A Jehova szó az egy értelmetlen, rosszul összeolvasott szó?

A "Jehova" szó héber fül számára lehetetlenül hangzó, középkori teológiai műszó (kb. mint az "Isten" és az "Uram" szóból az "Ustan").

A Károli fordításból, a magyar irodalomból és Jehova Tanúi révén közismert "Jehova" változat középkori eredetű teológiai műszó. A JHVH mássalhangzói alá odaírták az Adonáj magánhangzóit, hogy a JHVH-t olvasó Adonájt mondjon, de egyes középkori teológusok a JHVH mássalhangzókat ezekkel a magánhangzókkal egybeolvasták. Így keletkeztek a Jahovah vagy Jehovah stb. változatok. (A "Jehova" változat héber fülnek éppen olyan lehetetlenül hangzik, mint magyarul az "Isten" mássalhangzóiból és az "Uram" magánhangzóiból összerakott "Ustan").

Világos, hogy a "Jehova" az Jahve nevének helytelen kiejtésen alapuló változata. Csak 1100 körül keletkezett ill. terjedt el a Biblia maszoréta szövege alapján. A maszoréták ui. a Jhvh mássalhangzóihoz az Adonáj ('az Úr') magánhangzóit illesztették, mégpedig a maszoréta vokalizálás szabályainak megfelelően a helyett e-t. A "Jehova" szónak etimológiailag értelme nincs. Csak a nem zsidók körében vált használatossá, a zsidók sohasem használták.

A héber nyelv kezdetben csak a mássalhangzókat rögzítette, és csak a kora-középkorban egészítették ki a mássalhangzókat magánhangzójelekkel. Mivel a JHVH betűk olvasásakor Jahveh helyett mindig Adonáj-t („Uram”-ot) mondtak, a középkorban az Adonájmagánhangzóit írták a JHVH mássalhangzói alá és fölé (1520, Galatinus). Így keletkezett a „Jahovah”, „Jöhovah” vagy „Jehovah” alak, amely egyébként héber fül számára legalább annyira lehetetlenül hangzik, mint a magyar fülnek az Isten és az Uram szó kombinációjaként az „Ustan”. E teológiai műszó a századok során mindenesetre eléggé elterjedt a teológiai irodalomban, az Ószövetség (!) fordításaiban és a költészetben. De ettől még helytelen.

A Zsidó lexikon is ezt írja: "A «Jehova» név használata a humanizmus korában terjedt wl; ez a szó úgy alakult, hogy a J. H. V. H. mássalhangzókat az «Adonáj» szó magánhangzóival ejtették ki."

"...A Krisztus születése körüli századokban még csak mássalhangzókat írtak a zsidók a Jahve név ilyen mássalhangzós leírása: j-h-v-h (a szó végi h-t azonban a héberben általában nem ejtik). Mikor aztán a Kr. u. 6-7. században a magánhangzókat is jelölni kezdték, az 'adonáj szó magánhangzóit írták a j-h-v-h betűk közé, így jött létre az az »öszvérolvasat«, hogy jehová, közönségesen Jehova. A középkori, valamint a reformátorok által készített Biblia-fordítások olyan helyeken, ahol szükség volt az eredeti név leírására ezt a hibás Jehova nevet adták (pl. 1Móz 22,14; 2Móz 6,3). Egyes vallásos irányzatok hitvallási kérdést csinálnak a Jehova névhez való ragaszkodásból.

Hogy a név kiolvasása eredetileg Jahve volt, arra egyes egyházatyák írásaiból következtetünk, akik görögül írt műveikben Iabe, vagy Jaue formában írták a nevet. (A klasszikus görögben nincs v hangzó, ezért helyettesíti a hangtanilag megfelelő b, vagy u (ü) hang, ill. betű; ahogyan a Dávid név g. átírása is Dauid. [Más módon is következtethetünk az eredeti formára. Többször előfordul a héberben a névnek egy rövidebb Jahalakja (2Móz 15,2; Zsolt 77,12); jól ismert a zsoltárokban a halölujah = dicsérjétek az Urat! himnikus felkiáltás, Zsolt 106,1.48 stb.]. Igen gyakran szerepel Istennek e tulajdonneve személynevekben összetételként. Ha név végén áll, akkor -jáhú, vagy -já, írásban -jáh, de a szóvégi h nem olvasandó pl. Adónijjá és Adónijjáhú = az én Uram Jahve (1Kir 1,5.11). Nevek elején a jáhú- elem a hangsúlyozás szabályai miatt megrövidülvejöhó, ill. a h kiesése után jó- alakra változik, pl. Jehónátán és Jónátán = Jahve adta (1Sám 14,6.12). Józsué neve eredetileg Jöhósúa (= Jahve segítség, szabadítás, 2Móz 17,9); a név kései összevont alakja Jésúa (Hag 1,1 vö. Ezsd 3,2) ennek görögös végződésű változata a Jézus név (Mt 1,21)."

Néhány ókori görög kézirat is utal a névre, ott ilyen kiejtéssl szerepel: ιαβε (Iabe), Ἰαω, Iave, Iαβα, Yawe stb. A szamaritánusok mindig is "Jabe"-nek ejtették. Mindegyik forma a Jahve (Yahweh) kiejtésre emlékeztet.

Képeket megnézni itt: [link]

Kedves Kérdező!

Miért akarod ilyen agresszíven megdönteni a Jehova Tanúi hitét?Nem tökmind1 neked,mit követnek miben hisznek?Ennyi szabad időd van?Vállalj még munkát,vagy sportolj,ahelyett,hogy ezzel fárasztasz itt mindenkit.

Szia!

Az itt leírt tények alapján egyértelmű, hogy műszóról van szó, ezt talán senki nem is vitatja. Lehetne még ragozni a kötib és qöré fogalmát, de szerintem kimerítő volt a leírás így is.

Amiről talán kevés szó esett, az a név jelentősége. Éppen most szombaton volt erről a témáról egy kiváló igemagyarázat nálunk, mely a következő témákat érintette: Mi volt az ember első teendője? Miben nyilvánult meg az ember Istenhez való hasonlósága? Milyen jelentősége volt a névadásnak a Bibliában? Milyen kapcsolat volt a név és viselője között? Milyen példákat láthatunk a névváltoztatásokra a Bibliában? Mi Isten neve a Bibliában? Hogyan alakultak ki az általunk ismert Isten nevek? Mit jelent a tetragrammaton? Milyen neveket használ a Biblia Istenre? Hogyan mutatkozott be Isten Mózesnek? Mi a második és harmadik parancsolat jelentősége? Mit jelent Jézus nevében kérni?

Akit érdekel itt megtalálja: [link]

Üdv. Péter

"Viszont a Jehova szóról meg vannak győződve, hogy helyesen van kiejtve, és az két szóból lett összerakva!"

Hol olvastál ilyen kijelentést a Tanúktól, te szerencsétlen? Tisztesség kellene tán?

Ahogy a hitehagyott kereszténység terjedni kezdett, felmerült a szükségessége annak, hogy a Bibliát az eredeti héberről és görögről más nyelvre lefordítsák. Hogyan adták vissza a fordítók Isten nevét fordításaikban? Rendszerint az „Úrnak” megfelelő szót használták. Annak a kornak egy igen rangos fordítása a Jeromos-féle latin Vulgata volt. Ez a nép nyelvén íródott. Jeromos a Tetragrammatont (JHVH) a Dominus „Úr” szóval helyettesítette.

Ebben az időben Európában kezdtek új nyelvek felbukkani, mint például a francia, az angol és a spanyol. A katolikus egyház nem szorgalmazta a Bibliának ezekre az új nyelvekre való lefordítását. Inkább gátolta. Így alakult ki az a sajátos helyzet, hogy még a zsidók, akik eredeti héber nyelven írt Bibliájukban használták Isten nevét, de kiejteni már nem voltak hajlandók, a legtöbb „keresztény” viszont olyan latin nyelvű fordításokban hallotta a Bibliának a szövegét, amelyek nem tartalmazták Isten nevét.

Idővel Istennek a nevét újra használni kezdték. 1278-ban Raymundus Martininek, egy spanyol szerzetesnek latinul megírt Pugio fidei című müvében ez a név Yohoua kiejtésben újra felbukkant. Nem sokkal ezután, 1303-ban, Porchetus de Salvaticis befejezte a Victoria Porcheti adversus impios Hebraesos című művét. Ebben ő is említi Isten nevét, mégpedig többféle kiejtésben: Iohouah, Iohoua és Ihouah. 1518-ban pedig Petrus Galatinus adott ki egy művet: De arcanis catholicae veritatis (Az egyetemes igazság titkairól) címmel, amelyben Isten nevét Iehoua-nak írja.

A név először 1530-ban jelent meg egy angol Bibliában, amikor William Tyndale kiadta a Biblia első öt könyvének fordítását. Ebbe belefoglalta Isten nevét, amit általában Iehouah-nak írtak több versben. E kiadás akkori lábjegyzetében ezt írta: „Iehovah az Isten neve . . . Valahányszor ezenkívül az Úr szóval találkozunk nagybetűvel írva (kivéve, ha sajtóhiba fordulna elő), az eredetiben mindenütt a héber Iehovah név áll.” Ettől kezdve az volt a gyakorlat, hogy Jehova nevét néhányszor beleírták a Bibliába, de a legtöbb helyen, ahol a héber szövegben a Tetragrammaton áll, „ÚR” vagy „ISTEN” szavakat írtak.

1611-ben jelent meg a legszélesebb körben használt angol bibliafordítás: az Authorized Version. Ebben a fordításban négyszer fordul elő a név fő szövegben (2Mózes 6:3; Zsoltárok 83:19; Ésaiás 12:2; 26:4), és „Jah”, Jehova nevének rövidített költői formája előfordult még a Zsoltárok 68:4-ben. Aztán találkozunk még teljes alakjában helynevekben, például „Jehova-jire” névben (1Mózes 22:14; 2Mózes 17:15: Bírák 6:24). Tyndale példáján felbuzdulva, a fordítók legtöbb esetben „ÚR” vagy „ISTEN” szavakkal helyettesítették Isten nevét. De azt kérdezhetnénk: Ha előfordulhatott Isten neve négy versben, miért kellett kihagyni abban a több ezer versben, amelyben eredetileg szerepelt?

A német nyelvterületen is ehhez hasonló történt. 1534-ben Luther Márton kiadta az eredeti nyelvekből készített teljes bibliafordítását. Bizonyos okból kifolyólag mégsem írta bele Istennek a nevét, hanem helyettesítő neveket, például „ÚR” („HERR”) szót használt. Ő azonban tudatában volt az isteni névnek, mert Jeremiás 23:1–8. versén alapuló egyik szentbeszédében ezt mondta 1526-ban: „Ez a név: Jehova, az ÚR, kizárólagosan az igaz Istent illeti meg.”

1543-ban Luther rá jellemző őszinteséggel ezt írta: „Amikor ők [a zsidók] Jehova nevét kimondhatatlannak tartják, nem tudják, miről beszélnek . . . Ha ugyanis tintával, tollal le lehet írni, miért ne lehetne kiejteni, amely sokkal egyszerűbb, mint tintával, tollal leírni? Ez esetben akkor leírhatatlannak, elolvashatatlannak, vagy el nem gondolhatónak kellene nevezni őt. Ha mindent jól végiggondolunk, akkor itt valami hibát kell sejtenünk.” Mindazonáltal Luther nem tisztázta ezt a kérdést bibliafordításában. A későbbi években azonban más német Bibliák tartalmazták a nevet 2Mózes 6:3. versének szövegében.

A Későbbi századokban a bibliafordítók kétféle irányt követtek: Egyesek teljesen kihagyták Istennek a nevét a Bibliából, mások viszont mindenütt használták a Héber Szent Iratokban — vagy Jehova vagy Jahve formában. Vizsgáljunk meg két fordítást, amely e név használata ellen van, és figyeljük meg, mivel indokolják a fordítók a név kihagyását.

Amikor J. M. Powis Smith és Edgar J. Goodspeed 1935-ben egy modern bibliafordítást készített, az olvasók azt tapasztalták, hogy Isten neve helyett mindenütt az ÚR és ISTEN szó áll. Indoklásul az előszóban ez állt: „Ebben a fordításban az ortodox zsidó hagyományt követtük, és az „ÚR” szót használtuk a „Jahve” név helyett, az „Úristen” kifejezést pedig az „Úr Jahve” név helyett. Minden olyan esetben, ahol ’Úr’ vagy ’Isten’ van, az eredeti ’Jahve’ szót helyettesíti, a szavakat nagybetűvel kezdtük, de kisbetűvel folytattuk.”

A zsidó hagyomány szokatlan feléledéséről (a zsidók ugyanis JHVH-t olvastak, de „Úr” szót ejtettek) ezt mondja: „Aki viszont az eredeti szöveg ízét meg akarja őrizni, csupán annyit kell tennie, hogy ’Jahvét’ mond az ÚR vagy ISTEN szó helyett.”

Ezt olvasva rögtön felmerül bennünk a kérdés: Ha az „ÚR” szó helyett a „Jahve” olvasásával meg tudják őrizni az eredeti szöveg ízét, miért nem használták a fordítók fordításaikban a „Jahve” kifejezést? Miért helyettesítették — saját szavaikat idézve — Isten nevét az „ÚR” szóval, és miért vették el az eredeti szöveg ízét?

A fordítók azt mondják, hogy az ortodox zsidó hagyományt követték. De vajon bölcs dolog-e ez egy keresztény részéről? Emlékezzünk csak arra, hogy éppen a farizeusok, az ortodox zsidó hagyomány őrizői voltak azok, akik elvetették Jézust, és Jézus ezt mondta nekik: „Isten Szavát erőtlenné tettétek hagyományaitokkal” (Máté 15:6). Isten Szavának erőtlenné tevését jelenti az, ha Isten nevét más szóval helyettesítjük.

1951-ben kiadták a Héber Szent Iratok angol nyelvű Revised Standard Version-t. Ez a fordítás is más kifejezést használt Isten neve helyett. Ez azért volt annyira feltűnő, mert az eredeti American Standard Version a Héber Iratokban Jehova nevet használ mindenütt. A név kihagyása ezúttal valami új irányzatnak a kezdetét jelentette. Miért tették?

A Revised Standard Version előszavában ezt olvassuk: „A Bizottság két okból kifolyólag is visszatért a King James fordítás korábbi gyakorlatához (vagyis az Isten nevének kihagyásához): 1. A ’Jehova’ név nem pontos megfelelője a héberben használt névnek, 2. bármilyen tulajdonnév használata az egyedüli egy Istenre — mintha más istenek is lennének, akiktől őt meg kellene különböztetni — szakítás lenne a keresztény korszak előtti judaizmussal, és teljesen összeegyeztethetetlen lenne a krisztusi egyház egyetemes hitével.”

Vajon a fentiek józan érveknek hangzanak? Amint már korábban vizsgáltuk, Jézus neve sem pontosan egyezik meg azzal a kiejtéssel, ahogy Isten Fia nevét eredetileg tanítványai kiejtették. Ez azonban úgy látszik, nem bírt eléggé meggyőző erővel a Bizottságra ahhoz, hogy Jézus nevének kiejtését is elhagyják, és helyette olyan címeket mondjanak, mint például „Közbenjáró” vagy „Krisztus”. Való igaz, hogy ezekkel a címekkel is találkozunk a Keresztény Görög Iratokban, de nem Jézus neve helyett, hanem annak kiegészítéseképpen.

Az érvelésnek az a pontja, hogy nincs más Isten, akitől az igaz Istent meg kellene különböztetni, merő tévedés. Az emberek millió istent imádnak. Ahogy Pál megjegyezte: „Van sok ’isten’ ” (1Korinthus 8:5; Filippi 3:19). Természetesen, ahogy Pál folytatja érvelését, számunkra csak e g y igaz Isten van. Az igaz Isten nevének használata tehát azért fontos, mert így tudjuk őt megkülönböztetni a hamis istenektől. Ezenkívül, ha Isten nevének használata „teljesen összeegyeztethetetlen” lenne a hittel, miért fordul elő majdnem 7000-szer az eredeti Héber Szent Iratokban?

Az igazság az, hogy sok fordító igenis úgy érezte, hogy Istennek a neve — mai kiejtésben — jogosan foglal helyet a Bibliánkban. Belefoglalták Isten nevét fordításaikba, ami azt eredményezte, hogy fordításaik több tiszteletet szereztek a Biblia szerzőjének, és az eredeti szöveget is hitelesebben tolmácsolták. Néhány ilyen széles körben használt fordítás, amely Isten nevét helyesen adja vissza az 1602-tes kiadású spanyol Valera fordítás, az 1681-es portugál kiadású Almeida fordítás, az eredeti Elberfeldi fordítás német nyelven (1871-ben), az 1901-ben kiadott angol American Standard Version, valamint az 1590-es eredeti magyar nyelvű Károli fordítás, és a későbbi kiadások sok helyen Jehova nevet használnak. Egyes fordítások, mint a tekintélyes Jeruzsálemi Biblia, szintén következetesen használják Istennek a nevét, de a Jahve kiejtésben.

Szükséges-e használnunk Isten nevét, mégha nem is tudjuk az eredeti, pontos kiejtését? Nos, más bibliai személyek nevét is használjuk, noha nem az eredeti héber szokás szerint ejtjük ki. Jézus neve például héberül: Jésua. Illő tehát használnunk Istennek a Bibliában kinyilatkoztatott nevét, akár „Jehova”, akár „Jahve”, akár más, a mi nyelvünkön megszokott módon ejtjük is ki. Az volna hiba, ha nem használnánk ezt a nevet. Miért? Azért, mert akik nem használják, nem tartozhatnak azok közé, akiket Isten kiválaszt, mint ’népet az ő neve számára’ (Cselekedetek 15:14). De nem csak ismernünk kell Isten nevét, hanem dicsőítenünk is kell mások előtt, mint ahogy Jézus dicsőítette földönléte alkalmával (Máté 6:9; János 17:6, 26).

Számodra blabla,aki megrögzötten hiszi,hogy igaza van.Téged arról sem lehetne meggyőzni,hogy az ég kék, s madarak csiripelnek.Én meg annak nem hiszek,akit te idéztél,szerintem az a blabla.Miért gyűlölöd ennyire a Jehova Tanúit?

A Jehova nevet évszázadok óta használják,elvileg Jézust sem Jézusnak ejtették.Most akkor mi van??Jahve,Jehova teljesen mind1.Aki ezen lovagol,az addig nem fog foglalkozni a fontosabb dolgokkal,addig sem kell foglalkoznia az isteni akarattal s hogy mit vár el tőle az Isten.