Jézus melyik tanítványát szerette (hitt benne) a legjobban? És miért pont őt?
Ilyenkor kell hallani, és cselekedni azt az igét, hogy "ne támaszkodj az elmédre, mert megtántorodhatsz!"
Ez az idézet azt sugallja, hogy ne gondolkodj.
Ez a mai világban képtelenség. Gondolkodni kell, végiggondolni a dolgokat, és a logikailag hézagos dolgokon is tovább kell gondolkodni. Viszont a hívő emberek a képtelenségeket is elfogadják gondolkodás nélkül.
De ez nem azt jelenti, hogy én pl. ezt megvetem, egyáltalán nem, sőt, tisztelem, akik őszinte hívők, és folyamatosan keresem azt a pontot, ahol én is csatlakozni tudnék ehhez a feltétel nélküli hithez.
"Miért jobb hinni a bizonytalant, mint tudni a biztosat?"
Kedves Kérdező, ezen én is gondolkoztam, arra jutottam, hogy igen kevés biztos dolog van az életünkben. Minden, ami bennünket körülvesz, az bizonytalan. Sose tudni, hazaérek-e épségben, nem lesz-e földrengés a következő percben, nem jön-e egy komoly betegség holnap, stb. Az ember Istent gondolja egyedül biztosnak, a hívő ember úgy gondolja valószínűleg, ez az egy biztos pont igaz lehet és érdemes benne hinni.
Különben eszembe sem jut egyetlen dolog sem, ami biztos, azt kivéve, hogy jelenleg itt élek a Földön a többi iembertársammal együtt.
Szerintem az életünk itt a Földön törékenyebb, mint gondolnánk. Talán ezért jó a hívőnek, hogy hisz valami biztosnak vélt pontban.
Én ezt nem teljesen így látom.
Isten létezése az legalább annyira bizonytalan, mint a földrengések. Sőt. Földrengéssel találkozunk. Mutatja a tv.
Istent még nem láttam ott. Csak játékfilmekben, de az sem ő volt csak egy színész.
Egy biztos dolog van. Aki megszületett az meg is fog halni.
"Orcámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén." II.Móz.33:20
Istent amúgy sem tudnánk fizikai testünkel látni, mert azonnal elégnénk! A dicsőséges fényétől!
Viszont Jézus második eljövetelét minden szem meg fogja látni!
"Elégnénk a dicsőséges fényétől? :D"
Ez már kezd valami rossz harmadosztályú vámpír történetre emlékeztetni. :P
Isten miért égetné el a saját teremtményeit?
Ezek a mondatok csak gyenge kifogások arra, hogy miért nem látta senki. Amikor elfogynak a racionális érvek akkor jönnek az irracionális mesék, hogy ne kelljen belátni a tévedésünket?
Maradjunk inkább a materiális magyarázatoknál.
ilyen magyarázatokat tudnék én is kitalálni ezer szám.
pro és kontra.
pl:
Isten csak az ördög által kitalált lény, mert az ördög a hívő emberek hitevesztéséből a félelemből és a reményből táplálkozik. De ahhoz hívők kellenek s ezért kitalálta és megrendezte a teremtés és az Isten színházát.
Az egyházakat az ördög hű szolgái vezetik akik a nem létező isten szolgáinak adják ki magukat, mert ezzel akarják legalizálni a sátán hazugságát.
És lám ezt sem lehet megcáfolni. Mivel se pro se kontra nincs rá bizonyíték.
Tehát ennyi erővel akár igaz is lehetne.
Nem értelek! Ha nem hiszel Isten létében akkor miért kérdezel róla!? Én nem hiszek az idegen Istenekben, mert tudom, hogy nincs, meg sem fordulna a fejemben, hogy kérdezzek felőle! Nem értem!
Viszont egyre inkább hasonlít a cselekedeted Páléhoz, hisz ő is üldözte Jézust! Nem hitt benne, egészen addíg míg az Úr meg nem igazította! Remélem a te életedben is elő fog fordulni, mint Pálnál, hogy elismered, hogy Jézus az út az igazság!
A példádhoz csak annyit, hogy nem az ördög találta ki Istent, hanem az ördög is Isten teremtménye. Angyal volt csak Isten ellen fordult!
Hihetetlen mennyi bigott keresztény van a hálón!!!
Az egész kereszténység csak arra kellett hogy a zsidók bosszúálló istenének elfogadhatóbb legyen a image!
ELHISZITEK HOGY UGYANAZ AZ ISTEN AKI SZERETET HÍRDET ÉS AZT MONDJA FORDÍTSD ODA A MÁSIKI ORCÁD! AZ MONDTA AZT IS HOGY SZEMET SZEMÉRT???? Ő állítólag tévedhetetlen akkor miért bírálta felül a saját véleményét???
Isten azok számára létezik, akik hisznek benne. Ez éppúgy igaz, mint hogy a babona is azokon fog, akik hisznek a babonában.
Akik viszont más életfelfogásban élik a mindennapjaikat, azok is éppúgy értékes emberek, nincs különbség. Senki nem ítélheti el a másikat, csupán csak azért, mert más az életszemlélete.
Az előzőhöz.
Így igaz.
Mint egy másik bejegyzésben írtam. Szerintem Istent az emberek képzelete teremtette. Hiszen mivel lenne igazabb Isten a keresztény egy igaz isten, mint a hindu, vagy buddhista, taoista, iszlám.... mivel mind nem lehet igaz.
Logikusan következik, hogy vagy valakik vagy mindenki hazudik. vajon 1,5 milliárdnyi iszlám ember hazudik? vagy ugyanennyi Buddhista?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!