A muzulmánokra általánosan jellemző az erős antiszemitizmus, vagy csak az itt lévőkre?
Egyik kérdés kapcsán olvastam, ahogy két muzulmán vallású lényegében szidja a zsidókat (különösen Izraelt), visszatetsző módon belekeverve ebbe már a holokausztot is.
Ebből "sikerült" levezetniük, hogy a nem antiszemita keresztények is mennyire gonoszak és népirtásokat támogatnak.
Ez valami általános muzulmán nézet, vagy csak néhány ilyen szélsőségesen fanatikus van köztük?
Kedves 3-as. Rendben, de mégis úgy gondolom, hogy Izrael abszolút erőfölényben van, és az elmúlt 70 évben módszeresen üldözte el a palesztinokat
Én eddig is ilyeneket írtam. Ez miért antiszemitizmus ?
Én nem mondtam, hogy a zsidó emberek ilyenek meg olyanok.
Én nem vagyok antiszemita.
Nagyon sok tehetséges zsidó szakember volt akire felnézek példàul. Vannak könyveim is tőlük.
Abdullah
"Viszont végig olvasva a hozzászólásaitokat, ott már nem csak Izrael politikájának bírálata folyik, hanem néhány hozzászólás már erősen antiszemita jellegű."
Na akkor idézed ezeket a hozzászolásokat. Ha nem idézed akkor ez etgy aljas rágalom marad.
Ràjöttem màr, hogy itt a GYK-n semmilyen mondanivaló nem megy àt.
Viszont mindig mi vagyunk a rosszak mert mi muszlimok vagyunk.
Ha én bàrmit írok egy fanatikus szörnyeteg vagyok.
Abdullah
Akkor néhány idézet
"Az Ószövetségbe ezeket a verseket a zsidók hamisították ti keresztények pedig elhiszitek. Nem véletlen hogy keresztények a tömeggyilkos Izrael mellé állnak."
" a zsidó vallás pedig a legresszistább a világon mert a zsidók kiválasztottságát és felsőbbrendűségét hirdeti"
Ez is elég bicskanyitogató, egy aljas embertől származó hozzászólás:
"nem tudom Krisztus mit szólna ha hallanà, hogy ti a "követői" azt élvezitek, hogy csalàdokat, emberi sorsokat tettek tönkre, gyerekeket gyilkolnak, tartanak félelemben"
Azért már ez a hozzászólás is átlép néhány határt:
"Tudják hogy Isten el fogja törölni ezt a fasiszta terrorállamot."
"Általában zsidók szokták előhúzni az antiszemita kártyát"
Persze sok helyen kényesen ügyeltek rá, hogy az antiszemitizmus, zsidógyűlölet erősen fedve legyen Izrael, mint állam szóval. De azért senki se annyira hülye, mint gondoljátok.
nem tudom Krisztus mit szólna ha hallanà, hogy ti a "követői" azt élvezitek, hogy csalàdokat, emberi sorsokat tettek tönkre, gyerekeket gyilkolnak, tartanak félelemben"
Ezt én írtam. És tudod miért ?
Mert arról írtak hogy Izraelnek joga van elűzni onnan a palesztinokat.
És gúnyolódtak a Kegyelmes Allahon
Azt miért nem idézed ?
Az nem szàmít ugye ? Nem neked fàj.
Abdullah
"Szeretném felhívni a kérdező figyelmét..."
Szeretném felhívni a figyelmedet, hogy többnyire (bár sajnos voltak kivételek) nem a keresztények deportálták a zsidókat, hanem az adott országban lévő náci eszméket követő emberek.
A keresztények menteni igyekeztek őket, sok keresztény életét is adta értük:
#18
Te rendszeresen gúnyolódsz Krisztuson, hamisításnak nevezed rendszeresen Isten szavát, meglepő módon ezt nem veszed észre.
Az pedig továbbra is egy aljas sunyi gazember véleménye, hogy a keresztények élveznék emberek tönkretételét, családok legyilkolását. Szégyellheti magát, aki ilyeneket. ír.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!