Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Szerintetek létezik-e bűn?

Szerintetek létezik-e bűn?

Figyelt kérdés
Erich Frommnak, a kiváló világhírű pszichoanalitikusnak ( [link] ) az egyik könyvében olvasható: "Az ember se nem jó, az ember se nem rossz, hanem adva van benne a lehetőség a fejlődésre. De az a fejlődés el is maradhat." Én teljesen egyet értek Frommal, és éppen ezért úgy gondolom, hogy ilyen hogy bűn sem létezik. A bűn fogalma egy kitalált babla, ami egyrészt arra jó, hogy az egyház bűntudatot keltve az emberekben hatalmat tudjon gyakorolni felettük; másrészt ez egyénnek egy ócska, olcsó és gyáva megoldása a másik ember iránt, ami által felmentik magukat a gondolkodás fáradalma alól (hogy megértsék a másik viselkedésének az okait) és a másik iránti felelősség alól. Mennyivel könnyebb ugye másik ember viselkedését misztifikálni, a másik embert démonizálni, és azzal áltatni magunkat, hogy vele szemben bizony mi a mennybe fogunk jutni, az a gazember vagy imádkozok érte szerencsétlen meg a pokolba. Szerintem viszont sokkal emberibbek vagyunk mint gondolnánk. Ha mindenki ugyanolyan értelmes volna, ha mindenkinek ugyanazok volnának a génjei (bár közhiedelemmel ellentétben a géneknek igen-igen minimális köze van az ember viselkedéséhez, mindössze az alapot teremtik meg), ha mindenkinek ugyanakkora tudása lenne, ha mindenkit egyformán neveltek volna, ha mindenkit ugyanazok a tapasztalatok értek volna, akkor mindenki abszolút egyformán viselkedne! Azaz minden ember viselkedésének abszolút racionális gondolkodással felfogható okai vannak. Szó sincs róla, hogy bárki is megátalkodottan az ördöggel cimborálna. Igaz természetesen, hogy az emberek követnek el ronda dolgokat, de a legnagyobb gazemberség sem bűn, hanem mentálisan beteg viselkedés. Ennek fényében a harag is jogtalan, hiszen ki az az elme háborodott, aki haragudni akar egy influenzásra vagy egy leprásra? És abban a helyzetben én is pontosan úgy viselkednék, mint ő, akkor meg milyen alapon hordom oly magasan vele szemben az orromat? A harag nem ás valóban, mint a saját bénaságunk olcsó leplezése. A beteg embernek gyógyulásra van szüksége, és az is tény, hogy az ilyen területen nem igen van sajnos hatékony orvos. Az emberiség szellemileg sajnos még mindig az őskorban él. Bűn az nincs, de termésesen ez nem azt jelenti, hogy akkor ölelgessünk egy leprást, hogy aztán magunk is a betegség áldozatává váljunk. Az egyház a évszázadok folyamán nem csak természettudomány, hanem az emberismeret tudományának a fejlődését komolyan hátráltatta.

2014. nov. 21. 23:54
1 2 3 4 5 6 7 8
 1/77 anonim válasza:
78%
Ha az anyádat megfojtja egy gyilkos, miután megerőszakolta, utána gondold azt róla hogy nem követett el bűnt, csak nehéz gyerekkora volt.
2014. nov. 22. 00:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/77 anonim ***** válasza:
84%
Mélységesen egyetértve az előttem szólóval szerintem se mentsünk már fel minden szadista, gonosz barmot mentálisan beteg címszóval. Az influenza és a rák ellen is próbálunk küzdeni. Aki pedig enged a kegyetlen hajlamainak ahelyett, hogy szembeszállna velük, igenis bűnt követ el, hiába a filozofikus csűrés-csavarás.
2014. nov. 22. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/77 anonim ***** válasza:

Jó. Ha nem tetszik neked az a bűn, akkor ne használd.

Ha nem tetszik neked az a szó, hogy rossz, akkor ne használd.

De azt ne várd el, hogy nem fogjuk megakadályozni a beteges pusztítást.

Mindenki felelős a tetteiért. És nem igaz, hogy mindent pozitívan kell értékelni. Ha megölik a szeretted, sz..rod le, hogy a gyilkos élvezte. (akkor sem lesz jobb, ha szerető családapa). Mert ROSSZAT tett, DIREKT, amiért FELELNI kell. Ha pedig nem képes FELELNI, akkor el kell zárni.

2014. nov. 22. 00:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/77 A kérdező kommentje:

Miért, mi mást gondolhatnék, ha anyámat megfojtja egy gyilkos???


Éppen engem igazolsz, máris mented fel magadat félelemből a másik tárgyilagos látása alól!

Démonokban, gonosz szellemekben hisztek, mint az őskorban!


És nem attól lesz valaki beteg vagy egészséges, hogy nehéz vagy könnyű volt éppen a gyerekkora.


És ha éppen te volnál az "minden szadista, gonosz" akkor ugye meg még is felmentenéd! Mert lehetnél és engednél a kegyetlen hajlamaidnak!


Neki esnétek, mint a vadkapitalizmusban a géprombolók a gépeknek!

Persze nem lát szemem (és ugyan márt miért erőltessem magam) nem fáj fejem!


Az influenza és a rák ellen is küzdenek? Akkor te miért nem az influenza és a rák ellen akarsz küzdeni és miért az abban megbetegedett ember ellen?


És ki mondta, hogy ne védd meg magad a betegségétől? Éppen azt írtam, hogy leprást ember sem ölelgetjük, hogy aztán nekünk is bajunk legyen tőle!


Persze az nagyon beteg embereken csak az tud segíteni, akinek ehhez megfelelő tudása is van.


És éppen ez az! Ha a másikat örökre démonizálni akarjuk, a viselkedését pedig misztifikálni, aztán akkor örökre totál tudatlanok és tehetetlenek maradunk vele szemben!

2014. nov. 22. 00:35
 5/77 A kérdező kommentje:

Nem igaz, hogy mindent pozitívan kell értékelni?


Ezzel pontosan azt mondtad, hogy te is egy "bűnös" ember vagy, aki megengedheti magának azt a "bűnt", hogy egy másik "bűnössel+ szemben "bűn" útján járjon el!


Azaz önmagadról állítottad ki a bizonyítványt, hogy te bizony nem beteg ember vagy, hanem "bűnös", aki megérdemli a pokol tűzét! Vállalod?


Látod, másokat nevezel bűnösnek, miközben saját magadon sem igazodsz ki!

Akkor hogyan igazodhatnál ki máson?


És amit állítasz, én egy szóval én mondtam!

Mintha csak azt mondtam volna, ne foglalkozzatok a leprával, mi az csak egy kis fenék viszketés..


Én azt mondtam, hogy az emberek viselkedését tárgyilagosan és racionálisan kell nézni!


Nem miszfikálva, nem démonizálva, de természetesen nem is rózsaszínfényben ás káprázatban feltüntetve.

2014. nov. 22. 00:49
 6/77 anonim ***** válasza:
Ha felmentjük a gonoszt, akkor is...
2014. nov. 22. 00:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/77 anonim ***** válasza:
59%

Nem is a sátánra kenem az ember tetteit. Ne értsd félre.

(ha pedig annyira rákattantál erre a leprára, a Biblia szerint nem bűnös a leprás).

Valóban, ha rosszat teszek én is bűntetést érdemlek.

Attól, hogy valaki hibázott, nem megy egyből a lecsóba, de a hibája hiba marad. És ha másnak maradandó károsodást okoz, akkor felelni kell és kész.

Nekem is, neked is és másoknak is.

Azzal van bajod, hogy megöljük a gyilkost?

Szerintem ez önvédelem. Nem magát a tetted kell csak nézni. Én úgy mondanám, hogy a szükséges rossz.

2014. nov. 22. 00:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/77 anonim ***** válasza:

"nem attól lesz valaki beteg vagy egészséges, hogy nehéz vagy könnyű volt éppen a gyerekkora. "


Pontosan, nem attól lesz.

Természetesen én sem azt mondom, hogy helyes orrba szájba bűntetni.

De a minimum hogy a károkozást meg kell állítani.

És van akinél csak a tűz segít. (és nem éri meg 200 emberi életet rá áldozni az ő világosságára).

2014. nov. 22. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/77 anonim ***** válasza:

Persze simogathatsz egy sz..rs kis 12 évest, aki megölt 20 idős embert, hogy szegényke majd kinövi, értsük meg, buta, rosszul gondolkodik, nehéz az élete.

Megértem. És az áldozatokat is és a hozzátartozóikat is.

Akiknek élni kellene, boldogan. Az ilyen féregnek meg nem.

2014. nov. 22. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/77 anonim ***** válasza:

Az áldozatok szemszögéből is kell gondolkodni.

Persze lehet abban a felfogásban élni, hogy nem old meg semmit a pusztítás (pedig a további pusztítást biztosan).

De nekem nem csak az számíz, hogy egy genetika roncsból évek alatt talán jó embert csináljunk, hanem az, hogy az értelemsek megmaradjanak.

2014. nov. 22. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!