Jehova tanui tévhitek?

Na, hát körülbelül ilyesmire számítottam. Készen megírtam az Őrtorony nézetet, és annak hátulütőit, majd te visszafelé ilyesmiket vagy képes felelni, hogy „Tanúk pontosan meghatározzák a 'szellem' fogalmát a Biblia értelmezése szerint.” Ezek afféla „kötöm az ebet a karóhoz” „érvek”, kiegészítve némi felekezeti hazabeszéléssel. Egyik se olyan, amitől nekem hasra kéne esnem. Sajnálom, hogy az kell mondjam, de kellemetlen és bosszantó vitázó vagy, és ezt nem a nézetünk eltérése miatt, hanem a stílusod miatt mondom. Vitáztam már nálad „keményebb” JT-kkel is, mégsem fárasztott így le agyilag, hanem utána barátilag kezet tudtam fogni vele, és ennyi. Te alapvetően nem az én általam közölt hozzászólás össztartalmából levonható pluszinformációk érvértékre felelsz, hanem kiragadsz egykét mondatot, majd utána dühösen rázod kicsit az öklödet, hogy DE A TANÚK AKKOR IS JOBBAN TUDJÁK, TE NEM ÉRTED ŐKET, KÜLÖNBEN IS A GYÜMÖLCSÖK.

Ellentmondani valóban nem akart az Újszövetség az Ó-nak, de kiegészíteni igen. Az Ószövetség iratai a Szentírásnak természetesen integráns részét képezik, de nem olyat, ami agyonüti a későbbi kijelentéseket arról, hogy mi lesz az ember sorsa, jutalma stb. a testi halál után. Az isteni kinyilatkoztatásnak sajátos előrehaladása van, és a későbbi kijelentés gyakorta meghaladja és korlátozott érvényűvé teszi a korábbit. Ezen kend fájlaloghat kedvére, de alighanem azért fájlalog inkább, mert a kendtek e kedvenc bizonyító szövegei így alábbszállnak bizonyító erő tekintetében. Mert ez a kendtek szokásos stratégiája az, hogy a Szentírást megfosztják belső összefüggéseinek egy jelentős vonásától, vagyis az előrehaladás adta természetes logikai és világossági sorrendtől, az Ó- és az Újszövetséget egyetlen homogén idézettárrá, afféle idézet-síkká csiszoljék, melyeken kedvükre tehetnek lóugrásokat a megkísérelt bizonyításaik során. Azt a teljesen helyes megállapítást, hogy a teljes Szentírás Istentől ihletett (ld. 2Tim 3,16) azzal a hamis következtetéssel kapcsolják össze, hogy ezért minden rész egyformán értékes, egyenlő súlyú. E szemlélet következménye az üdvtörténet elhanyagolása, valamint a Krisztustól, mint az írás közepétől való eltérés – mindenekelőtt eszhatológiai - mellékszínterekre. Ahogyan egy kőfejtőből a köveket, úgy a Bibliából is a legkülönfélébb helyekről vesznek elő kijelentéseket, és - többnyire a szövegösszefüggésre és a keletkezés körülményeire való tekintet nélkül - szabadon kombinálják őket. Alig tesznek különbséget az Ó- és az Újszövetség, ígéret és beteljesülés között, sőt az Ő- és Újszövetség elnevezést is elutasítják, és a „Héber Iratok" és „Keresztény Görög Iratok" kifejezéssel helyettesítik (ld. alább). A szektaszakértő Kürt Hutten a „lóugrás" módszeréről beszél (úgy „ugrálnak" a Szentírásban, mint egy ló/huszár a sakktáblán) egyik helyről a másikra), tekintet nélkül az üdvtörténeti összefüggésre (Hutten 1982,128. o.).

A "nefes" szóról kendnek nyilván el kellene olvasnia valami bibliai antropológiáról szóló könyv erre vonatkozó fejezetét, hogy meglássa: ez a szó jelölt az Ószövetségben torkot, nyakat, kívánságot, életet, teljes személyt - és bizony lelket is, annak szokásos teológiai értelmében. Egyáltalán kendteknek nagy harcuk van az olyan igehelyek ellen, ahol a szó nem jelenthet teljes személyt, mert egy személy nefeséről esik benne szó. Ilyen pl. a 2Móz 23,9 ("A jövevényt ne nyomorgasd; hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mivelhogy jövevények voltatok Égyiptom földén"), a Jób 19,2 ("Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?"), az Ésa 53,11 ("Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli") és még sok más, amit kimásolhatnék forrásomból, Hans Walter Wolff Az Ószövetség antropológiája c. könyvéből (Harmat, 2001, 35. o). Ezekre nem lehet ráfogni, hogy a "teljes embert" jelenti, hanem éppen az embernek egy alkotórészét. Nyilván sok helyen az egész embert jelenti a nefes, de ezek nem olvasztják magukba az általam említetteket, sem a lélektani trichotomizmus két kulcshelyét. Ezek a következők:

1Thes 5,23

A ti egész valótok, mind >lelketek<, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére

oloklhron umwn to pneuma kai h yuxh kai to swma amemptws en th parousia tou kuriou hmwn ihsou xristou thrhqeih

Zsid 4,12

"Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és >léleknek<, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait."

"zwn gar o logos tou qeou kai energhs kai tomwteros uper pasan maxairan distomon kai diiknoumenos axri merismou yuxhs kai pneumatos, armwn te kai muelwn, kai kritikos enqumhsewn kai ennoiwn kardias"

Erre persze kendnek nem jut más eszébe, mint a körkörös érvelés tipikus esete: a nefes csak embert és életet jelenthet, mást (pl. a tulajdonképpeni lelket) nem, így ahol a lélek szó szerepel, akkor oda a „élet” értelmét akarja begyömöszölni. Mert mi van ha bedől az Őrtorony értelem, és ott éppen nem „életet” jelent? Mert mi éppen nem a nefes szó első két értelmét nevezzük léleknek, hanem a harmadikat

Mindig csak olyanra válaszolsz, a válaszban, amire én a hozzászólásomban kitértem.

Egy bibliai kifejtés igazságtartalmát nem az adja, hogy Mari néni és Józsi bácsi mennyire tartja érthetőnek. Remélem a relativitás elméletet is hamisnak tartod, MERT azt „zegyszerű zemberek” nem értik.

Természetesen mi sose az abban az értelemben vett lelket neveztük halhatatlannak, amit az Írás halandónak mond, amely maga az ember. De erre is feleltem, mire neked egy kukkod se volt. Az, hogy „nefest”-t amikor ott nem a tulajdonképpeni (szellemi) lelket jelenti, nem a „léleknek” fordítják neked arra egy rossz szavad nem lehet, hiszen itt egyetérthetünk, hogy nem az ember halhatatlan lelkéről, hanem a pacákról magáról, mint személyről van szó.

Még az Ószövetség is utal arra, hogy a test halála utána nem csak egy nagy büdös semmi van. Arról, hogy milyen nyomasztó állapot uralkodik a Seolban, több igehely is tanúskodik, mégsem állítják ezek egyöntetűen, hogy a testi halállal véget ér a létezés. Pl. az Ésa 14,9-ben arról olvasunk: "Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!" Tehát nem szűnik meg a létezés, noha az éltető szellem Istenhez távozása után az emberek valóban árnyszerű létben tengődnek tovább.

Az endori halottidézó történetében is arról van szó, hogy Sámuel maga jött elő a hívásra (ez esetben nyilván Isten engedélyével), tehát nem szűnt meg létezni, sem pedig megnyilvánulni. Attól, hogy ez tilalmazott gyakorlat volt, még nem volt lehetetlen. Persze ismerem az erre vonatkozó jehovista kifogást. Sámuel ügyében nem is merik tagadni a nyilvánvalót: a szöveg végig Sámuelről beszél mint szólóról, nem valami helyettesítő angyalról. Azt csak kend fantáziálja oda, könnyen kitapintható ideológiai érdekből. Mit dob erre az ’Érveljünk’ könyv?

"A hang, amely Sámuelnek adta ki magát, egy csalótól származott." - No persze, és csupa igazat mondott. Érdekes...

"Az a hit, hogy a halottak egy másik birodalomban élnek, és kommunikálhatunk velük, semmilyen hasznot nem jelentett az emberiségnek." - De az a hit, hogy továbbra is élnek, de nem szabad kommunikálnunk velük, annál hasznosabb volt.

A Cselekedetek 20:10 pedig azért nem illik bele az őrtornyos leszűkített lélek fogalomba, hiszen ott éppen egy HALOTTról van szó, hogy benne van a lelke. Hogyan jelenthetne ott életet, ha egyszer ott pont arról van szó, hogy testileg meghalt?

Ugyan már. A későbbi kijelentés bővebben szólt a lélek túlvilági állpotáról, és egyszer sem öntudatlanként írta le. Íme, valahányszor kendtek beleütköznek az általam is felhozott újszövetségi igehelyekbe, rögtön azzal a verkliszöveggel kezdik, hogy "ezt összhengban kell értelmezni a Héber Iratokkal," satöbbi. Tehát megnyikkanni sem engedik az Újat, hanem agyoncsapják az abszolutizált Óval. Kilóg a lóláb.

Ha a bibliai tanítás szerint így van az embernek (vagy ha akarjuk, a léleknek) halhatatlansága, ez semmiképpen sem azonos a pogány- platóni felfogással. Jehova Tanúinak az a szemrehányása, hogy az egyházak itt pogány tant képviselnek (bizonyos kivételektől eltekintve, például a tisztítótűz, vagy népies elképzelések a halhatatlanságról) megalapozatlan. A bibliai és a pogány-platóni halhatatlanság-eszme között mélyreható különbségek vannak, mindenekelőtt az alábbi négy pontban:

1. A platóni filozófia a testet a lélek börtönének" tekinti, és ezáltal a szellemi-lelkivel szemben leértékeli. A Biblia ellenben hangsúlyozza: „Az Ige testté lett" (Jn 1,14). Az ember a maga egészében „igen jónak" lett megteremtve (lMóz 1,31). A Bibliában a test sohasem másodrendű, hanem Isten jó teremtéséhez tartozik.

2. A platóni filozófia számára idegen a test feltámadása. Elképzelése szerint a meghaláskor a lélek pillangóhoz hasonlóan elhagyja a testet. - A Biblia ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy egy csak időlegesen test nélküli köztes állapot („mezítelenség", „leplezetlenség". vö. 2Kor 5,1-10) után kerül sor a testi feltámadásra. Bár a földi test meghal, az ember testi léte ezzel semmiképpen sem értékelődik le, amit Krisztus testi feltámadása és minden ember jövendő testi feltámadása fejez ki (lKor 15). A lelkek üdvösségét tehát a Szentírás mindig „a test feltámadásának, tehát a lelkek új testi valóságának szempontjából tekinti" (TBLNT D/1977,1.119. o.)

3. A platóni filozófia azt tanítja, hogy a halál után „az emberben lévő isteni" „Istenhez" (erősen panteista ízzel) tér vissza. A halhatatlanságot minőségi képességnek tekinti, amely természettől fogva minden emberhez hozzátartozik -, függetlenül egy személyes istennel való bármiféle kapcsolattól. - A Biblia nem ismer ilyen „istenit", amely az emberben meglévő képesség, hanem az ember természettől fogva bűnös voltáról és az abból eredő halálról beszél, amelyet a földi életben elmulasztott megtérés miatt örök kárhozat követ. A örök élet - mint örök üdvösség - egyes-egyedül Isten ajándéka és ingyenes adománya (Róm 6,23; Mt 25,31kk; Jel 21,11-15). Egyedül Istené a halhatatlanság (lTim 6,16), ő azonban rendelkezik felette, és az embernek adja - örök üdvösségre vagy örök elvetésre (ld. alább).

4. A platóni filozófia az ember preegzisztenciájából (a nemzés előtti létezéséből) indul ki - részben „lélekvándorlással" is összekötve -, míg a Biblia elutasítja ezeket. Bár a Biblia ismeri Isten tervét az emberrel még fogantatása előtt (vö. Zsolt 139,16; Jer 1,5) és az embernek Istentől való örök kiválasztását (Ef 1,4), nincs szó az ember létezéséről a fogantatás előtt. A preegzisztencia gondolata csak a Logosz Jézus Krisztussal kapcsolatban található a Bibliában (Jn l,lkk; 8,58; Fil 2,5kk). Az embernek az a sorsa, hogy „egyszer meghaljon, utána pedig az ítélet következik" (Zsid 9,27).

Az Őrtorony hívei nem az ariánus-annihilacionista teológia miatt tudja megteremni azokat a „gyümölcsöket”, amiről máig nem értem, hogy ugyan mit kéne érteni. Mert én személyesen rengeteg JT-t ismerek, és ugyan még semmi olyat nem láttam tőlük, amitől hasra kellett volna esnem. Az, amit nálunk az ATEISTA külvilág megdícsér (segítőkészség, kedvesség, közetlenség) az szintúgy megtalálható a többi keresztény hívőnél. Kendtekben ott van a buzgalom, de jellemzően inkább saját felekezetük mellett: mert még egyszer sem hallottam, hogy elismerték volna az igaz Isten imádóinak azokat, akik a kendtek kerítésén kívül lakoznak. Kifelé inkább a fenekedés és gyűlölködés árad kendtekből: a többi felekezet lebabilonozása és általánosító lesöprése.

Mellesleg például az adventisták szintúgy annihilacionista teológiát vallanak, sőt épphogy tőlük örökölték ezt meg, akkor ők mér minősülnek babilonista ördögfattyaknak?

Az első bekezdést megspórolhattad volna, őszintén! Nem jó az a te 'lelkednek'(neked, egész emberi valódban) sem, ha ilyen 'szellemet' (válaszd ki a 6 jelentése közül az ide illőt) tanúsítasz. :)

Az energiád a konkrét válaszok értelmezésére kellene fordítani, mert a lényegen átsiklottál.

Felhoztál néhány igehelyet, amiben állítólag nekünk "nagy harcunk van" az értelmezés terén. Ezek értelmezésére az előző válaszomban én is kitértem, nem tudom, hogy akkor mi a probléma?

A 2Mózes 23:9 miért gond? "A jövevényt ne nyomd el, mivel ti ismeritek, milyen a jövevény lelke, hisz jövevények voltatok Egyiptom földjén."

A te idézetedben kapásból az 'élet' szóval adtad vissza a nefest. Hol itt a 'harc'.

Vagy a Jób 19:2 miért gond? "Meddig bosszantjátok még lelkemet, És őröltök engem szavaitokkal?"

Azt az értelmezést, hogy a „lélek” szó jelentheti a személyt mint egészet, rengeteg írásszöveg alátámasztja. Ezt te is elismered.

A Biblia szerint például a lélek munkát végez (3Mózes 23:30). De lehet fáradt, bosszús, álmatlan, félelemmel teli és lehangolt is (Bírák 16:16; Jób 19:2; Zsoltárok 119:28; Cselekedetek 2:43; 1Tesszalonika 5:14; Ézsiás 53:11). A Róma 13:1 úgy utal a lélekre, mint személyre, és ezt írja: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak”.

Hol itt a gond?

De kicsit másként közelítem meg a témát, hátha jobban megérted - milyen nagyképűen hangzik, mi?

A „lélek” szó más értelemben is használatos. A Jób 33:22 ezt írja: „Lelke a veremhez közeledik, és élete a halált osztókhoz.” Itt a „lélek” és az „élet” kifejezés párhuzamosan jelenik meg – az egyik kibővíti a másik jelentését. A „lélek” ezek szerint az élő lélek vagy személy által birtokolt életet is jelentheti. Ezért írja a Szentírás a Mózes életére törő ellenségekről szólva azt, hogy ’mindenki, aki a lelkére vadászott’ (2Mózes 4:19). Jézus Krisztusról pedig a Biblia kijelenti: „Az Emberfia . . . azért jött, hogy . . . lelkét [életét] váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28).

Most mond meg őszintén, ez sem érthető és logikus?

A Biblia egyszerűen és következetesen mutat rá a „lélek” szó jelentésére: utalhat emberre vagy állatra, de a teremtmények mint élő lelkek életét is jelentheti. Ennyi! Nem fogsz találni sehol olyan értelmezést erre a Bibliában, ami egy "legbelső lelki részről", vagy "halhatatlan lélek"-ről szólna. Erre a Bibliában a belső "szellemi" rész illik inkább, igen a ruah és a pneuma használatos ennek kifejezésére. Ezt a 'szellem' Biblia értelmezésénél a 3-ik pontban írtam le: "az ember jelképes szívéből fakadó indítóerő, ami arra ösztönzöz hogy bizonyos módon beszélj és cselekedj."

És még egyszer hangsúlyozom: annak ellenére, hogy Platónnál a részletek különböznek (nem is állítottam, hogy egy az egyben átemelték volna), legalább nem burkolódzik ködbe a tanítás, nyílt és világosan le van írva, még ha nem igaz is! Ezzel szemben a Bibliában még homályosan sem lehet fellelni (persze a 66 könyvről beszélek).

"Ezekre nem lehet ráfogni, hogy a "teljes embert" jelenti, hanem éppen az embernek egy alkotórészét."

Néhányukra kiválóan rá illik, hogy a "teljes embert" jelenti, ahol meg nem, ott az életéről van szó, amit úgy is ki lehet fejezni, hogy az embernek valamije (lelke).

A következő versed:

(1Tesszalonika 5:23) "Maga a békének Istene szenteljen meg titeket teljesen. Szellemetek pedig, s lelketek és testetek, testvérek, épen őriztessék meg minden tekintetben, feddhetetlenül Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak a jelenlétekor."

Nos ezt a verset a 'Lélek különbözik a szelemtől' kategóriában találhatod meg, mert ez a vers többek között azt is kimutatja.

Ebben a versben a Károli csak a 'testet' és 'lelket' említi, az Új Fordítású Biblia már az 'elmét' is, mely nyilvánvalóan a 'szellem' helyett került bele. Itt szintén elkülöníti a Biblia a 'test' és 'lélek' fogalmát, mint a Máté 10:28-ban.

Itt sem az általad belegondolt 'halhatatlan lelki rész'-ről van szó.

(Héberek 4:12) "Mert az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait."

Ez is a 'Lélek különbözik a szelemtől' csoportban van. Közelebb visz a megértéséhez ez a vers:

Máté 16:26 "Mert mi haszna lesz abból az embernek, ha az egész világot megnyeri, de a lelkét (életét) elveszti? Vagy mit fog adni az ember cserébe a lelkéért?"

Mint fentebb írtam, nem a ne′fes, vagy a pszü·khé′, hanem pl. a rú′ach és a pneu′ma jelenti a belső indítóerőt, amit ma a magyarban 'legbelső lelki valóságnak' hisznek. A két fogalom jelentése elmosódott, átfedések keletkeztek, majd összeolvadt és ez nagy zavarokat okoz, mivel így el lehet adni mindenféle emberi filozófiát "egyetemes igazságként".

Nem mellesleg pedig a Biblia valódi reménysége ezzel ellentétesen szintén világosan tanított és tisztán érthető. Ez pedig a feltámadás!

Hogy lehet az, hogy minden, amiben az ókori zsidók is hittek, jól érthető és ezért komolyabb vita tárgyát nem képezi, ellenben a "halhatatlan léleknek" sem a fogalma, sem a világos tanítása nem található meg a Bibliában?

Te nem tartod furcsának ezt?

Tessz 5:23 "... Szellemetek pedig, s lelketek és testetek, testvérek, épen őriztessék meg minden tekintetben..."

Ezek szerint a 'lélek' (is) kárt szenvedhet? Tán még meg is halhat? Akkor van valami különbség az Ószövetségi értelmezéshez képest?

Nem is szoktam én minősítgetni a vitapartnereimet alapjáraton, csak ha felbosszantanak. Lám, ismét olyasféle evidenciákat ismételsz, amikről már szó volt. Ezért kéne visszatérned és újra elolvasnod az előző lapon található 16:46-os hozzászólásomat.

Ezen igehelyek épp azért okoznak problémát az Őrtorony-fejnek, mert körkörös érvelésbe bocsátkozol nagyjából így: Mivel a „nefes” szó csak egész embert vagy életet jelenthet, ezért ennél a versnél ezt jelentheti, tehát ez csak embert vagy életet jelenthet. Így aztán tényleg könnyű bármi bebizonyítani!

E logikai/érvelési hiba tán legszebb példája az alábbi pesti vicc:

– A mi rabbink megsúgta nekünk, hogy sábeszkor magával az Örökkévalóval szokott kártyázni.

– Nü, és biztosan nem hazudik az a ti rabbitok?!

– Csak nem gondolod, hogy az Örökkévaló leülne kártyázni egy hazuggal!?

Az általam felhozott példák is elsősorban a nézőpontod kitágítása miatt idéztem. Az Őrtorony evidenciákat ismételget, mintha a hagyományos kereszténység nem lenne tudatában ezekkel, majd néhány tényt csúsztatással egymás mellé rak, aztán pikk-pakk, tesz egy ostoba következtetést.

Már jóval az Őrtorony megalakulása előtt nekitámadtak a kereszténységnek a racionalista vallás-historikusok, olyan állításokkal, hogy >a régebbi< ószövetségi könyvek nem tudnak a lélek másvilági életéről, viszont ezt is okkal teszi, hiszen csak azért olyan hallgatagok, hogy ne hajtsák a sémitáknál rendkívül elterjedt animizmusnak malmára a vizet.

Az egész ószövetség egyenest és közvetlenül nem a másvilágra, hanem az Istenre van beállítva. De épp ebben burkoltan benne van a halhatatlanság hite, mint az Üdvözítő jelzi: „Az Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké; mert mindnyájan neki élnek”.

Az is bizonyos, hogy Isten ebben a kérdésben is fokozatosan vitte előre a kinyilatkoztatást hordozó népet a magasabb vallási álláspontra. Ő nem elővételezte Deus ex machina-ként a rendes szellemi fejlődést, hanem annak egyes fázisaiba kapcsolta bele a másvilágra és így a halhatatlanságra vonatkozó kinyilatkoztatásait.

Nem szabad végezetül figyelmen kívül hagyni, hogy a Szentírás a halhatatlanságot nem elvont bölcseleti tételként kezeli, hanem tényleg megvalósuló formájában, a test föltámadásával kapcsolatban mutatja be. A kinyilatkoztatás első szakában a másvilágra vonatkozó szemléletek és fogalmak homályossága miatt a szentírók is a tapasztalat benyomása alatt állottak: a jelen élet a maga meghatározott formáival, örömeivel és színeivel szól az emberhez; hozzá képest a másvilági lét színtelen, örömtelen árnyék-lét (Jób 10,21; Zsolt 87,12; 113,17; Iz 38,18 stb.) ha nem is egyforma a jók és rosszak számára (Deut 32,22). S ennek a földi létnek elmúlása, az összes élőknek látszólag egyformán a halálba torkoló útja mélabúra hangolja az ószövetségi elmélkedőt (Jób 14,7-14; Eccl 2,14-16; 3,11-22; 6,6; 9,4-6 stb.). De azért a legrégibb könyvek is ismerik a lélek másvilági életét: a) Jákob zarándoklásnak mondja a maga és atyái földi életét (Gen 47,9; Heb 11,9); b) a seolba való leszállás, az atyákhoz való gyűjtetés sokszor nem akar egyszerűen az eltemetés kifejezése lenni (Gen 15,5; 25,8; 35,29; 37,35 49,32); c) bizonyság a szellemidézés tilalma és ténye is (Lev 19,31; 20,6.27; Deut 18,11; 1Kir 28,75).

Az ilyen kitételek: lelkem az igaznak halálával haljon meg, hebraizmusok (A nefes sokszor a magára térő és személyes névmást is helyettesítheti a héberben, így kell érteni az ilyen kifejezéseket: „meghal az én lelem” = „én meghalok”). A későbbi ószövetségi könyvek és az újszövetség kifejezetten szólnak: «Isten halhatatlanná teremte az embert, és hasonlatosságának képére alkotta őt» (Sap 2 egészen; Ecl 12,7; Sir 11,28; 51,38; Tob 4,3; 12,9.; 2Mak 2,46; 6,26; 7 12,45; Dán 12,1-3.) «Ne féljetek azoktól, kik a testet megölik, de a lelket meg nem ölhetik.» (Mt 10,28; cf. Lk 20,34-38) «Aki életét gyűlöli e világon, az örökkévalóságra megtartja azt.» (Jn 12,25; cf. mindama helyeket, hol az új szövetségben örök életről van szó.)

Az általad idézett verseknél is a „lélek” szó alatt nem az értendő, amit mi értünk az ember lelke alatt, hanem az ember maga. Épp ezért teljesen természetes, hogy az az állítás, hogy „a nefes meghal” nem jelenti azt, hogy az embernek ne volna halhatatlan lelke, mivel itt nem azt mondja meghalónak, hanem az embert, akit nefesnek nevez az Ószövetség. Az összes ilyen vers erről szól.

A Mt 20:28 sem okoz gondot, hiszen itt a SZIT bibliafordítás eleve így írja: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az >életét<, váltságul sokakért.”

Nem azt vitattam én, hogy a nefes/pszükhé jelenthet embert és életet is, én azt vitattam, hogy csak ezt a kettő jelentést hordozhatja-e. Megjegyzem ez a vers például agyonüti azt az Őrtorony elképzelést, hogy a váltságáldozat bekövetkezéséhez Jézusnak a testét kell odaadnia, holott itt írva van, hogy az életét (ezt írja az Érveljünk könyv, hogy azért nem támadhatott fel Jézus teste, mert AZT kellett odaadnia váltságul). Ebből fakad az az Őrtorony elképzelés, hogy Jézus teste nem támadt fel (hanem helyette inkább újrateremtődött angyallá), amely nézetet amúgy meg a 144ezer különosztályú JT-vezér a többitől örökre elválasztott szellemlét megalapozásául használnak, továbbá, hogy a mennyet egy külön szellembirodalomként, mint helyként és nem az Istenközelség, megdicsőültség állapotaként írjanak le. Lényegében így szerintük a váltságáldozat nem a kereszten (illetve nálunk az oszlopon) következett be, hanem a barlangsírban.

Én azt vitattam, hogy abból, hogy néhány általad felsorolt helyen a nefes/pszükhé embert/életet jelent, abból ugyan miért következne az, hogy pl. a Máté 10:18-ban is azt jelentsen-e.

Éppen a Máté 10:28 használja úgy a „lélek” (pszükhé) szót, hogy az fordítható „életnek”, hiszen mi a fenét jelenthet úgy az, hogy „a lelket meg nem ölhetik”. Hogyan lehet ÉLETet ölni? Azt maximum kioltani, elvenni, stb. lehet de az élet szóhoz nem illik a megölni szó. Itt a pszükhé szó alatt Jézus egy olyan valamit ért, amely nem halhat meg a test halálával. Elég érdekes lenne, ha itt életet jelentene, hiszen akkor a gyilkosok sem ölték meg az embert, hiszen az élete megmaradt. :-)

Vagy itt a már említett ApCsel 20:10-nél éppen egy HALOTTról mondja, hogy benne van a lelke. Hogyan jelenthetne ott életet, ha egyszer ott pont arról van szó, hogy (testileg) meghalt?

Vagyis a test halandó, de a „lelket meg nem ölthetik” (kell ennél egyértelműbb kijelelentés), továbbá „az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer * haljon meg, és UTÁNA ítéletben legyen része” (Zsid 9,27). Látod? A test meghal, a lélek nem, és a halál után jön a (külön)ítélet.

* Ide az ÚVF szemtelenül belehamisít és azt írja, hogy „egyszer >és mindenkorra<”. Lám, ez is egy ÚVF-es hamisítás! Immár sokszorosan bebizonyosodott, hogy az Őrtorony felekezeti érdeke dönt a fordításban, és ezt több Tanú implicit módon írásba is adta. Mert szerintük szerint az ellenfél által szívesen használt igehelyeket azért kell az eredetitől eltérően fordítani, hogy az ellenfél ne tudja beleolvasni saját eszméit (pl. a "hitet gyakorol" fordításuk védelmében is); másfelől a kendtek által szívesen használt igehelyet akár betoldással is úgy kell élezni, hogy kendtek javára legyen magyarázható, és ne maradjon meg benne a "keveredés, zavarodás." Íme, itt van a szituációs vitaetika és a polémia vezérelte fordítási taktika dióhéjban. És ennek lett kend a védelmezőjévé!

Még akkor is illene neked szembenézned ezzel a módszertani elfogultsággal, ha engem hithagyott eretnek tévelygőnek tartasz. Mert kettőnk közül egyedül kendre és felekezetére bizonyult rá saját szájukból, hogy saját érdekükben ide-ida facsargatják az Írást, miközben teli tüdővel éppen emiatt ócsárolják a többi fordítást. És ez egy eretnektől még akár természetesnek is vehető, viszont ha az igaz hit letéteményese, a "hű és bölcs rabszolga" jár ezen a görbe úton, az fölöttébb visszataszító kell, hogy legyen a kend számára is.

Vagy említek egy másik példát is, amit gondolom szintén ismersz:

Lk 16,19-31 – A gazdag ember és Lázár. – Az ítélet egyből a haláluk után megtörtént. Ismerem az ezzel kapcsolatos Őrtornyos kifogást is, amelynek vonatkozásában itt találsz egy jó olvasmányt, örülnék, ha megnéznéd: [link]

Az ószövetségi antropológia valóban nem könnyű terep, ezért ajánlottam Neked egy jó könyvet ennek vonatkozásában. Például Rajk Tamás főrabbi szerint a" ruach" szellemi lélek,a "nesema" pedig halhatatlan lélek. A" nefes"-ről pedig azt írja,az élő és animális lélek,amely állatoknak is van.

Az az ún. trichotómikus nézet, ami szerint az embert három lételv határozza meg (szellem - lélek - test) szemben áll a katolikus tanítással, amely az embert két természetűnek mondja (szellemi természetű lélek és anyagi természetű test). A trichotómikus nézet összekeveri a Szentírásban az emberi természetet, létrendet az ember tevékenységeivel, amelyek csak képzetesen és nem valóságosan különülnek el, mert ezeket ugyanaz a lélek viszi végbe: értelem ("szellem") - érzelem ("lélek") - érzet ("test").

A lélek - szellem megkülönböztetéssel szerintem nem sokat kell törődni, főleg azzal nem, amit a JT-k, és néhány (neo)protestáns gyülekezeti tanítás mond róluk. Ők maguk is belekeverednek ebbe rendesen. A háttérben az áll, hogy minden nyelvben az egyes szavaknak különböző jelentésárnyalataik vannak, és ezek a különböző jelentési lehetőségek nem mindig egyeznek meg más nyelvekével. Ez van ebben az esetben is. Sem a görög pszüché, sem a pneuma nem pontosan azt jelenti, mint a magyar szellem vagy lélek!!! Vannak közös jelentések, de eltérések is. Ezért mindig a szövegkörnyezettől függ, hogy mit melyik szóval kell visszaadni. Sokszor mindkét görög szó legjobb megfelelője a lélek szó, valamikor meg nem. Fordítva ugyanez van, valamikor a magyar lélek szót a pszüchével vagy a pneumával jobb visszaadni, valamikor meg egy harmadik görög szóval. Hiszen pl. a lélek jelenhet egy szellemi lényt is, viszont a szellem jelenthet kísértetet is, vagy pl. a rációt. A magyar "szellem" szó állagot (substantia), nem pedig létalanyt (subsistentia) jelöl.

Egyszerűbben kifejezve a lélek (pszükhé) és a szellem (pneuma) ugyanannak az anyagtalan összetevőnek kétféle elnevezése. A pszükhé és pneuma szavak legtöbbször felcserélhetők, de különböző hangsúlyokkal rendelkeznek. Mikor melléknévként szerepelnek, a pneuma (pneumatikosz) inkább az Isten Lelkétől átitatott emberre, a pszükhé (pszükhikosz) inkább a természetes emberre utal.

Platónnal kapcsolatban meg nem csak a „részletek” különböznek, hanem egésznek a lényege, hangsúlya máson van. Ez körülbelül olyan, mintha azzal vádolnám az Őrtornyot, hogy az unitárius istenképét az iszlámból vette. Az, hogy Platón mit hitt, az az ő baja, a keresztények sosem azért hittek a közbülső állapotban, mert Platón ezt meg azt mondta. Ez is csak egy a „nagy hitehagyás” legendájából.

Itt árultad el a dogmatikus elfogultságodat: Néhányukra kiválóan rá illik, hogy a "teljes embert" jelenti, ahol meg nem, ott az életéről van szó…”. Erre mondtam, hogy a körkörös érvelés klasszikus esete: megelőlegezed a bizonyítandót. Mert akkor bizony, ha nem csak e kettő jelentés közül választhatsz, akkor nagyon is úgy tűnik, hogy a Szentírás tud az embernek olyan összetevőjétől, amelynek sorsa a testtől elkülönülhet. Mi lenne ha nem eleve egy leszűkített kész értelmezést akarnál beletuszkolni minden egyes igehelybe, ahol a „lélek” szót meglátod?

A héber nefes / görög pszükhé jelentése a fordításokban általában "lélek", de a jelentése sokszor "élet" (2Móz 21:23, 1Sám 25:29, Zsolt 54:6, vö. 1Pt 1:9, 4:19), a "benső" (Zsolt 103:1 vö. Lk 1:46), vagy "személy" (3Móz 7:20 vö. 1Pt 3:20), sőt általányos alany: "aki..." (3Móz 5:1), így "lélekszám" (1Móz 46:27).

A héber rúah / görög pneuma jelentése is lehet "lélek" (a fentebb leírtak figyelembe vételével), de több értelemben. Alapjelentése "szél" vagy "szellem" (1Móz 1:2, 8:1 vö. Jn 3:8), sokszor a nösámá szinonimájaként "lélegzés" vagy "lélekzet" (1Móz 7:22, 1Kir 10:5, Jób 27:3), ritkán az emberi "lélek", amely a halál után visszatér Istenhez (Préd 12:7). A nefes szinonimájaként, sokszor azzal egy mondatban az emberi "lélek", azaz a psziché (főleg érzelmi) megnyilvánulása Isten vagy emberek iránt (1Sám 1:15, Jób 7:11, Ézs 26:9); ezt a görög Úsz. is átvette (Lk 1:46, pszükhé és 47 pneuma). A nefes és a rúah újszövetségi görög megfelelői (pszükhé és pneuma) a halottak öntudatos, átmeneti létformában levő "lelkét" vagy "szellemét" is jelenti (Jel 6:9, 20:4 pszükhé; 1Pt 3:19 pneuma). Amikor Jézus "kilehelt" (ekpneó Mk 15:39, Lk 23:46), akkor a "lelkét" [pneuma] bocsátotta ki" (Mt 27:50 stb.).

Az 1Thessz 5:23 üzenete pedig az, hogy legyen alávetve lelked Istennek, tested a léleknek, vagyis azaz egész lényed megőriztessen, akkor feddhetetlenül várhatod az Úr eljövetelét ítéletre.

Egyébként nem kell a nefes, pszükhé, ruah, pneuma szavaknak mindenféle értelmetlen aposztrofokkal megszaggatott, beavatottságot sugárzó idézgetése.

Ez után megint elémtolod a szavak jelentésének összemosását, amin kendtek sokat szoktak morogni, holott ez a Szellem-Lélek probléma egyedül magyar nyelven fordul elő, a latin Vulgata Bibliában mindig következetesen anima/spritus van (vagyis erre egy rossz szavad nem lehet), a katolikus teológia „anyanyelve” meg köztudottan a latin, és nem a magyar.

A „filozófia” szót pejoratív értelemben használod, afféle madárijesztőként, így lehet megpsórolni az érvelést Dave Brown óta. Tegyük egy abszurd állítást, mondjuk, hogy eredetileg ez volt, de aztán „meghamisította a Zegyház”, és persze minden bizonyítékot eltörölt. Így aztán tényleg be lehet bármit „bizonyítani”: legyen az egy ős-ariánus-annihilacionista egyház, JHVH az újszövetségben, nagy hitehagyás, mitbánomén.

Kár lenne szembeállítani a lélek halhatatlanságába vetett hitet a feltámadással. Sőt a kettő sokkal inkább együtt kezelendő. A feltámadás és halhatatlanság nem egymás ellentétei, hanem feltételezik egymást. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető. Bár Jehova Tanúi beszélnek Jézus Krisztus és a halottak „feltámadásáról", ezzel újjáteremtésre gondolnak. Nem ismerik a személy folyamatosságát és a testi feltámadást. Sehol nem olvashatsz olyat a Bibliában, hogy az ember (lelke) újjá lesz teremtve: ez csak a kendtek teológiai következtetése saját megsemmisülési tanukból. A test újjáteremtését nem tagadom, nem ez köztünk a vitatott mozzanat.

Az amit az ókori zsidók nézetéről mondasz, az sokkal inkább a szadduceusok hite volt, a Jézus korabeli zsidóság már világosan hitt a lélek halhatatlanságában. Ezt Jézus egyszer sem helytelenítette, soha sem mondta, hogy „ne higgyetek a lélek halhatatlanságában, mert az pogány szokás!”. Sőt, sokkal inkább erre utaló megjegyzéseket tett, ld. Feljebb.

Az pedig, hogy a fogság előtti zsidóság ebben állítólag nem hitt (ami így ebben a formában nem igaz, legfeljebb nem volt rá jellemző ez a fajta analitikus felfogás, amely ezt nyilvánvalóvá teszi, de burkoltan hitte, hogy a test halálával nem ér véget minden, sőt ősi zsoltárok is utalnak arra, hogy a Seol nem nemlétet [közös sír, bla bla bla] jelent, hanem szomorú, árnyszerű létet), az nem jelent semmit, hiszen sok olyan dologban nem hittek, amiben a keresztények már igen, kezdjük például Jézussal, a megváltással, stb. stb.

Rengeteg olyan tanítása van kendteknek is, amelynek „sem fogalma, sem világos tanítása nem található meg a Bibliában”, ilyenek például: Jézus egy angyal, Isten egyháza a 19. században alakul meg, 1935 megalakul egy külön megváltási kaszt, Isten egy folyóiraton keresztül közöl kvázi-kinyilatkoztatásokat, stb. stb. Ezekről kendtek is azt mondják, hogy bár elismerik, hogy világosan nincs benne a Bibliában, de „egy kis gondolkodással” (pontosabban legtöbbször logikai bakugrásokkal) „kikövetkeztethető”.

És ezek fényében nem tartanám korrekt vitázásnak, ha Te most az ilyen „egyszerűen benne van”-al próbálnál érvelni.

„Az igazság új szemlélete sohasem mondhat ellent egy korábbi igazságnak. Az „új világosság” soha nem oltja ki a korábbi „világosságot”, hanem növeli azt.”

Zion's Watch Tower, February, 1881 (p. 188)

Az Első és az Utolsó személye. Az Őrtorony Szervezet mai tanítása szerint, az Ézsaiás prófétánál található „első és utolsó”, azaz egyetlen Isten, (Ézsaiás, 44:6 43:10-11), illetve a Jelenések könyvében megszólaló, „az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és az utolsó” (Jelenések 22:13) Jehova Isten, az Atya.

Bár a személy kiléte döntő fontosságú, az Őrtorony Szervezet erre vonatkozó „új világosságai” ismét nem növekvő fényt eredményező új világosság, hanem egymást kioltogató, csiki-csuki, emberi találgatás, és hazugság.

Az egyik állítás a kettő közül, mindenképpen hazugság. Lássuk hát.

Az Első és az utolsó személye a Jelenések 22:13 szerint

1917 Jézus Annak a Tanúnak, aki nem értett vele egyet kiközösítés járt.

1978 Jehova utána Jézus Annak a Tanúnak, aki nem értett vele egyet kiközösítés járt.

1989 Jézus Annak a Tanúnak, aki nem értett vele egyet kiközösítés járt.

Napjainkban Jehova Annak a Tanúnak, aki nem ért vele egyet kiközösítés jár.

Szerintük. A fenti Őrtorony kiadvány fényében ez a váltakozó tanítás, egy erősödő fényű

igazság, vagy egy oda-vissza, egymást kioltogató hazugság?

A fentiek Őrtorony kiadvány fényében Isten igaz vallásszervezete az ilyen oda-vissza tévtanítgató Őrtorony Szervezet, vagy nem Istentől való, másokat sorozatosan félrevezető tévtanító?

Kedves mindenki, különösen a segítségre váró háttérolvasók, gondolkodjatok el rajta!