479
Megkísérlem elmagyarázni a te szinteden, bár kétlem, hogy menni fog az értelmezés. Figyelj, 5-ik osztály.
1. A tudomány, természettudományi megfigyeléseken alapszik. Az okksági lánc jól megfigyelhető, s talán halottál már az entrópiáról is, ami a tökéletes kiindulási állapotból a rendezetlenség felé mutat az idő múlásával.
Te az ősrobbanást nevezted első láncszemnek én pedig Istent, mivel az elsőnek nem lehet okozója, tehát szükséges létező.
2. Mert megfelel a definíciójának. Az univerzum (benne minden anyagi részecskével, hullámmal..) nem szükséges létező, ezért létezésének oka van. Ez az ok egy nem fizikai, anyagtalan, téren és időn felül àlló létező kell, hogy legyen! Ilyen dolog vagy egy absztrakt objektum, mint pl. egy szám, ami akarattal nem bír és nem lehet okozó, vagy egy anyagtalan inteligens lélek, Isten!
3. Nem az én Istenem, mindenkié. Ő az alfa és omega.
"Ezen kívül miért lenne lehetetlen az, amit én mondtam?
Hogy esetleg nem volt első ok, hanem az oksági lánc folyamatos, és végtelen?
Vagy pedig körbe is mehet, zárt lánc."
Mert a természettudományi megfigyelések nem ezt mutatják, esélye nem nulla, de olyan kevés, hogy nincs elég hitem beállni ebbe a sorba!
Állításod szerint mindig is volt univerzum és mindig is lesz. Az én állításom, mindig is volt az első láncszem és mindig is lesz!
480
Mert Isten teremtette a világot, amit pedig az élőlények érzékelnek. Ez tényleg ilyen nehéz???
"Te az ősrobbanást nevezted első láncszemnek"
Nem igaz, nem mondtam ezt.
"én pedig Istent, mivel az elsőnek nem lehet okozója, tehát szükséges létező"
Ezt te érted, amit írtál?
"az ok egy nem fizikai, anyagtalan, téren és időn felül àlló létező kell, hogy legyen"
Ezt mivel bizonyítod?
"Nem az én Istenem, mindenkié."
Akkor is azt mondod, hogy nincs más, amit megint csak bizonyítanod kellene.
"esélye nem nulla"
Tehát nem tudod kizárni. Akkor te is azt mondod, hogy ez lehetséges.
"de olyan kevés, hogy nincs elég hitem beállni ebbe a sorba"
Ez most itt mindegy. Az istenek létezésének sem nulla az esélye, tehát hiába nem hiszek bennük - én sem tagadhatom.
Ezek szerint te sem tagadhatod azt, amit én mondtam.
"Állításod szerint mindig is volt univerzum és mindig is lesz."
Nem igaz, nem ezt mondtam.
Az anyagra léteznek megmaradási törvények, a világra nem.
"Az én állításom, mindig is volt az első láncszem és mindig is lesz!"
Ezt tudjuk, csak bizonyítékot nem hozol rá. Azt várjuk, mert az állításod már elsőre is értettük.
483
😁
Gondoltam, hogy nem fog menni a szövegértés!
Mivel a te elméleted megfigyelesek nélküli tudományon alapszik, ezért vak hit marad! De ki vagyok én, hogy hitedben megzavarjalak?
"Az anyagra léteznek megmaradási törvények, a világra nem."
Kitaláció 😁😁😁
A piros nèha kék, de nem biztos!😁😁😁
482
A gond, hogy Isten alkotását érzékelik (HA Isten alkotta a világot) és nem ISTEN!
Ahogyan te sem a számítógéped tervező mérnököket és a készítő berendezéseket, személyeket érzékeled hanem.
Ezenfelül érvelésnek ez továbbra is 0 mivel amire építed az bizonyítatlan.
486
Gondolom egy festménynél te csak szövetet és festéket látsz!
Mások viszont a művészből egy darabot, az érzelmi világát, egy pillanatot az èletéből, a pillanatnyi hangulatát...
488
Mellébeszélés???
Nem tudom elmagyarázni neked a művészet lényegét, felfogásához kell egy minimális IQ!
Miattam letagadhatod a saját anyádat is, attól még a tények, tények maradnak!
Oké nézzük a tényeket. Például:
Ez a bunkó kijelentéseid közül párat:
"Isten mindenható, vagyis mindre hatással van. Ha te nem észleled a mindenséget, akkor komoly gondok lehetnek a háttérben."
Egyáltalán nem tény annak ellenére, hogy te úgy akarod beállítani.
"Mert Isten teremtette a világot, amit pedig az élőlények érzékelnek."
Az élőlények érzékelik a világot, ez tény. De, hogy azt Isten teremtette volna az már egyáltalán nem tény.
De folytathatnánk még oldalakon keresztül. Akinek gondja van a tényekkel (és a modorával is) az te vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!