"Aki engem látott, látta az Atyát is. " Mit jelentenek Jézus ezen szavai?
Na, és még engem vádolsz könyvből való kimásolással, te aki vakon másolgatod a brooklyni főnökeid szavait, mintha valami kvázi-szentírás lenne. A NWT kritikus részleteit magánszemélyek alig ismert, hibás fordításaival, közismert fordítások közismert „bakijaival", a szakmailag elfogadott görög nyelvkönyvek szelektív idézgetésével, semmit sem bizonyító „példák" megtévesztő sorával, és olyan liberális katolikus és protestáns szerzők müveivel akarják igazolni, akik a Bibliát nem tekintik Isten megbízható szavának. A nagyszámú és terjedelmes „bizonyíték" természetesen igen meggyőzően hat a nem szakemberre, a Társulat pedig hallgat arról, hogy a hivatkozott nyelvkönyvek írói nyílt levelekben már hangot adtak tiltakozásuknak, hogy az ő műveikre hivatkozva ne hamisítsák meg a Bibliát.
Teljesen mindegy, hogy melyik a "mélyebb értelmű". Jézus ott az Isten megismeréséről beszélt, vagyis személyes kapcsolatot állít Isten és a hívő között, nem pusztán tárgyi, elvont ismeret megszerzését. Az Őrtorony Társulat oktató programjához híven azonban az ÚVF-ban az örök élethez nem az kell, hogy valaki megismerje az Istent, hanem az, hogy "hogy ismeretet fogadjanak magukba". JT-inak felekezete ettől a személyes istenkapcsolattól fosztja meg a gyaloghírnökök túlnyomó többségét, mikor az Isten megismerése helyett könyvek és brosúrák százain keresztül önti a fejükbe a Brooklynban éppen kiötlött "pontos ismeretet." Ez az igevers az (Atya-)Isten és Jézus Krisztus személyes megismeréséről szól - nemcsak nekem, hanem elvben neked is. Szóval látható, hogy ezt is milyen szépen átírták a bibliájukban a JT-k, hogy alátámasszák az őrtornyos tanulmányozást, ahelyett hogy a tanúk élő kapcsolatot teremtsenek Istennel.
Tehát ez a bibliavers az egyik leggyakrabban használt írásszöveg JT kiadványaiban. Ugyanis erre hivatkozva mondják, hogy az Istenről - a Társulat kiadványaiból - szerzett ismeret vezet örök életre, és hogy Jézus nem Isten.
Mit jelent "(meg)ismerni Istent"?
Sokan ismerik Jézus szavait a János 17:3-ból: "Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust " (Magyar Bibliatársulat Ref. ford.). De mit foglal magában Isten megismerése?
Az 'ismerni' kifejezés az Írásokban gyakran érzékeltet többet, mint az egyszerű jelentés: értelmi megismerése valaminek vagy valakinek. A The New International Dictionary of New Testament Theology (vol 2, Page 398) hivatkozik esetekre, ahol:
...személyes kapcsolatot fejez ki a megismerő és a megismert között...
A Példabeszédek 3:5-6 buzdít, hogy " Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon megismerd őt, és egyengetni fogja ösvényeidet. " Itt, több fordítással egyezően, a héber 'yada' szót 'megismerés'-sel adják vissza. Az ilyen fordítások elfogadhatók, ám nem tudják eljuttatni az olvasókhoz a héber szó ebben az összefüggésben hordozott jelentésének pontos árnyalatát. Más fordítások: Stone Edition Tanach, Young's Literal Translation, the NET Bible (lábjegyzet), C.K. Barrett (The Gospel According to John, second ed. [Philadelphia: Westminster, 1978], 503.), fordítja így a kifejezést (= da`ehu): Ismerni Őt." A 'yada' (ismerni) szó a bibliai héberben a jelentések széles skáláját jeleníti meg. Különböző szövegösszefüggésekben a 'yada' és rokon kifejezései jelenthetnek érzékkel felfogást, értelmi megértést, megtanulható és átadható tényeknek és információknak birtoklását, gyakorlati tapasztalatot, megkülönböztető megítélést, még testi intimitást is. Ám ha a 'yada' tárgya Isten, jóval többet jelent, mint egyszerű megismerés. Nahum Sarna írja:
A bibliai elgondolásban az ismeret lényege vagy alapja nem az értelemben, nem az értelmi tevékenységben gyökerezik. Inkább megtapasztalás, ami az érzelmekben gyökerezik, így azt körülvehetik ilyen minőségek, mint érintkezés, bensőégesség, rokonság, kapcsolat, és kölcsönösség
Exodus, JPS Torah Commentary, p. 5
Más referenciaművek támogatják ezt a véleményt. Ismerni Istent-, magyarázza a New International Dictionary of Old Testament Theology and Exegesis - annyi, mint jó kapcsolatban lenni vele, ezt jellemzik a bizalom, elismerés, és nyílt kommunikáció. (II. 313). Amikor a 'yada' Istenre vonatkozik, magyarázzák mások, intenzív beleélést jelent, ... ami felülmúlja a puszta értelmi kapcsolatot. (Theological Lexicon of the Old Testament, s.v. "Yada ) Jósiás királynak Isten az Ő prófétáján keresztül azt mondta: "Jogához segítette a nyomorultat és a szegényt, ezért ment jól a dolga! Így tesz az aki ismer engem " (Jer 22 16)
Az ilyen kommentárok tisztázzák a közeli összefüggést a Pl 3:5-6-ban lévők, az Istenben való bizalom és az ő ismerete között. Ismerni Istent: olyan élő kapcsolatban lenni vele, melyet a hit(hű)ség jellemez és a szeretetben, bizalomban gyökerezik , és mély kitartással kapcsolatos. Bizalom és ismeret együttes és szétválaszthatatlan szempontja az ilyen kapcsolatnak. Az egyetlen út az összes közül megismerni Istent: cselekedni azon a módon, ami nemesít, ami megszilárdítja, elősegíti a jólétet és kimutatja a gondoskodást minden más fölötti szinten. (Vö. 1 Kron 28:9). Ez Istenre hagyatkozik, az ő útjainak igazságára, és az általa való vezetésre tekint minden körülmények közt. Hogy így ismerhessük Istent, kérjük Őt (Jer 9:24; 22:16; Hos 6:6; Zsolt 36:10). Krisztus Jézus az ő földi életében példázta, mit jelent ismerni Istent: " Láttam az Urat mindenkor magam előtt" (Apcs 2:25, ; Jn 8:29; vö. még Mózes példájával -Zsid 11:27)
Szembeállítva: míg Isten ismerete szükségszerűen magába foglal bizonyos tényeket, adatokat; valakinek lehet intellektuális ismerete Istenről és az ő útjairól. és mégse ismeri Őt magát. Jeremiáson át Isten megfeddte Izrael vallási vezetőit: "A papok nem kérdezték: Hol van az ÚR? A törvény magyarázói nem nem ismertek engem " (Jer 2:8). Természetesen, a papok és mások, akik a törvényt kezelték, felfogták Isten létezését és hatalmát, biztos, hogy volt értelmi ismeretük Isten törvényéről, közismertté tették érvényességét, de nem ismerték Istent, aki adta azokat, soha nem szerették, vagy tisztelték, vagy bíztak benne. (vö. Jer 4:22; 9:3-6, 23; Hos 5:4-5; 8:1-3). Hasonló volt igaz Jézus napjaira is. (Jn 7:28-29; 8:15, 19; vö. 5:44). Amikor Jézus válaszol azoknak, akik az Ő nevében végzett cselekedeteikre hivatkoznak, ezt mondja nekik: "Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem gonosztevők! " (Mt 7:23), egyértelmű, hogy nem azt érti ezen, hogy nincs értelmi ismerete felőlük, különben nem tudná azt, hogy az elismerés iránti igényük nem hiteles, és valójában gonosztevők. Tehát nem ismerte őket abban az értelemben, hogy nem volt közösségben velük, vagy ahogy a fenti szótár értelmezi szavait: soha nem cselekedtem veletek semmit. Magyarázva a 2 Kor 5:21-et és a kifejezést, hogy Jézus nem ismert bűnt a The New International Dictionary of New Testament Theology elmondja: [Ez] nem azt jelenti, hogy nem volt intellektuális ismerete a bűnről, hanem hogy Jézusnak nem volt személyes bűne.
Feltűnő ellentétként Pál apostol elmondhatta: "Tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra. " (2 Tim 1:12) Pál ilyen meggyőződéssel beszélhetett, nem csak mert ismerte az Írásokat, hanem mert mert Istenre bízta az útjait és ismétlődően megtapasztalta Istennek és az Ő ígéreteinek igazságát. Ezért örvendhetett ilyen nagy bizalomnak Istenben és az Ő szavában. (2 Kor 4:7; Fil 4:12-13; 2 Tim 4:16-19) Bízott Istenben, mert ismerte Istent, megtapasztalta a barátságát, szerető gondoskodását és vezetését. Istent ezen a módon megismerni felbecsülhetetlen értékekkel bír: megingathatatlan alapra épül - Istennek és az Ő Fiának szentségére; a Szentírás által igazolt és táplált; ígéri és megelőlegezi az Istennel és az Ő Fiával való örökké tartó közösség tartós áldásait (Jn 17:3; vö. Zsolt 84:10-12; Rm 5:6-8; 14:9; Fil 1:21-23; 3:20-21; 2Kor 4:18-5:2, 6-8; 1 Tim 6:19).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!