Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Hívőből ateista lettem....

Hívőből ateista lettem. Szerintetek jogosak az indokaim?

Figyelt kérdés

Belegondoltam hogy Isten vagy Jézus semmi jelet nem mutatott magáról.

Isten kőtábláit Mózes széttörte mert ideges volt... Hát én nem törnék csak úgy szét egy Isten írását tartalmazó táblát.

Jézus azt mondta ő Isten de ő Isten fia

Jézus létezése után 200 évvel írták az evangéliumokat ugye férfiak és ők szerint milyen király lehet ha a víz csak úgy borrá változik.

Jézus elvette a bűneinket de közben mégis olyan imát tanított nekünk amiben az ellenünk vétkezőknek kell megbocsáltani hogy megbocsáltsanak nekünk.

A volt hittan tanárunk azt mondta hogy néhány okos ember választotta ki melyik könyvek legyenek a Bibliában az alapján hogy melyik a legvalósabb.


Szerintetek ateistaként vissza kéne térnem? Szerintetek létezik Isten?



#ateizmus #Biblia #hívő #ateista lettem
2015. júl. 10. 15:08
1 2 3
 11/30 Ozmium42 ***** válasza:
39%
Ezek nem igazán érdemi okfejtések. A keresztény istent, az ő angyalait, meg Sátánt és démonait, valamint minden más láthatatlan lényt cáfol Newton tehetetlenségi törvénye, illetve ha ezek léteznek mégis, akkor Newton tehetetlenségi törvénye érvénytelen. Na most, Newton tehetetlenségi törvénye kézzelfoghatóan létezik, és soha nem dőlt meg. Ez pedig arra enged következtetni, hogy a természetfeletti izék koncepciója a valóságnak mond ellent.
2015. júl. 10. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
24%

"Akár évtizedekkel, akár évszázaddal is később íródtak, nem hitelesek a leírt párbeszédek."


-->De, nagyon is hitelesek. És itt jön a képve a kanonizáció, amit a Kérdező is felvetett. A volt "hittan tanár" ugyanis ostobaságot mondott, a Biblia - egy része - már azelőtt kanonizáltnak és hitelesnek számított, hogy leírtak volna belőle egy betűt is, és gondolok itt az evangéliumokra. A Jézusról szóló történetek ugyanis elsődlegesen szájhagyomány útján terjedtek, és ha az írásbafoglaláskor valaki olyasmit mert volna leírni, amely kamu, azonnal tiltakoztak volna a szemtanúk, és azok közvetlen utódai. Pál apostol beszél arról, hogy még az ő idejében is élnek olyanok, akik látták Krisztust a feltámadása után (1Kor 15,6). Az evangélimok kanonizálásában tehát ilyen értelemben az Egyetemes Egyház résztvett. Arról a "néhány okos emberről" meg feltételezem pejorazív értelemben beszél a Kérdező. Miért? Ha a püspökökre gondolsz, akkor nem egyszerűen okos emberek voltak, hanem tekintélyesek is, mint az apostolok közvetlen utódai, akik vértanúalált haltak, minthogy feladják hitüket (lásd pl Szent Polikárp esetét, aki közvetlenül János apostol tanítványa volt, akit viszont Jézus Krisztus tanított). Nekik tehát lehetett joguk arra, hogy a kanonizálást felügyeljék, mivel vagy ismerték a szent iratok szerzőjét, vagy elég közel éltek a keletkezéséhez, hogy tudják, mi a helyzet. Pontosan ezért a kanonizálás már majdnem rögzült a 2. században. Volt egy pár vitás irat, de a 4. században az is elcsitult. A "valós" dolgokon meg nem tudom, hogy mit ért a Kérdező, ha racionalizmust, akkor téves. A szempont a szent iratok kiválasztásánál az volt, hogy apostoli tekintélyű legyen. Akkor még csak a szerzőséget értették rajta, ma már ez kibővült azzal, hogy az irat tartalmazza-e az apostoli hagyományt függetlenül az eredeti szerzőtől.


Visszatérve azonban az eredeti kérdésre, amiért írom a választ: A történetírásban a dolgokat utólag jegyezték fel. Tudomásom szerint sehol sem volt ott egy irnok, akik egy gépíró módjára jegyzetelte volna az adott személy szavait, vagy ha igen, ez nem lehetett mindennapos. Az általunk ismert történeti művek (Josephus Flavius: A zsidók története, Hérodotosz: A görög-perzsa háború) UTÓLAG lettek feljegyezve. Az pedig gondolom teljesen alap, hogy a párbeszédek nem pontosan ugyanazt tartalmazzák ami egykor elhangzott, csak a lényeget. Az evangéliumoknál is ugyanez a helyzet: a lényegi mondanivaló a fontos, az pedig hiteles.

2015. júl. 10. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
72%
Igen, a történetei szájhagyomány útján terjedtek, és mindenki tudja, hogy ilyen eljárásoknál mennyi ferdítés kerülhetett bele. Valamint vicces abba belegondolni, hogy az olvasók isszák a szavakat, amiket hitük szerint Jézus mondott el. De abba nem gondolnak bele, vajon tényleg ezek hangzottak el? Ki emlékezne évtizedekkel (mondjuk 40-50 évvel utána, vagy 100-200 után, amikor már legjobb esetben is 4-5 ember és a fantáziája feledékenysége átment rajta), később bármilyen párbeszédre szó szerint, hogy aztán teljes hitelességével leírja őket? Nem tudósítók járkáltak vele.
2015. júl. 11. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 Ozmium42 ***** válasza:
72%
Feltalálják magukat: bevezetik az ihletettség fogalmát.
2015. júl. 11. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
0%
Te tudod, de én nem tenném. Nem szeretnék a kénköves Pokolban égni.
2015. júl. 11. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:

A 07:09-es válaszolónak:


"Igen, a történetei szájhagyomány útján terjedtek, és mindenki tudja, hogy ilyen eljárásoknál mennyi ferdítés kerülhetett bele."


-->Ha most szigorúan az evangéliumokra voantkoztatjuk amiről beszélsz, akkor kijelenthetjük, hogy tévedsz. Egyrészt az evangéliumok keletkezése rendkívül közel van Jézus életéhez, mindössze néhány évtized a különbség. A Máté szerinti evangélium datálásánál - azok, akik elvetik a márkista szemléletet - már van olyan vélemény is, hogy korábbi, mint Pál apostol thesszalnikai levelei. Ha ez így van, akkor Kr.u. 50 előtti időszakra datálhatjuk, ami rendkívül közel van Jézus Krisztus földi szolgálgatához. Mindenesetre a szakma az első evangéliumot Márknak tulajdonítja, aki a Kr.u. 60-as évek végén írt, és Péter aposrol prédikációját foglalta írádba. Maga Péter Jézus tanítványa volt 3,5 évig, semmi okunk nincs arra, hogy azt feltételezzük, hogy ferdített volna a dolgokon.


"De abba nem gondolnak bele, vajon tényleg ezek hangzottak el? Ki emlékezne évtizedekkel (mondjuk 40-50 évvel utána, vagy 100-200 után, amikor már legjobb esetben is 4-5 ember és a fantáziája feledékenysége átment rajta)"


-->Nyilvánvalóan stilisztikai különbségek voltak Jézus eredeti szavai, és azok között, amikre Péter apostol emlékezet, de hol itt a probléma? Csak a fundamentalisák vallják, hogy a Biblia szó szerint ihletett. Egy olyan teológusnak, aki elfogadja a modern bibliatudomány, és éppen így nekem sincs semmi bajom avval, ha egy mondat eredetileg nem pontosan azokkal a szavakkal hangzott el, amiket az evangéliumokban olvashatunk. A lényeg a fontos. A Biblia ugyanis kinyilatkoztatás, arra meg éppen az a jellemző, hogy a lényeget mondja el. Ha nem hiszed, tanulmányozd a történelmi jövendöléseket, a pátriárkák életet, vagy a babiloni fogságról szóló leírásokat. Ezeken a helyeken is többségében csak a lényeg van elmondva. A Bibliának nem szokása mindig a részletekbe belemenni. Van kivétel, de ez mindig jellemző rá.

2015. júl. 11. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
38%

Ezeket az érveket amiket felsoroltál egy keresztény értelmiségi simán megcáfolja neked. Ezek nem valós indokok.

Ha a keresztény értelmiségi magyarázatait elfogadod, akkor térj vissza, ha más egyéb problémád nincs.

Én speciel nem hiszek semmiféle istenben, főleg nem a keresztények istenében, de nem beszélek le róla senkit.

2015. júl. 11. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 fairi1 ***** válasza:

66%

Rossz hírt kell közölnöm, Újszövetség bizonyos részei bizonyíthatóan hamisítványok későbbi betoldások és semmi több.

Ezt a teológusok tudják, és nem is tagadják, helyette struccpolitikát folytatják, egyszerűen nem beszélnek róla.

[link]


Bart Ehrman munkásságát érdemes olvasni..


"Ezeknek az embereknek az anyanyelve arámi volt. Az Újszövetség könyveit azonban ékes görög nyelven írták egyértelműen képzett, írástudó emberek. Tehát akkor ki is írta valójában a tanítványoktól származtatott leveleket? Péter és János leveleit?"


Elég biztos könyveket nem azok írták akik neve szerepel, megtérített görög diaspóra tagjai csináltak a könyveket és valszeg szájról-szájra terjedő történeteket gyűjtötték össze,amik Jézus feltételezett halála után 30-50 éve kezdtek terjedni.


lehet azt is mondani hogy szemtanuk diktálták a sztorikat ám a 4 Evangélium közt van jelentős eltérések, így valószínűbb különböző emberek különbözően hallották az urban legendeket így nem csoda vannak különbségek a szöveg közt.

2015. júl. 12. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
Senki se azért lesz keresztény hívő, mert tudományosan bizonyítottnak ismeri el a Bibliát. Hanem azért, mert a tartalmát, a parancsolatokat, a benne szereplő évezredes bölcsességeket a saját életében működni látja. Az indokaidnak nincs közük a hithez.
2015. júl. 13. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 fairi1 ***** válasza:
100%

"benne szereplő évezredes bölcsességeket a saját életében működni látja"


vagy inkább azért, mert ebbe nevelték bele, vagy találkozott egy jó hittantanárral,vagy nem olvasott különféle filozófiákat, így csak egyet ismer.

Újszövetség csak az ószövetség tükrében forradalmi, de a gondolatok már szerepeltek ókori görögöknél...


Persze ettől még néhány dolog ma is megállja a helyét,pont úgy ahogy az ókori görögöknél Újszövetség születése előtt évszázadokkal.

2015. júl. 13. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!