Jézus miért nem számít bűnösnek mikor bort ivott?
"Tehát se a kávé, se a dohány nem tiltott a Korán szerint. A logikád nem érdekel."
Pedig kellene hogy érdekeljen mert ezt tanítja az iszlám és te most arról beszélsz. A Korán azt írja tilosak a rossz, káros dolgok, ebből pedig az következik hogy a dohányzás is tilos.
"Nem írtam, hogy jobb lenne Mohamed törvénye, azt írtam, hogy logikus, mivel hadúrként fegyelmezett haderőre volt szüksége."
Dehogynem, ezzel azt mondod hogy az emberek jobb törvényeket hoznak mint az az Isten akiben a keresztények hisznek mert szerinted az logikus hogy egy katonai vezetőnek fegyelmezett haderőre van szüksége amit az alkoholfogasztás nem tesz lehetővé.
"Akkor van olyan, amiben nincs benne János vagy Lukács evangéliuma? Ha más-más könyveket tartalmaznak. Vagy pár lényegében teljesen lényegtelen ószövetségi könyvön próbálsz szánalmasan problémázni?"
Mi az hogy lényegtelen? Isten szava esetében hogy lehet valami lényegtelen? Mondjuk nem csodálom hogy keresztények így fogalmaznak Isten szvárol ha egy össze vissza hamsított könyvben hisznek.
"Az ugye megvan, hogy nincs is benne összesen ennyi szó?"
Akkor nem fogtad fel miről van szó. Ugyanarról létezik sok kézirat és ezeket összehasonlították majd összeszámolák az eltéréseket, így jött ki szokszázezer. És ez csak az Újszövetség.
"Mivel ilyen sose létezett. Ha gondolkodnál, belátnád. Egyik könyvet Kr.u. 70-ben írták, másikat Kr.e. 700-ban mondjuk. Hogy kéne ez alapján elképzelni az eredetit? Mondjuk Koránból sincs eredeti, ha már itt tartunk."
Úgy hogy felmutatsz olyan könyveket amik a keletkezésük idejéből származnak. A Biblai esetében ilyen nem létezik csak többszáz vagy ezer évvel későbbről. A Korán esetében viszont számos 7. századi kézirat létezik, olyan is ami szinte teljes.
"Ki szerint kellett arám nyelven íródnia? Amikor a könyvek címzettjei nem is tudtak arámi nyelven?"
És ezkit érdekel? Jézus arámi nyelven tanított, a tanítványaival szintén arámi nyelven beszélt. Ha a tanítványai leírtak valamit akkor azt először arámi nyelven tették.
"stb.. ezekre már mind kaptál választ, csak nálad könnyen beragad a lemez és ugyanazt szajkózod állandóan."
És te azt komlyan gondolod hogy megcáfoltad ezt a 9 pontot amik amúgy tudományos tények? :)))
"Dehogynem, ezzel azt mondod hogy az emberek jobb törvényeket hoznak mint az az Isten..."
Ez akkor lenne igaz, ha Isten egy egy hadúr lenne, mint Mohamed, akinek fő célja a hódítás volt. A keresztény istenkép közel se ilyen. Amikor Hitler átállította a német ipart hadigazdaságra, akkor az is egy logikus döntés volt, mint Mohamed alkoholtilalma, de ettől még nem lesz általánosan jó.
"Pedig kellene hogy érdekeljen mert ezt tanítja az iszlám és te most arról beszélsz. A Korán azt írja.."
Mutasd, hogy a Korán merre tiltja pl a kávét. Amúgy érdekesség:
"A kávéfogyasztást itt-ott többször is betiltották. 1511-ben Mekka uralkodói. 1633-ban IV. Murád oszmán szultán záratta be az isztambuli kávéházakat."
Most a muszlimok kávézhatnak?
"És te azt komlyan gondolod hogy megcáfoltad ezt a 9 pontot amik amúgy tudományos tények?"
Az hol tudományos tény, hogy szerinted arámi nyelven kellett írniuk az apostoloknak? János apostol pl görög területen élt, ott írta leveleit és evangéliumát is. A Jelenések könyvét meg is címzi, hogy mely (amúgy görög) gyülekezeteknek küldi. Mi a frászkarikának írta volna az efezusi egyháznak arámi nyelven? Az ott élő zsidók se tudtak arámi nyelven, nemhogy a görög keresztények.
Még jó hogy a 4 evangélium máshogy meséli el a dolgokat.
Annak mi értelme lenne hogy 4x ugyan azt beleteszik szóról, szóra?
4 apostol, 4 nézőpont. A történet ugyan az csak más szemszögből, más részletekkel. Ezáltal jobban meg lehet ismerni Jézust. Amit az egyik apostol nem tarott annyira fontosnak azt a részletet leírta a másik. Mi ezzel a baj?
"Ez akkor lenne igaz, ha Isten egy egy hadúr lenne, mint Mohamed, akinek fő célja a hódítás volt. A keresztény istenkép közel se ilyen."
Ez egy hazugság mert a Biblai tele van hódításra felszólító versekkel. Isten a Biblia szerint megparancsolta a zsidóknak hogy hódítsanak és irtsanak ki népeket, öljenek meg nőket és gyerekeket stb. A Koránban viszont semmi ilyesmi nincs. Sőt, azt írja a Korán hogy a muszlimok ne támadjanak először. Szóval a keresztény istenkép nagyon is egy kegyetlen hódító hadúrra emlékeztet így a logikád alapján ott kellene lennie az alkoholtilalonak a Bibliában.
"akkor az is egy logikus döntés volt, mint Mohamed alkoholtilalma, de ettől még nem lesz általánosan jó."
Döntsd már el hogy az alkoholtilalom akkor jó vagy nem jó.
"Mutasd, hogy a Korán merre tiltja pl a kávét."
Ilyet nem írtam. Azt írtam a dohányzás tilos az iszlám szerint. A kávé megengedett.
#59
Az általad linkelt wiki cikk sehol sem írja ezt a nagy számot. Valamint eszerint is görög volt az eredeti nyelv:P
"Az hol tudományos tény, hogy szerinted arámi nyelven kellett írniuk az apostoloknak? János apostol pl görög területen élt, ott írta leveleit és evangéliumát is. A Jelenések könyvét meg is címzi, hogy mely (amúgy görög) gyülekezeteknek küldi. Mi a frászkarikának írta volna az efezusi egyháznak arámi nyelven? Az ott élő zsidók se tudtak arámi nyelven, nemhogy a görög keresztények."
János Evangéliuma az 1. század végén vagy a 2. század elején keletkezett. Ekkor János apostol olyan 100 éves lehetett :) Nem gondolod komolyan hogy azt az evangéliumot az igazi János apostol írta :)
"Annak mi értelme lenne hogy 4x ugyan azt beleteszik szóról, szóra?
4 apostol, 4 nézőpont. A történet ugyan az csak más szemszögből, más részletekkel. Ezáltal jobban meg lehet ismerni Jézust. Amit az egyik apostol nem tarott annyira fontosnak azt a részletet leírta a másik. Mi ezzel a baj?"
Tehát szerinted az a logkius hogy négyen négy telejes eltérő történetet adnak elő? :) Te normális vagy? :) Mutatok néhány példát:
1, Jézus hány vak férfit gyógytott meg Jerikóban?
- egy vak férfit gyógyított meg amikor Jerikóhoz közeledett (Lukács 18:35–43)
- két vak férfit említ, és azt írja, hogy a gyógyítás akkor történt, amikor Jézus kifelé ment Jerikóból (Máté 20:29–34)
2, Mihez kezdett Júdás a pénzzel és hogyan halt meg?
- az árulásért kapott pénzen földet vett, fejjel előrezuhant, kettészakadt derékban (Apcsel 1:18)
- templomba hajította a pénzt, majd felakasztotta magát (Máté 27:5)
3, Ki József apja?
- Jákob (Máté 1:16)
- Éli (Lukács 3:23)
4, Jézus hogy szerezte a szamarat Jeruzsálembe menet?
- tanítványai hozzák el egy faluból, a gazdái pedig kérdezik miért viszik el (Lukács 19:30-34)
- tanítványai hozzák el egy faluból, az ott álldogálók kérdezik hogy miért viszik el (Márk 11:1-5)
- tanítványai hozzák el egy faluból, csikójával együtt (Máté 21:1-7)
- Jézus találta a szamarat (János 12:14)
5, Hogyan üdvözölte, szólította a tömeg Jézust Jeruzsálemben?
- ezt kiáltották: "Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! (Lukács 19:38)
- ezt kiáltották: "Hozsánna! Áldott, aki jön az Úrnak nevében! (Márk 11:9)
- ezt kiáltották: "Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! A galileai Názáretből való próféta. (Máté 21:9-11)
- ezt kiáltottak: "Hozsánna! Áldott, aki az Úr nevében jön, az Izráel Királya!" (János 12:13)
6, Hány angyal volt Jézus sírjánál?
- a kő el volt hengerítve, két angyal jelent meg hirtelen (Lukács 24:2-5)
- a kő el volt hengerítve, egy angyal bent ült a sírban (Márk 16:1-5)
- két Mária előtt szállt le egy angyal, elhengerítette a követ, és leült rá (Máté 28:2)
- a kő el volt hengerítve, tanítványok elmentek és utána jelent meg két angyal a sírban (János 20:1-12)
7, Mit tettek a tanítványok Jézus feltámadása után?
- nem hitték el hogy Jézus feltámadt, de Péter elment megnézni a sírt (Lukács 24:10-12)
-nem hitték el hogy Jézus feltámadt (Márk 16:11-13)
- elmentek Galileába (Máté 28:16)
- Péter és még egy tanítvány elmentek a sírhoz, nem derül ki hogy elhitték-e (János 20:2)
8, Hány esztendős korában kezdett uralkodni Joákin?
- 18 éves korában (Királyok 2. könyve 24:8)
- 8 éves korában (Krónikák 2. könyve 36:9)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!