Ateisták! Nem tűnt fel, hogy ti is azt csináljátok, amit elítéltek?
Nem, én senkinek sem magyarázom, hogy Isten nem létezik. Ennek egyetlen prózai oka van: Pontosan annyi bizonyítékom van a nem létezésére, mint neked a létezésére: semennyi.
Én max azoknak szólogatok be, akik idióta módon a Biblia szó szerinti értelmezését hirdetik, miközben ők maguk is szemezgetnek a szabályok között, hiszen képtelenség mindet betartani. Aztán meg mindig az a szabály érvényes, ami nekik jó...
Nézd, mindkét oldalon vannak idióták, de akinek az a napja fénypontja, hogy itt osztja a másik oldalt én azt csak sajnálni tudom.
Igen, ez így működik, minkét oldalról.
Nekem megvan a véleményem, amit Te nem fogadsz el, meg neked is megvan a véleményed, amit én nem fogadok el, és kivitázzuk magunkat rajta jól, aztán megvan a véleményünk egymásról. Mindkét oldalról! Az ember már csak ilyen.
De ebbe kár belekeverni a vallást, ugyanúgy meglesz a véleményem arról a politikailag túlbuzgó kis köcsiről, aki a vasárnap délutáni szunyókálásomat zavarta meg azzal, hogy adjam neki a kopogtató cédulát, és el kezdte lökni a rizsát, hogy milyen jó lesz nekem, ha az ő pártjukra szavazok. Mivel nem adtam neki a kopogtató cédulát, neki is megvolt a véleménye rólam. Ennyi.
Érdekes hogy te ezt így látod.
Tudods nekem minden hétköznap el kell mennem a buszommal az Örs vezér térre (ha Pesti vagy akkor ismered),és az aluljárón keresztül a metróhoz.Mit gondolsz mit szoktam ott látni?Állandóan (mint ma is) valami "isten így,isten úgy,isten amúgy" mikrofonos vagy hangosbeszélős előadásba,szórólaposztásba vagy beszédbe csöppenek bele.Ma például valami amerikai (valószínüleg mormon vagy baptista) hittérítés folyt ott.Az angolul (valószínüleg Amerikai) hívő mondta a mikrofonba a szöveget,egy másik mikrofonos ember meg magyarra fordította.
De két napja ugyanez volt,csak ott kisebb méretben,és legalább a hittérítés mellett ingyen angoloktatást is vállaltak (amit nem nagyon hiszek hogy tényleg ingyen csinálnának,de ha igen akkor pirospont nekik)
de ha egyszerűen csak megyek két buszmegállót már mit látok a óriásplakátokon?Jehova tanúi meg hitgyüli plakátok,katolikus egyháznak utaljam adóm egy százalékát,meg minden finomság.
Ezen túl,kicsit a politikába kanyarodva mit is csinálnak a vallásosok?Így kötelezővé tenni a hittant,úgy kötelezővé tenni a hittant.
Szóval foglaljuk csak össze:a vallásosok az egyszerű házból való kimozdulásommal is már erőltetnék rám a hitüket,illetve a fiatalokat is maguk mellé akarnák venni,azelőtt,hogy kialakult volna egy kész jelleme az illetőnek.Sőt,még a neten is találkozni olyan felvillanó reklámhirdetésekkel mint "6 érv Isten létezése mellett".
Ezzel szemben mi ateisták mit is csinálunk?
Elárulom:SEMMIT!
Láttál már valaha is olyan óriásplakátot hogy :"Légy ateista"
Láttál már olyan felvillanó veboldalt reklámozó linket hogy "6 érv Isten nemlétezése mellett"?
Láttál már valaha a körzetedben olyan köztéri előadást,szórólaposztást vagy demonstrációt,ami az ateizmust népszerűsítené?NEM!NEM ÉS NEM!
Mi ateisták a You Tube videók alatt,és a GYikon kívül nagyon sehol máshol nem hangoztatjuk a természetfeletti dolgokkal való kapcsolatunk hiányát.Egyedül ti vagytok ilyen exhibicionista felfuvalkodott egoisták,hogy minden ember hülye aki nem titeket követ,persze ezt sokkal moderáltabban adjátok elő.Bocs,de baromira tévedsz Kérdező.
Az ateizmuson nincs mit reklámozni.
Viszont olyan reklámot még nem láttam, hogy az ateisták hülyék vagy gonoszak.
Interneten meg minden van. Még olyan is, hogy 6 érv Isten ellen.
A hittérítést egyébként én is elítélem.
Viszont joguk van hirdetni a hívőknek azt amiben hisznek.
Természetesen nem pofátlanul, erőszakosan, bántóan és hangosan. Inkább példát kellene mutatni.(jó cselekedetekkel).
A logikának meg nem a hívő az ellentéte, csak előre szólok. Én még legalább tudom, hogy csak hiszek.
Sziasztok!
OFF!
Möbiusz-szalag!
Egyrészt igazad van, hogy számodra is zavaró, hogy a számodra talán kaotikus, világnézetileg elfogult és talán nem is tiszta szándékú térítők szövegeit kell hallgatnod.
Viszont abba belegondoltál-e, hogy az iskolákban a materialista tudomány a meghatározó, amely világnézetileg éppoly elfogult, torzképű és talán éppúgy,-lehet tudattalanul-,tisztátalan szándékú?
Aki iskolába iratja a gyermekét (kötelező), akaratlanul egy olyan oktatási szisztémát kényszerít a gyermekére, amely a világot egy sajátos torzó (anyag) szüleményeként mutatja be.
Mi ez, ha nem egy bugyuta világnézet másokra erőltetése?
Az hogy a gyereknek fizikából megtanítják a Kepler törvényt,a Lenz törvényt vagy bármilyen természettzóudományos tárgyból bármit,az szerintem egyáltalán nem sugall semmilyen világnézetet.
Ugyanis tudtommal a vallásos magániskolá is ugyan ezekjet a term.tudományos törvényeket ismettetik a diákokkal,amellett hogy konkrét világnézeti (keresztény világnézeti) irányokat is adnak a tananyag mellé.
És itt jön a nagy dolog:Ha a term.tudományok oktatása egy világnézet kialakítása lenne,akkor vagy nem taníthatnák vallási intézményekben vagy pedig valahogy átalakítva tanítanák egy mondjuk katolikus iskolában.
De mivel ezek csak tények,ezért nem számít világnézeti iránynak,és ezért nem kell elszeparálnia az iskolának a hittantól.Ugyanis ettől senkinek nem fog változni a világnézete.Max pontosodik.
Pietrosol eléggé megleptél,ez ugyanis egy nagyon könnyen lecsapható komment volt a részedről.
Azt gondolod Mőbiusz, hogy az oktatásnak az a csúsztatása, hogy megtanítják az anyag törvényeit, anélkül hogy, egzaktul meghatároznák, hogy mi az anyag és, hogy hogyan jött létre, majd azt mondják, hogy ez az élet alapja, anélkül, hogy az élőt definiálnák, majd azt kikiáltják alaptételnek, ez világnézetileg semleges? Ez a materializmus, anyaghit nevű babona alapja.
Egyébként a törvények felismerése és anyagra vonatkoztatása, de eredetük mibenlétének meghatározása nélkül nem egyebek, mint a t@kony vegyelemzése. Vannak, mondja ki a tudomány, de hogy ki vagy mi alkotta, esetleg, hogy miért vagy hogy univerzálisak-e, arról nem beszél! Esetleg, hogy mit jelent az univerzalítás annak még a meghatározására sem mer vállalkozni. Az egyház, hogy hatalmát és híveit megtartsa korrumpálódott szellemileg és értelmileg, tehát erre ne hívatkozz!
Nem csaptál le semmit, sőt egy olyan fedezéket szeretnél használni, mármint az egyházat, amit korábbi kommentjeidben erősen kritizáltál. Egyébként az egyház korántsem tölti be a szerepét, korrumpálódása során éppúgy a hatalom eszköze lett, mint a tudomány.
Na akkor beizzítom kicsit a vitát!
Nos,az hogy valaki mélyebben megismeri a biológiát,kémiát stb.,az szerintem egyáltalán nem befolyásol semmit sem.Ugyanis még mindig nála a döntés,mondhatni a tiszta lap,mindenféle húzó tényező nélkül,hogy megválassza világnézetét.A mélyebben megszerzett tudásához még ugyan úgy hozzácsatlakoztathatja a vallását,hisz az hogy tudja milyen a szervrendszere felépítése,még semmiben se foglya egyik irányba se terelni.
Az hogy az összes adatból végkövetkeztetésként mit vonhat le,az egy másik téma,hisz itt most csak az általános taníttatásról,és term.tudomány oktatásról van szó.
Abban viszont igazad van,hogy magasabb oktatási területeken (mondjuk elte ttk fizika kar) az ember sokkal könnyebben rá fog hangolódni az ateizmusra,de ez pusztán abból ered hogy a megtanult tények,melyik világlátáshoz kompatibilisebbek.Az ateizmus sokkal jobban összeegyeztethető a 10^40 Kelvin fokos kezdeti Univerzummal,mint a habos babos bibliával.
De ez már a tanuló magán döntése,nem az oktatás irányítása.
A hittan tanítása viszont konkrétan az illető identitásának irányítása,hiszen pontosan megismertet egy ideológia dogmarendszerével,és megismertet azzal a feltételezett sorssal ami az ettől eltérő ideológiákat vallókra vár.Na ez az ami konkrétan irányító erő,az illető személyiségének orientációjára nézve!
Illetve második érvként még azt tudnám felhozni hogy a vallásos identitás nem vész el a ermészettudományok ismerete (alapszintű!Nem felső fokú) miatt,fordítva viszont megtörténhet,hisz mégis csak fenyegetőzik a biblia.A term.tudományok semmilyen állítást nem tesznek léted kérdéseire vonatkozólag,hisz nem is feladatuk.Mint ahogy a művészettörténelemnek se feladata megmondani miért szeretem jobban az oliva bogyót mint a főtt kukoricát.
És most néhány állításod:"Vannak, mondja ki a tudomány, de hogy ki vagy mi alkotta, esetleg, hogy miért vagy hogy univerzálisak-e, arról nem beszél! "
Hogy a fenébe ne mondaná!Én azt hiszem 7.ben kérdeztem rá a biológioa tanáromtól arra hogy miért is élő az élő,és ő készséggel elmagyarázta.Na és itt jön megint egy fordulat:mivel én nem az alap term.tudományos ismeretekre kérdeztem,hanem magasabb kérdésre,ezért ez már befolyásolhatja a világnézetem ,de egy átlag diák aki csak az alap oktatásban részesül nem "szenved" semmi féle egyéni szemléletmódját változtató hatást.
"Azt gondolod Mőbiusz, hogy az oktatásnak az a csúsztatása, hogy megtanítják az anyag törvényeit, anélkül hogy, egzaktul meghatároznák, hogy mi az anyag és, hogy hogyan jött létre, majd azt mondják, hogy ez az élet alapja, anélkül, hogy az élőt definiálnák, majd azt kikiáltják alaptételnek, ez világnézetileg semleges? Ez a materializmus, anyaghit nevű babona alapja. "
Mint előbb is,most is csak az alapszintű oktatásra irányulna a válaszom.Alapszintű oktatásnál ilyen kérdések még nem vetődnek fel.Egy küzdősportokat tanuló is előbb csak az esési technikát tanulja meg,nem rögtön a magas tudást igénylő ütési és hárítási technikákat.Nem kezdhetik az első biológia órát a mitokondriális DNS elemzésével az általános iskolások,remélem ezt megérted,mert ha nem akkor valami baj van nálad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!