Az agynak állítolag van egy természetes védekező mechanizmusa amikor fals hireket kap akkor védekezik.Nekem akkor is bekapcsol amikor Jézus csoda tevéseit olvasom vagy látom.Nektek is van ehez hasonlo Jézussal és a bibliával kapcsolatban?
"Azért mondjuk elég furának tartom azt, hogy:
1: a hívő kijelenti, hogy tökéletesen ismeri az istene parancsait, valamint a legfőbb tulajdonságait, meg ugye pár olyan dolgot, hogy képére teremtve, ilyesmi.
2: utána viszont kijelenti, hogy az istent képtelenség megismerni, vagy megmagyarázni.
Itt valami komoly zavart érzek az erőben.
Ja, és még nem is szóltam arról, hogy nem lehet bizonyítani, de mégis bizonyítva van."
A parancsokat talán lehet tökéletesen ismerni, de Istent nem. A hívő arra szenteli az életét, hogy megismerje Istent, de teljességében sosem tudhat róla mindent. Aki nem csak látszathívő, vagy csak felületes hívő, hanem Isten igazi gyermeke, az sosem mondja, hogy teljesen ismeri.
Egyébként, a hit lényege, hogy nincs szükségem a Bibliánál több bizonyítékra.
"A parancsokat talán lehet tökéletesen ismerni, de Istent nem"
MITŐL ismerheted a parancsokat tökéletesen, mikor a parancshozót nem?
Honnan tudod, hogy egyáltalán mit jelentenek az ott leírt szavak NEKI?
"a hit lényege, hogy nincs szükségem a Bibliánál több bizonyítékra"
Ez így igaz.
Viszont értelmes ember tudja, hogy a Bibliában egyetlen egy bizonyíték sem található.
Tehát akkor ez a szöveged micsoda?
Mellébeszélés, vagy ködösítés?
"MITŐL ismerheted a parancsokat tökéletesen, mikor a parancshozót nem?
Honnan tudod, hogy egyáltalán mit jelentenek az ott leírt szavak NEKI?"
Úgy értettem, hogy a leírt szavakat, azt hogy szó szerint hogy vannak, azt lehet ismerni. De mondjuk azt a parancsolatot, hogy "szeresd ellenségedet", nem tudom hogy lehetne máshogy érteni. De egyébként sem azt mondtam, hogy egyáltalán nem ismerem Istent, hanem azt, hogy teljesen nem ismerem.
Oké, azt mondod, nincs benne bizonyíték. De nekem elég, hogy ami ott le van írva, azt elhiszem. Kész. Neked ezt nem kell, de én igenis elhiszem.
"a leírt szavakat, azt hogy szó szerint hogy vannak, azt lehet ismerni"
NA de ezek a ő parancsai!
Nem az az érdekes, hogy te hogy szeretnéd értelmezni - hanem az, hogy ezt Ő hogyan gondolta!
És mit ad isten - PONT EZT nem tudhatjuk!
"szeresd ellenségedet", nem tudom hogy lehetne máshogy érteni"
Tehát azt mondod, hogy ez egy tökéletesen jól érthető parancs? Akkor miért értik félre állandóan? És ő miért gyilkol időnként?
Akkor az, hogy "isten végtelen" - miért nem érthető?
"egyébként sem azt mondtam, hogy egyáltalán nem ismerem Istent, hanem azt, hogy teljesen nem ismerem"
E szerint akkor van olyan része, amit nem ismersz jól, és van olyan is, amit jól ismersz.
Ezek melyik része?
OFF
#40
"Mivel szigetelik a szupravezetőt?"
Válaszolhatnék, de minek? Semmi alapod nincs erre a tanáros "vizsgáztatásra".
Te úgy kommenteltél, mintha a szupravezetésnek bármi köze lenne, Isten mindenhatóságához, én pedig fejből leírtam, hogy nagyjából mi a szupravezetés a magyarázata. Ezzel szerintem leegyszerűsödött a választás a 24-es kommentemben felvetett két lehetőség között.
Ha bármi jelentőséget tulajdonítasz a kérdésednek a témával kapcsolatban, akkor írd le, amit mondani akarsz. Vagy ne tedd, mert amúgy sem hiszem, hogy értelmes érv jönne ki belőle. :-(
Leírom.
Tudod, csak egy gond van ezzel. Szerettelek volna rávezetni, mert így én fektetem bele a munkát, te meg maximum félresöpröd.
Ha legalább pár percet dolgoztál volna érte, akkor már elgondolkodnál rajta.
Na mindegy. Nem kell dolgoznod. Nem kell gondolkodnod sem, ha nem akarsz.
Lássuk:
Tehát a szupravezetőket nagy tisztaságú, kiválóan vezető EZÜSTTEL szigetelik.
Mi köze ennek a mindenhatósághoz?
Ha megnézel egy normál vezetéket, ott mindig van szivárgási áram, mert a legjobb vezető/szigetelő páros sem tökéletes.
Szupravezetőnél nincs szivárgás.
Ideális esetben az áram 100%-ban a szupravezetőben megy, az ezüstbe nem jut még egy kóbor elektron SEM.
PONT ugyanez a helyzet egy végtelen hatalom esetén: egyszerűen MINDEN úgy van, ahogy ő akarja. Az égvilágon minden.
A teljes szabadságod megvan sértetlenül - mint ahogy az ezüstben is vígan tudnának rohangálni az elektronok - és EZZEL EGYÜTT egy millimétert sem vagy képes megváltoztatni az ő tervét. De nem csak te, hanem a sátán sem, az összes démonnal együtt.
Tehát a világ jelenleg is pont olyan, amilyenek a mindenható isten akarta, a múltban is ez volt, a jövőben is így lesz.
Hitlert is ő akarta, Mengelét is, mind a 8000 vallást is ő akarta, és a Covidot is, meg a pestist. Meg persze a sátánt és a bűnbeesést IS. Talán felesleges is mondani, hogy mindezt már a teremtés előtt is tudta, és ha akart volna, tudott volna változtatni.
Ezek után viszont elég nehéz lenne azt elmagyarázni, hogy ő mennyire jóindulatú vagy igazságos.
#46
Topic OFF
"Tudod, csak egy gond van ezzel. Szerettelek volna rávezetni, mert így én fektetem bele a munkát, te meg maximum félresöpröd."
Mint korábban is utaltam rá, nincs alapod a szellemi fölényeskedésre, rávezetésre.
Nézzük először a szupravezetők "szigetelését". Az ezüst jó vezető, nem szigetelőanyag, nem szigetel. A szigetelés feladata, hogy a vezető és a KÖRNYEZETE közötti feszültségkülönbség ellenére se folyjon nemkivánatos áram a környezet felé. Vagyis, ha a szupravezető vezeték más potenciálon van, mint a vele érintkező anyag, akkor ott áram indulna meg. Ezt az ezüst réteg nem akadályozná meg. Viszont az a speciális helyzet, hogy a szupravezető anyagot az alacsony hőmérséklet megtartása érdekében folyékony hélium vagy nitrogén gáz veszi körül. Ez a szigetelés a környezet felé.
Fogalmad sincs a fizikáról és mégis erölteted. Most már ki kell mondanom: ostoba vagy, de legalább magabiztosan. :-(
Topic ON
Ami a mindenhatóság, szeretet és szenvedéssel kapcsolatos paradoxont illeti: A szupravezetés szigetelésének rosszul előadott példájával most is csak oda jutottál, hogy Isten mindenható. Eléggé le vagy maradva, mert ez volt a kiindulás a paradoxonban. Hozzá adhatjuk még a szabad akaratot, de annak nincs szerepe a kérdésben. Mint már korábban mások is megindokolták, a szabad akarat, a rossz útra térés nem ad teljes magyarázatot a szenvedésre.
Ami a további érveidet illeti: Persze, hogy a szenvedés az Ő jóváhagyásával történik. Mint ahogy a szülők is maguk viszik el a gyermeket a kórházba, pedig tudják, hogy ott szenvedni fog. De az, hogy a szenvedés Isten beleegyezésével történik, nem jelenti azt, hogy gonosz lenne. Mint ahogy a szülők sem gonoszak az analógiában.
Ahogy a 16-os hozzászólásban ugyanezt már leírtam, a paradoxon feloldása: Isten nem gonosz, csak éppúgy nem érthetjük a szándékait, mint ahogy a csecsemő sem értheti, hogy miért van szükség a vakbélműtétre.
"az Ő jóváhagyásával"
Akkor nem értetted. Az ő TERVEZÉSÉBEN. EZ az AKARATA.
Ha más lenne az akarata, akkor AZ TÖRTÉNNE. Egészen pontosan AZ történne.
A szupravezetést nagyon elszúrtad. Látom, hogy nem értesz hozzá, de akkor miért velem vitatkozol? Szaktekintély vagyok én, vagy mi?
Miért nem nézel utána MÉG MOST SEM? Ennyire lusta vagy?
De akkor miért hiszed, hogy igazad van?
---
Ez már csak azért is jó lenne, mert úgy látom, hogy pont emiatt nem érted meg a végtelenség fogalmát az istennél SEM, mint ahogy a szupravezetőnél SEM.
"nem jelenti azt, hogy gonosz lenne"
Na, itt van az, amit nem tudunk pontosan megmondani. Én se merném úgy mondani, hogy gonosz.
Egy viszont biztos: NEM JÓSÁGOS!
Ezt viszont nagyon is jól értjük.
#48
Nem sakkozom tovább galambbal.
Jól van, krwkco.
Sajnos pont az történt, amit mondtam.
TE nem néztél utána elsőre. Elvártad tőlem, hogy hozzam az infót.
Amikor hoztam, és nem egyezett az elvárásoddal, AKKOR SEM néztél utána, hanem félresöpörted. Pont úgy, ahogy mondtam.
Amikor erre figyelmeztettelek, akkor megint csak nem szántál rá egy percet se, hogy utánanézz, hanem most már engem is félresöpörtél.
---
Ráadásul még csak fel se merül benned, hogy megkérdezd: MIÉRT pont ezt használják? Van valami oka?
Nem, mert a te koncepciódba ez nem illik bele.
Akkor pedig nem is így van, és kész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!