Szerintetek az antiszemitizmus a keresztény vallásban gyökerezik?

A keresztesháborúk kezdete óta létezik az antiszemitizmus, ekkor a felbuzdult hívek először a zsidókat sarcolták meg, sok helyen pogromok törtek ki, a gyújtó prédikációk hatására. Speyerben, Mainzban, Kölnben vérfürdőkre került sor, a neussi, elleri, xanteni, kerpeni zsidókat kiirtották. A mörsi és az aldenahri zsidók inkább öngyilkosok lettek, mintsem, hogy a keresztséget felvéve megmeneküljenek.

Hasonló pusztításokra került sor a második hadjárat (1146-1148) során is, amikor a keresztesek német és észak-francia zsidó közösségekre rontottak. Carentanban szabályos utcai harc alakult ki a zsidók és a keresztesek között, de a zsidó ellenállást véresen leverték. A harmadik keresztes hadjárat (1189-1192) előestéjén a felkorbácsolt zsidó- és mohamedánellenes érzelmek Londonban gyilkosság-sorozattá fajultak. A frissen megkoronázott király, Oroszlánszívű Richárd kivégeztette a főkolomposokat, ám miután elhagyta Angliát, hogy csatlakozzon a hadjárathoz, a támadások újra indultak. A norwichi és stanfordi zsidó közösségek elpusztítása után a yorki zsidók lemészárlása következett (1190. március). A várba húzódó túlélők a tömeges öngyilkosságba menekültek. Néhányan hajlandóak voltak megkeresztelkedni, ám az ostromlók őket is megölték.

Ettől kezdve a keresztény országokban a zsidók helyzete mindenhol romlott, csak az uralkodók védelme tette lehetővé, hogy a zsidóság fennmaradt, ugyanis hasznosak voltak, mert külön adóztak, számos mesterséget folytattak még ekkor, ami fokozatosan csökkent a tiltások hatására és a kereskedelemben is komoly hasznot hoztak. Nem beszélve arról, hogy egy analfabéta világban a zsidók mind tudtak írni, olvasni és nyelveket is beszéltek, viszonylag műveltek voltak.

Az ibériai félsziget a következő komoly lépcső, ahol I. János, Kasztília és León királya 1390-ben meghalt, utóda, III. Henrik még kiskorú volt. A zsidóknak védelmet nyújtó királyi hatalom tehát meggyengült, hatalmi vákuum keletkezett, a közrend megbomlott.

Ferrand Martinez, a sevillai érsekég tisztségviselője személyében szuggesztív és fanatikus zsidógyűlölő lépett színre. Martinez gyújtó hatású szónoklataival felkorbácsolta az indulatokat és a zsidók ellen uszította a tömeget.

1391. június 6-án kora reggel lángra lobbant a sevillai zsidónegyed. A mintegy 20-30 ezer főnyi zsidó közösséget megsemmisítették: a legtöbb embert megölték, a túlélők nagy részét részét eladták a mohamedánoknak. Mások, hogy mentsék az életüket, megkeresztelkedtek. Az erőszakhullám végigsöpört a térségen és átterjedt az Aragón királyságra is. Összesen mintegy 70 közösség semmisült meg, sok ezer embert mészároltak le. Az uralkodók és a helyi közigazgatási vezetők sikertelenül próbálták megfékezni a tombolást.

A pogrom-sorozat alatt és után a zsidók tömegesen keresztelkedtek meg, mivel ezzel általában el tudták kerülni a halált. A megkeresztelt zsidókat marránóknak (disznóknak) nevezték. A több tízezer „új keresztényt” gyanakodva figyelték, nem véletlenül. A halálfélelem diktálta hitváltás nyilván nem fakadhatott valódi katolikus meggyőződésből, sokan titkokban továbbra is a zsidó hitelvek szerint éltek.

A spanyol zsidók sorsa 1492-ben teljesedett be. Cordoba elfoglalásával az egyesített spanyol királyság az utolsó mohamedán államot is megsemmisítette az Ibériai félszigeten. Még ebben az évben az összes zsidót kiűzték Spanyolországból. Az „új keresztények” maradhattak, de hatalmas nyomás nehezedett rájuk. Az 1478-ban felállított, az uralkodónak alárendelt inkvizíció (az eretnekség felszámolására létrehozott egyházi vizsgáló és ítélkező hatóság) ezrével vonta kínpadra és küldte máglyára a „marránókat” azzal a - gyakran megalapozott - váddal, hogy titokban a zsidó vallást követik. (Az első főinkvizítor, a rettegett Tomás de Torquemada felmenői között egyébként szintén voltak megkeresztelkedett zsidók.) Nem csoda, hogy 1492 után „új keresztények” tömegei hagyták el Spanyolországot és Portugáliát.

A pestis behurcolása után bár a zsidókat éppúgy pusztította a „fekete halál”, mint a keresztényeket, hamar lábra kapott a vélekedés, hogy a járványt a zsidók okozták. A kínpadra vont zsidók „bevallották”, hogy valóban ők mérgezték meg a kutakat. Az összeesküvés-elmélet szerint az egész kontinenst behálózó zsidó szervezkedést Spanyolországból irányították, itt készítették el pókokból, békákból, keresztények szívéből és megszentelt ostyából a halálos mérget, amelyet aztán Európa vizeibe öntöttek. Más vádak is érték őket, a vérvád, vagy a Krisztus gyilkosai jelzők soha nem koptak el teljesen.

Vallási buzgalmában pápai nyomásra Nagy Lajos magyar király (1340-1380) is kikergette őket, ám miután belátta, hogy a magyarországi gazdasági élet nem lehet meg zsidók nélkül, visszahívta a száműzötteket. A menekültek ott telepedtek le, ahol még megtűrték őket, ez viszont a zsidó népesség koncentrációját és a konfliktusok éleződését eredményezte. Így a száműzetés lavinája fokozatosan dagadt. 1421. és 1492. között elkergették őket például Bécsből, Linzből, Kölnből, Augsburgból, Bajorországból, a morva királyi városokból, Perugiából, Vicenzából, Pármából, Milánóból, Luccából, Velencéből és egész Toscanából. A kiűzöttek keletre vándoroltak, és bár itt is érték őket atrocitások (1495-ben például kiutasították őket Krakkóból és Litvániából), sikerült letelepedniük Kelet-Európában. A gazdasági élet, a kereskedelem és a pénzpiacok nyugathoz viszonyított fejletlensége miatt itt hasznosítani tudták szociológiai adottságaikat. Az európai zsidó populáció súlypontja keletre helyeződött át.

A középkori zsidóüldözések fogalmi definíciója többrétű. A középkori zsidóság népvallásnak tekinthető, azaz – ahogy már említettük – egyszerre etnikai és vallási csoport is. Sokan kiváltak a zsidó közösségből és önként, vagy a fenyegetésnek engedve megkeresztelkedetek. A zsidók szemében nem voltak zsidók többé (bár erről a kérdésről hosszú vitákat folytattak a zsidó vallási vezetők), és általában a keresztény külvilág sem tekintette őket többé annak. Sokan így menekülhettek meg például a keresztesek pusztításai idején. Máskor viszont (például az Ibériai félszigeten a 14-15. században), a megkeresztelkedés ellenére változatlanul a zsidókhoz sorolták őket, vagy legjobb esetben úgy tekintettek rájuk, mint akik a két vallás közti „senkiföldjén” élnek. Ennek súlyos következményei is lehettek, erre jó példa az 1506-os lisszaboni mészárlás, amely során százával gyilkolták meg az „új keresztényeket”. Hogy mennyire összemosódott vallás és etnikum, és mennyire bonyolult volt a vallást váltó zsidók helyzete, jól mutatja az is, hogy például Portugáliában külön „nemzetiségnek” (homens de nação) tartották a megkeresztelkedett zsidók csoportját. A középkori zsidóüldözésekben tehát egyszerre van jelen a totális ordocídium (hiszen a kiűzetésekkel az uralkodók fel akarták számolni a zsidó vallást országaik területén) és az etnikai atrocitás (pogromok). Ez helyenként etnikai tömeggyilkosságokba (egész zsidó közösségek elpusztítása) torkollik. A tömeges kényszerkeresztelések az etnocídium tipikus példáinak tekinthetők.

*****

Az sem véletlen talán, hogy a náci német katonák övcsatján a következő volt a felirat: Gott mit uns, azaz Isten velünk. Az a véleményem, hogy a zsidóság hátrányos megkülönböztetése kifejezetten az egyház nyomására történt és ezt a meglehetősen hosszú történelmi áttekintést (amiért elnézést kérek, ha untattalak vele benneteket) csak azért fejeztem be, mert már túl hosszú így is, de sajnos az antiszemitizmus nem zárult le ezekkel az eseményekkel, hanem folytatódik, a mai napig hat és lehet, hogy sosem lesz teljesen vége.

Legalább is, amíg vallások vannak.

Vagyis arra gondolsz, hogy minden zsidó uzsorás?

Szerintem aligha, sőt a gazdagság is viszonylagos, egy szűk rétegen kívül a zsidók is csóró átlagemberek.

A kamat pedig minden banki tevékenység alapja, már úgy értem, a kölcsönöké. Ugyan miért adna bárki is kölcsön idegeneknek pénzt, ha nincs haszna rajta, csak a kockázat?

A zsidók egyiptomi tartózkodásáról főleg a Biblia számol be, de az szerint ott egyáltalán nem volt rossz dolguk. El sem akarták engedni őket. Babilon is hasonló eset, bár onnan hazamehettek, elengedték őket.

Egyébként kulturális ellentétek minden néppel kapcsolatban előfordultak, de ilyen jellegű gyűlölet csak a keresztesháborúk óta léteznek velük szemben.