"Aki engem látott, látta az Atyát is. " Mit jelentenek Jézus ezen szavai?

Szentháromságról:

[link]

[link]

[link]

[link]

„Én és az Atya egyek vagyunk” – mondta Jézus (János 10:30). Néhányan annak bizonyítékaként idézik ezt a verset, hogy Jézus és az Atya egy háromszemélyű Isten részei. Vajon Jézus tényleg erre gondolt, amikor ezt mondta?

Vizsgáljuk meg ennek a versnek a szövegkörnyezetét. A 25. vers szerint Jézus kijelentette, hogy a cselekedeteit az Atyja nevében viszi véghez. A 27–29. versben jelképes juhokról beszélt, melyeket az Atyja adott neki. Ha ő és az Atyja ugyanaz a személy lenne, Jézus ezen kijelentéseinek semmi értelmük nem lett volna a hallgatói számára. Jézus itt inkább erre gondolt: „Köztem és az Atyám között olyan szoros kapcsolat van, hogy senki sem szakíthatja el tőlem a juhaimat, ahogyan senki sem szakíthatja el őket az Atyámtól.” Inkább arról van szó, mintha egy fiú ezt mondaná az apja ellenségeinek: „Ha az apám ellen fordultok, az olyan, mintha ellenem fordulnátok.” Senki sem gondolna arra, hogy a fiú és az apja ugyanaz a személy. De mindenki számára nyilvánvaló lenne, hogy milyen szoros kapcsolat van közöttük.

Jézus és az Atyja, Jehova Isten abban az értelemben is „egyek”, hogy összhangban vannak a céljaik és az értékrendjük. Sátánnal, az Ördöggel és az első emberpárral, Ádámmal és Évával ellentétben Jézus sohasem akart Istentől független lenni. Ezt mondta: „a Fiú semmit sem tehet a maga kezdeményezéséből, hanem csak amit lát, hogy az Atya tesz. Mert amiket Az tesz, azokat teszi hasonlóképpen a Fiú is” (János 5:19; 14:10; 17:8).

Ez a szoros kapcsolat azonban nem jelenti azt, hogy Isten és a Fia, Jézus között nem lehet különbséget tenni. Két különálló személyről van szó. Mindkettőjüknek megvan a saját személyisége. Jézusnak saját érzései, gondolatai és tapasztalatai vannak, valamint szabad akarata van. Mindazonáltal úgy döntött, hogy aláveti magát az Atyja akaratának. A Lukács 22:42 szerint ezt mondta: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Ezeknek a szavaknak nem lett volna semmi értelmük, ha az akarata nem különbözhetett volna az Atyjáétól. Ha Jézus és az Atya valóban egy személy, akkor Jézus miért imádkozott Istenhez, és miért ismerte el alázatosan, hogy nem tud olyan dolgokat, melyeket csak az Atyja tud? (Máté 24:36).

Sok vallásban olyan isteneket imádnak, akik arról híresek, hogy folyton veszekednek és harcolnak a saját családtagjaikkal. Például a görög mitológia szerint Kronosz legyőzte az apját, Uranoszt, és megette a saját gyermekeit. Mennyire más ez, mint az az egység, mely Jehova Isten és a Fia, Jézus között van, és mennyire szeretjük őket ezért! Valójában abban a felbecsülhetetlen kiváltságban van részünk, hogy egységben lehetünk a világmindenség eme két leghatalmasabb személyével! Jézus ezt mondta az imájában a követőivel kapcsolatban: ’kérlek, hogy legyenek mindnyájan egyek, mint ahogy te, Atyám, egységben vagy velem, és én egységben vagyok veled, hogy ők is egységben legyenek velünk’ (János 17:20, 21).

Ezért, amikor Jézus azt mondta, hogy ‘ő és az Atya egyek’, nem egy felfoghatatlan háromságról beszélt, hanem egy csodálatos egységről, a legszorosabb kötelékről, mely két személy között létezhet.

Nem kell szektás módon rögtön máshová kapdosni. A Jn 10,30 környékén van elegendő támpont: a hallgatóság azonnal megértette, hogy Jézus nem puszta erkölcsi vagy akarati egységet állított közte és az Atya között, hanem többet: egységet az istenségben. Ezt mondták: “[...] te ember létedre Istenné teszed magadat.” És az Úr nem kezdte magyarázgatni, hogy csak céljaik egybehangzásáról beszélt, hanem jellegzetes rabbis válaszában még meg is toldotta egy kihívással: “Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!” – Vagyis az Írás tekintélyét fordította ellenük, befogta a szájukat, és helybenhagyta istenségének állítását.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24).

[link] - angol nyelvű elemzés a Jn 10:30-ról.

De angolul úgy sem tudsz, mint ahogy ezt sem értetted, csak idelökted elém, hogy "nesze, te hitehagyott kutya"!

A Jn 10. fejezetében nem csak egyetértés-megvallás történik Jézusról (az ÚVF itteni szélhámos bibliahamisításai nem érdemelnek szót), hanem azt, hogy ő egylényegű az Atyával. De lássuk csak: Én és az Atya egy vagyunk: Jézus már többször beszélt a zsidóknak arról, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszi, mint az Atya (5,17.19-20) hogy egyedül ismeri az Atyát (3,31-32; 5,37) hogy éppúgy önmagától van élete, mint az Atyának (5,26) hogy minden teremtmény előtt ő van (8,58). Most azonban kimondja az isteni élet legmélyebb titkát, hogy bár az Atya és az emberi természetet fölvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten - a Szentlélekkel együtt - ugyanannak az egy isteni természetnek részesei. A zsidók meg is értik Jézus szavait, azért akarják megkövezni, hiszen csak az emberi külsőt látják.

Ezzel a kijelentéssel, hogy "én és az Atya egy vagyunk" Jézus lényegében azt fejezi ki, hogy a hatalmat az ő megtartásukra közösen bírja Atyjával; mert ők egy isteni valóságúak, s azért ugyanegy az akaratuk és cselekvésük is. Az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják. Szt. Ágoston hozzáfűzi: „Aki azt mondja, »egy«, megszabadít Áriusztól, aki azt mondja, »vagyunk«, megszabadít Szabelliusztól” (August. Trinit. I.4,4). Ez a vers tehát mind a 2 háromság tagadást elmetszi: azt is amelyik kisebbé teszi a Fiút, és azt is, amelyik személyileg egyenlővé teszi az Atyával.

Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez csak a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem? Vagyis nem csak a gondolkodásukban és az egyetértésükben egységesek. Ebben nincs nagy kunszt, minden magát kereszténynak tekintő egyén magát az Isten gondolkodásmódjához kívánja hangulni, és egyet kíván vele érteni mégse mondja, hogy "én és az Atya egy vagyunk", mivel ez nem csak szándékegységet jelöl. Ha csak azt jelentette volna, ugyan mért kívánták volna a zsidók megkövezni istenkáromlásért? Akkor annyit kellett volna mondaniuk, hogy jól teszed, mi is egy vagyunk vele.

Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy" (görögül hen) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között.

Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor... köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék ... és így feleltek neki: 'Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?" (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta.

A semlegesnemű „hen" - a hímnemű ,’heisz"-szel szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget.

Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenekként" jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek" nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül 'theosz'-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.

A háromság-tan helyes megértésének szempontjából fontos vers a Jn 10:30, ahol ez áll: “Én és az Atya egy vagyunk” (MBT). A vers egyrészt a hamis háromság-modellekkel szemben véd, másrészt azokkal szemben, akik tagadják Jézus Isten voltát.

Meg kell jegyezni, hogy a versben található egy szó a görög hen (ἕν), ami semleges nemű. Ha hímnemű lenne, akkor a vers a modalizmust támasztaná alá, mely szerint Jahve (az Istenség) egyetlen személy, akinek három megjelenési formája van. Olyan ez, mint egy ember különböző szerepei, annak függvényében, hogy éppen milyen interakcióban van benne (pl. apa, férj, munkavállaló stb.). Ha ugyanis hímnemű lenne az egy, akkor a személy egységére utalna, vagyis arra, hogy Jézus és az Atya valójában egy és ugyanaz a személy. Ez ellen természetesen a görög nyelvtanon kívül számos egyéb bibliai érv is szól (pl. Mt 3:16-17, 26:39 stb.).

Mivel semleges nemű, ezért nem a személy egységét, hanem a természet, a jelleg egységét fejezi ki a szó. Vagyis Jézus ugyanannak az isteni természetnek a részese, mint az Atya. Ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a szó bibliai értelmében Jézus Isten (Fil 2:6). Ebből pedig világosan látható, hogy azok, akik Jézust teremtett lénynek tekintik (pl. Jehova Tanúi, krisztadelfiánusok), tévednek.

“Az ‘egy’ szó (hen) semleges nemű, és a lényegre utal, nem pedig a személyre. (…) Az Atya és a Fiú egyetlen isteni lényeget alkot, de az istenségen belül két külön személy marad” (J.C. Laney).

[link]

’Az egyszülött Fiú’

Jézus nem egyszerűen „Isten fia”, ahogyan Sátán utalt rá, amikor megkísértette (Máté 4:3, 6). Jézust joggal nevezik „Isten egyszülött Fiának” (Ján 3:16, 18). Az „egyszülöttnek” fordított görög kifejezést így határozzák meg: ’egyetlen’ vagy ’egyedüli, egyedülálló, egyedi a maga nemében’.

Jézus abban az értelemben egyedülálló, hogy ő az egyetlen, akit közvetlenül az Atyja teremtett. Ő az elsőszülött Fiú. Tulajdonképpen ő „az egész teremtés elsőszülötte” (Kol 1:15). Ő „az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). Az egyszülött Fiúnak a teremtésben betöltött szerepe szintén egyedülálló. Nem ő volt a Teremtő, de Jehova minden más megteremtéséhez felhasználta őt mint közvetítőt vagy eszközt.--> János 1:3

Kolosszé 1:19-" mert az Isten jónak látta, hogy őbenne lakjon az egész teljesség,"

Pál apostol ezt írta: „számunkra valójában egy Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és egy Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala” (1Kor 8:6).

1Korintusz 11:3-" De akarom, hogy tudjátok, hogy minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje pedig a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten."

1Korintusz 15:27-" Mert az Isten „mindent a lába alá vetett”. De amikor azt mondja, hogy ’minden alá lett vetve’, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki mindent alávetett."

1Korintusz 15:28-" Mikor pedig minden alávettetett neki, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenkinek."

1János 5:5-" Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?"

Jelenések 3:12-" Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és semmiképpen nem megy ki abból többé, és felírom rá az én Istenem nevét és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, mely az égből, az én Istenemtől száll alá, és az én új nevemet."

Jelenések 3:5-" Aki győz, azt ily módon fehér felsőruhákba öltöztetik, és semmiképpen nem törlöm ki a nevét az élet könyvéből, hanem vallást teszek a nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt."

Jelenések 2:26-28- "Aki pedig győz, és mindvégig megtartja tetteimet, annak hatalmat adok a nemzetek fölött — és vasvesszővel tereli majd az embereket, és mint az agyagedények, darabokra törnek —, ugyanúgy, ahogy én is kaptam az Atyámtól,és neki adom a hajnali csillagot.

-"és neki adom"-bizonyíték arra hogy különálló személy Jézus(Isten Fia!) az Atyától.

Mit ad az Atyájának?

Jelenések 22:16= »Én, Jézus, elküldtem angyalomat, hogy tanúskodjon nektek ezekről a gyülekezetek számára. Én vagyok Dávid gyökere és sarja és a fényes hajnali csillag.«”Vö-->1Korintusz 15:28-" Mikor pedig minden alávettetett neki, akkor maga a Fiú is aláveti magát Annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenkinek."Róma 6:10-"A halált ugyanis azért halta egyszer s mindenkorra, hogy eltörölje a bűnt, az életet pedig, amelyet él, az Istennek éli."

JÉZUS nem első szülőt ?de a biblia szerint .. az ö Atyja nem elsőszülött mert neki nincs kezdete,PÉLDÁUL..MIKOR SZÜLETETT A SZENT LÉLEK HA JÉZUS AZ ELSŐSZÜLÖTT?A fiúnak ás az atyának van neve a Szentléleknek mért nincs?LÉTEZIK VAJON OLYAN SZEMÉLY AKINEK NINCS NEVE?….

"Ha Jézus "teremtő", az csak azért van, mert segített Jehovának a teremtésben, vagyis Jézus egy "teremtősegéd"."

Ha "őbenne teremtetett minden," akkor szükségképpen az adódna, hogy ő maga is őbenne (általa) teremtetett, ami önellentmondás volna. A Fiú nem teremtmény, hanem született szellemi nemzés által.

A teremtés csakis isteni képesség, sőt teremtmény a teremtésnek még eszközévé sem tehető. Isten ui. egyedülálló módon forrása a teremtésnek, mert Isten semmilyen eszközzel, társsal vagy anyaggal nem működik közre a teremtés művében. Isten teremtői tevékenysége kizárólagos. Úgy, ahogyan Isten létesít, senki és semmi nem képes. Isten teremtői képessége a teremtmény számára közölhetetlen tulajdonság. Ahhoz, hogy valaki teremteni tudjon, vagyis ahhoz, hogy létezőt hívjon elő a nemlétezőből, Istennek kell lenni.

Azt pedig, hogy egy az Istenségen kívül álló valaki, aki teremtmény besegített volna Istennek a teremtésben kizárja: Ézsaiás 44:24; Malakiás 2:10; Jób 9:2,8.

"Jézus nem egyszerűen „Isten fia”, ahogyan Sátán utalt rá, amikor megkísértette (Máté 4:3, 6). Jézust joggal nevezik „Isten egyszülött Fiának” (Ján 3:16, 18). Az „egyszülöttnek” fordított görög kifejezést így határozzák meg: ’egyetlen’ vagy ’egyedüli, egyedülálló, egyedi a maga nemében’. Jehovának több száz millió szellemfia van."

Ezzel 100%-ig egyetértek. Háromféle értelemben lehet valaki „Isten fia”. Legtágabb értelemben minden ember Isten gyermeke, vagyis, Isten teremtői gondviselésének szülöttje. Szorosabb értelemben az istenfiúság annyi, mint a természetfölötti kegyelemnek, az Istenben való természetfölötti újjászületésnek birtokosa, amely akkor áll be, amikor Isten már nem szolgáinak, hanem fogadott fiainak tekint minket. A legszorosabb értelemben pedig „Isten Fia”: a második isteni személy, aki valamely számunkra közelebbről megfoghatatlan módon öröktől fogva az Atyától „születik”, ered, származik, kiömlik; de úgy, hogy egy dolog, egy lényeg, egy Isten marad vele. Hogy Jézus ebben az utóbbi értelemben volt Isten Fia, kimutattuk a fentiekben. Ezt az istenfiúságot a Szentírás úgy fejezi ki hogy „egyszülött Fiúról” beszél, míg mi emberek Istennek csak fogadott fiai, átvitt értelemben vett gyermekei lehetünk. Maga Jézus egészen más viszonyban érzi magát az Atyával, mint mi; sohasem mondja pl. így: „a mi Atyánk”, hanem így: „az én Atyám és a ti Atyátok”. Ő az „egyszülött Fiú”, aki „az Atya kebelében van”. (Ján. 1, 18.)

"Jézus abban az értelemben egyedülálló, hogy ő az egyetlen, akit közvetlenül az Atyja teremtett. Ő az elsőszülött Fiú. Tulajdonképpen ő „az egész teremtés elsőszülötte” (Kol 1:15). Ő „az Isten teremtésének kezdete” (Jel 3:14). "

Na, pontosan ez az a magyarázat, ami szembenáll a Bibliával, nem csoda ha ők is belezavarodnak. Először elismerik, hogy a Fiú "egyszülött", aztán meg teremtésről beszélnek. Ezt az "Atya őt teremtette" ezt sehol, még egyszer mondom sehol nem találod meg a Bibliában, mindenhol születésről/nemzésről beszél.

Kol 1:15 [link]

Jel 3:14 [link]

"Az egyszülött Fiúnak a teremtésben betöltött szerepe szintén egyedülálló. Nem ő volt a Teremtő, de Jehova minden más megteremtéséhez felhasználta őt mint közvetítőt vagy eszközt."

Éppenséggel dehogynem volt a Fiú teremtő.

Egyedül Isten a teremtő (1Móz 1:1, Neh 9:6, Zsolt 102:26, Ézs 44:24, 45:12,18, Csel 7:49-50, 17:24, Zsid 11:3). Teremtő az Atya (Ef 3:14-15), a Fiú (Jn 1:1-4, Kol 1:16, Zsid 1:2) és a Szentlélek (1Móz 1:2, Jób 33:4, Zsolt 104:30), mégsincs három teremtő Isten, csak egy.

Kol 1:16-ban világosan az szerepel, hogy "benne teremtett mindent" (nem pedig "minden más" - ahogy a társulatod szemtelenül odahamisítja), vagyis Jézus örökkévaló és Teremtő (vö. Iz 9:6; Mik 5:2; Jn 1:1.3.10; 8:58; 13:19; 1Kor 8:6; Kol 1:15-17; Zsid 1:2.8.10; 13:8; 1Jn 1:1; Jel 1:17-18; 22:13). A fenti határozott utalásokon kívül a Szentírás azt is állítja, hogy egyedül Isten a Teremtő (vö. Ter 1:1; Zsolt 33:6; Iz 40:28; 44:24; Róm 11:36; 1Kor 11:12; Ef 3:9; Zsid 2:10).

És mégegyszer mondom, azt, hogy egy Jehován kívül álló kisebb Isten is részt veszt a teremtésben azt cáfolja Ézsaiás 44:24; Malakiás 2:10; Jób 9:2,8. valamint az a tény, hogy ugye az Atya nem egyedül teremtett, hanem a Fiú (Jn 1:1-4, Kol 1:16, Zsid 1:2) és a Szentlélek (1Móz 1:2, Jób 33:4, Zsolt 104:30) is, márpedig a teremtés csakis isteni képesség, sőt teremtmény a teremtésnek még eszközévé sem tehető. Isten ui. egyedülálló módon forrása a teremtésnek, mert Isten semmilyen eszközzel, társsal vagy anyaggal nem működik közre a teremtés művében. Isten teremtői tevékenysége kizárólagos. Úgy, ahogyan Isten létesít, senki és semmi nem képes. Isten teremtői képessége a teremtmény számára közölhetetlen tulajdonság. Ahhoz, hogy valaki teremteni tudjon, vagyis ahhoz, hogy létezőt hívjon elő a nemlétezőből, Istennek kell lenni.

a Fiú az idő kezdete előtt született, vagyis már "kezdetben volt" (Jn 1:1), nem pedig kezdetben lett. Már akkor volt, amikor nem is létezett idő (ami teremtett dolog), tehát így az sem mondható el, hogy "volt idő, amikor a Fiú nem is volt".

A születés és a teremtés bizony két külön aktus. De pont erről van szó: a Fiú az Atyától nem "valamikor" született, hanem az idő kezdete előtt, vagyis amikor még nem is volt idő, így nem beszélhetünk arról, hogy lett volna "idő" amikor az Atya "egyedül" volt, hiszen a Fiú már akkor született tőle, amikor még idő sem volt. Ezt fejezi ki a Jn 1:1 eleje: "Kezdetben volt az Ige..." Még ha elméletben feltesszük, hogy a Fiú nem születés, hanem teremtés útján van, akkor sem létezett volna idő, amikor az Atya egyedül létezett (addig nem volt Atya? Isten nem változik!), mivel az idő maga is egy teremtett való, Istenben pedig nincs időmúlás. Profánul megfogalmazva: a Fiú már akkor volt, amikor az óra még nem kegyeget. Mert - mégegyszer- hogy kezdődik a János evangéliuma?

“Kezdetben volt az Ige…”

Tehát ő nem lett, hanem már kezdetben volt.

A “kezdet”: amikor még nem volt anyag, s így nem volt világ, nem volt tér és idő, de az Isten örök akaratából az ő “legyen” szavára létrejött a világ… Ebben a kezdetben már volt az Ige a Logosz, Jézus Krisztus isteni természete.

Kezdetben, tehát a teremtés és az idő előtt volt már az Ige. Ő nem lett, nem időben keletkezett, őt nem teremtette az Isten: ő kezdettől fogva volt.

Az idő megteremtése csak a “kezdet” “után” (mielőtt az időt megteremtette, még nem beszélhetünk előttről és utánról) történt, amit jelképesen így ír le a Teremtés könyve:

“Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.”

Az a logika pedig, hogy az, hogy a Fiú az Atyától fogva született, abból szerinted az következik, hogy a Fiú időben “későbbi” kell, hogy legyen, az elég odvas, mert a nemzés-születés szót nem hétköznapi értelemben kell venni.

A Fiú nemződés útján születik az Atyától, de a nemzést nem a hétköznapi értelemben kell érteni. A Fiút az Atya tisztán szellemi nemzéssel, lényegének korlátlan közlése révén származtatja. A Fiú születése tehát Isten értelmi tevékenysége.

A születést szűkebb értelemben kell venni. Tágabb értelme ui., hogy ami nem volt, létrejön, a szűkebb azonban csak annyit tesz, hogy élő ered az élőtől, és e kettő azonos természetű.

A Fiúnak időben nem volt kezdete, hiszen az idők kezdete előtt ő már volt. Logikai egymásutánról ugyan beszélhetünk, de ez nem időbeli egymásután.

Tegyük fel, hogy a Fiú nem születés, hanem teremtés által van, tehát nem volt, hanem lett, mégpedig az első valami, ami az Atyából kijött, teremtés útján. Tehát ez az első teremtés. Ha ez az első, akkor ez “után” (logikailag, és nem időben, hiszen még nincs idő!) teremti meg Isten az eget és a földet, ez “után” (még mindig csak logikailag, még mindig nincs idő), majd az időt (“elválasztotta a nappalt az éjszakától” – jelképes leírás!), stb. stb.

Tehát onnantól kezdett el ketyegni az óra, hogy Isten megteremtette az időt. Ez esetben is igaz lenne, hogy nem mondhatjuk el, hogy volt idő, amikor a Fiú nem volt. (Márpedig az örökkévalóság definíciója az, hogy volt idő, amikor még nem volt) Hiszen az idő, mint olyan “később” lett megteremtve, mint a Fiú. Vagyis a Fiú, akkor is volt, amikor idő sem volt. Ez azonban egy körkörös érvelésbe vezet:

Ha tehát úgy fogalmaz a Biblia, hogy az Ige már kezdetben volt (nem pedig kezdetben lett), akkor abból logikusan következik, hogy Örök.

Az ariánusok isteni alaptulajdonságnak az (személyi) eredetnélküliséget vették, s azt csak az Atyára alkalmazták. Ebből következett, hogy a Fiú és a Szentlélek, amennyiben eredetük az Atyában van, nem lehetnek egyenrangúak vele, hanem csak teremtmények. Nem gondoltak arra, hogy az eredetnélküliség, a magátólvalóság magára az isteni lényegre vonatkozik, s ezt mind a három személy egyformán birtokolja, és egy is vele. A különbség csak a személyek relációiban van. A Fiú úgy születik az Atyától, hogy az Atya egész lényegét közli vele, mégpedig nem időben, nem egymásutániságban, hanem örök létében.

"A háromsághívők azt állítják, hogy Jézus esetében „az egyetlen-nemzett” kifejezés nem azonos azzal, amit a szótár a „nemzeni” szón ért, tudniillik, „egy gyermeknek életet adni nemzés útján” (Webster’s Ninth New Collegiate Dictionary [Webster kilencedik új egyházi szótára])."

Pontosabban nem azonos azzal, amit az anyagi teremtmények közti ivaros szaporodás közben végbemenő nemzés alatt érzünk, hanem időtlen, szellemi nemzés.

"Azt mondják, Jézus esetében ennek a szónak a jelentése „kezdetnélküliség”, egyetlen fiúi kapcsolat, de nemzés nélkül (Vine’s Expository Dictionary of Old and New Testament Words [Vine: Ó- és Újszövetségi szavak magyarázó szótára])."

Ebből látszik, hogy az Őrtorony Társulatnak fogalma sincs arról, hogy mit is cáfol. A trinitáriusok nem állítják azt, hogy az "egyszülöttség" szóból önmagából következik az időbeli kezdetnélküliség, hanem csak éppen az, hogy ő nem teremtés, hanem szellemi nemzsé útján jött létre, és a maga nemében teljesen egyedülálló, különbözik minden (nem minden más) teremtménytől, és nem csak annyiban, hogy közvetlenül, vagy segéd által lett teremtve.

A szellemi nemzést, mint a teremtéssel szembeállítva igenis hangsúlyozza a háromságtan: elég elolvasni a niceai vagy az Athanasziosz hitvallást, kifejezetten írja, hogy a Fiú az Atyától születettt/nemzetett.

A többi része ebből a buta félreértésből indul ki, ezért nem szükséges reá felelnem. Aztán írja ezt:

"...amikor a Biblia Istenről, mint Jézus Atyjáról beszél, ezen azt érti, amit ténylegesen mond — vagyis, hogy ők ketten más-más személyek."

Khm, már megint modalizmussal összekeverés folyik itt, kérem. Ki mondta, hogy az Atya-Isten és a Fiú ne lennének különböző személyek?

Jézus mint a Fiú, az Emberfia és az Isten Fia

A Biblia "istenfiaknak" (héber b'né Elohim) nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot kollektíve, mint egész népet (Hós 11:1). Ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent személyesen az ő saját apjának, mint aki magától Istentől származik, mert ezzel magát is Istenné tette volna (vö. Jn 10:33).

Jézus két sajátos kifejezéssel utalt önmagára: ő az "Isten Fia" és az "Ember Fia". A "… fia" szerkezet más nyelvekhez hasonlóan többnyire a héberben is rokoni viszonyt fejez ki (pl. Jóna fia, Simon), de sajátos héber nyelvtani jelenség is, amely nem rokonít, hanem minősít, például "az engedetlenség fiai" (Ef 2:2) azok, akik engedetlenek, ahogy a "halál fia" pedig halott.

Egyrészt tehát amikor Jézus "az Ember Fiának" vallotta magát (Mt 16:13), ez először is azt jelenti: "aki Ember". Másodszor, ez a kifejezés egy ószövetségi apokaliptikus látomás alakja, aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki a földre visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31). A reakciókból ítélve Jézus kortársai pontosan értették, hogy az Ember Fia címmel Jézus milyen hatalmat igényel magának.

Másrészt Jézus "az Isten Fiának" is vallotta magát, ami azt jelenti: "aki Isten". Az Atyához való viszonyát tekintve ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; "egyszülött" = egyetlen), ezért ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11). Mint mondta: "minden, ami az Atyáé, az enyém" (Jn 16:15), hiszen "én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10:30). Jézus önmagáról tett kijelentéseit a zsidók azért értették úgy, hogy "ember létére Istenné teszi magát" (Jn 10:33), mert a szavait ószövetségi és héber füllel nem is lehetett másként érteni.

Megjegyzendő, hogy az Újszövetség szerint a hívők is "Isten fiai" (Gal 3:27), de míg A Fiú eleve, örökké, saját természete szerint Isten, a hívők az ő isteni természetének – jellemben, halhatatlanságban, dicsőségben – csak a részeseivé válnak az Isten kegyelméből (2Pt 1:4, 2Kor 3:18, 1Jn 3:2, 1Kor 15:53-54).

„…gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Ézsaiás 9:6)

„A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.” (Ézsaiás 10:21)

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” (Ézsaiás 54:5)

„Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

„...Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.” (Mt 9:8)

„"Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?"” (Mk 2:7)

„…és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1:17)

„Hitük láttán így szólt: "Ember, bűneid bocsánatot nyertek." Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: "Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?"” (Lk 5:20-21)

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: "Nagy prófétánk támadt", és: "Meglátogatta népét az Isten."” (Lk 7:16)

„"Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!" Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:39)

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

„Istent sosem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1:18)

„…az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5:18)

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

„…de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” (Jn 6:64)

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Vö. 2Móz 3,14-15)

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

„…a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat."” (Jn 10:33)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

„Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: "Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"” (ApCsel 7:59)

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

„...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

„Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8)

„Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött az egész teremtés fölött. Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön [...]. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1:15-20)

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

Zsid 1:8 „A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője.”

„Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (1Tessz 1:12)

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben” (1Tim 3:16)

Tit 2:13 „…várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét”

1Jn 5:20 „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.”

„Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1Jn 2:22)

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)

„"Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)" - mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható. [...] Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké. ” (Jel 1:8.18)

Apológia 1:15-ről olvasd ezt el, kérlek: [link]

Az egész teremtés elsőszülöttje" (πρωτοτοκος πασης κτισεως) az nem azt jelenteni, hogy első teremtmény, hanem, hogy Krisztus az elsőszülöttség jogaival rendelkezik az egész teremtés fölött. Az itt szereplő görög prototokosz = elsőszülött itt a felsőbbrendűséget és az örökös preegzisztenciát jelenti, és nem azt, hogy első-teremtmény, mint azt néhány ariánus szekta tartja. Az Ószövetség szóhasználata tanulságos. Dávidot elsőszülöttnek nevezik a Zsolt 89:27-ben, de nem azért, mert szó szerint első gyermeke lett volna Jesszének (hiszen ő volt a legfiatalabb), hanem azért, hogy ezzel Izrael királyságának hatalmát érzékeltessék vele. Hasonlóképpen a Jer 31:9 Efraimra utal mint elsőszülöttre, holott Manassze volt időrendben az első (Ter 41:50-52). Izrael nemzetét Isten így hívta: „az én elsőszülött fiam” (Kiv 4:22). A zsidó rabbinikus írók pedig az Atyaistent nevezték Bekorah Shelolam-nak, ami pontosan ugyanazt jelenti, mint amit Szent Pál használt itt: minden teremtmény elsőszülötte. A prototokosz a Zsid 1:6-ban Jézus címeként szerepel. A kontextusban viszont Jézust Mindenhatóként (1:3), Isten dicsőségének kisugárzásaként (és képmásaként) (1:3), Teremtőként (1:10), imádandóként (1:6) van ábrázolva, és Istennek hívja az Atya (1:8). Ezek a sajátosságok csak Istenre vonatkozhatnak.

+ www.carm.org/religious-movements/jehovahs-witnesses/col-115-

firstborn-all-creation

+ www.forananswer.org/Colossians/Col1_15.htm

És utána épphogy azt mondja, hogy "benne teremtetett minden" (nem pedig "minden más", ahogy a társulatod pofátlanul odahamisítja), ami bizonyítja, hogy Jézus örökkévaló és Teremtő (vö. Iz 9:6; Mik 5:2; Jn 1:1.3.10; 8:58; 13:19; 1Kor 8:6; Kol 1:15-17; Zsid 1:2.8.10; 13:8; 1Jn 1:1; Jel 1:17-18; 22:13). A fenti határozott utalásokon kívül a Szentírás azt is állítja, hogy egyedül Isten a Teremtő (vö. Ter 1:1; Zsolt 33:6; Iz 40:28; 44:24; Róm 11:36; 1Kor 11:12; Ef 3:9; Zsid 2:10).

+ www.carm.org/religious-movements/jehovahs-witnesses/col-116-

17-all-other-things-were-created-him

Az "elsőszülött minden teremtmény >közül<" önkényes fordítás, mert a görögben ez áll: "minden teremtmény elsőszülötte" vagy "az egész teremtés elsőszülötte" (prótotokosz pászész ktiszeósz). Ez, ha mindenáron meg akarjuk szabadítani a birtokos szerkezettől, fordítható volna akár így is: "elsőszülött az egész teremtés fölött." Az Őrtorony ezt a kétértelműséget önkényesen egyértelműsíti.

"Ha feltételeznénk, hogy ez így van, és a háromságtan helyes, miért nem mondják az Atyáról és a szent szellemről is azt, hogy minden teremtmény közül elsőszülött?" - Az Atyáról azért nem kell azt mondani, hogy az egész teremtés fölött (hát még, hogy "közül") elsőszülött, mert Ő nem született. A Szentlélek sem született, hanem származott. De a teremtményvilágba örökösként mégiscsak Jézus jött el (Zsid 1,2), nem az Atya és nem a Szentlélek.

"Az "elsőszülött" szó a szokásos jelentése alapján arra utal, hogy Jézus a legidősebb Jehova fiainak családjában." - Illetve ezt: ő a kitüntetett örököse mindennek, ami teremtetett. Az "elsőszülött" = "általános örökös, fő örökös" jelentésből kell kiindulni, aki tehát származása okán tulajdonosa mindannak, amit az Atya teremtett.

"minden egyes esetben, amikor élő teremtményre vonatkozik, egy és ugyanaz a jelentése: egy bizonyos csoport elsőszülött tagját jelenti" - Ez tévedés: pl. mikor Jahve azt mondja: "elsőszülöttemmé teszem őt" (Zsolt 89,28), éppenséggel egy utószülött fiút (Dávidot) nevez elsőszülöttnek, azaz nyilván: nem időbeli méltóság, hanem méltóságjelölő cím értelmében. Hasonlóan: mikor Izraelt mint népet Isten saját előszülöttének nevezte (2Móz 4,22), nyilván nem időrendi értelemben mondta, mert Izsák előszülötte nem Izrael volt, hanem Ézsau. Ráadásul Izrael is úgy volt Jahve elsőszülöttje, hogy nem számláltatott a népek közé (4Móz 23,9).

János 8:54,55-" Jézus így válaszolt: „Ha én dicsőítem magamat, a dicsőségem semmi. Az Atyám az, aki megdicsőít engem, ő, akiről azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, és mégsem ismeritek őt. Én viszont ismerem. Ha pedig azt mondanám, hogy nem ismerem, olyan lennék, mint ti: hazug. De ismerem őt, és megtartom a szavát."

János 7:18-" Aki saját magától szól, az a saját dicsőségét keresi; aki azonban annak dicsőségét keresi, aki küldte őt, az igaz, és nincs benne igazságtalanság."

„ Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, a ki küldött engem. Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?” Szerették volna tudni, ki oktatta Jézust, és ő világosan megmondta nekik, hogy őt Isten oktatta! (János 12:49; 14:10;Ézsaiás 50:4,5,6,7-11 ).

Róma 11:34-" Mert „ki ismerte meg Jehova gondolkodását, vagy ki lett a tanácsadója”?

Róma 16:27-" őneki, az egyedül bölcs Istennek dicsőség legyen Jézus Krisztus által örökké! Ámen."

1Korintusz 2:16-" Mert „ki ismerte meg Jehova gondolkodását, hogy oktathatná őt”? Bennünk azonban megvan Krisztus gondolkodása."

-"az egyedül bölcs Istennek dicsőség legyen Jézus Krisztus által örökké! Ámen."

A bölcsesség soha nem lett ’létrehozva’. Nem volt kezdete, mert Jehova mindig is létezett, és mindig is bölcs volt (Zsoltárok 90:2).Júdás 25-"az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által:dicsőség ,fenség,erő és hatalom öröktől fogva,most és mindörökké. Ámen."=Jelenések 4:11-->Jézus Istene Jelenések 5:9,10;1Korintusz 1:3-"mi Urunknak Istene és Atyja"

Ezért is nevezi a Biblia a Dániel próféta könyvében az Atyáról ,hogy Öregkorú.(Dániel 7:9,13,22.)

Dániel 7:23,27-->Jelenések 2:26,27-->János14:28-"az Atya nagyobb nálam"--->1 Korintusz 11:3;15:24,27,28

János17:5-nem a korábbi dicsőségét kapta ,hanem felmagasztalta az Atyja az egyszülött Fiát!

Jézus az Atya tanította =János 12:49,50;13:16-mivel Jézus küldött kisebb az Atyánál ,és be kell Tarcsa az Atya parancsolatait Mert tudja hogy az ő parancsolatai örök életet jelenti=János 15:10-és így megmarad az Atya szeretetében.

Aki nem maradnak meg az Atya szeretetében azok-

Máté 25:41-átkozottak, az örök tűzre..---->(Jelenések20:10,14;21:8)--> amely az Ördögnek és angyalainak készült."Ez jelenti a második halált.

Az első halált Jézus alváshoz hasonlította ami felet megkapta a hatalmat ,és csak ebből van feltámadás!

János 17:2 !!!!!!