Most a Biblia egy mesekönyv vagy igazság? érdekelnek alátámasztások is!

A Biblia történeti hitelessége

Ószövetség

A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás egyedülállósága abban (is) áll, hogy a történeti értelemben vett igazságot, vagyis valóban megtörtént események leírását tartalmazza. A Bibliát nem lehet oly módon elszellemiesíteni, hogy tagadjuk a szöveg elsődleges, azaz szó szerinti, „történeti” értelmét. A bibliai hit számára ugyanis minden azon áll vagy bukik, hogy bizonyos központi események, például az egyiptomi kivonulás, a törvényadás a Hóreben vagy Jézus Krisztus feltámadása valóban megtörténtek-e.

A Biblia történeti hitelességének kérdése azóta izgatja az emberiség fantáziáját, amióta a felvilágosodás filozófusai megkérdőjelezték annak ihletettségét. Voltaire megjósolta, hogy (1778-ban bekövetkezett) halála után száz éven belül a Biblia el fog tűnni a történelem süllyesztőjében. Nem lett igaza, de a felvilágosodás bibliakritikájának konkolyvetése mégis beérett: Európában a 19. század végén már tömegek kételkedtek abban, hogy a Biblia valós történeti eseményeket rögzít, és hogy Isten Beszédét tartalmazza. A Biblia történeti hitelességével kapcsolatban nagyjából ma is ez a felfogás uralkodik a tudományos és közfelfogásban.

Előítéletek hálójában

A történetírás alapját jelentő dokumentumok: az irodalmi, epigráfiai, régészeti stb. források alapján igen nehéz kinyomozni, hogy egy múltbeli esemény „hogyan is történt valójában”, márpedig ma csak ezek állnak rendelkezésünkre annak megállapítására, hogy a számunkra visszahozhatatlanul elveszett időben hogyan zajlott le egyik vagy másik esemény. A bibliai történelem ráadásul alapvetően másról szól, mint a profán, világi történelem, bár a kettő között természetesen lehetnek metszéspontok, átfedések. A Biblia azt mutatja meg, hogyan cselekszik Isten a történelemben, ám a történelem színpadán játszódó események mögé csak meglehetősen esetleges és elnagyolt hátteret vetít. Ráadásul a bibliai történelem színpadán általában nem a világ nagyjai: fáraók, fejedelmek, királyok, hadvezérek kapnak szerepet – mint a profán történelemben –, hanem olyan emberek, akiken keresztül Isten valósítja meg céljait.

Ugyanakkor mégis fontos, hogy a Bibliában szereplő személyekről, helyszínekről, eseményekről kézzelfogható történeti információkkal rendelkezzünk. A Biblia ugyanis többek között éppen abban különbözik más vallások szent könyveitől, hogy az ebben lejegyzett események – az Ószövetségben például a zsidók kivonulása Egyiptomból vagy a törvényadás, vagy az Újszövetségben Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása – történeti valóságába, vagyis valóságos megtörténtébe vetett hit nélkül az egész vallási rendszer borul. Pál apostol a Korinthosziakhoz írt első levél 15. fejezetében ezt így fejezi ki: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.” A Jézus Krisztus feltámadásába vetett hit tehát egyúttal egy konkrét történelmi esemény megtörténtébe vetett hitet is jelent!

Ezért nem lehet közömbös sem a zsidóság, sem a kereszténység az úgynevezett bibliai történeti kritika állításaival szemben. Ennek működésére idézek most egy példát két neves izraeli tudós munkájából. Egyikük, Israel Finkelstein, a Tel Aviv-i Egyetem professzora, eddigi tudományos munkásságát a zsidó honfoglalás régészeti kutatásának szentelte. Az általa is feltárt leletek bizonysága szerint azokban a falvakban, ahol legelőször telepedett meg a honfoglaló izraelita lakosság, nem találtak sertéscsontokat. Ez nyilván annak következménye, hogy nem fogyasztottak sertéshúst. Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mi lehet ennek a magyarázata? Finkelstein azonban kitér a válaszadás elől: „fél évezreddel a bibliai szöveg, a részletes törvények és az étkezési előírások öszszeállítása előtt az izraeliták már úgy döntöttek – nem teljesen egyértelmű okokból –, hogy nem esznek sertéshúst.” (I. Finkelstein – N. A. Silberman: The Bible Unearthed. New York, 2001) Miért ez a bizonytalanság? Egy olyan előítélet miatt, amely mindössze háromszáz éve van forgalomban a tudományos világban, nevezetesen, hogy a mózesi Törvény sokkal későbbi eredetű, mint az i. e. 11–10. században történt izraelita honfoglalás. A Biblia állítása ugyan ellentmond ennek (a Törvény keletkezését a honfoglalás elé helyezi mintegy fél évszázaddal), és a régészeti tények is ezt támasztják alá, a tudomány azonban – úgy látszik – nem hajlandó megszabadulni saját előítéleteitől.

„Ezüsttálcán aranyalma”

A Törvény későbbi keletkezését egyértelműen cáfolja az a kis ezüstlemezke, amelyet a jeruzsálemi Ketef-Hinnom-völgy egyik sírboltjában talált 1979-ben a magyarországi születésű izraeli régész, Gabriel Barkay. Ezen az ezüstlemezen a Mózes 4. könyvében található ároni áldás olvasható, amely így szól: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged, világosítsa meg az Úr az ő arcát terajtad, és könyörüljön terajtad. Fordítsa az Úr az ő arcát terád, és adjon békességet neked.” Mikor Barkay megtalálta az ezüstlemezt, az i. e. 7–6. századira datálta, vagyis egyértelműen cáfolta azt az állítást, hogy a Tórát valamikor Ezsdrás korában, a perzsa uralom idején állították volna össze izraelita írástudók – erre hivatkozott a fentebb említett Finkelstein is. Ha a ketef-hinnomi ezüstlemez valóban a babilóniai fogság előtti időszakból származik (ezt 2005-ben a Dél-Kaliforniai Egyetem epigráfusai és semitológusai is bizonyították), akkor egészen bizonyos, hogy a Tórát már olvashatták azok az izraelita honfoglalók, akik emiatt nem fogyasztottak sertéshúst. Még egy aprócska megjegyzés az ezüstlemezről, amelyről olvasóink többsége bizonyára most hall először. Az ennek keletkezésével kapcsolatos vitáról az Egyesült Államokban a The New York Times – az egyik legolvasottabb amerikai napilap – hasábjain is rendszeresen beszámoltak. Miért? Mert az amerikai olvasók többsége nagyon is tisztában volt a vita lényegével, amely nem csak egy szűk, szakmai közönség számára érdekes. Ha ugyanis a lemez valóban az i. e. 7–6. században íródott, az bizonyítja az Ószövetség korai keletkezését.

További két bizonyíték: Bálám és Dávid

Végezetül nézzünk meg két olyan példát, amelyek nem a kettéosztott királyság időszakából (i. e. 10–6. század), hanem az azt megelőző honfoglalás, illetve az egységes királyság korából származnak, és két olyan személyre vonatkoznak, akiket tudós körökben általában csak „legendás figurának” szoktak minősíteni. Az egyik ilyen személy Bálám, aki Izrael pusztai vándorlása idején a Mózes 4. könyvében olvasható áldásokat mondta el a népre: „Csillag származik Jákóbból, és királyi pálca támad Izráelből.” Bálám személye – a „Bálám és szamara” történetéből – általában eléggé ismert, ám azt csak kevesen gondolták volna, hogy egyszer megtalálják e személy valódiságának bizonyítékát. 1972-ben Deir Allában, Jordánia fővárosának külkerületében, egy pogány templom feltárása során több száz darabból álló vakolattöredék került elő, amelyből holland tudósok egybefüggő szöveget tudtak összeállítani. A szöveg pedig ugyanazzal a kifejezéssel kezdődött, mint a Bibliában olvasható Bálám-prófécia: „Ez Bálámnak, a Beór fiának szózata, a megnyílt szemű ember szózata.” Az arámiak tehát, akik joggal tekintették Bálámot saját prófétájuknak, szintén megőrizték próféciáit templomuk falán.

A másik személy az a Dávid, aki Izraelt valódi birodalommá tette. Izrael sem korábban, sem később nem volt akkora kiterjedésű, mint Dávid király uralkodása alatt. Sajnálatos módon azonban Dáviddal kapcsolatosan viszonylag kevés külső forrás állt eddig rendelkezésünkre. Ilyen forrás például a moábita kő, de talán még érdekesebb lelet a Tel Danban 1992-ben megtalált felirat, amelyen szerepel Dávid házának megjelölése, megnevezése. Ugyanis Hazaél damaszkuszi király, aki elfoglalta Dan városát és legyőzte az ott lévő izraeli seregeket, az eseményt megörökítette egy emlékoszlopon, amit később a várost visszafoglaló izraeliták összetörtek. Az izraelita király neve ugyan nem szerepel a kövön, de a „Dávid házából való” kifejezés igen, és ez bizonyítja, hogy még a szírek is számon tartották azt az i. e. 8. században, hogy Júda királyai bizony Dávid házából származtak.

(A szerző történész. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában január 28-án elhangzott előadás szerkesztett változata.)

Egy biztos, komolyabban kéne tanítani,nem azt nézni, hogy milyen hibákat követtek el az emberek isten mögé bújva. Érdekesen és izgalmasan is lehet tanítani, ami az ember gondolkodás módját is pozitívan befolyásolja.

Ha mindenki betartaná csak a tíz parancsolatot, nem kéne rendőr, bíró, és hadsereg. Ez sok sok energia.

De hogy az oroszlánok füvet legelnének-e, nem tudom

Kedves dudiska!

Nem vagyok tanú, de kivácsi lennék rá, hogy miből gondoltad, hogy az lennék. A gödöllői Bibliaházba járok. Ha érdekel: [link]

Üdv. Péter

Én azt javaslom, hogy nyisd fel az Újszövetséget, vagy a Bibliát valahol, s meglásd, olyan dolgokat fogsz ott olvasni, amik hozzád, vagy éppen rólad is szólhatnának.

Ezek után döntsd el, hogy igaz-e, ami oda le van írva.

Történelmi hitelességéről írtak a többiek már, de ha nagyon érdekel, akkor kezdj el Te is utánajárni a dolgoknak személyesen.

A Biblia egy agymosó könyv. Nézd meg mennyi követője van, és mennyire nincs értelme az egésznek.

Bár az egyház pénzmosásra nagyon jó...