Isten létezését csak elhinni lehet, bizonyítani nem?
1, elolvastam az öt érvet, konkrétan saját magukkal meg lehet őket cáfolni. Például a második a wikipédia szerint:
"minden okozatnak van oka. Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe: kell legyen egy első ok, ami minden mást okoz"
Ez alapján az első okot (istent) is okoznia kellett valaminek. :) Őt mi okozta?
"Aquinói Szent Tamás 5 istenérve már a 13. század óta ismert. Logikai úton kikezdhetetlen"
Igazság szerint mindegyik kikezdhető, hisz minden egyes istenérv szimpla feltételezésekre alapoz, nem bizonyított tényekre.
Pl a mindennek van oka kezdetű érv. Egyrészt semmi nem bizonyítja, hogy így van. Másrészt ezzel önellentmondásba is kerül később, hisz aztán meg kijelenti hogy kell lennie valami első oknak. Ezzel pedig máris meghazudtolja a kezdeti állítását, miszerint mindennek van valami megelőző oka.
Aquinói Szent Tamás érveit (amelyek továbbra is érvek, nem bizonyítékok) bizonyos metafizikai előismeret nélkül nem lehet megérteni.
Ha valaki tényleg meg akarja érteni azokat, olvassa el Edward Feser könyveit.
"Ez alapján az első okot (istent) is okoznia kellett valaminek. :) Őt mi okozta?"
Ez egy teljesen jodos érv lenne, de nem érted ami istenképünket, aminek a kulcsfontosságú szempontja a radikális transzcendencia. Mi nem úgy gondolunk Istenre mint az ógörögök Zeuszra vagy az óegyiptomiak Oziriszre vagy a vikingek Thorra. Szerintünk Isten túl tesz az olyan ontológiai kategóriákon, mint az ok és okozat, és a szubsztancia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!