Miért hisz annyi ember az Istenben? Nincs semmi bizonyíték arra hogy létezik, nem látta még senki.

A szokásos viták. Szerintem sokan azért hisznek isten(ek)ben, mert képtelenek vállalni a felelősséget, akár jó, akár rossz történik az életükben. "Hála istennek/isten útjai kifürkészhetetlenek". Ez megengedi, hogy ne kérjünk bocsánatot, ne ismerjük be a hibáinkat, legyünk álszerények.

Nem lopok (mert paraszt dolog más tulajdonát elvenni), nem ölök (érthetően), nem bántok másokat (ez a legkönnyebb dolog a világon).

Van lelkem. Van, mert bánt, amiket a hívők isten nevében elkövetnek, hogy a Pápa olyanokat mond, hogy ne használjunk óvszert, mert az nem véd az AIDS ellen, hogy arra tanít, hogy utálj mindenkit, aki más, mint amilyennek te is szeretnél látszani, hogy beleszólnak más életébe. Nekem egy szűz aggastyán ne beszéljen a születésszabályozásról.

Ha valaki ateista, akkor derül ki, hogy valójában milyen ember, mert akkor nem félelemből tesz bármit is, hanem önként és őszintén.

Gyerekek.

Én erre csak azt tudom mondani:

Hála Istennek nem vagyok vallásos. ;o)

"Ha nem hiszek olyas valamiben és nem élem az életem annak a valaminek a kitalált szabályai szerint ami lehet hogy nem is létezik."

Ha belegondolsz előbb-utóbb rá fogsz jönni, hogy ezek a szabályok mind az emberiség hasznára vannak. Minden vallásnak ez a lényege, eszenciája. Persze az évezredek folyamán az egoista ember mindenféle rosszat tett isten nevében. Sok ateista ma erre hivatkozva elveti istent, pedig pl. az inkvizíció vagy a vallás erőszakos terjesztése, gonosz, sötét emberek műve, nem istené.

Én sem vagyok vallásos, de úgy gondolom, hogy létezhet olyan lény akit istennek hívnak az emberek.

Ezekben a vitákban mindenki összehord hetet-havat, hogy az igazát bizonyítsa. Összekeverik istent a pápával, bibliával, emberekkel, és azok cselekedeteivel, irományaival.

A vallásosokat mégcsak megértem, ragaszkodnak egy dogmához, minden mást elvetnek.

A "szabadgondolkodó" ateisták a legtöbb esetben legalább ilyen mértékben szemellenzősek.

A "középutas" vallásossal értek egyet aki nem dogmákkal, hanem hanem isten tanainak lényegével azonosul. Ezek a tanok pedig mind azt sugallják, hogy ne menjünk szembe a törvénnyel - természet, társadalom - mert azzal ártunk embertársainknak, de elsősorban magunknak.

És az sem baj, ha valaki ateistának hiszi, vallja magát, ha közben így éli az életét.

És hiába hiszi magáról azt valaki, hogy istenhívő, ha nem így él.

A többi csak maszlag. Mennyország- pokol? Ügy ahogy azt sokan képzelik? Maszlag. Az bennünk van, annak függvényében ahogy élünk.

Isten csak felhívta a figyelmünket, éljünk a törvényeknek megfelelően és akkor boldogok leszünk, ha nem, akkor megteremtjük magunknak a poklot.

Azt kívánom az ateistáknak, hogy ennek figyelembevételével és ilyen jóhiszeműen közelítsenek ehhez a van isten-nincs isten témához.

Miért hisz mindenki a szeretetben,vagy akár a negatív érzelmekben?Hiszen még nem látta "őket" senki.Ennyiből minden dolgot megkérdőjelezhetnénk,ami nem szigorúan véve materiális,szóval maga az érv nem jó.

Amúgy... elég megnyugtató lenne,ha lenne Isten,meg végső igazság,nem?Nyilván mindenki ezt szeretné,ettől meg már csak egy lépésre van a hit.

"2.2. Sokan keresnek tudományos érveket Isten létezésére. Amikor Istenről beszélünk, meg kell fontolnunk a különbségeket az anyagi világban lévő dolgok természete és annak természete között, akinek létezése ezeken túlmutat. A tudományok az emberi érdeklődésnek csak azon tárgyköreit tudják vizsgálni és következtetéseket levonni, amelyek a körülöttünk és bennünk élő világmindenség keretein belül vannak. A helyes istenfogalom Istent minden létezés forrásának tekinti. Nem helyezhetjük Őt a mi világunk korlátai közé, hiszen Ő teremtette azt, és Ő határozta meg a korlátait is. Így azok az emberek, akik Isten létezésére csupán tudományos úton keresik a bizonyítékot, soha nem fognak határozott választ kapni, bár a tudomány inkább a teizmust (istenhit) fogja alátámasztani, mintsem a materializmust."

"Talán úgy véled: "hinnék Istenben, ha megmutatná magát nekem." Miért vagy biztos abban, hogy akkor bizonyára hinnél? Ha valaki nem akar valamit elfogadni, a legvilágosabb jel sem győzi meg. Szemléltetésként: mindenki megtapasztalhatta, hogy az ember megtagadhatja az igazságot. Ha valaki legalább egyszer hazudott az életében, - és ki mondhatja, hogy sohasem - akkor egyszer már megtagadta az általa megismert igazságot, legalábbis abban a konkrét helyzetben. Így tehát lehetséges az, hogy valaki látja mi a helyes, de nem fogadja el azt. Nem elegendő, hogy az igazságot Isten kinyilatkoztatta, a személyes elfogadás is szükséges." Ha a Mindenható megmutatná magát minden erejével és hatalmával, az ember rákényszerülne arra, hogy higgyen benne. Az ember többé nem lenne szabad arra, hogy maga döntsön, hogy Isten parancsolatai szerint akarja-e vezetni az életét.

Másrészről ebben az írásban azt próbáljuk megmutatni, hogy a valóságban Isten már megmutatta magát minden embernek, sőt különböző módokon is. Kész még többet is feltárni, ha megvan rá a nyitottság és befogadókészség

"2.4. Sokan a "gonosz problémája" miatt nem hisznek Istenben, mondván: "Ha létezik egy mindenható és jóságos Isten, miért létezik még a rossz és a szenvedés?"

Ennek a témának részletes kifejtése meghaladja jelen írás kereteit, de kiindulópontként könnyen beláthatjuk, hogy sok esetben a gonoszság és szenvedés gyökere a világunkban élő emberek gonosz döntéseiben rejlik. A keresztény felfogás szerint Isten soha semmi rosszat nem akart az embereknek, jó világot teremtett, amelyben az embernek akarati szabadságot adott. Isten tiszteli az embert és az ő méltóságát, így az emberek rossz döntéseit is elfogadja. Az ember nem lenne igazán szabad, ha cselekedeteit Isten csak részben fogadná el, mondjuk csak a jókat, mert ezek nem okoznak szenvedést. Ily módon Isten megengedi a rosszat, nem teszi azt lehetetlenné, hiszen azzal az embert mozgatható bábfigurává alacsonyítaná. A valóság az, hogy az ember gyakran nem jóra használja a szabadságát, az emberek nem gondolnak másokra, hanem magukra. Sok szenvedés elkerülhető lenne, ha az emberek segítenék egymást, és a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat" alapelv szerint élnének. Sok betegség oka a felelőtlenségben van. Még ha ez nem is mindig elég nyilvánvaló, az emberek sokféleképpen befolyásolják egymást.

De vannak más jellegű problémák, viharok, árvizek, földrengések, amelyeket nem közvetlenül emberek okoznak, és sok szenvedéshez vezetnek. Ezzel kapcsolatban tudatában kell lennünk annak, hogy az ember intelligenciával és sok képességgel van felruházva, melyek segítségére lehetnek abban, hogy megóvja magát ilyen természeti jelenségek rossz következményétől. Tudásunk célszerű alkalmazása, és nem főként a személyes érdekek keresése, sok esetben sokkalta jobban meg tudna oltalmazni minket, mint ahogyan ez manapság történik. Egy egyszerű kezdőlépés lenne, ha az emberek nem élnének veszélyes területeken.

Mindazonáltal el kell ismernünk, hogy ez valóban talán az emberi élet legnehezebb kérdése sokak számára. Együttérzéssel adózunk azoknak, akik azért teszik fel ezeket a kérdéseket, mert maguk is szenvednek. Másrészről a szenvedés az élet és a létezés értelmének mélyebb megértésére vezetheti, mivel kihívást jelent élete értelmének kutatására. Szenvedő emberek gyakran hamarabb jutnak annak tudatára, milyen jelentéktelenek az anyagi dolgok az egészséghez mérten, és jobb alapot próbálnak életük számára keresni."

Arquinói Szt. Tamás:

3. NÉHÁNY JÓL ISMERT ÉRV MEGFOGALMAZÁSA

Aquinói Tamás a következő öt érvet használta. Ezek részletesen olvashatók írásaiban (Summa Theologica I:2:3; Cont. Gent., I, XIII.):

"A "mozdulatlan mozgató". A mozgás, ahogy az a természetben történik feltételez egy első mozdulatlan mozgatót (primum movens immobile), aki Isten. Különben mozgatók végtelen sorára van szükségünk, ami nem logikus magyarázat.

Mindent valami okoz. Ha az univerzumban zajló események sorozatát követjük, és mindig keressük a megelőző okokat, akkor elkerülhetetlenül egy olyan első okozó létezésére kell következtetnünk, amely nem okozat.

Minden létező dolog a világban valamikor létrejött, és egyszer el fog múlni. Egyikük sem teljesen független más dolgoktól. Ezt nevezik esetlegességnek. A kontingens világmindenség magában rejti egy szükséges létező létét, aki Isten.

A tökéletesség különböző fokai csak egy abszolút tökéletességgel összehasonlítva értelmezhetők. Ez a tökéletesség Isten.

A világegyetemben megfigyelhető csodálatos rend és összhang bizonyítéka egy intelligens alkotó létének. Ez nem más, mint Isten, aki mindent célirányosan vezet. (Ezt teleológiai érvnek is nevezik.)

Mindezek és még néhány más érv is valójában nem egymástól független és elhatárolható érvek, hanem csupán különféle megfogalmazásai az általános oksági érvnek. Ez az érv azon alapszik, hogy a fent említett jelenségeket nem lehet kielégítően megmagyarázni anélkül, hogy elfogadnánk a létezésnek és cselekvésnek önmagában létező és önmagát indokló okát. Minden erre az egy okra mutat rá."

Első érvünk abból a legalapvetőbb megfigyelésből indul ki, hogy mi és a világegyetem létezünk. Mi ennek az oka?

Két különféle módon fogunk válaszolni, de válaszaink valójában ugyanazon a gondolatmeneten alapszanak.

3.1.1. A független létezés érve

Bevezetés

Amikor azt mondjuk: Isten, olyan lényt értünk alatta, akinek nincs kezdete és vége, és aki soha nem változik. Az Ő létezése teljesen független minden egyébtől. A következő szövegnek célja, hogy megmutassa: léteznie kell egy, a fent említett jellemzőkkel bíró lénynek, ha világunknak van értelme. Mindezekkel még nem írtuk le Isten minden fontos tulajdonságát, ezek azonban mégis nagyon alapvetőek.

A létezés ajándék

A legközelebbi példa saját életünk. Egyszer megszülettünk, és egyszer meg fogunk halni. Élünk, de az életünk sok körülménytől függ. Nem mi döntöttük el, hogy éljünk, és azt sem dönthetjük el, hogy meg akarunk-e halni, vagy nem. Létezésünknek sok feltétele és külső oka van, más szóval: létezésünk nem foglalja magában okát is. Nem vagyunk függetlenek. Azt kérdezzük: "Miért létezek?", és a választ magunkon kívül kell keresnünk. Hasonlóan van ez a világegyetem más létezőivel is. Sokuk esetében közvetlenül megfigyelhetjük kezdetüket és végüket: jönnek és eltávoznak, létrejönnek, keletkeznek és elmúlnak. Más dolgok esetében változékonyságukat figyelhetjük meg. Minden ami változik, alá van vetve a változásoknak, és nem teljesen független létezésében. Léte különböző szakaszokból áll, ezek jönnek-mennek, elkezdődnek és elmúlnak. Így azt figyeljük meg, hogy nem csak mi, de minden dolog a világmindenségben kívülről kapta létezését. Ez ajándék.

A világegyetem

Mikor a kisgyermekek ismerkednek a dolgokkal, azt kérdezik: "Miért?", "Honnan?". Ha megpróbálunk választ adni, válaszunkra újabb kérdések merülhetnek fel. Lehetetlen olyan választ találni, ami nem szül újabb kérdéseket. Előbb vagy utóbb feladjuk. Két lehetőségünk van. Létezik végső válasz, de az túl összetett, vagy végső válasz nem létezik a világegyetem keretein belül, mert azt kívülről hívták létre. A keresztények hiszik, hogy a második válasz az igaz, ezért gyakran az a vád éri őket, hogy az egyszerűbb megoldást választják. Ennek a hitnek nem az az alapja, hogy ez az egyszerűbb megoldás. Tény, hogy a világegyetem nem lehet több, mint az azt alkotó részek, ugyanúgy az emberiség sem több, mint az emberek összessége, akik alkotják. Ha a világegyetemben minden úgy kapta létezését, mint ajándékot, hogyan állíthatnánk valami mást róla? A világegyetem nem több, mint alkotóelemeinek összessége.

Ki az adományozó?

Hisszük, hogy a világegyetemet kívülről hívták létre, és létrehívója minden egyébtől független kell, hogy legyen. Változatlan, idő és tér fölött álló. A Biblia ilyennek írja le Istent.

Az általános okság érve (kontingencia)

A kauzalitás, vagy kielégítő ok elvének érvényessége az alapja a logikus gondolkodásnak, amire minden tudomány és emberi tudás épül. Ezért tekintjük a következőkben érvelésünk előtételének. Ez egyike a gondolkodás négy alaptörvényének, melyeket minden ember alkalmaz a mindennapi életben, még ha ez nem is tudatos számára. (A négy alapelv: az azonosság elve, ellentmondás elve, a kizárt középút és a kielégítő ok elve.)

Az alapelv azt mondja ki, hogy minden, ami létezik vagy megtörténik, kielégítő magyarázattal kell, hogy rendelkezzen vagy önmagában, vagy valami másban.

Elméletileg a létezés két kategóriáját tudnánk megkülönböztetni: az abszolút szükségszerű létezést, ami önmaga létezését magyarázza, valamint a kontingens létezést, amely csak egy magán kívül eső okkal magyarázható. Ha megpróbálunk magunk körül mindent besorolni ebbe a két csoportba, előbb vagy utóbb le kell vonnunk a következtetést, hogy a valóságban mindent a kontingens létezők csoportjába kell sorolnunk. Továbblépve a levont következtetésünkkel kiterjesztjük alapelvünket a világegyetemre, mert ha azt állítjuk, hogy egy halmaz elemei kontingensek, akkor az egész halmaz is kontingens. Nem feltételezhetjük, hogy olyan elemek, amelyeknek csak kontingens tulajdonságokat tulajdonítunk, mivel egymással kapcsolatban vannak, abszolút tulajdonságokat adhatnak az általuk képzett halmaznak. Ezért, ha valaki azt feltételezi, hogy, habár a világegyetem minden eleme kontingens, a világegyetem egésze mégis önmagát magyarázó, önmagában létező, azt kell mondjuk: állítása logikátlan, mert figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy csak olyan jellemzőket nevezünk abszolút tulajdonságoknak, melyek nem megelőző folyamatok vagy okok eredményei. Ebben az esetben a feltételezett "abszolút jelleg" függ az egyes kontingens elemek kapcsolatától. Következésképpen az egész, mely kontingens elemekből áll, szintén kontingens kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy a világmindenség létrejöttére rajta kívül eső megfelelő magyarázatot kell keresnünk.

William Ockham III. századi filozófus megfogalmazott egy alapvető elvet a tudományos kutatásban: ha valaki egy még meg nem magyarázott jelenséget vizsgál, a lehető legkevesebb előfeltételezést kell alkalmaznia, amennyi valóban nélkülözhetetlen.

Néhány ateista ezt az ötletet felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy alaptalan Isten létezését feltételeznünk csupán azért, mert nem tudjuk megmagyarázni a világmindenség létezését és keletkezését. Gondolják, sokkal ésszerűbb azt hinni, hogy a kozmosz önmagát indokló. Valójában éppen emiatt az alapelv miatt sokkal logikusabb és kézenfekvőbb egy transzcendens lény létére következtetnünk, aki minden létezés forrása, és természetét tekintve tökéletes tulajdonságokkal bír. Ebből a feltevésből minden egyéb tulajdonságot le lehet vezetni inkább, mint, hogy egymástól független, különféle abszolút jellemzőket tulajdonítsunk a világegyetemnek, mely megfigyelésünk szerint nem bír ezekkel a tulajdonságokkal. A világ elemeit vizsgálgatva a legkisebb jelét sem találjuk annak, hogy az abszolút, vagy önmagát magyarázó tulajdonságokkal bírna. Valóban gyermetegebb dolog egy láthatatlan első ok létét feltételezni, mint láthatatlan abszolút jellemzők meglétét?

Miért nem ellentmondásos, hogy mindennek van egy megelőző oka, de mégis létezik egy nem okozott első okozó?

Amikor azt mondjuk, mindennek kell legyen megelőző oka, akkor a kontingens világunkban létező elemekre gondolunk. Az első okozóról azt állítjuk, hogy transzcendens. Ellentmondás akkor állna elő, ha azt mondanánk, hogy Isten egy, világunk immanens elemei közül. Következésképpen a világ létforrásának nem kell, hogy ugyanolyan tulajdonságai legyenek, mint a világnak.

Sok ember természetes módon, alapos filozófiai vagy teológiai érvelés nélkül jut el arra a gondolatra, hogy a világmindenség hátterében egy végső okozó áll. Számukra a kérdés csupán az, hogy minek nevezzék ezt, és sokszor nem lényeges a pontosabb válasz. Gyakran halljuk, hogy némelyek azt mondják: hívhatnánk, mondjuk Ősanyagnak, Atomnak, Abszolútnak, Ideának, Szellemnek, valakinek vagy valaminek. A javasolt fogalmak közül többről könnyű belátni, hogy azok helytelenek, éppen a használt fogalmak jelentése miatt. Példának okáért, amikor az "anyag" fogalmat használjuk, nem feledkezhetünk el tapasztalatunkról, miszerint minden, ami anyagi kontingens is, kontingens világunk elemei közé tartozik, ezért kell azt feltételeznünk, hogy az első okozó felsőbbrendű létezésének felsőbbrendű tulajdonságai kell, hogy legyenek, nem változó vagy múlandó, mint az anyag, az atomok vagy bármely más eleme az anyagi világnak.

Itt meg kell jegyeznünk, hogy az emberek időnként túlságosan kiterjesztik az evolúció elméletének határait, valamint félreértik célját is. Az evolúciós elmélet nem tudja megmagyarázni a világ végső eredetét, hiszen vizsgált területe a létezők fejlődése, és nem pedig az, hogyan jött létre a létezés a nem-létezésből.

Mások, akik azt állítják, hogy a végső ok szellemi jellegű, mint az Abszolút, az Eszme, a Szellem, gyakran tagadják annak személy voltát.

Tapasztaljuk, hogy az ember szellemi természete intelligenciájában, szabad akaratában, szeretetre való képességében, önzetlen kapcsolatok építésének képességében nyilvánul meg. Mindezeket a tulajdonságokat beleértjük, amikor a "személy" fogalmát használjuk. Ha az imént említett alapelvből indulunk ki, mégpedig abból, hogy az abszolút és meghatározott okozó jellemzői nem lehetnek alacsonyabb rendűek, mint a kontingens elemeké, következetesen el kell ismernünk, hogy az abszolút és meghatározott okozónak magasabb szinten kell állnia, mint a személytelen létezés.

A személy fogalom félreérthető, ha annak hétköznapi jelentését vesszük. E fogalmat általában nem választjuk el az ember jellemző és meghatározott korlátaitól. Az ember időben és térben él, teste van, korlátolt a kommunikációban és társai iránti szeretete kifejezésének képességében. Természetesen Isten nincs alárendelve ezeknek a korlátoknak. Ezért, amikor a "személy" fogalmat használjuk, olyan lényt értünk alatta, aki intelligens lényekkel személyes kapcsolatot képes létesíteni. Ennélfogva olyan valaki kell, hogy legyen, aki értelemmel, szabad akarattal és öntudattal bír.

Így tehát egy intelligens és szabad első Okozó, egy személyes Isten létezése, aki nem azonos az anyagi világgal és az emberi értelemmel, feltétlen szükségszerűség.

Minden olyan megközelítés, mely tagadja egy független és személyes teremtő létét, a világ létezését pedig belső okokkal magyarázza oly módon, hogy az anyagnak, a szellemnek vagy bármi másnak ami a kontingens világban előfordul, önmagától való létezést tulajdonít, végsősoron közvetett panteizmus különböző formáinak tekinthető. Ez a gondolkodásmód a fogalmak ellentmondásához vezet, mert összekeveri az okot az okozattal, a kontingenst az önmagában létezővel, a végest a végtelennel. Sok ember esetében ennek a gondolkodásmódnak a következménye lemondás és reménytelenség a világgal kapcsolatban, mert aki ezt hiszi, annak a gonoszságot és minden rosszat a világban örök és elkerülhetetlen szükségszerőségnek kell tartania. Ha az ember Istent valami mással helyettesíti, elvesztheti saját emberi értékeit, mint például személyiségét, felelősségét, józan megfontolásait és helyes indítékait a jó magaviselethez.

Aki elfogadja egy személyes és szerető Isten létét, lehetőséget nyer arra, hogy felismerje a kiutat a lemondó és reménytelen gondolkodásmódból, mivel az említett negatívumok nem tartoznak hozzá Isten független és tökéletes természetéhez. Az embernek lehetősége nyílik megítélnie saját hozzájárulását a világ fejlődéséhez ahelyett, hogy a végső okozót tenné felelőssé."

Sztem ennyi most elég, de ha akarod még van pár főpont

nézegesd ezt az oldalt is: [link]

Ne reagálj, szánj egy-két pár órát a szöveg felemésztésére, azután válaszolj...

"4.3. Mi az érvek értelme?

Miért van egyáltalán szükségünk érvekre, és mire használjuk azokat? Mit nyerünk ezekből az értelmileg oly költséges és megerőltető módszerekből? Valóban, ezek nem nyújtják számunkra Isten teljes vagy legmagasabb szintű ismeretét. Világos, hogy egy embernek nem kell képesnek lennie levezetni bizonyos érvelési módot ahhoz, hogy hívővé váljék, de azért élünk néhány racionális magyarázattal, hogy megértsük: istenhitünk nincs ellentétben ugyanannak a valóságnak tudományos vagy filozófiai megközelítésével. Nem szükséges tudóssá, vagy filozófussá válnunk ahhoz, hogy megértsük Isten létezését, azonban állást kell foglalnunk, amikor manapság oly sok, széles körben elterjedt világnézettel szembesülünk. Nem szükséges, hogy hitünket tudományos vagy metafizikai tudásra alapozzuk, de nem adhatjuk fel értelmünk és intellektuális képességünk használatát, amikor választ keresünk a teremtő létezésével és természetével kapcsolatban feltett kérdésekre, hogy keressük bármilyen nyomát a természetben, és képmásában: az emberben, hogy megértsük őt, és erősítsük kapcsolatunkat vele.

...amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból. (Apostolok cselekedetei 17:23-31) Vissza ÖSSZEFOGLALÁS

5. ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK

Amint azt már az elején jeleztük, a tanulmányunkban szereplő érvek nem adják Isten létének vitathatatlan bizonyítékát. Célunk az volt velük, hogy megmutassuk: Isten létének kérdését nem lehet olyan egyszerűen a szokásos ellenvetésekkel félretenni. Azoknak az embereknek akartunk segíteni, akik őszintén keresik az igazságot, hogy felismerjék, Isten létének gondolata nem áll messze emberi természetünktől. Az esetek többségében Isten elfogadásának legnagyobb akadálya nem az érvek hiánya, hanem a belátás következményeitől való félelem, és annak a vágynak hiánya, hogy az ember megtapasztalja az Istennel való kapcsolatot."

"Ennyi erővel azt is mondhatnám hogy létezik a spagetti szörny, még nem láttam, de tudom hogy van, biztos vagyok benne.Nevetséges:D"

Mi igazolja a spagetti szörnyet?

Istent, a törvényeinek az igazsága. De persze mindenkinek joga van ahhoz, hogy ezt ne ismerje fel(el).