A muzulmánokra általánosan jellemző az erős antiszemitizmus, vagy csak az itt lévőkre?
Egyik kérdés kapcsán olvastam, ahogy két muzulmán vallású lényegében szidja a zsidókat (különösen Izraelt), visszatetsző módon belekeverve ebbe már a holokausztot is.
Ebből "sikerült" levezetniük, hogy a nem antiszemita keresztények is mennyire gonoszak és népirtásokat támogatnak.
Ez valami általános muzulmán nézet, vagy csak néhány ilyen szélsőségesen fanatikus van köztük?
Arra sem vagy képes hogy rákeress a neten? Tessék, ezt néhány perc alatt találtam. Ez a férfi a párizsi terrortámadások kitervelője.
Idézek a cikkből:
"ABDESLAM IBRAHIM BÁTYJÁVAL ÉS EGY BARÁTJÁVAL, A SZINTÉN MAROKKÓI SZÁRMAZÁSÚ ABDELHAMID ABAAOUDDAL RÉSZT VETT TÖBB KISEBB-NAGYOBB BŰNTÉNY ELKÖVETÉSÉBEN, mint például lopás, csalás és kábítószer-kereskedelem. EMIATT 2010-2011-BEN ŐT ÉS ABAAOUDOT NÉHÁNY HÓNAPRA LECSUKTÁK. 2013-ban kezdett ismét dolgozni egy Café Des Beguines nevű bárban, aminek vezetését Ibrahim vette át. A bár a drogterjesztésről vált hírhedtté."
Annyi eszed nincs hogy utánanézz és engem nevezel hazuganak?
Akkor olvasd el újra a cikket hazudozás helyett. Azt írtad, hogy drogos volt, de ez nem derül ki a cikkből, csak az, hogy kereskedett vele. Nem mindegy, hogy valaki fogyasztja a drogot vagy teríti. Tudom, hogy értelmi képességeid igen satnyák, de talán nagy nehezen képes vagy felfogni a különbséget.
Az sem derül ki a cikkből, hogy vallásos volt-e vagy sem.
Viszont kicsit keresgélve, a támadás egy másik támadójáról ezt írták:
"Mostefai was described as friendly, religious and a talented footballer"
Lehet nem érted, de a másik merénylő vallásos muzulmán volt.
Szóval igen, te vagy a hazug. Amúgy ha állítsz valamit, azt illik alá is támasztani. Igaz nem sikerült alátámasztanod, de a szád továbbra is rendkívül nagy és ocsmány. Jó muszlim vagy.
Kérdező ! Ezt meg tudod érteni amit írtam koràbban is ?
Àllíthatja, kiabàlhatja magàról valaki hogy valamelyik vallàs követője, de ez nem elég.
Annak a vallàsnak megfelelően kell élnie !!!
Mivel terrorcselekmények elkövetése homlokegyenest ellenkezik az Iszlàmmal, ezért az ilyen ember biztosan nem muszlim.
Mert ha meg tudod érteni akkor ràjöhetnél, hogy nincs értelme az érvelésednek.
Az a gyanúm, hogy egyre közönségesebb leszel, főleg mert kifogytàl az érvekből.
Abdullah
Kiirtad ezt a kérdést amivel felsültél mert kiderült hogy a muszlimok nem antiszemiták. Még a fogalommal sem voltál tisztában. Aztán próbáltál mindenbe ész nélkül belekötni de azokkal is felsültél Most megint ész nélkül kötekedsz és persze megint buktad :)
Általánosságban írtam ezekről a terroristákról. Ez nem azt jelenti hogy mindegyikre minden általam felsorolt állítás igaz. Konkrétan ezekre az igaz hogy elítélt bűnözök, akik loptak, csaltak, kábítószerkereskedelemmel foglalkoztak és bárban dolgoztak. Ez utóbbi persze nem bűncselekmény a Nyugati világban, de egy vallásos muszlimnak eszébe nem jutna bárban dolgozni. Abóll hogy loptak, csaltak, kábítószerrel kereskedtek világosan kiderül hogy nem voltak vallásokak, ugyanis ezeket az iszlám szigorúan tiltja. Szóval te vagy a hazug.
"Az a gyanúm, hogy egyre közönségesebb leszel, főleg mert kifogytàl az érvekből."
A kérdező nem tudja megemészteni hogy megint bukta a vitát ezért ész nélkül kötekedik. Mondjuk nem tudom mit vár ha minden állítása hazugságon alapul.
#104
Másik kérdésnél korábban még másfél pipásként nem te bizonygattad, hogy a nácik is keresztények voltak? Akkor ezek a terroristák miért is nem muzulmánok? Ha annak vallják magukat és még valamilyen szinten követik is az iszlámot.
Az pedig, hogy az iszlám mit tilt és mit enged meg, értelmezés kérdése. Van sok radikális imám, akik értelmezése szerint nincs ezzel semmi baj. Te állítod ezt, ők állítják azt. Ráadásul veled ellentétben ők vallási vezetők.
Amúgy ezt írtad:
"Többségük alkoholista drogfüggő"
Vagy pontosabban hazudtad, mert ilyen egy cikkből se derült ki. Mindig próbálsz hazudozni, de sose jön össze.
Honnan tudod hogy annak vallják magukat? Az életvitelük, tetteik alapján vagy az van hogy egyáltalán nem is muszlimok vagy muszlimnak vallják magukat, de kb ennyi közük van az iszlámhoz. Mivel az USA és Izrael áll az ISIS mögött én azt tartom valószínűnek hogy célzottan bűnöző hátterű mentálisan instabil embereket kerestek akiket begyógyszereztek és így vették rá őket a merényletekre.
"Az pedig, hogy az iszlám mit tilt és mit enged meg, értelmezés kérdése."
Ez nem igaz. Ezt a hazugságot az iszlámellenes propaganda terjeszti. Amit az ISIS tesz az teljsen ellentétes az iszlámmal. Vallástudósok össsze is gyűjtöttek egy szép hosszú listát erről.
"Van sok radikális imám, akik értelmezése szerint nincs ezzel semmi baj. Te állítod ezt, ők állítják azt. Ráadásul veled ellentétben ők vallási vezetők."
Ezek vahabita imamok akik mögött az USA és Izrael van és hagják hogy terjeszkedjenek Európában. Szaud-Arábia az USA csatlósa.
Szóval a hazugságaiddal megint felsültél mint mindig.
Akkor a Mafia tagjait is tekinthetjük keresztényeknek a kérdező logikàja alapjàn.
Nekik is van valamilyen akàr több évszázados magyaràzatuk arra, hogy ők miért keresztények.
Abdullah
"Ezek vahabita imamok akik mögött az USA és Izrael van és hagják hogy terjeszkedjenek Európában. Szaud-Arábia az USA csatlósa."
Szerintem még gyógyszerrel kezelhető ez a beteges paranoid hajlam, érdemes lenne időben elkezdened a kezelést.
"Ezt a hazugságot az iszlámellenes propaganda terjeszti. Amit az ISIS tesz az teljsen ellentétes az iszlámmal. Vallástudósok össsze is gyűjtöttek egy szép hosszú listát erről."
Esetleg a te értelmezéseddel ellentétes, más muszliméval pedig nem ellentétes. Mert láthatóan van követője ennek az agresszívabb értelmezésnek is. Franciaország például az ilyen imámok ellen hozott törvényt, mekkora felháborodás lett belőle a muzulmán világban.
"Akkor a Mafia tagjait is tekinthetjük keresztényeknek a kérdező logikàja alapjàn."
Ha ezer lehet nem is, de több száz maffia szervezet van a világon. Honnan kéne tudnom, hogy melyikre gondolsz? Biztos van köztük rossz úton járó keresztény is, és van köztük olyan, akik nem keresztények, nem is vallják magukat annak.
"Ha ezer lehet nem is, de több száz maffia szervezet van a világon. Honnan kéne tudnom, hogy melyikre gondolsz?"
Onnan hogy màr leírtam koràbban. Olasz Mafia, legyen a Camorra, Cosa Nostra.
Abdullah
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!