Newton tehetetlenségi törvénye cáfolja az összes láthatatlan természetfeletti izé létezését?
Aki nem ismerné:
Minden inerciarendszerben lévő test nyugalomban marad vagy egyenes vonalú egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test vagy mező hatása meg nem változtatja egy kölcsönhatás során.
Mivel az istenek, szellemek, démonok, angyalok stb. sem nem testek, sem nem mezők, ki van zárva, hogy bármilyen anyagi dologra bármilyen hatással legyenek egyáltalán. Máskülönben a törvény hamis lenne. Erre azonban nem utal semmi.
Fent említett izék tevékenysége a beszámolók alapján úgy nézne ki, hogy a magukra hagyott testek mozgásállapota fizikai kölcsönhatások jelenléte ellenére is megváltozik. Ez lenne a tudományos bizonyíték a természetfeletti létezésére. Nagyjából ennyit kérek számon szkeptikusként, ha arra kerül a sor.
Azért is érdekes ez, mert ha a természetfeletti abszurd fogalmát el is vetjük, azért a természet ismeretlen részleteiben még kereshetjük őket. Csak az a gond, hogy a létezésük vagy a nem létezésük bizonyítottan nincs hatással semmire, ezért a vallásos/spirituális állítások nagy része mehet a levesbe.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

>Mivel az istenek, szellemek, démonok, angyalok stb. sem nem testek, sem nem mezők, ki van zárva, hogy bármilyen anyagi dologra bármilyen hatással legyenek egyáltalán.
Közvetlenül nincsenek is. Egy (nem anyagi síkon létező) szellem csak úgy tud hatással lenni az anyagi világra, ha fizikai/anyagi burkot vesz föl magára.
Pusztán fizikai síkról nem lehet olyan dolgokat vizsgálni amik nem (vagy nem csak) fizikai síkon léteznek. A tudományosan vizsgálható része az fizikai, és természetesen ez a része nem sért semmiféle fizikai síkon érvényes természeti törvényt. Ebből nem lehet arra következtetni semmi olyan dologra, ami a fizikai síkon kívül van. (Ide értve azt is, hogy egyáltalán létezik-e nem fizikai sík, és hogy az milyen, vagy milyen nem.)
> Csak az a gond, hogy a létezésük vagy a nem létezésük bizonyítottan nincs hatással semmire, ezért a vallásos/spirituális állítások nagy része mehet a levesbe.
A vallásos/spirituális állítások nagy része tényleg mehet a levesbe, de ennek nem az az elsődleges oka, hogy "természettudományosan nem bizonyítható".
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
...én a tudomány oldalán állok.
de ha a tudományból magyarázol. tedd pontosan.
a feltételezett lények energiák, energia kölcsönhathat bármivel. newton nem cáfolat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!