szavakat:valoszinü"
Tudod a tudomány nem úgy működik, hogy egy kezdeti felfedezés után csak egyre kevesebbet tudunk, hanem pont fordítva. Iszonyatos ökörségeket fogalmazol meg. Nyilvánvaló, hogy mivel Darwin dolgozta ki legelőször alaposabban az evolúcielméletet, így ő tudott az evolúcióról a legkevesebbet az utána következő kutatókhoz képest, mivel a tudás gyarapodott és a bizonyítékok is utána következtek igazán, és amik mára megdönthetetlen mennyiségben felszaporodtak.
Te az iskolában azt tanultad, hogy az ősember találta fel az űrhajót, és utána csak egyre szarabbat csinált a fejlődő emberiség???
Írod: "Azért mert valoszinü,hogy az álmai nem igazak"
Az álmát a valóság mára megdönthetetlen tényekkel teljes mértékben visszaigazolta. Ha tetszik ez neked, ha nem. Az evolúció akkor is tény, ha kínodban totálisan meghamisítva, lebutítva mutatod be, közben jó nagyokat lódítva is mellé… :)
12:43-ra még:
Írod: „Mert akkor kéne legyenek majmok melyek tudnak beszélni… De meg áll az ész az egyik ember a másik majom.Folyamat nincs”
Jól írod, mert a jelenben nem lehet közöttük összekötő folyamat, ahogy az Y két legfelső pontja között sem látsz összekötő egyenest. Ha látod, akkor tessék szemészhez fordulni.
Ettől függetlenül a csimpánzok igenis tudnak beszélni, méghozzá jelnyelvvel képesek értelmes mondatokat megfogalmazni. Még írni is tudnak, ugyanis a számukra megrajzolt szimbólumokra mutogatva, szintén egyszerű mondatokat állítanak össze. Intelligenciatesztjeik során olykor az emberi 3-4 éves gyerekeket is lehagyják. Például meg tudják állapítani egy Y-ról, hogy a két felső ága nincs egy egyenessel összekötve. Ezzel a megoldásukkal még képesek egyes felnőtt embereket is lehagyni. A természetben az emberhez hasonlóan szerszámokat készítenek, könnyen lehet, hogy nálad is ügyesebben pl. dárdát, aminek használatára a kölykeiket is oktatják (Fongoli folyó környékén). Ezek a majmok olykor barlangban is laknak, kőeszközöket használnak, pont, mint kezdetben az ember. Mindezek tetejében ezek a szavanna és az erdőség határán élő szavannai csimpánzok. Nahát! Hullára olyanok, mint ahogy elképzeljük a kezdeti emberi lépések helyét, és módozatát... Hogy lehet ez, barátom?
Ahhoz, hogy evolúciót meg tudd tagadni, gyakorlatilag minden létező valós jelenséget el kell sinkófálnod, vagy le kell hazudnod is a csillagokat az égről... sajna, ez van.
En nem akarok hazudni,azért ragaszkodok olyan bizonyítékokra ami a világ minden sarkából feljegyezték.
Ha hazudok más után hazudok,köszönöm a titulust.
.Én ezt neked nem mondanám.
Kedves 16:16-os:
Írod: „Kedves 21-es,csak ketőt emlitettem meg a sok szàzbol de az időm nem engedte többet megemlitsek. Majd màskor.”
Segítek neked. Tudod, nincs az az ostobaság, amire a Föld több milliárd lakosából néhány száz embert ne tudnál összeszedni. Az evolúciótagadók lassan 7-8 (vagy több) éve gyűjtik össze egy kiáltványukba azokat az embereket, akik többé kevésbé tudósoknak nevezhetőek, és kellően elvakult vallásilag ahhoz, hogy erre a listára felírják a nevüket. Ez lenne az:
Ez 800 db. körüli név. Egy kis összehasonlítás: csak az USA-ban 1999-ben százhetvenhatezer doktori fokozatot szerzett tudós dolgozott az élettudományok területén.
A kreacionisták közül van egy olyan brigád is, aki nemcsak az evolúciót tagadja, hanem azt állítja, hogy a Föld pont olyan lapos és korong alakú, ahogy azt a Biblia leírja. Ennek a társaságnak jelenleg 20000 tagja van.
„Davis és McIntyre szerint több ezer tudós van, aki a Föld lapos mivoltában hisz… például Samuel Birley Rowbotham vagy John Hampden köreiben, akik meg voltak győződve arról, hogy a Föld csak egy korong, Isaac Newton pedig őrült.”
Na, most idéztem tudóstól, hogy a Föld lapos!
Innentől kezdve tehát már ezt el is kell hinned. Hiszed? Tedd meg, mert ha a Lapos Föld-ben mondjuk 800-nál több tudós hisz, akkor megállapíthatjuk, hogy sokkal jobban bizonyítható a lapos Föld igazsága, mint az evolúció hamissága... :)
És milyen tudósok is ezek az evót tagadók többségében? Matematikus, informatikus, asztronómus, pszichológus (!!! :DDD – kész! gurulok….), Statisztikus (röhej2… :D), fogász (nem viccelek! – fogász! – könnyem folyik… :D), térképész, mindenféle mérnök.. és még néhány határtudományok doktora is… nem folytatom, mert a sok röhögés után csuklani kezdek :D
Továbbá ennek a 800-nak csak az ötöde, negyede nevezhető olyannak, akinek a szakmája valamennyire köthető az evolúció tudományához. Utána, hogy ezek közül ténylegesen mennyi végzett kutatómunkát az általuk tagadott tudományterületen, na, az egy újabb vicctéma lehetne. Én spec 2-ről tudok, talán még egy-kettő (de az se biztos).
Jellemző, hogy a lista megjelenésétől számítottan már a harmadik napra 7700 szakember jelezte, hogy ők nagyon is tudják, hogy az evolúció működőképes. És még hol van ettől a világ összes egyéb tudósa, hiszen a kreacosok mindenféle népségből válogattak, de ezek szerint még a fogászok közül is csak ketten vannak az EGÉSZ VILÁGON akik tagadják az evolúciót…;)
Úgy tűnik, hogy még a legostobábbak közül is kevesebbet lehet összegyűjteni az evolúció letagadására, mint arra, hogy a Föld lapos, és nem gömb. Hogy lehet ez, barátom???
Írod korábban: „A tudósok már 45-50% mecáfolja az evolúciót.”
Itt viszont ezt olvasom:
„A Brian Alters, a McGill Egyetem pedagógiaprofesszora egy National Institutes of Health-ben közzétett cikkében megjegyzi, hogy a „tudósok 99,9%-a elfogadja az evolúciót”
„Az American Association for the Advancement of Science nyilatkozata szerint nincsen említésre méltó vita a tudományos közösségben az evolúció elméletének érvényességéről.”
Na, most akkor melyikünk hazudik? Ti, vagy én?
Egy kis segítség még, hogy kik is a füllentősebbek:
Ez egy kreacionista múzeumról (a kaliforniai Santee-ben) szóló beszámoló. Itt lazán hamisítanak dínócsontokat a saját ideáik visszaigazolásához, átírnak tudós-véleményeket csuklóból…stbstb…
Pl. olyan marokkói fossziliák, amik az özönvíz bizonyítékai lennének, de egy közepesen értelmes ember is elneveti magát rajta, annyira nyilvánvalóan filléres hamisítványok…
Durva, nem? Vagy nem? :)
"En nem akarok hazudni,azért ragaszkodok olyan bizonyítékokra ami a világ minden sarkából feljegyezték."
Mint amiket az imént említett kreacionista múzeumokban feljegyeztek?
Amúgy mi a véleményed az olyan emberről, aki magát nem hazugnak nevezi, de minden kritikai igény nélkül a hazugok véleményét terjeszti és propagálja?
És mi alapján kellene elhinnem, hogy ő csak megtévesztett, és nem maga is a propagálók egy oszlopos tagja?
Írod vitapartnerem:
„A New Scientist szerint,"egre több tudos,főleg egyre nagyobbK szàmú evolociunista....azt àllitja,hogy Darwin fejlődeselmèlete alapjàban vève egyàltalàn nem tudomãnyos elmèlet”
Utána néztél pl. hogy létezik-e ilyen cikk? Volt rá igényed? Bemész egy laborba, és lazán bármilyen bacival ott a szemeddel követhetően, hetek, hónapok, (olykor évek) alatt végrehajtanak sikeres evolúciós kísérletet. Több ezrével hajtanak ilyet végre. Hogy állíthatna olyat egy valódi lektorált tudományos folyóirat, mint amit a New Scientist-nek tulajdonítasz?
Onnan egy cikk! Agyba főbe éltetik a címoldalon az evolúciót, és a minimális tagadóit pedig, majdhogynem lehülyézik. Valami sehogy sem stimmel az állításoddal.
Írod Robert Jastrow-ról, hogy ezt mondta: :"Sajnàlatunkra(a tudosok)nem ismernek egyèrtelmü vàlaszt,mivel a kèmikusoknak mind ez idàig nem sikerült a trmèszetnek tulajdonitott kiserletet megismètelni,èlettelen anyagbol èlőt előállitani.A tudosok nem tudjàk,hogyan törtènt meg az"
Én is ezt állítom, na és? Attól még a már létező élet tud evolválni! A biológiai evolúció attól a pillanattól veszi kezdetét, hogy van evolválásra képes, mondjuk élő egység. Ezt akár Isten is teremthette, tök mindegy, de ezután indul be az általad vitatott evolúció. Másrészt teljesen felesleges csillagászok, meg ilyenek véleményét beidézni egy biológiai jellegű vitába. Ha a TV szerelésről vitatkoznánk, akkor is Robert Jastrow véleményét citálnád, mert ő már látott egy TV szerelőt?
:D
28-as.
Es hát én Honan tudnám,hogy te hazugok mögött álsz-e?
Alsz te is a semmi közepén.
Ezt azért mondom mert könnyebb az evolúciót megcáfolni mit bizonyitani.
Hogy te mint egy fotbal szurkoló hiszel a csapatodban azért nem örökké nyer.Mert legalább anyira kétes a bizonyitásod,sőt sokkal kevesebb az esély.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!