Mikor jönnek már rá az emberek, hogy a Hit Gyülekezete egy agresszív, kizsákmányoló, tagjai elvakult hitére építő hamis szekta, és a vezetőit csak a pénzéhség hajtja?
"Azt hiszem, le lehetne szállni erről a témáról végre, meg a Jehova Tanúiról is. Valóban pár dolguk "érdekes", nem véletlenül hagytam ott őket, de nem ártanak senkinek, hagyjuk már végre békén őket. Nem lehetünk egyformák."
És természetesen a katolikusokról is le lehetne szállni.
A biblia beszél a tizedről és az adakozásról. Senki nem kényszerít, hogy adakozz. Ha nem adakozol, nem néznek ki. Volt már (adó)vizsgálat a Hit Gyülekezete ellen, de épp az ellenkezőjére jöttek rá, azaz, hogy több adót fizettek be. Ha megnézed a kivált tagokat, akkor rájössz, hogy ugyanazt vallják, mint a H.Gy. Adakozás terén is. Az után is utána nézhetnél, hogy mennyi helyre visz a H.Gy. adományokat, hogy milyen sok helyre adnak pénzt. Ezek után megnézed, hogy mi marad a vezetőknek, hogy ellopják? Semmi. Plusz a 10parancsolat tiltja és ők igazán hívő emberek, nem képesek lopni és nincs bennünk gonosz indulat, se irigység, mint itt egyesekben. A világ Jézust is megtagadta, kivetette, így van ez a hívőkkel is, akik nem két úton sántikálnak, hanem a keskeny úton haladnak.
Saját szemükben keresik a gerendát, nem máséban a szálkát. Tedd ezt Te is és nézz magadba.
Adományok:felajánlottunk nekik kb.fél teherautónyi cipőt,ruhát.Válasz:vigyük ki az újpesti központjukba.Kérdeztem,mivel,miután nincs autónk.Válasz:taxival.Mondom,a kőgazdag gyülekezetben senkinek nincs egy utója,amiveleljönnének a Blaháig a cuccért?Válasz:nincs,és lecsapták a telefont.Nem tudom,miért hazudtak,annyi autó van a tagoknak,hogy vasárnaponként alig férnek a parkolóba,biztos lett volna erre egy önkéntes,fél órás meló lett volna.
Ha mondjuk azt mondom,itt van 10 millió,de nem tudom kivinni,azonnal lett volna autó.A jó cuccot kidobtuk,nem tudtuk tárolni.
Nem mondják ki,hogy kötelező az adomány,de a birkák fejét úgy telibeszélik,hogy mindent odaadnak ésd roszul érzik magukat,ha nem tudnak adakozni.
Ez szemetebb dolog,ez a lelki terror,mintha kimondanák,X összeg a kötelező havi adomány.
Tudod, mindenki dolgozik, ne gondold, hogy a tagok nagy része ott ül és arra vár, hogy te telefonálj és felajánlj valamit és ők mehessenek érte. Újra mondom, dolgoznak. Van 1 ember, akinek az a dolga, hogy naponta X órát ott tartózkodjon a "raktárba", ha jön valami cucc, akkor átvegye, ha jön olyan, aki szeretne adományt, akkor kiszolgálja és még azért, hogy felvegye a telefont és megadja a címet... nem azért, hogy bezárjon és ugorjon, mert akkor (ki tudja?)akár egész nap is úton lehetne. Mivel ugye fél teherautónyi ruháról beszéltél, személyautóba nem férne be, tehát többet kéne fordulni. Akivel beszéltél ennyit tud segíteni. Tudod, ha erre lenne igény, tehát pl. naponta lenne ilyen, hogy ki kell menni, akkor meg lehetne szervezni, hogy valaki mindig álljon készen, de szerintem ez így jó. Ha körülnézel, akkor láthatod, hogy más is így csinálja. (Ruhagyűjtő konténerek, a tesco bejáratánál időnként ruhagyűjtő doboz) Senki nem szaladgál.
Plusz elég érdekes ez, hogy fél teherautónyi. Ha ruháról van szó, akkor egy 10 tagú családban 20 év alatt nem gyűlik össze ennyi.
Plusz, ha ennyire gyűlölködsz feléjük, akkor miért nekik ajánlottad fel? (Vagy ha esetleg lopott, akkor az nem is kell. De ezt nem feltételezem, csak a teljesség kedvéért írtam.) Talán használhatatlanok? Vagy miért? Remélem nem kérdezek túl személyeset. Köszönöm a válaszod.
Tudod, ha valaki adakozni akar, segíteni akar a szegényeken, akkor az nem így áll hozzá, hanem megkeresi az alkalmat. Amit leírtál, abból arra következtetek, hogy inkább felesleges volt az, amit el akartál vitetni velük.
De nem vádollak, ne érts félre, de így nehéz "beszélgetni". Nincsenek se hangsúlyok, se arckifejezés, semmi.. :-)
Édesanyám cipész volt szegény,sok olyan cipő maradt nála,amit megjavított,jó állapotúvá tett,de nem jöttek érte a tulajdonosok.Sok ilyen cipőt őrzött sokáig,többször(!!!!)szóltunk a gyülinek,tehát bőven lett volna idejük,pénzük eljönni érte.
Volt tobvábbá sok jó állapotú,új ruha,legtöbbjét ajándékba kaptam rokonoktól,de mivel 120 kiló vagyok,sok közülük kicsi lett.
Én a gyülibe jártam évekig,ettől a ruhaügytől függetlenül is elegem lett az agymosásukból,politizálásból,az átlag csóró hívő lekezeléséből meg a többiből.
Sziasztok
Érdekes ez a "beszélgetés", bár mintha elkanyarodtatok volna az amúgy is kissé sztereotíp témától.
Én lassan 3 éve járok a Hit Gyülekezetébe (bár az utóbbi néhány hónapban kevesebbet, de ez maximálisan az én saram), és ez idő alatt szinte kizárólag csak értékesebb emberekkel ismerkedtem meg, mint a világban.
Leírnám a saját tapasztalataimat.
Nincs a gyülekezetben nyilvántartás, könyvelés az adakozásról (szemben pl. a katolikusokkal - a nagyszüleimet egész egyszerűen nem akarták eltemetni, amíg be nem fizettük az "elmaradt egyházadót..." - de nem akarok senkit sem fikázni, csak megjegyeztem). Saját megfigyelésem szerint egyszerűen mindenki annyit ad, amennyit kap szellemileg, érzelmileg stb. a gyülekezettől. És ezt innentől vehetjük egyszerű adok-kapok bartellnek is.
Azt miért nem fikázod le, hogy az emberek egyszerű érzelmi fixálódás céljából, a pillanatnyi gondtalanság megvásárlására több tizednyi pénzt fizetnek ki a kocsmákban, szórakozóhelyeken, tékákban, mozikban, prostituáltaknál, esetleg drogokra...? Rengeteg embert ismerek, akiknek helyrejött a gyüliben az érzelmi élete, a házassága, lejöttek az anyagról (én sem iszom és füvezek, mióta oda járok), de olyat is ismerek - magamat is beleértve -, akik valóságos csodaszerű testi gyógyulásokat éltek át. Tudod, ezek az emberek - magamat is beleértve - azért adnak pénzt, hogy másokkal is megtörténhessen az, ami velünk megtörtént.
A vezetők gennyesre keresik magukat? Van benne igazság. Csakhogy a Biblia nem tiltja a bővölködést, és ők legalább nem álszentek. A Hit Gyülekezete nem a szegénység evangéliumát hirdeti, mint pl. a legtöbb történelmi egyház, ahol azonban a plébánosok és egyháztanácstagok azért még 6 milliós pajerokkal rohangálnak... (de tényleg nem fikázni akarok senkit, csak a hitelességről beszélek)
Ha valaki élete munkájának az az eredménye, hogy több tízezer ember vallja magát boldogabbnak, az életét pedig teljesebbnek, az miért ne legyen akár kőgazdag is? Ennél kevesebb értéket képviselő "áru" piacra dobásából is lettek már ennél gazdagabbak is emberek.
Civilben szociális munkás és pszichológus vagyok, így azt is tudom, hogy a gyakorlatban milyen a gyülekezet karitatív és egyéb társadalmi szerepvállalása. És hidd el, az messze azon felül van, mint amit ellneszolgáltatásként kapnak...
De biztos agymosott vagyok...
Apropó, agymosás.
Te tudod, hogy miért hiszel azokban a dolgokban, amikben hiszel? Épp a minap az egyik materialista, ateista kolléganőm mondta egy beszélgetésünk végén, hogy agymosott vagyok. Majd két mondattal később, hogy el szeretné már végre olvasni így 50 éves korára a Fajok eredeté-t Darwintól. Kicsit megdöbbentem. Mondom neki, én vagyok az agymosott, amikor te még a renedszernek, amiben 50 éve hiszel, az alapművét sem olvastad el, csak elhitted a tudományvallás fehér köpenyes papjainak, amit mondtak? Nem a tudomány ellen vagyok, sőt. Nyertem tudományos versenyeket, a világképemet nagyon is megalapozott pro és kontra érv-ellenérv belső viták során alakítottam ki, és bízvást mondom neked, 10 perc alatt a világi emberek 90%-ára rá tudnám verni az iskolában tanult evolucionista-materialista-ateista hitrendszerük cáfolatát.
Akkor most ki az agymosott?
Nagyon bírom ezt a fennsőbbséges fikázódást. Könnyű és divatos megoldás agymosottnak nevezni azt, aki ebben a lekvár hurka világban még mindig komolyan hisz valamiben, de ezek a nagyon okos emberek el szokták felejteni, hogy bizonyos mértékben mindenki - még a legnagyobb liberális szabadszellemek is - agymosottak, mert nem egy lakatlan szigeten élünk, állandóan ütközünk a környezetünkkel, és mossuk szépen egymás agyát.
Erről ennyit.
Még annyi, hogy egyénenként persze lehetnek komoly gondok. Valaki normálisként ment oda, és viccosztályon végezte? Biztos, hogy előtte semmmi gond nem volt vele? Én is ismerek olyat, többet is, aki pszichiátriára jár, meg néha a gyülibe is, de vele már előtte is tetőszerkezeti problémák voltak. És egyébként minden erős szellemiségű vallás meg tudja bolondítani azokat, akik egyébként sem állnak a helyzet magaslatán fejben.
Azt mondjátok, vannak kifogásolható magatartású, modorú, stb. emberek?
Hol nincsenek?
A világban minden ismerősöd makulátlan, szuperfejlett személyiséggel bír?
Szociológus szakemberként nézve a gyülekezetet, azt gondolom, hogy ugyanazt az összetételt mutatja, mint bármelyik kisebb-nagyobb társadalmi vegyescsoport keresztmetszete.
Én csak azt szeretném megérni (van rá esélyem, még csak 27 éves vagyok:-) ), hogy összeomlik ez az európai mentalitás, hogy minden kisebb csoportot, amely komolyan gondolja, amit goondol, szektának nevezünk.
Mert ez már csak Európára jellemző...
Legyen gazdag a vezető,igen.De ne azon az áron,hogy a nyomorgó,agymosott szerencsétlenek azt a pénzt adják oda,amiből pl.fűthetnek,ehetnek stb.
Nem hiszem,hogy Isten ezt jó szemmel nézi,hogy a vezető dőzsöl,a hívők meg nyomorognak.
Én jártam pár évig a gyülibe,sokszor az utolsó 100 forintomat dobtama gyűjtőbe,de nem kaptam érte az ég világon semmit,csak pár óra demagóg dumát a politikáról Szent Sándor előadásában.Nekem ez nem érte meg.
Szerintem a saját példádat általánosítod.
Én az ország egyik legszegényebb régiójában, Borsodban élek, de egy kezemen meg tudom számolni a gyüli nagyon szegény embereit, nyomorgókról pedig nem tudok - akik pedig szegények, nem azért azok, mert az utolsó pénzüket is bedobják - általában inkább a gyülekezet szokott pénzbeli vagy természetbeni adományt adni ezeknek az embereknek, sokszor több százezer forintot is, például közüzemi hátralékok kiegyenlítésére, tudom, mert a szakmám miatt voltam már ilyen tesóknál felmérni az életszínvonalukat -, hanem azért élnek szűken, mert aluliskolázottak, vagy egyéb okok miatt nem tudnak megfelelő munkát találni.
Szerintem ha te az utolsó 100 Ft-odat dobtad a kosárba, az a te személyes ügyed, és nem hiszem, hogy bárki is egy HGY címeres krómozott 38-ast tartott volna közben a halántékodhoz. Érzem a sértettségedet, és nem akarlak elítélni, de arra nem gondoltál, hogy a vetésedet nem a gyüli vagy Sándor miatt nem követte aratás...?
A soraid alapján hiszel Istenben, akkor hinned kell a vetés és aratás szellemi törvényében is, és ha ezzel tisztában vagy, akkor tudnod kell azt is, hogy ezeket a törvényeket nem Sándorék befolyásolják, hanem sokkal inkább például a szellemi állapotod...
Nekem voltak olyan vetéseim, amik azonnal megsokszorozódtak - ezek voltak többségben -, és amelyik nem, arról már szinte a vetés pillanatában tudtam, hogy gyümölcstelen lesz, mert az én szellemi állapotom nem megfelelő az áldás átvételéhez.
Mindegy, nem akarok erről teologizálni, de szerintem mindig érdemes a gikszert előbb magunkban keresnünk...
Kitartok amellett, hogy emberek önkéntes összegyülekezése során végzett önkéntes adakozásukat nonszensz dolog a lehúzással kapcsolatba hozni. Hidd el, nem vagyok agymosott, nagyon is gyanakvó ember vagyok, de sosem éreztem, hogy manipulatív módon lehúznának.
Egy profi pszichológusok által megszerkesztett reklám a főműsoridőben sokkal ravaszabbul, sokkal manipulatívabbul, és sokkal több lóvét húz le a gyanútlan emberekről, mint a Hit Gyülekezete - megjegyzem, sokszor teljesen értéktelen árucikkekért.
Dehát, biztos mi vagyunk az agymosottak...
Közben mellékesen még mindig az általad emlegetett szélsőséges nyomorral kapcsolatos emlékmorzsákat keresek a fejemben, de "sajnos" nem találok...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!