Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Mi a Dűne című regény vallási...

Mi a Dűne című regény vallási üzenete?

Figyelt kérdés

Ez egy nagy sikerű amerikai sci-fi sorozat aminek mostanában jelent meg a filmes adaptációja az első könyv alapján. Kapásból furcsa hogy egy olyan sci-fi regényben ami fiktív helyen és időben játszódik, miért található sok vallási elem. Legfőképpen az iszlám vallás tanítási, kifejezései.

A történet röviden a következő. A helyszín az Arrakis nevű bolygó amit a fremen nevű nép lakik. Kinézetre olyanok mint az arabok, és a ruházatuk is ugyanolyan. Őket elnyomják idegen népek a bolygón található ritka és értékes ásvány miatt. Ahogy a valóságban is elnyomják a muszlimokat, arabokat az olaj miatt. Tehát ők lennének a muszlimok. Ez a fremen nép hite szerint várja a messiást, aki felszabadítja őket az elnyomásból és Mahdinak nevezik őt. A Korán nem említi de más iszlám forrásokban többször is szerepel a Mahdi és jelentése "Allah által vezetett". Az iszlám szerint a visszatérő Jézussal együtt legyőzik a Dadzsalt (Antikrisztust) és békét, jólétet hoznak a Földre. A regény szerint a Madhi nem a fremen nép közül kerül ki hanem egy Paul nevű fiatalember az aki egyébként a főszereplő is. Ő egy másik népből származik. Ruházatuk és kinézetük alapján nyugati, talán keresztény. A neve is Paul aki ugye keresztény hagyomány szerint apostol de valójában sosem látta Jézust és a tanítsa is ellentétes Jézus tanításával. Mögötte egy nőkből álló titokzatos szekta áll akiket boszorkányoknak neveznek és olyan képességeket tanítanak neki mint emberek tudatának manipulálása, jövőbelátás és tudatosan készítik fel erre a szerepre. A fremenekből hadsereget szervez, háborút indít az elnyomók ellen, de nem áll meg, császár lesz, folytatja a háborúkat amikben 61 milliárd ember hal meg. Ezek alapján Paul sokkal inkább a Dadzsal vagyis az Antikrisztus és nem a Mahdi.


Nagyon úgy tűnik hogy az egész regény célja a muszlimok befolyásolása, megtévesztése annak érdekében hogy a Mahdi helyett az Antikrisztust kövessék. És ez csak a regénysorozat első könyve.



2021. nov. 15. 20:00
1 2 3 4 5 6
 1/58 anonim ***** válasza:
96%

Ha figyelmesen olvasod vagy nézed, akkor pont, hogy teljesen vallásellenes üzenete van. Az mellett foglal állást, hogy ne kövessünk vakon önjelölt prófétákat, vezetőket, senkit. Tehát senkit sem akar megtevészteni, hanem pont az a célja, hogy senkit ne kövessünk olyan vakon, ahogy a fremenek követik Pault.

Az egész vallást tudatossan hozza létre a Bene Gesserit a Missionaria Protectiva által, mert így tudják a kedvük szerint irányítani az egyszerűbb gondolkodású embereket és tudják keresztülvinni az akaratukat majd az ismert univerzumon.


Egyébként a fremenek az észak-afrikai berberekről vannak mintázva és nem az arabokról.

2021. nov. 15. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/58 anonim ***** válasza:
96%

*Ja még ez:

"Ahogy a valóságban is elnyomják a muszlimokat, arabokat az olaj miatt."


Ennek semmi köze ilyen formában ehhez. Ezzel ökológiai problémákra akarja az író felhívni a figyelmet, mivel ez egyben egy ökoscifi is. Az ember képes a pénzért, hatalamért teljesen tönkretenni és kizsigerelni egy bolygót.

Ugye a Dűne egy zöld és kék, élettel teli bolygó volt, ahol a fremenek kényelemben éltek. Aztán valakik elhozták a férgeket, amik az életciklusuk folyamán "felzabálták" a vizet. A folyamat visszafordítható lenne, ha nem függene az egész Impérium a fűszeren, de akkor el kéne pusztítani a férgek jó részét. De akkor fűszer se lenne, legalábbis nem annyi, ami ellátná az Impériumot. Ezért hagyják a Dűne lakóit a szárazságban élni, hogy mások meg gazdagságban éljenek. Szóval csak úgy szól az olajról, mint minden más természetpusztító emberi tevékenységről.

2021. nov. 15. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/58 anonim ***** válasza:
96%
Engem az érdekelne,hogy Pál apostol mely tanításai ellentétesek Jézuséval?
2021. nov. 15. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/58 anonim ***** válasza:
96%
Te sem értetted meg, csak elolvastad(?) a Dűnét.
2021. nov. 15. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/58 A kérdező kommentje:

"Az mellett foglal állást, hogy ne kövessünk vakon önjelölt prófétákat, vezetőket, senkit. Tehát senkit sem akar megtevészteni, hanem pont az a célja, hogy senkit ne kövessünk olyan vakon, ahogy a fremenek követik Pault."


De ezt be lehetne mutatni egy teljesen fiktív vallással, itt viszont a regényben egyértelműen az iszlámról van szó, tehát bárhogy nézzük akkor is iszlámellenes. A regényben minden fiktív. A hely az idő. Csak az iszlám valós a történetben. Ha az lett volna az író célja hogy bemutassa a vallási fanatizmus veszélyeit bemutathatta volna egy fiktiv valláson keresztül is.


Az észak-afrikai berberek egyébként szintén muszlimok. Az ökoscifi része legfeljebb egy melléküzenet. Nem ez a fő mondanivaló.

2021. nov. 15. 20:52
 6/58 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy fiktív vallás, nem pedig az iszlám. Mint írtam a Missionaria Protectiva hozta létre.

A Bene Gesserit módszere pedig csak a laikusoknak boszorkányság. Valójában továbbfejlődtek evolúciósan és tudnak olyan folyamatokat is irányítani a testükben, amire egy mai vagy hétköznapi ember nem képes. Pl. képesek irányítani a testükben lezajló biokémiai folyamatokat tudatosan. Ebben nincs boszorkányság, csak evolúciós fejlődés.

Paul ezt az anyjától örökli, aki megtanítja ezen dolgok használatára. De ez nem varázslat. A Bene Gesserit pontosan tudja, hogy ez színtiszta biológia. Azért hagynak meg másokat a misztikus hitükben, mert ezzel befolyáshoz jutnak.

Ezért dühös Paul is először az anyjára, mert elkezd tisztán látni és már tudja, hogy a létezésében nincs semmi más, csak emberi tervezés.

2021. nov. 15. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/58 anonim ***** válasza:
100%

A másik, hogy az egész Dűnét az ökológiai probléma inspirálta. Már nem emlékszek pontosan, de úgy volt, hogy Frank Herbert elutazott valahova interjút csinálni valakivel és óriási homokdűnékbe futott, amit valami emberi tevékenység idézett elő.


A fremenek fő célja pedig az Arrakis bezöldítése. Azért is követik Pault, mert Paul visszaadná nekik a bolygót, ami újra élettel teli lesz. Ugye minden fremen ökológus is egyben és a valódi céljuk, amivel annak a planetológusnak az apja összefogta őket, a bolygójuk megmentése. Ezért tárolják azt a sok a vizet a sivatagban. Elzárva a kismesterektől.

2021. nov. 15. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/58 anonim ***** válasza:
100%

"De ezt be lehetne mutatni egy teljesen fiktív vallással, itt viszont a regényben egyértelműen az iszlámról van szó, tehát bárhogy nézzük akkor is iszlámellenes."


Ez a Zensunni vallás egy teljesen fiktív vallás, ráadásul az orthodox iszlámtól nagyon is távol áll.


"Ha az lett volna az író célja hogy bemutassa a vallási fanatizmus veszélyeit..."


Maga az író mondja el, hogy az üzenet az, hogy "ne bízzunk benne, hogy a vezetőknek mindig igazuk van":

https://www.youtube.com/watch?v=26GPaMoeiu4

2021. nov. 15. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/58 A kérdező kommentje:

"Ez egy fiktív vallás, nem pedig az iszlám. Mint írtam a Missionaria Protectiva hozta létre."


Nyilván nem mondják ki hogy az iszlámról van szó, de teljesen egyértelmű és még egy laikus számára is felismerhető. Ez nem egy fiktiv vallás hanem az iszlám. Ahogy mondtam, ha általánosságban az lett volna az író célja hogy a bemutassa a vallási fanatizmus veszélyeit, akkor vagy az iszlám mellett beteszi a többi nagyobb vallást is felismerhetően, vagy egy fiktív valláson keresztül mutatja be.


"A fremenek fő célja pedig az Arrakis bezöldítése. Azért is követik Pault, mert Paul visszaadná nekik a bolygót, ami újra élettel teli lesz."


Az Arrakis bezöldítése csak egy látszat cél. A fremenek felszabadítása szintén. Pault a hatalom érdekli és hogy uralkodjon. Már az elején mondja is hogy feleségül venné a császár lányát, mikor még kb senki. És persze végül császár lesz és hatalmas háborúkat robbant ki.



"A Bene Gesserit módszere pedig csak a laikusoknak boszorkányság. Valójában továbbfejlődtek evolúciósan és tudnak olyan folyamatokat is irányítani a testükben, amire egy mai vagy hétköznapi ember nem képes. Pl. képesek irányítani a testükben lezajló biokémiai folyamatokat tudatosan. Ebben nincs boszorkányság, csak evolúciós fejlődés."


Az iszlám szerint a jövőbe látás és mások maipulálása, a Sátán és követőinek az eszköze. Éppen ezért a jóslást, jövendölést, kártyákból tenyérből olvasást, meg hasonlókat az iszlám elutasítja. A Sátán pedig egy dzsin, a keresztény vallásban ezek az ördögök vagy démonok. Ezek képesek az embert manipulálni, irányítani. Tehát ha Paul ilyen képességekkel rendelkezik, az semmiképpen sem jó és arra utalnak hogy valójában ő az Antikrisztus.


Maga az író nyilván nem fogja ezeket beismerni.

2021. nov. 15. 22:17
 10/58 anonim ***** válasza:
100%

Te kérdező az vagy, amitől a regény óva int. A megtestesült fanatizmus.


Egyébként mindhárom fanatikus monoteista vallás benne van. A Bene Gesseritnek a Kwisatz Haderach, ami ugye zsidó, Paul a keresztény.


Pault nem érdekli a hatalom. Az apja halálát (spoiler és később a fia halálát) akarja megbosszulni. Mivel látja a jövőt, ezért azt is tudja, hogy a még elő szeretteire is halál vár, pl. Chanit is meg akarják ölni és később ismét felhasználni, hogy megöljék őt.

Az emberek fanatizmusát nem tudja irányítani, ahogy a bekövetkező halálokat sem. Csak tompítani, így pl. olyan utat választ a lehetségesek közül, amiben pl. Chani "szépen" hal meg. Nem a hatalom érdekli, hanem az, hogy a szeretteinek ne legyen csúnya vége.


Ez pedig továbbra is egy fiktív vallás. Vagy nem tudtam, hogy az iszlámban homokférgeket imádnak.


Ha mások manipulálása a sátán eszköze, akkor az összes vallás a sátán eszköze, köztük az iszlám is.


És ha ő az Antikrisztus, akkor mi van? Semmi.

2021. nov. 15. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!