A Egyház csak szerintem az emberek kihasználás?
Az elején szeretném letisztázni, hogy Nem vagyok ateista, hiszek istenben.
(bár nem úgy, ahogy az emberek 99%-a...)
Amit elítélek, az Majdnem az összes "egyház". Mert az egyházak (főleg kaolikus) követték el az emberiség elleni legnagyobb átverést, kihasználják az ártatlan embereket, a "követendő" papjaik gyerekeket erőszakolnak, majd ezután levágják a heréjüket, hogy "megszabadítsák" őket a melegségtől!
Nem engedik a házasságot, amit a Bibiliában nem írnak, csak azért magyarázták bele az egyház vezetői, hogy nehogy már valamit örököljön a pap családja, felesége. A miséken perselyeznek, ha nem adsz akkor "csúnyán" néz rád a pénzszedő, mindezt úgy, hogy a legtöbb templomban milliókat érő arany-ezüst díszítések vannak! A régi századokban aki nem értett egyet az egyházzal, megölették, nehogy fejlődhessen a tudomány, és megbukjanak a kitalált elméleteik! A szent háborúk, amiket csak a pénzéhes egyházi vezetők rendeltek el, az áldozatok, a gyilkosságok (több mint 30 Millió!) közül nemhiszem, hogy bármelyik az emberek javát szolgálta volna.
A milliárdos vezetők pénztárcáját annál inkább.
Kihasználják azt, hogy az emberek nem akarnak meghalni, így menyországgal hitegetik őket, és amikor már beleestek ebbe a hazugság-csapdába, fenyegetik őket, hogy ha nem követik az egyházat, akkor pokolra/tisztítótűzre (amiről szintén nem szól a biblia) kerülsz... Régen egész népek éltek félelemben az egyház gyilkosságaitól, adószedésétől.
I. István még kötelező egyházadót is elrendelt, amivel mégjobban megkeserítette az emberek életét, ráadásul beengedte a hazug papokat az országba, és megölette azokat, akik nem keresztények voltak.
A muszlim vallás alapjaiban jó, csakhogy a sok tudatlan félremagyarázza a tanításait, így nem sül ki belőle semmi jó.
Csak én tartom ezt nevetségesnek, és gondolom úgy, hogy meg kéne szüntetni, vagy legalább megreformálni a sok, pénzéhes vezetőt?!
Azt hiszem megint előjött a különbség a vallás és a hit között.A vallásra jellemző,hogy emberi találmány(egyházak),de a hit az teljesen személyes dolog.Nincs szüksége egyházra.
Idézet a Bhagavad Gítából:
Add fel a vallás minden változatát, s hódolj meg egyedül énelőttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól, ne félj!
Ez a tiszta hit Istenben,vallás nélkül,dogmák nélkül.
Azt gondolom Jézus sem említett semmiféle hatalmi rendszert,amit követni kellene.
Kicsit keveredik itt a vallás és az egyházi intézmény. Amiről a kérdező ír, az az intézményi rendszer, miközben a kérdésben vallás szerepel. Külön kell választani a kettőt.
(Egy ateista.)
Az egyházakat nagy részben tökéletlen,gyarló emberek irányítják,akiket jobban érdekel a saját hatalmi pozíciójuk,saját érdekeik,mint a Krisztusi szeretet.És ami furcsa nekem,hogy Jézus is figyelmeztetett arra,hogy ismerjük fel,és ne bízzunk az ilyen emberekben,mégis pont azok hisznek nekik,akik Jézust akarják követni....szóval itt is látszik,hogy sajnos az egyház manipuláló tevékenysége jól működik.
Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek,változtatni kellene,és ha már működnének egyházak továbbra is valamilyen formában,akkor valóban az emberek felemelésére,a Krisztusi szeretetre kellene fektetniük a hangsúlyt,nem pedig a hatalomra,megfélemlítésre,dogmákra,merev szabályokra.
30/F
01:58
" Ha teheted, lehetoseged van arra, akkor vonulj be egy szobaba, ahol egyedul leszel, es igy szolisd az Atyadat. Ne arra torekedj, hogy tobb tanuja legyen annak, hogy te most imadkozol,
a te imad legyen szivbol jovo, amikor te es az Atya van jelen, hiszen igy fogod megteremteni a te eros, szivbol jovo hitedet!"
EGy regi Szentirasban olvastam errol, ami az 1700-as evekben irodott, ami arra tanitotta az embereket, hogyan, mikor es melyik imat fog elmondani, mivel ezek fognak segiteni lelkileg!
TEhat mar Jezus is tanitott arrol, hogy az igazi hitet egyedul kell megteremteni, hiszen ekkor sokkal jobban tudunk koncentralni, figyelni az Atyara, igy lesz ez szivbol jovo ima! Egy kozossegnel mar a figyelem megoszlik, hiszen a kornyezet akar zavaro is lehet, mivel hasonloan a meditaciohoz, nem a celunkat fogjuk elerni!
TEhat ha a Jezus tanitasara figyelunk, akkor mar megertjuk azt, hogy az igazi hit a fontos, ehhez pedig szukseg nincs a kozossegre, de penzre sem, mivel ez belul van, a legbelsonkben, amit onmagunk fogunk elerni, megteremteni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!