Az ateisták jobban félnek a haláltól?

"nem szilárd meggyőződésű ateista, csak egyszerűen nem foglalkozik a témával"

Na igen, mivel ezt jelenti ateistának lenni. :))

A "szilárd meggyőződésű ateista" az az antiteista, csak ezt nem szokták így külön venni.

Értem kérdező.

Hát én speciel most néztem újra a Remény Rabjait, és ismételten nagyot ütött a szívembe Brooks halála :(

Így felülvizsgálva a nézeteimet, én inkább attól félek, hogy másokból is kihal majd a létezésem.

Kedves tizenkettes válaszoló! Amit írsz, az egész egyszerűen nem igaz. Ateista az, aki nem hisz istenben/istenekben. Antiteista az, aki szerint a vallás/vallások kifejezetten nem kívánatosak, károsak, el kéne őket törölni. Két nagyon különböző dolog. Egy ateista foglalkozhat a "létezik-e isten" kérdéskörrel elég aktívan, illetve tehet magasról az egész kérdéskörre, nem ettől függ. Ő nem hisz - de nem feltétlen találja a vallást károsnak. Találhatja akár még hasznosnak is (gondolhatja úgy, hogy segít egyes embereknek magukra találni, a vallásos szervezetek sok jót tesznek stb stb... de ettől ő maga még nem hisz istenben, ennyi).

Ha nem igazán érted, mit is jelent az a szó, hogy ateista, ajánlom ezt a szócikket, igen jól össze van foglalva benne minden:

[link]

Kedves kérdező!

Csatlakoznék több előttem szólóhoz. Nem feltétlen függ a halálfélelem mértéke a vallási hovatartozástól. Én ateista vagyok, és igen, félek a haláltól, de nincs igazán kedvem áltatni magamat, csak, hogy kevésbé féljek. Vannak ateisták, akik viszont egyáltalán nem félnek. Egyébként az, hogy valaki ateista NEM jelenti azt, hogy biztos abban, hogy a halál után vége mindennek és szimplánmegszűnünk létezni. Nyugodtan hihet valaki ateistaként a halál utáni életben - nem kell ehhez semmiféle vallás.

Nem vagyok 100 % - ig ateista, de nem hiszek olyan értelemben Istenben, mint azt a vallások hirdetik. Nem tudom van - e Isten és túlvilág. Akkor fogom megtudni, ha majd meghalok. De miért félnék? Nem vagyok rosszabb ember az átlagnál, nem tettem semmit, nem kértem semmit Istentől és nem ígértem semmit Istennek. Ha igen, mondjuk egy előző élet során, vagy a születésem előtt, arra nem emlékszem, itt és most felmondom, nem tartom magamra érvényesnek. Ha meghalok minden bűntudat nélkül vállalom azt ami jár nekem, legyen az bármi is.

Ha jól meggondolom, bármit itt tudok hagyni, bármiről le tudok mondani, egyedül az a gondolat nem hagy nyugodni, hogy a szeretteimet nem látom majd többet. Ettől eltekintve letojom a halált.

Minden ember fél a haláltól, ez a legalapvetőbb ösztönünk, aminek gyakorlatilag minden más félelmünk és motivációnk alá van rendelve. A vallások igyekeznek ezt tudatos oldalról lefojtani. A halál utánra valami csodálatos dolgot ígérnek, ami egyáltalán nem indokolt, még akkor sem, ha létezne halál utáni élet. Miért ne lehetne az pont olyan, mint a mostani, vagy kicsit jobb, kicsit rosszabb? Miért lenne a halál egy mérföldkő egyáltalán, ahol Isten megítél, ha az élet folytatódik utána is?

Ami engem illet, a haláltól nem félek, mert a halált senki nem tapasztalja meg. Úgy képzelem el, mint az alvást, amiben nem álmodsz, és amiből nem kelsz fel. Amit megtapasztalunk, az a haldoklás, attól pedig félek, hogy hosszú és fájdalmas lesz. Magától a haláltól csak ösztönösen félek, ami annyiban nyilvánul meg, hogy nem akarok meghalni, nem hiszem, hogy ennek lennének fokozatai.