Miért van a Bibliában két eltérő sorrendben leírva a teremtés?
Kérdezőnek.(28)
A Héber-Arámi iratokat (Ószövetség)az említett nyelveken írták.
A hébereknél szokás volt évhetek, "nap hónapok"-ban megadni időt.
(egy hét egy évet jelent, más estben egy nap egy hónap)
Kizárt hogy hat 24 órás nap alatt teremtett Isten. A folyamatokat hagyta kialakulni...
A Teremtő körülményei nem hasonlíthatóak az emberekéihez, hiszen ő nem a naprendszerünkben „lakik”, és nincsen rá hatással a naprendszerünk égitesteinek forgása vagy éppen keringése.
Péter apostol azt írta, hogy „Istennél egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap” (2Pt 3:8). Egy ember számára egy 1000 évig tartó időszak mintegy 365 242 nappalból és éjszakából álló időegység, de a Teremtő számára ez egyetlen, megszakítás nélküli időszak.
„A teremtési napok során Isten alkotói munkát végzett, ezek a napok szakaszokra osztották a teremtési folyamatot, de nem huszonnégy órás napokról van szó”A Religious Encyclopædia. 1894,
31-es
Így érthető, köszönöm.
"A Teremtő körülményei nem hasonlíthatóak az emberekéihez, hiszen ő nem a naprendszerünkben „lakik”, és nincsen rá hatással a naprendszerünk égitesteinek forgása vagy éppen keringése."
Igen, de a Biblia nekünk íródott, a mi időszámításunk és szokásaink szerint. És amit a Teremtés könyvében használnak héber szót a napra, az mindig a 24 órás napot jelenti.
"Péter apostol azt írta, hogy „Istennél egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap” (2Pt 3:8). Egy ember számára egy 1000 évig tartó időszak mintegy 365 242 nappalból és éjszakából álló időegység, de a Teremtő számára ez egyetlen, megszakítás nélküli időszak."
Ez nem matematikai egyenlőség, pláne nem a teremtés napjainak hosszának a meghatározására. Annyit jelent, hogy Istenre nincs hatással az idő.
Az ige szerint: 1 úri nap=1000 földi esztendő; 1000 úri esztendő=1 földi nap. Matematikai ellentmondás, tehát nem azt jelenti, amit írnak.
Zsoltárok
90,4 Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a [2 Pét. 2,8.] tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.
1000 év=1 nap=4 óra? Marhaság, ugye? Az őrjárásnyi idő 4 óra volt akkor...
Tehát csak Isten időtlenségét jelentik ezek az igék. Lsd. szövegkörnyezet:
3,3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, [1 Tim. 4,1.] a kik saját kívánságaik szerint járnak,
3,4 És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének [Ján. 14,3. Ezék. 12,22.] ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
3,5 Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; [1 Móz. 1,6-8. Zsolt. 24,2.]
3,6 A melyek által az akkori világ vízzel [1 Móz. 7,11.12.23.] elboríttatván elveszett:
3,7 A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó [vers 10.] által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának [2 Thess. 1,6-8.] napjára.
3,8 Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, [Zsolt. 90,4.] hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
3,9 Nem késik el az ígérettel az [Ján. 14,3.] Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki [Jel. 22,12-20.] megtérésre jusson.
Mindig a szövegkörnyezet adja meg az értelmét, nem pedig az előzetes elképzeléseink, vágyaink
1 Mózes
2,2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet [2 Móz. 20,11.] alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
2,3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
2 Mózes
20,8 Megemlékezzél a [Ezék. 20,12. rész 35,2.] szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
20,9 Hat [rész 23,12.34,21. 3 Móz. 23,3.] napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
20,10 De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek [rész 16,23.] szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belől van;
A szombatnap sem egy korszak, hanem rendes 24 órás nap. Nem pedig millió évek. A teista evolúció ugyanúgy igazolatlan, mint az ateista evolúció. Csak a hatnapos teremtés van igazolva logikailag, szövegkörnyezetileg és természettudományosan is. Aki akar, utána tud járni.
33 -nak.
A próféciákban egy nap időnként egy évet jelent. Ez a helyzet az Ezékiel 4:6-ban is: „feküdj a jobb oldaladra, és hordozd Júda házának vétkét negyven napig. Egy-egy napot egy-egy évért adtam neked.” (Továbbá 4Mó 14:34.)
Néhány konkrét, próféciákban szereplő, napokban megadott időszak: három és fél nap (Je 11:9), 10 nap (Je 2:10), 40 nap (Ez 4:6), 390 nap (Ez 4:5), 1260 nap (Je 11:3; 12:6), 1290 nap (Dá 12:11), 1335 nap (Dá 12:12), 2300 nap (Dá 8:14).
Egy jelképes leírásnak pont az a lényege, hogy nem szó szerint kell venni, hanem értelmezni.
Hogy a fundamentalisták nem képesek a szó szerintiségtől elvonatkoztatni, az az ő hiányosságuk. Az érveik emiatt természetesen semmit nem jelentenek mindenki másnak, mivel ők képesek szimbolikus értelmezésben gondolkodni.
A hat napos teremtésnek pedig konkrétan minden részletét cáfolják a tudományos eredmények, szóval az elég nyilvánvaló tény, hogy a szó szerinti értelmezés nem egyeztethető össze a világunkkal.
37-es és 38-as
Köszönöm a normális válaszokat! De a kreacionistát hagyjátok, a korábbi válaszaiból is elég világos hogy nem érdekli a valóság, csak az számít hogy vitát provokálhasson másokból. A tényeket úgyis letagadja, szóval elérni semmit nem lehet, de valami beteges módon ő ezt még élvezi is. Szóval értelmetlen.
"A próféciákban egy nap időnként egy évet jelent. Ez a helyzet az Ezékiel 4:6-ban is: „feküdj a jobb oldaladra, és hordozd Júda házának vétkét negyven napig. Egy-egy napot egy-egy évért adtam neked.” (Továbbá 4Mó 14:34.)"
Igen, de oda is van írva. És ott is az 1 nap az 1 nap. Az, hogy 1 napért 1 évet ad, az nem azt jelenti, amit írsz, hogy ott az 1 nap az 1 évet jelent.
"Néhány konkrét, próféciákban szereplő, napokban megadott időszak: három és fél nap (Je 11:9), 10 nap (Je 2:10), 40 nap (Ez 4:6), 390 nap (Ez 4:5), 1260 nap (Je 11:3; 12:6), 1290 nap (Dá 12:11), 1335 nap (Dá 12:12), 2300 nap (Dá 8:14)."
Ok, de ebből nem lehet következtetni, hogy a teremtés 1 napja az meghatározhatatlanul hosszú korszak, mivel amit írsz példát, ott is minden jól behatárolható. Ráadásul jelölve van, hogy ez prófécia, a Teremtés könyve meg történeti leírás. Sehol sincs odaírva, hogy az prófécia volna. Na ezt nevezik belemagyarázásnak. Ne haragudj ezért, nem azért írtam, hogy megsértselek, hanem ez az én véleményem.
"De a kreacionistát hagyjátok, a korábbi válaszaiból is elég világos hogy nem érdekli a valóság, csak az számít hogy vitát provokálhasson másokból."
Természetesen ez nem igaz. Azért, mert nem fogadom el a véleményed, ez még nem vitagenerálás. És megint látszik, hogy csak én tudtam megfelelően igazolni az elméletemet. Persze nem olvassátok el, amit linkeltem, mert nem az igazság keresése a célotok, hanem a trollkodás, és a vita generálása.
Semmi értelme nem volt ennek, ami írtál, csak az látszik belőle, hogy nem tudtok velem mit kezdeni
"de valami beteges módon ő ezt még élvezi is"
Magadból indulsz ki. Jó tudni, hogy betegesen élvezed ezt. Persze valahol tudtam, elég nyilvánvaló
"A hat napos teremtésnek pedig konkrétan minden részletét cáfolják a tudományos eredmények, szóval az elég nyilvánvaló tény, hogy a szó szerinti értelmezés nem egyeztethető össze a világunkkal."
És ezt bemondásra el kell fogadnunk, szemben az én milliónyi alátámasztásommal. Tehát megállapítható, ami korábban is, hogy a hatnapos teremtés tartható csak.
(Egyébként mindig elképedek, hogy hogy lehet hinni a törzsfejlődésben, annyira tarthatatlan.)
Ja! Ha szeretnék vitát generálni, akkor kérdéseket írnék ki, de ti írjátok ki évek óta ugyanazokat a provokatív kérdéseket, szinte napi szinten. Ez a tény eléggé árulkodó.
Ééééééésssssss, megint nyertem :))) (Bár kicsit unalmas, és nem is nehéz. Mintha egy Trabant ellen versenyeznék egy Ferrarival. A második győzelem is már unalmasan könnyű.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!