A keresztények miért nem gondolkodnak el az abortusz és az eutanázia hasznosságán ebben a túlnépesedő világban?
Aki lemond a magzatáról, azt nem elítélni és kiközösíteni kéne, hanem elismerő szóval illetni, hisz épp ők azok, akik gondolnak a jövőre.
Hasonlóképp az eutanáziáról, amit ellenez az Egyház, pedig mennyi magatehetetlen, társadalmilag haszontalan ember van, akik a halált várják, de a hitük, vagy családjuk hite miatt csak a természetes halál elfogadott. Állatok esetén szemrebbenés nélkül elvégzik, pedig neki még csak véleménye se lehet akar e tovább élni.
Egyszerűbb lenne a témát lezárni annyival, hogy a keresztények a saját híveiknek megtilthatják az abortuszt, de kívülállók, pl. egy ateista házaspár ügyébe semmiféle beleszólásuk nincs. Az csak arra a férfira és nőre tartozik, hogy az abortuszt választják-e vagy sem. Azon belül is a nő fogja meghozni a végső döntést, mert joga van rendelkezni a teste felett.
Az én családom egyébként mérsékelten vallásos, (én már egyáltalán nem vagyok az) tehát nem tartanak meg vallási előírásokat. A családban volt is abortusz, senki nem csinált ebből nagy ügyet. Azóta az illetőnek született más gyereke, szépen neveli.
73: oke, akkor vetethessenek csak a megeroszakolt kiskoru szegeny lanyok.
Benne vagy?
83 nem. Vetethesse el mindenki, akinek szüksége van rá.
84 lehet, téged egy képzeletbeli szakállas vén faszi teremtett, de engem a vérszerinti szüleim hoztak össze.
85 így is bőven eléggé belepofáztok a politikába. A vállad és a politika ne keveredjen. Szerencsére nem tudjátok megakadályozni, hogy a nők meghozzák az akkor éppen legkevésbé rossz döntést, annyi marad, hogy mindenféle ok nélkül szóltok bele a másik dolgába. Semmi közötök sincsen ahhoz, hogy ki hány embriót távolíttat el a méhéből, ami még egyszer leírom, nem gyermekgyilkosság. Ha úgy adódna, hogy a kombinált védekezés ellenére mégis teherbe esek, és úgy döntünk az egyetlen olyan emberrel, akinek rajtam kívül van beleszólása a dologba, akkor abortusz lesz és kész. Arról pedig, hogy ez megtörténik, ti beteg kis magzatfétisesek nem is fogtok tudni.
Ha vetethesse el mindenki, akkor miert jottok allandoan a legextremebb peldakkal? 🤦🏻♀️ Egyebkent szerintem a megeroszakolt noknek sincs joga vetetni.
Nyilvan jol irod a vegen, nem fogunk tudni rola, de tudod Isten mindent lat, o fog tudni rola. Inkabb legyel alazatos es probalj ugy cselekedni hogy Isten elott minnel kedvesebb legy. Mert ez az elet egyetlen ertelmet ado celja. Ezutan a masodik a gyerekvallalas. Ezek orokervenyu igazsagok, amiket az elkorcsult elkenyeztetett liberalis agymenes sose fog megdonteni vagy megcafolni max ideig oraig a gyengebb es befolyasolhatobb emberek koreben (pl nok.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!