Halál a bűn előtt?

Ez a ne kívánd a másét, ostobaság. A kommunizmusban mindenkinek csak egy pufajkája és gumicsizmája volt, de még ott sem működött. Az irigység nagy előre vivő erő. Miért ne legyen nekem is valami jó, ami a szomszédnak van? Azon kívül meg a szomszéd nője mindig zöldebb, vagy a füve, mindegy, de az enyém miért olyan unalmas? A modern gazdaság egyébként is arra épül, hogy kifacsarnak a melósból amit csak lehet és minél kevesebbet fizetnek érte, annál gazdaságosabb, igazságról itt szó sincs, erre épül a világ, mert ez a hatékony. Hogyne irigyelnék egy Ferrarit a tulajoktól, az elittől, akik a mások munkáján szedik meg magukat és szemérmesen azzal takaróznak, hogy munkát adnak, megélhetést, ami igaz is, csakhogy ez a világ az igazságtalan elosztásra épül és a dolgok kívánása mozgató rugó. Ha még mindig állatbőrbe lennénk öltözve, akkor sem működne, mert a másik ember prémje selymesebb és a barlangja is nagyobb. Szerintem még az angyalok is irigylik egymás szárnyait, vagy tudom is én, hiszen még azok sincsenek definiálva, de mindenesetre valamiért fellázadt egy részük, biztosan Isten is kizsákmányolta őket, nemhiába ilyen ez a világ, erre is áldását adja. Valószínűleg a menyország is kemény hely lehet, minek kellene különben ilyen kemény iskolát kijárni?

Persze, hogy jó lenne kevesebbet robotolnom, kényelmesebben élnem, többet költeni luxusra és nem kuporgatni állandóan, jókat enni, inni, kellemes körülmények között élni. Csak hogy az embert leviszi a szükség a bányába is, mert a legelemibb létfenntartást biztosítania kell magának és a családjának.

Ne lopj!

Ezzel egyetértek, de az alacsony munkabér milyen kategória? Hm, az egyház alkalmazottait sem veti fel a jólét.

Ne csalj!

Relatív fogalom. A beigért, de soha el nem jövő túlvilág nem ide tartozik?

Más feleségét ne kívánd!

Hát hogyne kívánnám, ha jó nő? Minek néz engem a Biblia, eunuchnak? Az más kérdés, hogy nem cicázok vele...

Ne ölj!

Azt senkinek sem lenne szabad, sem az államnak, sem az egyháznak, de még Istennek sem, ha egyszer ezt hirdeti.

Ha megvizsgálod a parancsolatokat, kiderül, hogy vagy betarthatatlan, vagy annyira naív, hogy már értelmetlen.

Ez a bűnbeesés is egyszerűen ostobaság. Hát ennyire gyermetegek vagytok? Megtiltja a fáról evett tudást? De hát kérem, a 21. században vagyunk, manapság már mégiscsak furcsa ilyesmit komolyan venni. Ilyen érvekkel akarjátok cáfolni az evolúciót, az évezredek óta halmozódó tudást, ilyen tökkelütött magyarázatokkal?

Ha már sehogy sem fér a fejedbe több információ, akkor kérlek, legalább egyél még arról a fáról...

A radiocarbon vizsgálatok nagyon is jók.

[link]

Pontosan ismerik a befolyásoló tényezőket és a korlátait is megtudhatod a linkből. A szennyezés is közismert, mitől lehetséges, a cikk írója hazudik. Bár elvileg 50000 év lenne a határ, 37000 éven túl nem alkalmazzák, éppen a szennyeződés miatt, ami kis mértékű C14 tartalom esetén már jelentős lehet. A többi izotópos vizsgálat is jó, a felezési idők függvényében. A minta várható életkorát azért kell feltüntetni a leleteknél, mert a különböző kor meghatározására más módszert kell alkalmazni, más bomlást mérnek. Egyáltalán nem a csalás vezeti a labor dolgozóit, nekik mindegy, mi az eredmény.

A pontatlanságok, vagy bizonytalanságok esetenként abból adódnak, hogy nem áll mindig elegendő anyag a mintában, de ezt jelzik is és más módszerek itt pontosíthatnak valamelyest.

"Elég sok a bizonyíték arra, hogy a radioizotópos datálási módszerek nem olyan tévedhetetlenek, mint sokan gondolják, és nem képesek évmilliókat mérni."

Hazugság, egyet mondj.

"Ez a ne kívánd a másét, ostobaság. "

Ostobaság?

De hisz ennyi erővel ezt mindenre lehetne mondani. xD

"Az irigység nagy előre vivő erő."

Jó ez igaz. De megmondom én neked melyik irányba visz téged Zotyikám a Pokolba.

"Hogyne irigyelnék egy Ferrarit a tulajoktól, "

Érdekes én nem irigyelek sose semmit a másiktól.

Nemtudom hogy lehettek ilyenek.

"Szerintem még az angyalok is irigylik egymás szárnyait, vagy tudom is én, hiszen még azok sincsenek definiálva, de mindenesetre valamiért fellázadt egy részük, biztosan Isten is kizsákmányolta őket, nemhiába ilyen ez a világ, erre is áldását adja."

Ebből a mondatból tökéletesen kiderült, hogy a teológiai tudásod = a 0val.

"Valószínűleg a menyország is kemény hely lehet, minek kellene különben ilyen kemény iskolát kijárni?"

Hát Zolkó barátom hiába a kemény iskola rád a hülyeségen és a begyepesedett materialista nézetedenkivül nemsok minden tapadt.

"Ne csalj!

Relatív fogalom. A beigért, de soha el nem jövő túlvilág nem ide tartozik?"

Az nem ide tartozik:)

Viszont ha az evolúcionisták legalább ezt az 1et betartanák már mindjárt nem lenne annyi ateista a világon.

Ezt értem a Haeckel féle hamis embrió rajzoktól kezdve, a meghamisított ősember maradványokig.

"Más feleségét ne kívánd!

Hát hogyne kívánnám, ha jó nő? "

Szánalmas.

"Ha megvizsgálod a parancsolatokat, kiderül, hogy vagy betarthatatlan, vagy annyira naív, hogy már értelmetlen."

Ha legalább párat megpróbálnál betartani Zolkó fiam.

"Ez a bűnbeesés is egyszerűen ostobaság."

Na tessék már megint "ostobaság"

"Ilyen érvekkel akarjátok cáfolni az evolúciót, az évezredek óta halmozódó tudást, ilyen tökkelütött magyarázatokkal?"

Nem Zotyikám az evolúciót én ilyenekkel cáfolom.

Először is le kell szögezni: az evolúció egy kitalált fogalom, mely teljes egészében az istentagadás talaján alakult ki – már csíráiban - az ókorban, majd később felerősödött a XIX. század elejétől.

Az evolúció eredeti változatában, mivel a materializmus talaján áll, csak az anyag létezését fogadja el. Minden élőlényt, beleértve az embert is, különböző anyagok keverékének tekinti. Az ember nem több mint egyfajta mutáns állat és létezésének egyetlen célja a küzdelem.

Az evolúció legvadabb állításai közé tartozik, hogy tagadja az életet is, mint olyant. Csak anyag van semmi más: „Az élet az anyag speciális tulajdonsága, vagyis élet nincs, csak élő rendszer van” – mondja egy ma is forgalomban lévő gimnazistáknak szóló tankönyv. (Gál B.: Biológia – 11) Feltehető egy kérdés: miért kell egy alapvetően materialista és ateista világnézetet kötelező tananyagként oktatni egy érettségi és felvételi tantárgy keretében? A válasz egyértelmű: az uralkodó szemlélet – sajnos – megköveteli a vallástalanságot tudományos kérdésekben.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy két lehetőség van. Az egyik: a világ rendkívül lassú és fokozatos fejlődés útján alakult ki, az élettelenből az élő, a fejletlenből a fejlett jött létre; a másik: mindent Isten teremtett. Nincs harmadik válaszút. Nem kétséges, hogy a világ keletkezésére vonatkozó akármilyen feltevést természettudományos módszerekkel nem lehet igazolni. Nincs lehetőségünk visszatekinteni a múltba és megfigyelni, hogy mi történt és hogyan történt az idő kezdetekor. Erre szolgál a teológia, és ezért adta nekünk a világ teremtésével kapcsolatos kinyilatkoztatást Isten. Pontosan az volt a célja, hogy ezekről – az emberiség eszközeivel semmiképpen sem megismerhető – történelmi eseményekről (teremtés, élet keletkezése, megváltás szükségessége stb.) informáljon bennünket.

Ezzel szemben a hatáskörét folytonosan átlépő evolúcióelmélet mást sem tesz, mint abszurdabbnál abszurdabb elméleteket gyárt a világ és az élet kialakulásával kapcsolatban. Egyetlen egy dolog közös ezekben: Istenről és a teremtésről hallani sem akarnak. Érdekes, hogy azok a szaktekintélyek, akik mindezzel tisztában vannak, ragaszkodnak ahhoz, hogy természettudósként a teológia által már feltárt területen kutakodjanak, és kizárólagosságot követeljenek maguknak.

Isten képe a felvilágosodás óta fokozatosan háttérbe szorul az mögé, amit a tudomány már feltárt – tanítják a materialisták, és szerintük ennek egyik tipikus bizonyítéka, hogy némelyek megpróbálják összehangolni Istent és az evolúciót. Ne sorakozzunk be a megalkuvók mögé! Főleg azért ne, mert valójában minél fejlettebb egy adott tudományág, annál inkább nehezebb félretenni Isten létét. És annál nyilvánvalóbb, hogy egy mindent tudó, végtelen Bölcsesség áll a dolgok mögött.

Bármerre is kutatunk a tudomány mélyebb rétegeiben, egyszer csak elénk tárul az a hatalmas Intelligencia, Aki mindent összerendezett. Felfedezhetjük, hogy a világegyetemet egyetlen kéz tervezte meg, egy egységes elgondolás és működési elv alapján.

Erről persze az evolúciót lelkesen védelmezők hallani sem akarnak, mert ténylegesen elhiszik azt, hogy az evolúció tudományos tény. Holott nem az. Újabban ezt maguk az evolúcióban jártas, magasan képzett szakemberek közül is egyre többen vallják. De azok a fizikusok, biológusok, tanárok, akiknek nem kifejezetten az evolúció a szakterületük, másra hagyatkozva kontroll nélkül fogadják el az evolúció képtelenebbnél képtelenebb állításait. A tankönyvek, miközben átveszik a tudós eredményeit, abszolút igazságként tüntetik fel azt, amiben még a kutató is bizonytalan. Ez abból fakad, hogy akik egy tudományterületen kevésbé jártasak, abban a téves feltételezésben vannak, hogy a szakma specialistája teljes körű ismerettel rendelkezik, és az állításaiban vakon meg lehet bízni.

---------------------------------------

A néprajz, a vallástörténet és a történelem-tudomány igazolta: az ember eredetileg vallásos lény. Minden nép ősi elképzelése a világról és az élet keletkezéséről valamilyen szinten Istenhez, mint egy felsőbbrendű, ettől a világtól elkülönülő lényhez köthető. Persze óriási különbségek vannak az ilyen transzcendens létezőbe vetett hit konkrét megnyilvánulásai között. A lényeg azonban közös bennük: a hívők sokasága saját vallása tanítását igazságként illetve valóságként fogta és fogja ma is fel. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint Isten megismerése, Isten természete, a világmindenség és az élet keletkezése, az élet értelme, az Isten és az ember kapcsolata, az erkölcsi értékrendszer és a halál utáni lét.

A vallás nem valamiféle képzelgés, nem hamis tudatállapot, és nem a butaság eredménye, mint ahogy azt a neves ateisták megfogalmazták. Kijelentették azt is a XX. század kommunista rendszerei, hogy a vallásosság hamarosan megszűnik, elhal. Ehelyett a század végén épp ezekben az országokban indult virágzásnak a kereszténység.

Az emberek lelkében él az Isten és a boldogság iránti vágy, a halál utáni élet és az örök élet reménye. Az Isten utáni vágy az ember szívébe van írva, mert az ember teremtmény és az Istenért teremtetett. Isten pedig szüntelenül hívja magához, és az ember csak Istenben találja meg az igazságot és a boldogságot, amelyet folytonosan keres.

Az ember kezdettől fogva párbeszédre hivatott Istennel, ugyanis csak azért létezünk, mert Isten szeretetből megteremtett és szeretetből életben tart minket. Csak akkor élhetünk teljesen az igazság szerint, ha önként elismerjük ezt az isteni szeretetet, és rábízzuk magunkat a Teremtőnkre. Természetesen az ember nincs kötelezve, hogy Isten hívó szavára válaszoljon. Az ember ezt az Istennel való bensőséges és élő kapcsolatot elfeledheti, tagadhatja, sőt kifejezetten vissza is utasíthatja. Az ilyen magatartások nagyon különböző forrásokból eredhetnek, amire most itt nincs lehetőségünk kitérni.

Fontos leszögeznünk, hogy mi a materializmus ellentmondást nem tűrő tanítása: a vallás valamiféle babonaság, ami elsősorban a tudatlanság következtében, és a természet ismeretlen jelenségeire adott válaszul alakult ki. Ezzel szemben a tény az, hogy ez az állítás mese: semmi, de tényleg semmi nem támasztja alá. Merő kitaláció, hogy az emberiség pl. a természeti erőktől való félelmében ruházta volna fel isteni tulajdonságokkal az időjárási jelenségeket. Épp fordítva történt: mivel az ember vallásos lény, a természetfelettibe vetett alapvető hite, a bizonyosságig elmenő istenhit volt az, mely a számára megmagyarázhatatlan jelenségek mögé Istent képzelte el. Egyszerűen: nem azért találta ki az ember, hogy van Isten, mert villámlik, hanem a villámlás megmagyarázhatatlansága mögé az általa tudottan létező Istent képzelte.

Az evolúcionisták kedvelt húzása, hogy ma is megfigyelhetünk fajképződést és ezt azonosítják az elméletükkel. Az új fajok kialakulása nem vitatható, úgynevezett mikroevolúciós (kicsiny változással járó) tényező. Az evolúció tévedése abban rejlik, mikor a változásokat lényeges minőségi változásként kezelik, és soha meg nem figyelt, rendszertani, család vagy rend feletti kategóriák kialakulásáról beszélnek.

Arra ugyanis a mai napig egyetlen bizonyíték nincs, hogy új törzs, rend, vagy család jelenne meg akármilyen változás eredményeként, bármennyi idő alatt. Ha vesszük azt, hogy a környezeti változás hatására az allélgyakoriság (allél=génvariáció) egy populációban megváltozik, és új faj keletkezik, az az új faj nem lesz minőségileg fejlettebb, vagy lényegesen eltérő a kiinduló populáció egyedei szemszögéből. Pedig ez lenne az a makroevolúció, ami a tulajdonképpeni evolúciót jelentené. Ebből fakadóan nem állíthatjuk, hogy a mikroevolúciós változások hosszú időn át a makroevolúció által megkívánt feltételek bekövetkeztéhez vezetnek, mégpedig azért nem, mert erre semmi nem utal, kizárólag az evolucionisták vágyálma.

Magának az evolúciós gondolkodás történek az áttekintése is szerfelett érdekes képet tár elénk. Jól látható, hogy evolúciós elképzelésekhez hasonló találgatások először is nem a vallás talaján alakultak ki. Az ókorban és a középkorban igen kevés volt az olyan tudománnyal mélyrehatóbban foglakozó ember, aki ne lett volna legalább is minimális szinten istenhívő. Mivel a társadalom számára nyilvánvaló volt az Isten (istenek) léte, azt kétségbe vonni alig akarta volna bárki is, persze erre is volt példa.

Ha röviden össze akarjuk foglalni Darwinig bezárólag az élőlények tanulmányozása szempontjából kialakult legfontosabb gondolatok jellemzőit, az alábbi következtetéseket tehetjük:

- Mind az ókorban, mind a középkorban, igen sok filozófus és természettudós foglalkozott a biológiával; közülük igen kis arányban voltak azok, akik az anyag örökkévalóságát hirdették és Istent kirekesztették az élet kialakításából.

- Mégis: az újkorban egyre jobban előtérbe kerültek az evolúciós elképzelések, elsősorban azokban a körökben, ahol az Isten elutasítása és az Egyházak iránti gyűlölet vagy harag a középpontban volt.

- Tudományos alapon a XVIII-XIX. században – az ókori elképzelésekhez mérten – kevésbé képtelen, de még mindig sok lehetetlen ötlettel álltak elő az Isten nélküli világ képviselői az élet és a világ keletkezésével összefüggésben; ezeket a gondolatokat ma már az evolucionisták is megmosolyogják.

- Az abiogenezist is magában foglaló evolúciós jellegű gondolat elsősorban továbbra is a materializmus talaján vetette meg a lábát; az Isten létét el nem utasítók gondolatában nem merült fel az anyag örök volta, vagy az anyag és az élőlény önmagától való fejlődése.

- A mai modern evolúciós szakirodalom, még az újkori tudósok esetén is, minden olyan filozófus vagy biológus elméletébe megpróbálja beleerőltetni az evolúciós gondolatok előzményeit, aki minimálisan is foglakozott tudományos alapon az élet keletkezésével és az élőlények változatosságával. Az élőlények változatossága, hasonlósága, különbözősége, mint ténymegállapítás még nem azt jelenti, hogy az arról író szerző evolucionista. És nem is lehetett az tényleg senki, mert a modern értelemben vett evolúciós elmélet alapjait Charles Darwin és Alfred Russel Wallace rakta le a XIX. század 50-es éveiben. Előtte evolúciós elméletről egyáltalán beszélni is tudománytalan és történelmi tévedés. Ide tartozik az evolucionisták óriási megtévesztése, mikor a XVII. századot megelőző kéziratok modern nyelvre való átültetése során az evolúció szót használják. Az evolúció kifejezést ugyanis biológiai értelemben a XVII. század előtt nem is ismerték!

- Az, hogy az élőlények a környezetükhöz alkalmazkodnak és tulajdonságaik ennek következtében megváltozhatnak (adaptív radiáció), valamint hogy a fajok különféle hatások következtében más fajjá alakulhatnak át a populáció szintjén, a XIX. század közepére senki nem vitatta. A természetes kiválasztódás elve is elfogadott lett, csak nem egyforma értelemben használták.

És itt álljunk meg egy pillanatra, nézzünk egy konkrét esetet, mely az evolúcióelmélet tarthatatlanságát igazolja. In medias res, vágjunk bele: a természetes kiválasztódás ugyanis nem támasztja alá az evolúciót, annak ellenére, hogy az evolúció egyik alappillére lenne – a biológusok szerint.

A természetes szelekció modern evolúciós fogalma szerint egy olyan folyamat, mely során a reprodukcióra képes élőlények nemzedékeinek váltakozásával az öröklődő tulajdonságok közül az előnyös jellegek gyakorisága nő, az előnytelenek gyakorisága pedig csökken. A természetes szelekció az élőlények megfigyelhető tulajdonságaira fejti ki hatását, azaz az előnyösebb tulajdonsággal rendelkező organizmusok nagyobb valószínűséggel maradnak életben és szaporodnak, mint azon élőlények, melyek kevésbé előnyösekkel rendelkeznek. Az evolúciós elmélet szerint, ha ezen előnyös fenotípusnak genetikai alapja van, akkor az adott jelleg kialakításáért felelős genotípus gyakorisága nőni fog a következő nemzedékben. Idővel az összegződő szelekciós folyamatok adaptációhoz vezethetnek, melyek végső soron új fajok megjelenését eredményezhetik.

Az adaptáció itt azt az alkalmazkodást jelenti, melynek során bizonyos tulajdonságokat hordozó élőlények növelik a populációbeli arányukat más, alternatív tulajdonságokat mutató fajtársaik kárára.

A természetes szelekció – a neutrális elméletet leszámítva - a mai napig a modern evolúciós biológia legfontosabb pontja, gyakorlatilag ezen áll vagy bukik ez az egész elképzelés.

A fentebb vázolt formában a modern evolúciós szintézis fogalmazta meg a szelekciót Darwin elmélete és a genetika eredményeinek összekombinálásával. A természetes kiválasztódás XIX. századi elképzelésének születésekor még nem állt rendelkezésre megalapozott elmélet, mely az öröklődést magyarázta volna. (Bár Gregor Mendel Darwin kortársa volt, munkásságát nem vették komolyan a XX. század elejéig.)

A természetes kiválasztódás ténylegesen egy valóságos természetes folyamat, mely minden természetes környezetben megfigyelhető. Ezzel együtt nem azt eredményezi, amit Darwin és az evolúció kutatói szeretnének, miszerint új, fejlettebb fajokat hoz létre általa a természet. Ilyet soha senki nem figyelt meg, és semmilyen folyamat nem igazolja.

Egyrészt az egész elmélet már önmagában sántít egy hibás érvelés alkalmazása miatt. Jól figyeljük meg: a természetes kiválasztódás alapja az evolúcióbiológusok szerint a környezethez való alkalmazkodás, de ugyanakkor molekuláris szinten a DNS szakasz mutációja is fontos. Ez utóbbi azonban szerintük egy véletlen esemény műve, melyre semmilyen hatással nincs és nem is lehet maga az élő szervezet ösztöne vagy tudata.

Itt arról a mutációról beszélünk, amelynek során a DNS génjeiben a nukleotid-bázis sorrend megváltozik. Ez bekövetkezhet bázisszám változással és báziscserével is. A mutáció eredményeként a DNS alapján szintetizálódó fehérje nem fog megfelelni annak az eredeti fehérjének, amit a szervezet DNS szakasza kódolt, hibás termék keletkezik, ami az élőlény számára hátrány. Ezért nagyon fontos, hogy a hibát a szervezet kijavítsa. Ha olyan DNS-ben van mutációs változás, amely inaktív, akkor a mutációnak nincs hatása. Azonban ha működő, mutálódott génről van szó, a DNS-ről az mRNS-re átíródott nukleotid sorrend, és ebből adódóan a riboszómák felületén átfordítódó, mRNS-ben tárolt információ a szintetizálódó fehérje aminosav sorrendjére káros hatással lesz. Mégpedig oly módon, hogy működésképtelen, használhatatlan, vagy betegségeket okozó végtermék az eredmény, nem pedig egy új faj!

Az állatokkal és emberekkel foglalkozó orvostudomány is tisztában van azzal, hogy a géntechnológia egyik fontos feladata, hogy minél több káros mutációs hatást ki tudjon küszöbölni.

Az evolúció szerint egyrészt a mutáció bekövetkeztét az előnyös tulajdonságok megléte váltja ki; ugyanakkor az örökölhető, génállományban fellelhető előnyös tulajdonság csak mutációval alakulhat ki. Ez szintén egy körkörös bizonyítás, mely az okozatot a következménnyel, a következményt az okozattal magyarázza.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a természetes kiválasztódás csak a darwin-féle és az ő elméletén alapuló továbbfejlesztett változatban szerepel olyan folyamatként, mely fejlődést eredményez az egyes fajok populációiban. A természetes kiválasztódást megfigyelés alapján a Darwin előtti sok-sok biológus generáció meghatározta, de először Darwin volt az, aki fejlődést előidéző hatást tulajdonított neki.

A természetes szelekció hatása valójában abban jelenik meg, hogy meggátolja a fajok leromlását, azaz változatlan állapotban tartja a populációt. Egy passzív, szűrő folyamat, mely kiveti azokat a variánsokat, melyek nem alkalmazkodnak. Óriási különbség az evolúciós fogalomhoz képest! Bizonyos értelemben véve nem pozitív, hanem negatív szerepe van: a nem életrevaló példányokat tünteti el. Az életképtelen, gyenge egyedek elpusztulnak, vagy előbb esnek áldozatul, mint a többiek. A természetes kiválasztódás tehát egyáltalában nem felel meg semmilyen evolúciós elképzelésnek: egy adott faj genetikai kódjait nem képes javítani, jobbá tenni vagy bővíteni. Nem áll rendelkezésünkre olyan adat, mely szerint az élőlények a természetes kiválasztódás útján fejlődnének egymásból ki. Ha ez a jelenség valóban így működne, akkor azt most is lehetne dokumentálni, és a biológusok ezrével hoznák a példákat a tankönyvek tömkelegében. Ezzel szemben csak egy elméleti megoldással számolhatunk, melynek a gyakorlati értéke nulla; nulla, mert ez a folyamat nem képes egyik fajból másikat kreálni.

Ráadásul a mutáció és a természetes kiválasztódás egymástól teljesen távol álló – genetikai illetőleg populációs – jelenség, mely összefüggésbe legfeljebb áttételesen hozható, de még ez a gyenge kapcsolat is vitatható.

Az alapvető tévedés az evolúcióelmélet védelmezői részéről itt abból eredt, hogy elfelejtik a XIX. századi tudományos körülményeket: amikor Darwin eredetileg azt vélelmezte, hogy meleg tengerekben kezdődött az élet, akkor a biológusok még keveset tudtak a biokémiáról és még kevesebbet a mikrobiológiáról. A génkutatás egyáltalán nem létezett, a DNS-t nem ismerték, sőt a sejtalkotókról sem volt halvány fogalmuk sem.

Darwin idejében a biológiai sejtet úgy képzelték el, mint egy rendezetlen részecskékből álló képlékeny valamit, amelynek a belső működése magyarázatot nem igényel. Lehetett észlelni a sejtet a korabeli mikroszkópokkal, de semmi többet. A sejtalkotók ismeretlenek voltak: a mitokondriumnak, a sejtmagnak, a vakuólumnak, az endoplazmatikus hálózatnak stb., még a fogalma sem létezett. Másrészt azt is hitték, hogy a sejtek között jelentős különbség létezik aszerint, hogy fejlettebb szervezetben vagy egysejtűben van. Ma már azonban tudjuk, hogy kezdetleges sejt nem létezik. Még a legkevesebb genetikai anyagot tartalmazó baktériumnak is közel hatszázezer bázispár alkotja a közel 500 génjét.

A DNS szerkezete is maga a csoda. Óriási mennyiségű genetikai információt tárol nagyon pici helyen. Az összes adat, amely egy emberi lény részletes leírásához szükséges (pl.: 10.000 hallóidegszál, kétmillió látóidegszál, 100 milliárd agysejt, stb.), olyan mennyiségű DNS-ben fér el, melynek a tömege a milligramm néhány milliomod része. És ezerbilliószor kisebb, mint az ember által használt gépek legkisebb alkatrésze. Valamennyi információ, ami a bolygónkon eddig létezett összes faj szervezetének részletes leírásához szükséges, DNS-re vetítve egy kockacukor méretű, pedig sok milliószor trillió bázispárról van szó.

Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy egyetlen sejt - nem is beszélve egy szervezetről, - annyira összetett és bonyolult felépítésű hogy önmagától képtelen kialakulni véletlenek során.

Személyes meggyőződésünk, hogy amennyiben a XIX. századi biológusok és fizikusok ismerték volna a sejt szerkezetét és felépítését, a sejtalkotókat, a DNS-t, az RNS-t valamint a fehérjéket, eszükbe sem jutott volna – Darwinnak sem – az evolúcióelméletet és olyan tudománytalan következtetéseket kitalálni, amikről fentebb említést tettünk.

A DNS-ben rögzített genetikai információ egyértelműen megmondja, hogy milyen faj sejtjéről beszélünk. A Darwin által megkövetelt apró változások, melyek a fajok egymásból kifejlődését eredményezni lenne hivatott, a DNS genetikai kódjára lefordítva a fajok közötti fokozatos, hosszú átmenetet figyelembe véve értelmezhetetlen lenne.

Egy élőlény ugyanis vagy egy adott fajhoz tartozik vagy egy másikhoz. Nincs átmeneti forma. Egy elefánt kölyke elefántbébi lesz és nem valami más élőlény. A gazelláé gazella, az orrszarvúé pedig orrszarvú. A kisnyuszi a szüleire hasonlít: lehet, hogy hosszabb fülű, más színárnyalatú, rövidebb farkú, ritkább szőrű, de mindig nyúl marad.

Darwin eredeti elképzelése az volt, hogy korlátlan számú variáció létezik az élő szervezetek változatosságában egy adott faj populációjából kiindulva. Genetikai ismereteinek hiánya miatt fogalma sem lehetett arról, hogy a természetes kiválasztódás gyakorlatilag igen erősen korlátozott a DNS-ben tárolt gének miatt. Ezért is jutott arra a következtetésre elméleti síkon, hogy minden faj lassú és apró változások, valamint hosszú idő eredményeként egy másik, fejlettebb fajjá alakulhat át.

Mindemellett a természetes kiválasztódás egy másik oldalról is megközelíthető. Ahogy mondtuk, ez a folyamat valóban létezik, és lehetővé teszi az élőlények környezethez való alkalmazkodását. Ilyenek lehetnek például a hőmérsékleti hatások, vagy a zsákmányállat egyedszámának csökkenése. Ez egy szükségszerűség is, hiszen ha nem adta volna meg Isten az egyes fajoknak az alkalmazkodást, az élőhely, a környezet, a zsákmányállat, a táplálékforrás stb. legkisebb megváltozása is az adott populáció azonnali kipusztulásához vezetne. A természetes kiválasztódásból eredő adaptáció azonban nem jelenthet bármiféle fejlődést, hiszen kiválasztódás csak ott lehetséges, ahol már rendelkezésre állnak bizonyos változatok. Vagyis az egyes variánsok öröklődésére a Mendel által felfedezett törvények érvényesek. Csak olyan tulajdonságok kerülhetnek előtérbe, amelyek már megvoltak korábban is a fajban, csak valamilyen oknál fogva nem fejeződtek ki. Példánknál maradva: ahol a zsákmányállat megfogyatkozik, vagy nehezen található meg, ott az élesebb szemű, gyorsabban futó, kiemelkedő szaglású ragadozó nagyobb eséllyel marad életben és szaporodik, mint a gyengébb képességű. A természetes kiválasztódás elve nagyon jól működik azon a szinten, hogy azoknál a fajcsoportoknál, melyeknél az éles szem rendkívül fontos, az olyan egyedek sokkal inkább alkalmasak a túlélésre, amelyek jobban látnak. Vagy ha van egy gazellapopuláció, mely folyamatos üldözésnek van kitéve a ragadozók részéről, nyilván az egyre fürgébb és ügyesebb, nagyobbat ugró, izmosabb példányok maradnak életben. A gyengébbek pedig elpusztulnak.

Mindkét esetből az a következtetés vonható le, hogy az élesebben látó, fürgébb, agilisebb példányok lesznek azok, amelyek életben maradnak, és ezért szaporodhatnak. Így nagy valószínűséggel utódaik is örökölhetik a jó képességeiket. De ettől még az adott csoport megmarad gazellának.

A természetes kiválasztódás tehát nem valami olyan mozgatórugó, mely feljavítja vagy jobbá teszi egy populáció egyedeinek genetikai kódjait.

Az evolúció úgy láttatja a természetes kiválasztódást, mintha valamiféle felsőbbrendű, önálló értelemmel rendelkezne. Holott a természetes kiválasztódás nem egy kézzel fogható, fizikai létező, mely előre képes szemmel tartani az élő szervezetben bekövetkezendő változásokat. Semmit nem tud a jövőre nézve jelezni. Honnan tudná előre egy fogalom, hogy majd sok apró lépés után, évezredek, évmilliók múlva mi lesz előnyös az egyed számára? Ez teljes képtelenség! A természetes szelekció és más természeti jelenség, vagy környezeti hatás nem jóstehetség, nincs lelke és tudata, sem gondolatai. Márpedig ezekkel rendelkeznie kellene, ha valami jobbat, életrevalóbbat akarna alkotni, új fajokat, szerveket, funkciókat kialakítani. Ha valaki megszemélyesíti, ám tegye, de csak irodalmi vagy más színpadi alkotásban, és ne a biológiában követeljen magának előkelő helyet.

A természetes kiválasztódás alapján az élő szervezetek nem változnak, hanem a gyengébb képességű egyedek elpusztulnak, illetve az előnyösebb tulajdonságú egyedek többségbe kerülnek. Azt mutatja, hogy a fennmaradó élőlények alkalmasabbak az életre, mint amelyek elpusztultak. Ráadásul a természetes szelekció semmit nem közöl azzal az evolúciós feltételezéssel kapcsolatban, hogy milyen módon alakultak ki az általa vélt újabb és újabb, fejlettebb formák.

Ha a vita kedvéért mégis, mindezek ellenére, elfogadnánk, hogy a természetes kiválasztódás hatással van új változat megjelenésére, bizonnyal azonnal eltüntetné az újdonságot. Tegyük fel, hogy vízben élő állatnak (például egy halnak) épp lábai kezdenének nőni. Amíg a láb véglegesen ki nem fejlődik és a hal ki nem megy a szárazföldre, teljesen hasznavehetetlen a szerv. A természetes kiválasztódás ezért nem kedvezne annak az élőlénynek, amelyik lábbal vagy lábkezdeménnyel rendelkezik, mert a halnak ez hátrányos, használhatatlan, fölösleges, sőt káros. Ebből adódóan ez az élőlény elpusztulna, és nem tudná továbbadni a lábbal kapcsolatos génjeit utódainak.

Ennek a kérdésnek persze ott van a másik oldala is. Mégpedig az, hogy egyetlen kézzel fogható bizonyíték sincs arra, hogy valaha egy konkrét faj esetében létezett egy kezdetleges szerv vagy szervkezdemény, ami később hasznos szervvé fejlődött volna.

Hasonló részletességgel lehet számot adni az egyéb vélt evolúciós mechanizmusok (géntranszfer, génáramlás, rekombináció, mutáció stb.) tarthatatlanságáról.

Itt még egy fontos dologra hívnám fel a figyelmet.

Azt kell határozottan leszögezni, hogy az evolúció eredeti, évszázados főbb gondolatai egyértelművé teszik, hogy a teremtés és az evolúció nem egyeztethető össze, mert a darwinizmus Istentől alapjaiban határolódik el a következőkkel: az élőlények fejlődése a véletlen műve élettelen anyagból. Az élet komplex biokémiai folyamatai egyszerűbb kémiai reakciókból származnak; az ember az állatvilágból fejlődött ki a véletlen folyamatok következtében. A világegyetemben az anyag örök, Isten nincs; a mostani univerzum legalább 13 milliárd éves, de 20 milliárd sem elképzelhetetlen. A „hivatalos” elmélet azt állítja, hogy az élet megjelenése ugyan szükségszerű előzménye az evolúciónak, azonban működésének megértéséhez nem feltétlenül kell tudni, hogyan történt. Mindezt azért állítják, hogy Istent semmiképp se kelljen belekeverni a gondolatrendszerükbe.

A keresztények számára igen fontosnak kellene lennie, hogy az evolúció tanától élesen elhatárolódjanak, mert az evolúció terjesztői túlnyomórészt bibliaellenes légkört teremtenek, Isten létét tagadják és az isteni igazságokat mellőzik. Az evolúció alapgondolata az, hogy mindennek a létrejöttét az evilág törvényeivel magyarázza meg, és a világon belül találja meg mindennek az okát. Ráadásul Darwin követői a természettudományok egyetemes megismerési módszereit megszegik. A hivatkozott módszer lényege, hogy csak a jelenben zajló folyamatokat és jelenségeket tanulmányozhatjuk, melyek megfigyelhetőek vagy megismételhetők, esetleg kísérleti úton kikövetkeztethetők. A múltban megtörtént, nem ismétlődő esemény nem lehet a kutatása tárgya. Azt vizsgálhatjuk, hogy most milyen a világ, de azt nem, hogyan jött létre. Ezért biológiai vagy fizikai szempontból lényegtelennek kellene lenni, hogy a világ hogyan keletkezett, mert az nem megismételhető jelenség, ezért a természettudomány egymagában erre választ adni nem tud.

Az evolúció képtelen arra, hogy olyan fogalmakat értelmezzen, mint Isten, teremtés, lélek, hit, remény, boldogság, szeretet, béke, nyugalom, jóság, bűn, megváltás, önfeláldozás, kölcsönösség, barátság és hasonlók. Az evolúció egy korlátolt látómezőt takar, mert azt feltételezi, hogy a látható és érzékelhető dolgokon és élő szervezeteken kívül más nem létezik. Ez az egész elmélet egyik legfőbb buktatója. A szűklátókörűség. Csak az a biztos – mondják, – amit látunk, hallunk, tapasztalunk. Ez a relativizmus és a szubjektivizmus verme, miközben a lehető legobjektívabbnak mondják magukat.

Isten kinyilatkoztatásban közölt üzenete egyértelmű: a teremtés központja és értelme az ember. Kiemelten fontos hangsúlyoznunk azt a tényt, hogy az a világ, melyben élünk, nem hordozza önmagában a végső célt, hasonlóképp az ember sem. Ugyanígy a világ a saját maga oka sem lehet. Semmi és senki nem tudja létrehozni önmagát. Az okot és a célt ezért Istenben kell keresnünk és felfedeznünk. Hiszen Ő a kezdet és a vég nélküli örökkévalóság, melyben meghívott minket a Vele való csodálatos egységre. Minden teremtmény önmagán viseli Alkotója keze nyomát. A teremtmények tulajdonságai arra utalnak, hogy egy magasabb rendű Intelligencia (= Isten) alkotta meg őket. A kinyilatkoztatás egésze arról tanúskodik, hogy Isten gondoskodik rólunk és törődik az Általa létrehozottakkal. Erre utal, hogy Atyának szólíthatjuk Istenünket, Aki egy felettünk álló tekintély, ugyanakkor szeretettel fordul felénk. Hasonló némiképp a szülő-gyermek kapcsolathoz, de mégis más, hiszen Ő teljesen tökéletes.

Isten azzal a magatartásával, hogy teremtett, tökéletességét és szeretetét nyilvánította ki. A világ Isten dicsőségére jött létre; Isten dicsőségére, azaz abból a célból, hogy a teremtés koronája, az ember, aki az isteni tulajdonságokból (pl. bölcsesség, igazság, szeretet, jóság) való részesedésre lett meghívva, szabad akaratából megismerje és szeresse Teremtőjét és a teremtményeket. Hogy az ember felismerje, Isten nélkül semmi és senki nem létezne, minden az Ő akarata szerint zajlik tökéletes tervének megfelelően. Ezért Isten dicsősége és az emberiség örök boldogsága egyszerre valósul meg.

„Veled van bölcsességed, amely ismeri műveidet, és amely jelen volt akkor is, amikor a világot teremtetted” – mondja a Bölcsesség könyve. (Bölcs 9,9) Ebből az a következtetés vonható le, hogy Isten a világot a legjobb, azaz a tökéletes tudása alapján teremtette meg. Az Univerzum tehát nem a véletlen műve, és nem is valami ismeretlen szükségszerűség hozta létre. Ekképpen szól Szent János apostolon keresztül a kinyilatkoztatott Igazság a Jelenések könyvében: „Te (azaz: Isten) teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!” (Jel, 4,11) De nemcsak Szent János apostol, hanem szinte valamennyi szentírási könyv utal Isten mindenhatóságára és arra, hogy Ő teremtett mindent.

Isten tökéletes terve megvalósításához is együttműködésre kérte az emberiséget. Ez Isten nagyságának és jóságának jele. Isten ugyanis teremtményeinek – a létezésen és az életen túl – megadja a méltóságot és a szabad akaratot arra, hogy önállóan cselekedjenek, és így együtt tudjanak működni az örök boldogság, mint végső cél elérésében.

A különböző teremtmények természetesen a maguk módján valahogyan visszatükrözik Isten végtelen szeretetét. Az evolúciós gondolattal ellentétben a keresztény tanítás nem hagy kétséget afelől, hogy az ember a teremtés középpontjában van. A Szentírás egyértelművé teszi, hogy bár a teremtmények egymásra vannak utalva, az ember teremtése elkülönül minden más élő, és élettelen megalkotásától, és az ember nem más élőlényből fejlődött ki. Így ír Mózes a Teremtés könyvében (Mózes első könyve): „Majd azt mondta Isten: <<Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra>>… Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére: Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” ( 1Móz 1, 26-27)

Az Isten képére és hasonlatosságára teremtettség nem egyeztethető össze azzal, amit az evolúcióelmélet tanít az ember kialakulásáról. A teremtés és az istenképűség, valamint az állatvilágból való kifejlődés kimondhatatlan ellentétben áll egymással. Az Isten képmására teremtett ember tudatában van létezésének, képes arra, hogy megismerje önmagát, és uralkodjon az ösztönein. Egyedül az ember alkalmas arra, hogy megismerje és szeresse a Teremtőjét. Az ember természetében egységesíti az anyagi és a szellemi világot, hiszen teste is és lelke is van. Kereszténységünk vallja, hogy az ember lelkét minden egyes esetben Isten teremti, és nem kémiai reakciók terméke. Ez az a lélek, amely halhatatlan, és a testi halál után sem semmisül meg. A feltámadáskor pedig újra egyesül a testtel.

A teremtettségből és az Istenhez való hasonlatosságunkból fakad emberi személyünk méltósága is. Isten a földi és az örök boldogságra hívott meg bennünket. Szabadnak teremtett, nem rabszolgának. Megadja a lehetőséget, hogy válasszunk jó és rossz között. Ez a választási lehetőség teremti meg a saját tettekért való felelősségét. A jó és a rossz közti választásban Isten mindig a segítségünkre van azzal, hogy a lelkiismeretünket rendszeresen formálja.

Az élet kezdeti jellemzőiről és fejlődéséről az evolúció nem tud semmi biztosat mondani, csak találgatásokat. Ezek közé tartoznak az önmagukat replikáló molekulákkal, az RNS (ribonukleinsav - egy sejtalkotó) szerepének eltúlzásával és az egyszerű sejtek véletlenszerű kialakulásával kapcsolatos gondolatok. Az evolúció elvileg „megmagyarázza” az ember testi és viselkedési jellemzőit is: minden az állati múlttal magyarázható. A természetes kiválasztódás eredményeképp – mondják – az előnyös tulajdonság megmaradt és domináns lett. Ez azonban nem igaz, teljes tévedés, amint fentebb írtuk már.

Ne feledjük: vagy teremtés, vagy evolúció. A kettő együtt nem lehetséges. Az igaz, hogy Isten mindenhatóságába beleférne akár az is, hogy az evolúciós mechanizmusokat használja, de Isten nem teremthetett ilyen módszerrel, mert az ellentétben áll az isteni kinyilatkoztatással és a Szentírás igazságával. Akik komolyan veszik a Biblia tanítását, tisztában kell lenniük ezzel.

Az egyházak központi tanítása hajlandóak elfogadni az evolúciót, de kötelező jelleggel nem tanítják azt. Nem is tehetik, mert hivatalosan biológiai kérdésnek minősül. Persze egyáltalán nem csupán biológiai kérdés, mert valójában egy Isten- és emberellenes filozófia. Ezt igen nehéz felismerni. Csak egy nagyon alapos, belülről, a biológia és a biokémia irányából kezdődő vizsgálat tudja feltárni az érdeklődő előtt, hogy az evolúció üzenete megtévesztő és hamis. Ráadásul kizárólagosságot követel magának, elsöpri ellenzőit és a vitapartnereket tudománytalannak bélyegzi. Ezért állításai kétségtelennek tűnnek, és ebből ered, hogy más tudományterületek képviselői, sőt politikusok és az egyházak vezetői is kénytelen kelletlen megpróbálják saját szakterületükkel összehangolni.

A Katolikus Egyház és a többi keresztény egyház, gyülekezet zöme az evolúciót a XX. század közepétől elfogadhatónak tartja, amennyiben az evolúció tanítása nem áll ellentétben a hitigazságokkal. Pedig az evolúció semmi más, mint egyértelműen egy vallásellenes filozófia, egy hipotézis, egy Isten nélküli megoldási kísérlet az élet nagy kérdéseire, tudományos álöltözetben. Ezért meglepő, hogy vezető egyházi emberek megnyilatkozásai nem elutasítóak az evolúcióval szemben. Bár az is az igazsághoz tartozik, hogy sok teológus és biblikus szakember nem elfogadni akarja az evolúciót, hanem az evolúció (ál)eredményeire, erre a fiktív elméletre próbál meg teológiai választ adni. Ez sokakat arra sarkall, hogy elfogadják az evolúciót, noha az keresztény ember számára mélyebb elemzés után lehetetlen lenne. Ugyanis az evolúcióban az ember nem az Isten képére és hasonlatosságára teremtett intelligens lény, hanem egy véletlenszerű, fokozatos harc által az állatvilágból kivált mutáns termék.

Az evolúció, még ha nem is céltudatosan, de minden vallásos hit – így a kereszténység – alapját is támadja és rombolja, továbbá fölöslegessé teszi Krisztus megváltó művét, valamint kifigurázza a bibliai tanítást.

Az evolúció és a teremtés összehangolása egyébiránt gyakorlatilag abban rejlik, hogy Istenre, mint az evolúció mozgatórugójára tekintenek.

De ha lenne evolúció, szó sem lehetne első emberpárról, mert az evolúció feltételez egy átmeneti időszakot ember és állat között az emberré válás folyamatában. Sőt nemcsak, hogy első emberpár nincs, de tulajdonképp ember sem, hiszen ha a fejlődés folyamatos, akkor mi most is egy közbülső állapot vagyunk a majomszerű lény és a még fejlettebb valami (valaki) között. Ez élesen szemben áll mindenféle (nemcsak keresztény) vallásos tanítással és Isten üzenetével.

A Bibliában rögzített teremtésben nem szerepel folyamatos átalakulás, hanem az élőlények hirtelen megjelenése olvasható ki belőle. (Ezt igazolják a biológiai tények is – lásd a könyvben.) Számtalan helyen erősíti meg a Biblia, hogy az első ember Isten által megteremtett, létező, nem kitalált személy volt, és szót sem említ bármiféle állatvilágból kiválásról. Az evangéliumok és a páli levelek is utalnak arra, hogy létezett az első emberpár.

Majomemberek esetén értelmetlen lenne a bűnbeesés kérdése, mert ha az ember az állatvilágból fejlődött ki, akkor nem volt és ma sem lenne felelős a tetteiért. Pedig a Mégpedig azért nem, mert nem lenne éles határ az emberi és az állati létforma között. Az evolúció által megkövetelt fokozatosság és átmenet kizárttá teszi, hogy valaha is megnevezhető legyen: ekkor és ekkor élt az első emberi lény.

Tényleg csak ennyire vagy képes?

Bemásolgatni mások gagyi szövegeit?

Az evolúció természetes kiválasztódáson alapuló modellje csak úgy működik, ha az ember ölt, rabolt, önző volt, pusztított, törtetett, átgázolt másokon, vagyis mindazt tette, ami ahhoz az agresszivitáshoz kellett, hogy fennmaradjon. Ezzel szemben a Szentírás szerint az ember Istenhez hasonlónak, jóságosnak és szeretettel teljesnek lett teremtve, felruházva szabad akarattal. Az ember ezt az akaratot felhasználva lett engedetlen Istenhez és az ebből fakadó eredendő bűn tette természetünket rosszra hajlóvá! Óriási különbség az emberi viselkedés magyarázatára. Isten, ha evolúcióval teremtett volna, nem tehetné felelőssé az embert semmiért. És nem is lett volna szükség a megváltásra, vagyis arra, hogy Isten Egyszülött Fia alászálljon hozzánk, megtestesüljön, szenvedjen, kereszthalála és feltámadása által szabadítson meg minket a bűn átkától. Hiszen, ha az evolúció igaz, és majomszerű lényekből fejlődtünk ki, akkor eleve bűnösként jött volna létre az emberiség, és semmi értelme nem lenne a bűnös megigazulásának, hiszen soha nem volt akkor az embernek eredeti, bűntelen állapota. Jézus azért jött, hogy helyreállítsa Isten és ember között a sérült kapcsolatot, minden embert üdvözítsen és elvezessen az örök életre. A Szentírás Ádámot és Jézust többször szembeállítja, mint az első bűnöst és az emberiség Megváltóját. Mindkettőt, mint reális valóságot és nem képzeletbeli, kitalált személyeket említi meg.

Ezen kívül jelen van a halál kérdése. Az evolúció szerint a halál populációs szinten egy szükséges jó annak érdekében, hogy a gyengébbek elpusztuljanak, az erősebbek, az alkalmasabbak és más, nagyobb túlélési képességűek fennmaradhassanak. A Szentírás tanítása ezzel szemben az, hogy a halál az eredeti bűn következménye. „Egy ember (Ádám) által jött a bűn ebbe a világba, a bűn által pedig a halál, és így a halál átment minden emberre”- írja Szent Pál apostol a Rómaiakhoz írt levelében (Rom 5,12).

Az ember üdvösségre és tökéletes boldogságra kész állapotban lett teremtve. Isten terve nem a halál, a küzdelem és a szenvedés, hanem a béke és a szeretet. Az ember a bűnbeesés előtt a kegyelem állapotában volt, birtokolva Isten ajándékainak teljességét és a rosszat nem ismerte. Bűnbeesésük után az emberek elszakadtak Istentől és ez kihatott minden teremtett lényre, utódaik az emberi tökéletességet elvesztették.

Ha Isten úgy teremtett volna, hogy a halált eleve betervezte az élőlényekbe, akkor a teremtése nem lett volna tökéletes és nem lehetne felismerni belőle Isten szeretetét. Az evolúció azt állítja, hogy sokszázezer évnyi küszködés, harc, szenvedés után és milliónyi halálon át alakult ki az ember – Isten egyik tulajdonságából sem következik az ilyenformán történt teremtés.

Ezen nem változtat semmit az sem, hogy sok teológus úgy gondolja, eredeti bűn elkövetése nélkül is lett volna valamiféle elmúlás vagy átlépés az örökkévalóságba.

Isten úgy alkotott mindent, ahogy akarta, és eltervezte. Az összes élőlényt megfelelő felépítéssel, szervekkel és céljának megfelelően. A Mózes első könyve első fejezete nem hagy kétséget abban a témában, hogy az élőlények egymástól eltérő csoportokat alkottak a teremtésük pillanatában. A különböző fajok teremtése ezért - bibliai alapon is - kizárja az egyes fajcsoportok közötti átmenet lehetőségét.

Az élőlénycsoportokon belül több különböző változat előfordulhat, de a változatok nem léphetik túl azokat a korlátokat, melyeket Isten meghatározott a számukra a teremtéskor. (Ennek genetikai akadályait a könyvben részletesen bemutatjuk.) Nemcsak az Ószövetség, hanem az Újszövetségi szentírási részek is arra utalnak, hogy egyes élőlények külső megjelenése mindig is lényegesen eltért. A feltámadás beteljesedésével kapcsolatos üdvösség kérdésével összefüggésében így ír Szent Pál apostol a Korintosziakhoz írt első levelében: „Nem minden test ugyanaz a test, hanem más az embereké, és más az állatoké, más a madaraké, és más a halaké.” (1Kor 15,39) Ugyanez a szentírási rész az említett teremtett lények különállóságára az ember földi és a föltámadást követő megdicsőült teste közti különbséget hozza fel példának.

Arról is említést kell tennünk, hogy Isten mindenhatóságából nem következik az, hogy hosszú időszakokon keresztül, lassan és fejlődés útján alkotja meg teremtményeit. Ennek semmi értelme nem lenne, ha tudvalevően Isten az időn kívül létezik. A lassú fejlődés különösen az ember tekintetében értelmetlen, hiszen az ember a teremtés célja, aki Isten képmására és hasonlatosságára teremtetett. Ha az evolúció megtörtént volna, akkor ez azt jelentené, hogy Isten több milliárd évig várt volna arra, hogy lélekkel és szellemmel megáldott, öntudatos emberi lényt teremtsen. Isten akkor kivel lett volna közösségben: az elemi részecskékkel, a molekulákkal, a csillagközi porfelhőkkel, kövekkel, vizekkel, vagy öntudatlan élőlényekkel? Ezt tette volna milliárd éveken keresztül?

És akkor még nem is tettünk említést Isten kegyelméről és az abban megnyilvánuló végtelen szeretetéről. Az isteni kegyelem legfőbb célja, hogy hitünkből, lelkiismeretünkből és szeretetünkből fakadó cselekedeteink isteni igazságosságban egybefonódó értéke alapján, Krisztus érdemei árán, a megváltás okából üdvösségre méltóak legyünk. Az evolúcióelmélet pedig ezzel szöges ellentétben áll. Az élet értelmét és célját a létért való küzdelemben, az önzésben, és a szeretetlenségben látja. A keresztény tanításnak ezért semmilyen összekötő kapcsa nincs, és nem is lehet a fejlődéselmélettel.

Ha Isten evolúció útján teremtett volna, akkor az evolúció génszintű mechanizmusai (mutáció, rekombináció, géntranszfer) teremtési aktusok lennének. Ez ismét felvetné Isten tökéletlenségét és folytonos tévedését, hiszen a genetikai folyamatokban – senki által nem vitatottan – a mai élő szervezetekben oly sok hiba van, hogy a sejt állandó javító technikái alig győzik ezeket, az akár halálos kimenetelű eredmény felé tartó eseményeket, különféle eljárásokkal reparálni.

Ha felismerjük, hogy az anyagnak nincs olyan képessége, amivel új minőséget tud létrehozni, közelebb jutunk az igazsághoz. Isten az anyagba sok mindent beprogramozott, de fejlődést generáló rendszereket nem, mert a megfigyelések azt tanúsítják, hogy a genetikai jellemzők és a külső tulajdonságok az élő szervezeteknél tulajdonképpen állandóak. Semmi alapunk nincs azt feltételezni, hogy az anyag az egyre magasabb léttökéletességi fok felé törekszik. Nincs az anyagban, sem az élőben, sem az élettelenben olyan, belsejében lejátszódó folyamat, mely arra utalna, hogy az adott tárgy, vagy élő szervezet mintegy felülmúlva saját lehetőségeit, fejlettebb formába lépne át. Hogyan is lehetne képes az anyag önmagát alulról felfelé építkezve egyre komplexebb formába állítani, majd élővé válni? Merő találgatás csupán, hogy az egész Világmindenség az egyszerűből és az öntudatlanból fejlődve érte el a bonyolultságot, az öntudatot és az intelligenciát.

Ha ilyen folyamat lenne, azt a biológia vagy a fizika ki tudná mutatni. De semmi ilyen nincs, ehelyett az evolúció szerinti véletlen van, meg mutáció és genetikai rekombináció, és természetes kiválasztódás. Ezek azok, amelyek szerintük valami pluszt adnak hozzá egy-egy populáció egyedeihez és fejlesztik magasabb fokú fajjá. Hol lenne ez összeegyeztethető bármilyen isteni fejlesztő programmal? Ilyet csak egy olyan személy képes kitalálni (és elfogadni), aki nem ismeri az anyag tulajdonságait. Egy nitrogén atomban, vagy egy molekulában nincs semmiféle előre telepített információ, mely képessé tenné arra, hogy megváltozzék, vagy tudatosan valahova kerüljön, esetleg reakcióba lépjen.

Istennek milyen szerepet szánunk, ha az evolúcióelméletet elfogadjuk? Semmi egyebet, minthogy az anyagot megteremtette és az ősrobbanást kiváltotta? Esetleg különféle fizikai és kémiai folyamatokba néha beleavatkozik? Mindez édeskevés ahhoz, hogy ráismerjünk arra az Istenre, aki mindent szeretetből tett értünk, és miután elbuktunk, Egyszülött Fiát elküldte hozzánk a kinyilatkozatás teljessé tétele és a megváltás érdekében.

A világegyetem természettudományos eszközökkel is megfigyelhető és leellenőrizhető rendje azt bizonyítja, hogy a vélelmezett fejlődéshez nem lett volna elég a megteremtett anyag felrobbantása és magára hagyása, mert akkor a kaotikus elemi részecskék halmazán kívül a mai napig sem lenne semmi. Jól tudjuk, hogy a Naprendszer fizikai jellegzetességeinek kis módosulása is a földi élet megsemmisülését eredményezné. Ebből szintén az a következtetés vonható le, hogy Isten nem csak Teremtőnk, de folyamatos Gondviselőnk is, Aki mindent rendben tart és vigyáz ránk.

Az evolúció egy olyan kitaláció, ami Isten teremtő erejét akarja helyettesíteni. Teljesen felesleges dolog kísérletezni az evolúcióelmélet és az isteni lét összehangolásával, mert a biológiai evolúció önmagában egy bukott elmélet.

Az evolúciós jelenség egyik problémáját abban látjuk, hogy az idők folyamán több, eltérő jelentést kapott maga a szó. Az evolúció eredeti jelentése kibontakozás, vagyis egy olyan folyamat, mely már rejtve vagy burkoltan benne foglaltatik a kiindulási pontban. Biológiailag tehát elvileg csak akkor használhatnánk, ha már meglévő tulajdonságok kifejeződését szándékoznánk leírni. A baj ott indult, mikor Darwin követői az összes élőlény közös őstől való származására alkalmazták, majd kiterjesztették az élő élettelenből való kialakulására is. Ha magmaradtak volna a szó eredetijénél, akkor az evolúció mikroevolúciós jelentéstartalma, mely egy létező, bizonyított folyamatot jelöl, a mai napig a biológia vitathatatlan elve lehetne.