Egy nem keresztény nem képes arra, amire egy keresztény?

Persze, tökéletesen érthető voltál, s nincs is semmilyen ellenvetésem. Pont a kereszténységet csak azért emeltem ki, mert hozzánk ez áll a legközelebb, a hinduizmusról vagy az iszlámról jóval kevesebbet tudunk. Nem állítottam, hogy ez az értékrend jó vagy rossz, csak azt, hogy nagyobb hatással van ránk (még ma is), mint gondolnánk. Más földrészeken ezt a szerepet más vallás tölti be. Emiatt vélem úgy, hogy az erkölcsöt nem lehet a vallástól teljesen külön tényezőként vizsgálni, hiszen a történelem során a legtöbb esetben mindig volt (vélt vagy valós) átfedés a kettő között. Egy teljesen vallás nélkül létező társadalmat még sosem sikerült létrehoznunk, éppen ezért kérdés, hogy ez hogyan lenne képes működni. Az emberi törvények vajon elegek lennének-e a tömegek számára, vagy mindenképpen isteni eredetűeket keresne magának? Megelégedne-e ennyivel, vagy mennyei parancsolatra lenne szükség, hogy erkölcsös maradjon? Működne-e ez a gyakorlatban? Nem tudjuk.

Mindenesetre köszönöm az eszmecserét, számomra tanulságos volt.

Természetesen a vallásnak van azért némi szerepe, mert támogatta a közigazgatást, de nem szabad elfelejteni, hogy az igazságszolgáltatás soha nem szűnt meg, többé, kevésbé folyamatos a kapcsolat a rómaiakig és ki kell jelenteni, hogy a római jog alapjai már egészen korán kialakultak, az alapelvek nem módosultak, bár természetesen ott is történtek változások, ahogyan a társadalmi rétegek létrejöttek, megváltozott a szerkezet, illetve ahogyan teltek az évszázadok, de később a kereszténység felvétele semmi változást nem hozott benne.

A törvénykönyvek alakulása nyomon követi a társadalom szerkezetének a megváltozását, Werbőczy törvénykönyve, a királyi bullák, rendeletek mindig kifejeznek valamilyen aktualitást és a haladás érezhető a törvényekben, hiszen kialakult és idő közben megszűnt mondjuk a jobbágyság és az ezt szabályozó törvények, amik az akkori erkölcsöket irányították, képesek voltak a változásra, de a vallás merevségénél fogva csak nagy keservesen tudja ezt követni és gyakran a haladás fékjének bizonyult. Mindenesetre a vallásnak igazodnia kell a fejlődő emberi humánumhoz, a katolikus egyház merevsége annak idején egyértelműen azt okozta, hogy reformációra lett szükség és ennek a oknak egyik igen lényeges összetevője az erkölcs akkori gyakorlati felfogása, kifejeződése. Nem véletlen, hogy a sokkal szabadabban gondolkodó református vallást követő államokban, Angliában, Németalföldön volt lehetséges a korszakalkotó filozófiai és tudományos gondolkodás fejlődése, ott viszonylag szabadon terjedhettek az új, a haladó nézetek, amit a katolikusok sokáig üldöztek, de végül maguk is reformokra kényszerültek és manapság ott tartanak, hogy tudomásom szerint az egyik leghaladóbb vallási irányzattá váltak.

Mindez arra mutat rá, hogy lényegében az erkölcs jelentős mértékben független a vallástól és valójában nem a vallás terjeszti az erkölcsöt, hanem fordítva, az erkölcs elemeit veszi fel és konzerválja a vallás, legalább is a keresztények esetében, mert a világ többi hitrendszerét nem ismerem, még felületesen sem.

Amennyire kívülről tűnik, a napjainkig változatlan vallásokra talán érvényes lehet ez valamennyire, bár ott sem lehet egyértelműen kijelenteni, ahhoz ismerni kellene a hitrendszer kialakulásának a körülményeit, mert csupán annyi a megállapítható, hogy az akkori erkölcsi szabályokat megőrizte a hitük a napjainkig, de ez jelenleg úgy tűnik, nem kifejezetten előnyös a számukra, tekintetbe véve az elmaradott gondolkodást, amit súlyos kritikával illethetünk esetenként.

Összefoglalva, a keresztény elvekért nem maga a vallás a felelős, hiszen az ókeresztények egyszerűen átvették az akkor uralkodó erkölcsöt a régióban mindent meghatározó Római Birodalomtól és ahhoz nem tettek lényeges elemet, de az azóta történt változások, még a vallásban, a kereszténységben történtek is, sokkal inkább az emberi humánumnak a történelem által vázolt fejlődéséből következik és ez érezhető, nyomon követhető, esetenként ki is mutatható, egészében logikusan megmagyarázható.

Az ókori Egyiptom vallásának keletkezéséről nincsenek minden tekintetben pontos és megbízható adataink. Annyi bizonyos, hogy ott a különféle Istenek hatáskörében állandó volt a torzsalkodás, úgy értem, a papjaik részéről. Maga a fáraó is isteni személynek volt megfelelő és így a hatalmi kérdések domináltak. Amennyire megállapítható, forradalmi események is történtek, volt próbálkozás az egyistenhit bevezetésére is, Atón, a napisten szükségtelenné tette volna a többi isten imádását, de akkor még nem sikerült a vallási, hatalmi kérdéseket összpontosítani. Tudományos életről külön nem lehet beszélni, minden tudományág gyakorlása templomokban folyt, részben kultikus tevékenység keretében és legalább valamilyen alsó pappá szentelés nélkül nem is lehetett megszerezni az akkori műveltséget. Minden a papok, a vallás kezében volt, az oktatás, a gyógyítás, az építészet, az élet, a halál kérdései, a technikai részletek, de még a politika, a háborúskodás is általában.

Egyiptom kultúrája sajátos körülményeknek köszönhető. Mivel a Nílus áradása egyfajta bőséget teremtett, hamar kialakulhatott egy több falura is kiterjedő szövetségi rendszer, amiből keletkezhettek a korai birodalmak. Ezek viszont igényeltek más területekről is támogatást, ezért már a korai időkben meghódították a szomszédos területeket, hogy a jólét azokban az időkben is állandó maradjon, amikor éppen a szárazság dominál. Így nyert befolyásukat aztán sikerült évezredekig kamatoztatni és uralták azt a térséget, amire képesek voltak és a kialakult hagyományaikra, kultúrájukra támaszkodva az után is talpra tudtak állni, amikor vereséget szenvedtek, gondolok itt az asszír hódításra. A kultikus élet teljesen átszőtte a mindennapjaikat és ezzel magyarázható a fejlődés elakadása is, mert a tudomány fejlődése itt is korlátokba ütközött, időnként rendkívül lelassult és más népek végül túlléptek rajtuk.

A görögök nem őshonosak mostani hazájukban, kezdetben a pelaszgok éltek ott, akik a hármas Istennő tiszteletének hódoltak. A görögök egyistenhívők voltak, Zeusz, a kosisten volt imádatuk tárgya. A hódítás eseményei között viharos történetek is vannak, de végül a két nép megbékéléséhez szükség volt a közös vallásuk megteremtéséhez és hozzáadták Zeuszhoz a pelaszgok istennőjét, Héra néven, így kezdődött a később szerteágazó mitológiai sokistenhit, amely azután már annyira bonyolulttá, komplikálttá vált, hogy maguk a görögök sem hittek benne igazán.

A görögök rendkívüli eredményeinek, fejlődésének a titkát sokan keresik, de ebben minden bizonnyal közrejátszottak azok a körülmények, hogy viszonylag kis térségben egymással szoros kapcsolatban álló, de mégis állandó konkurenciaharcot folytató, egymástól lényegében független közösségek azonnal átvehették egymás eredményeit, elvethették azt, ami károsnak bizonyult. Ebben segítségükre volt a közös nyelv, a közös vallás. Mivel náluk a vallás már nem uralta a tudományokat, hiszen az állandó és gyakori változásokon ment keresztül, hozzászokott bizonyos toleranciához, mert gyakori kompromisszumok kényszerítették erre, a filozófia, a tudomány számos területe kicsúszott a hatásköréből és nem volt közvetlen módja ezek irányítására, kordában tartására. Így születhettek meg a görögök korszakalkotó gondolatai, így jöhettek létre a tudományok alapjai, és a számos, vallástól lényegében független filozófiai irányzat.

Ezt aztán gyakorlatilag átvették a rómaiak és bár ők már kevésbé voltak ennyire csapongóak a gondolkodás területén, a központosítás is sokkal határozottabb náluk, hiszen bizonyára ennek következtében sikerült a görög érát is maguk alá gyűrniük, azonban elég gyakorlatiasak voltak ahhoz, hogy megértsék, a vallásnak megvan a maga szerepe, a tudománynak, a politikának szintén és azt nem akarták keverni, mert rájöttek, hogy abból nem származik semmi jó. A sokistenhit eleve feltételez egyfajta vallási toleranciát.

A Római Birodalom bukása valóban igazi katasztrófa a történelem tanúsága szerint és az anarchián túl főképpen anyagi lehetőségek hiányában szűntek meg az iskolák, az intézmények, már ahol nem gyilkolták le a hivatalnokokat és nem perzselték fel a házakat, épületeket is.

Az akkor már kialakult keresztény egyház nem volt abban a lehetőségben, hogy a kultúrát magában átmentse és valóban hosszú, sötét időszak következett, amiről nem sokat tudunk, de a végén számos apró kisebb, nagyobb feudális hatalom jött létre, aminek a közös nevezője a keresztény hit volt és ennek alapján, de természetesen az érdekellentétek miatt számtalan háborús konfliktus árán születhetett meg a közös kultúra, amit gyakorlatilag szinte újra kellett építeni, kicsit másképp, kicsit máshogy, mint az a régi etalonban azért ismert volt és volt honnan meríteni. A széttagoltság időszakaiban vallási különbözőségek is létrejöttek, de ezek az elsők között szűntek meg, gyakorlatilag az újra felálló római egyház biztatására

A világi hatalmak, amik azért szintén végig jelen vannak, legázolták őket, kiirtva a másképp gondolkodókat.

A keresztény világ helyreállításában bizonyára óriási a szerepe a Bizánci császárságnak, amely végig töretlenül képviselte a római erkölcsiséget, a jogrendszert is, de a római egyház hatalmának helyreállítása közben a hatalmi területek határai eltolódtak és a vallás olyan területeken is lényegesen nagyobb hatáskört nyert, ahol korábban nem volt erre példa. Mindez érdekes módon a Bizánci császárságra is visszahatott valamennyire, bár kétségtelenül ott azért árnyaltabb a helyzet.

Innentől gyakorlatilag minden nyomon követhető és ki kell jelentenünk, hogy a megszülető Magyarország valóban pusztulásra lett volna ítélve a keresztény vallás felvétele nélkül, bár azzal is többször veszélyben volt, mert nem egyszer még a pápa is áldását, egyetértését adta hazánk elleni agresszióra. Ekkor már a vallás aktív politikát is folytatott, uralkodókat kényszerített az egyház, illetve próbált, mert ez nem minden esetben járt teljes sikerrel.

Az anglikán egyház létrejöttében is szerepet játszik ez, de a francia trón körüli vitás események is, az ellenpápák választása is tekintélyvesztést eredményezett, amire a válasz a még nagyobb szigor és ellenőrzés lett, az inkvizíció, az egyházi bíróságok, mind a világi hatalom területére történő beavatkozásnak tekintendő, amikor az egyház a már kialakult befolyását tűzzel, vassal meg akarta védeni.

Mindezt pár sorban nehéz pontosan érzékeltetni, mert természetesen magában az egyházban is történtek változások, voltak mindenféle irányú próbálkozások. Léteztek egy időben egyházi rendek, amelyek időnként nagyobb szabadságot szerettek volna biztosítani, olyanok is, ahol bizonyos szintű gazdasági kísérletek, tudományos jellegű kutatások is folytak, de ezek lehetőségeit ekkor már központilag erőteljesen szabályozták és az egyház elért egy olyan szintre, ahol már alulról semmiféle változást nem lehetett kezdeményezni, maga a vezetés pedig túlságosan magasan helyezkedett már el és annyira kötődött a hatalomhoz, hogy nem volt képes arra, hogy változásokat eszközöljön az ésszerűség elve alapján.

Számtalan visszás helyzet alakult ki a papságon belül is, sorolhatnám a példákat, a főpapi méltóságot feudális főúri családok ifjabb sarjai örökölték, hasonlóan a világi hivatalokhoz, címekhez. Ez a püspökség a Bourbonoké lett, amaz egyházmegye meg más főnemesi családé és ezek a világi értékrendet követő főpapok aláásták az egyházi értékrendeket, a búcsúcédulák, amikor pénzért árulták az egyházi, vallási tartalmú kegyeket, az egyházi bevételek vitatott célú felhasználása, na meg a gyakran kétségbe vont prédikációk, átlátszó példabeszédek is reformokra ösztönözték a hívőket, akik saját maguk is kíváncsiak lettek a Biblia tartalmára és maguk is olvasni akarták.

Magát a vallási tartalmakat is sokszor kétségbe vonták és ez általában tragikus eseményekhez vezetett, mindez fokozta az egyház brutalitását, amely végül már a gondolkodást is tiltotta, a változásoktól való félelmében.

A reformáció gondolatai ilyen talajon alakultak ki, így nagyon is érthető a felszabadult gondolkodás, a merevségtől való elzárkózás, ami különösen a kezdeti időkre volt jellemző, amikor a még képlékeny gondolatoknak mindenhol szabadon helyt adtak, de ezeknek aztán kissé a hagyományai is kialakultak és előttük volt a rossz példa, hogyan ne csinálják, mi az, amit meg kellene változtatni.

Végül amint már azt tudjuk, iszonyú vérengzés tört ki, évszázados vallásháborúk következtek és a kialakult helyzetben erőteljesen előretört az iszlám, meg aztán a katolikus és a reformáció vallásának az értelmes, józan és humanista képviselőinek sikerült lecsillapítani a kedélyeket, mondhatni, észbe kapott a kereszténység.

Ezzel párhuzamosan a reneszánsz, amely lehetővé tette a művészetek, a tudományok fejlődését, szintén térhódításba kezdett és itt nyilvánulnak meg a társadalom erkölcsi fejlődésének az igényei is, amik végre kifejezést nyerhettek és a már meglévő alapokra újabb tartalmak rakódhattak, a tudományok szabad kezet kaptak, a művészetek szintén és a politika, a közélet is jelentős mértékben szabaddá vált, mindez egymást erősítette és a mai helyzet kialakulásához vezetett.

Most látom, hogy rengeteget írtam, lehet, hogy senki nem olvassa el, de sürgősen meg kell jegyeznem, hogy mindez egy rendkívül egyszerű és vázlatos feltárása ezredéveknek, amit csak kapásból rögtönöztem és azért ez ennél sokkal bonyolultabb kérdés.

Azt viszont eléggé ki lett fejtve, hogy a kialakult erkölcs a vallásban csak tükröződik és ezért erkölcsi szempontból keresztényről, vagy nem keresztényről értelmetlen a mi kultúrkörünkben beszélni, különbséget tenni.

A jóság fogalma, az erkölcs tartalmának megjelenése és kibontakozása is társadalmi jelenség, amire jó példa korunk erkölcsi fejlődése, az egyenjogúság, az emancipáció és a vallásos humanista nézetek terjedése is.

# 38!

Semmi gond!

Magam nem illettem bírálattal az ateista embert, sőt tulajdonképpen meg is értem az ateizmust. Azzal az Istentorzóval szemben, amelyet némely vallások hirdetnek, ez a minimum szellemi reakció egy egészséges lelkű embertől.

" kereszténység soha nem állította, hogy a nem keresztények nem képesek szeretni, "

De például a legutóbb egy református esküvőn pont ezt hallottam a pap szájából.