Keresztények tudják mit jelent hogy a Biblia Istentől ihletett vagy ez csak mellébeszélés?
Az iszlám szerint az eredeti Tóra és az Evangélium szó szerint Isten szava. Ezt a keresztények nem fogadják el és azt mondják Istentől ihletett, de hogy ez mint jelent pontosan, nem tudni mert megoszlik a keresztények véleménye. Például egyes keresztények szerint a szentlélek megszállta a Biblia szerzőit és irányította őket írás közben. Más keresztények meg azt mondják a Biblia szerzői hétköznapi emberek voltak és saját tudások, emlékeik alapján írták le Isteni segítség nélkül. Én úgy látom sok a bizonytalanság, ellentmondás és mellébeszélés keresztények részéről. Például hogy irányíthatta Isten a Biblia szerzőit ha a négy Evangliumban ugyanaz a történet eltérően szerepel. Mutatok egy példát:
Hány angyal volt Jézus sírjánál?
- a kő el volt hengerítve, két angyal jelent meg hirtelen (Lukács 24:2-5)
- a kő el volt hengerítve, egy angyal bent ült a sírban (Márk 16:1-5)
- két Mária előtt szállt le egy angyal, elhengerítette a követ, és leült rá (Máté 28:2)
- a kő el volt hengerítve, tanítványok elmentek és utána jelent meg két angyal a sírban (János 20:1-12)
A négy evangélista közül akkor melyiket irányította Isten? Mivel eltérően írják le, nyilván nem irányíthatta mind a négyet.
A kérdés maga világnézeti hovatartozástól és vallástól független szerintem, így indifferens a kérdező vallási hovatartozása.
(elismerve persze az indíték létezését)
#21
Miért kéne többet szólni a sátán provokátorához? :)
Krisztus sírjához a szemtanuk különböző időkben érkeztek. Feltehetően az angyal is mozgott.
Ez nem egy fotó ami megáll és ott marad órákig. amit leírtak, hanem különböző időfázisokban a szemtanuk és az angyalok is más- más helyen voltak éppen.
Ennek a muszlimnak olyan logikája van, hogy a Biblia felszolitja a keresztényeket hogy öljék meg a fiaikat, ha másban kezdenek hinni.
Amit kérdez az sem igaz. KÁR RÁ az időt szánni. / lásd a kereszténység miért támogatja a rabszolgaságot/ Ne tápláld a trollt.
" különböző időfázisokban a szemtanuk és az angyalok is más- más helyen voltak éppen."
UGYANAZON történésben (az üres sírhoz megmennek az asszonyok) eltérő módon van szó az angyalról/angyalokról és egyéb körülményekről.
Máté:
"... kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2 És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra."
két Mária megy--- földindulás... angyal leszáll ... elgörgeti a követ...leül rá
Márk:
"
1 Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, ...
2 És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.
...
4 És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.
5 És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.
"
két Mária+Salomé megy ...nincs földindulás+nincs angyal ... kő már elgörgetve ... BENT a sírban egy angyal(?)
Lukács:
"
1 A hétnek első napján pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely más asszonyok is velök.
2 És a követ a sírról elhengerítve találák.
3 És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
4 És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben
...
9 És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.
10 Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab anyja Mária, és egyéb asszonyok ő velök, akik ezeket mondák az apostoloknak.
"
két Mária+asszonyok (több!!) megy ... nincs földindulás, nincs angyal... kő elhengerítve ... bent(!) KÉT angyal(?) ....
János:
"
1 A hétnek első napján pedig jó reggel, amikor még sötétes vala, odaméne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, akit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
...
(hazafutás után vissza a sírhoz Péterrel)
...
11 Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. Amíg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
12 És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, ahol a Jézus teste feküdt vala.
"
Csak Mária megy... nincs földindulás, nincs angyal... kő elhengerítve, angyal sehol... haza-vissza ... másodszorra két angyal a sírban
Még csak nagy vonalakban sem lehet hasonlóságot találni a történetekben.
"Ez nem egy fotó ami megáll és ott marad órákig. amit leírtak, hanem különböző időfázisokban a szemtanuk és az angyalok is más- más helyen voltak éppen."
Egyértelműen kiderül hogy a négy Evangélium ugyanazt meséli el, de eltérően. Ugyanaz az időpont és a helyszín, de teljesen eltérőek a részletek.
"Ennek a muszlimnak olyan logikája van, hogy a Biblia felszolitja a keresztényeket hogy öljék meg a fiaikat, ha másban kezdenek hinni."
Akkor a kedvedért idézem ezt a bibliai verset:
Mózes 5. könyve, a törvény summája 13:6 - 9 Ha testvéred, anyádnak a fia, vagy a saját fiad, leányod, kedvelt feleséged vagy testi-lelki jó barátod titokban így csábítgat: Menjünk és tiszteljünk más isteneket, akiket nem ismertél te sem, atyáid sem, azoknak a népeknek az istenei közül, akik körülötted vannak, akár közel, akár távol, a föld egyik végétől a föld másik végéig, ne engedj neki, és ne hallgass rá, ne szánd meg, ne kíméld és ne mentegesd azt, hanem öld meg irgalom nélkül! Te emelj rá először kezet, amikor kivégzik, és csak azután az egész nép!
Akárhogy is nézem, itt a Biblia azt írja hogy ha gyermeked más vallást akar kövtni ki kell végezned saját kezüleg.
Csak az a baj muszlim hogy Mózes 5. Könyvét nem olvastad végig, pedig így kezfődik
Halld meg azért Izráel, és vigyázz, hogy megcselekedjed, hogy jól legyen dolgod, és hogy igen megsokasodjál a tejjel és mézzel folyó földön, a miképen megigérte az Úr, a te atyáidnak Istene néked.
A kivonuló és honfoglaló zsidó nép törvénye. Tehát gonosz dolog ezt a keresztényekre vonatkoztatnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!