Jehova tanui tévhitek?

Nem Jehova igazi tanúiról vélekednek negatívan, hanem azokról, akik papagájszerűen mondogatják a bibliai idézeteket, a mögöttes értelem átlátása nélkül, "Jehova bábuiról", akik végül is az önző emberek bábui. Azért azt hozzá teszem, hogy aki másra fúj valamiért, az sem különb attól. :)

Ahelyett, hogy a szitkozódás menne, össze kéne kovácsolni az összes vallást végre valahára, hogy egységként működhessen...Van rá mód, és stratégia is, hogy a téves nézetektől megtisztítsuk mindet. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

"Jehova", vagy a szervezete "bábjairól" azok beszélnek, akiknek nincs tisztességes szándékuk velük kapcsolatban, vagy akik nagy naivan hagyják magukat félrevezetni a "jól értesültektől".

Jehova szervezete nem bábokat képez, a 20 év alatt rengeteg helyen megfordultam a szervezeten belül, de általában nagyon is kritikus hívekkel találkoztam, olyanokkal, mint magam is vagyok! Ez nem jelenti azt, hogy nem lehet az ember alázatos az igazsághoz.

Ja, csak a személyes tapasztalat ellen semmit sem érnek az ilyen sértődött extanúk! Aki pedig nem oda való valami oknál fogva, úgy is ki fog esni onnan.

Személyeskedő és lejáratni igyekvő törekvések kifinomult formában is vannak. Csak azt felejti el az ilyen, hogy Jehova takarít, valószínűleg ő is ennek lett az áldozata. Ennek pedig ő nem örül, pedig miatta is történt.

Mér mi a személyes tapasztalat? Ez a "jaj, de kedvesek, aranyosak, őszinték" ? Ezt felnőtt emberként te sem gondolhatod komolyan, hogy mint teológiai bizonyíték előterjeszthető? Elhiszem, hogy a kisembernek ezek alapvető igények, de ilyen élményekre gyakorlatilag bármely vallásfelekezetben rá lehet lelni.

Az meg hogy csak "sértődöttségből" írnak, az egy szimpla gusztustalan rágalom. Miért kell ilyne hülye kategóriákba beskatulyázni az embert? Miért nem lehet "natúrban" a mondanivalóra koncentrálni. "Jehova takarít"? Ja, ezek meg gusztustalan eltakarítandó szemetek voltak, MERT észrevették az Őrtorony visszásságait? Egyértemű, hogy itt a párthűség elsősorban feltétlen és vak engedelmességet jelent.

János ezekről azt írta, hogy „közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna. De [kiváltak], hogy nyilvánvaló legyen, hogy nem mind közülünk való” (1János 2:18, 19). János itt nem azt mondta, hogy őket súlyos bűnökért zárták ki. Egyesek talán egyszerűen csak elmaradtak, úgy döntvén, hogy ezután nem kívánnak a gyülekezethez tartozni, mivel nem tudnak egyetérteni a gyülekezet tanításaival. Mások elfáradtak és feladták a küzdelmet (1Korinthus 15:12; 2Thessalonika 2:1–3; Zsidók 12:3, 5).Természetesen, ha egy testvér bűnbe sodródik, az érett keresztények megpróbálnak segítségére sietni (Galata 6:1; 1János 5:16). Ha kételyei támadnak, megpróbálják őt ’kiragadni mintegy a tűzből’ (Judás 23). Még ha valaki tétlenné vált is, vagy nem jár el az összejövetelekre, vagy nyilvános prédikáló szolgálatba, a szellemi értelemben erős testvérek igyekezzenek az ilyen testvért talpra állítani. Lehet, hogy megemlíti majd, hogy nem szeretné, ha a testvérek a gyülekezetben folyton vele foglalkoznának, kifejezvén ezzel legyengült hitét és erőtlen szellemiségét. Az érett keresztények természetesen nem fogják zaklatni őt, csak alkalmilag tesznek majd nála baráti látogatást. Ezek a szeretetből fakadó türelmes és irgalmas lépések mindenesetre azt tükrözik, hogy Isten azt akarja, hogy senki se vesszen el (Lukács 15:4–7).

János szavai ezzel ellentétben azt mutatják, hogy egyesek a szellemi legyengülésen és tétlenség állapotán már messze túlvannak, és meg is vetik Isten gyülekezetét. Olykor előfordulhat, hogy valaki nyíltan szembeszegül Isten népével, és kijelenti, hogy nem kíván velünk kapcsolatot ápolni. Hajlandó még arra is, hogy hivatalosan, levél formájában megtagadja korábbi hitét. A gyülekezet ilyen esetben természetesen tudomásul veszi az illető döntését. De hogyan kell majd ezután kezelni?

János ezt mondja” „Mindannak, aki előretolakszik és nem marad meg Krisztus tanításában, nincs Istene. Aki megmarad ebben a tanításban, azé az Atya és a Fiú is. Bárki megy is hozzátok és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok be otthonotokba, ne is köszöntsétek őt” (2János 9, 10). Ezek a szavak minden bizonnyal alakalmazhatók arra a személyre, aki megtagadta a hitét oly módon, hogy visszament egy hamis vallásba vagy hamis tanítást kezdett el terjeszteni (2Timótheus 2:17–19). De mit mondjunk azokról, akik János szerint „közülünk váltak ki”? Míg az első századi keresztények igenis jól tudták, hogy nem szabad barátkozniuk kizárt bűnösökkel vagy aktív hitehagyókkal, de ugyanígy jártak-e azzal is, aki szándékosan tagadta meg a krisztusi utat?

Aid to Bible Understandig [Segítség a Biblia megértéséhez] című mű kimutatja, hogy a „hitehagyás” szó abból származik, amelynek jelentése: „félreállás, méghozzá olyan részéről, aki ezt elpártolás, elhagyás vagy lázadás értelmében teszi meg”. Ez a mű hozzáfűzi: „Az apostoli figyelmeztetésekben a hitehagyásra felsorolt különféle okok között találjuk a hithiányt (Zsid 3:12), üldözések idején a kitartás elmulasztását (Zsid 10:32–39), a helyes erkölcsi mércék feladását (2Pét 2:15–22), a hamis tanítók ’megtévesztő szavainak’ és a ’félrevezető ihletett kifejezéseknek elfogadását’ (1Tim 4:1–3) . . . A krisztusi gyülekezetet szándékosan elhagyó személyek ily módon az ’antikrisztus’ részévé válnak (1Ján 2:18, 19)”.

Webster’s New Collegiate Dictionary ezt mondja: „hitehagyás”: „1: a vallásos hit megtagadása 2: korábbi lojális magatartás feladása.”

Az, aki szándékosan és hivatalosan elkülöníti magát a gyülekezettől, az előbbi leírás alá sorolandó. Azzal, hogy szándékosan megtagadja Isten gyülekezetét és keresztényi életútját, tulajdonképpen hitehagyó lesz. Lojális keresztények nem kívánnak vele kapcsolatot ápolni. Még ha valamikor barátok voltak is, de tettükkel megszüntették azt az alapot, amelyen a testvérek közötti közelség és meghittség nyugszik. Maga János félreérthetetlenül fejezte ki magát, amikor azt mondta, hogy ő sem fogadná otthonába azt, akinek „nincs Istene”, és aki „nem közibénk való”.

A Szentírás szerint, az, aki megveti Isten gyülekezetét, Isten szemében vétkesebb, mint egy világi ember. Miért? Pál kimutatta, hogy a római világban élő keresztények naponta érintkezésben voltak paráznákkal, zsarolókkal, és bálványimádókkal. Mégis azt mondta, hogy a keresztények „nem keveredhetnek annak a társaságába, akit testvérnek neveznek, de mégis parázna, vagy kapzsi, vagy bálványimádó, vagy szitkozódó, vagy részeges, vagy zsaroló” (1Korinthus 5:9–11). Péter is hasonlóképpen kijelentette, hogy az, aki ’megmenekült a világ szennyétől’, de ismét visszatért korábbi cselekedeteihez, hasonlít a disznóhoz, amely visszatér a pocsolyába (2Péter 2:20–22). Ebből kitűnik, hogy János tanácsa összhangban van azzal az utasítással, hogy a keresztények ne ’fogadjanak otthonukba olyan személyt, aki szándékosan kivált közülünk’ (2János 10).

János hozzáfűzte: „Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben” (2János 11).

E tanács komolysága kitűnik János szavaiból: „Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.” Az igaz keresztények bizonyára nem szeretnék, ha Isten őket gonosz tettekben találná vétkesnek amiatt, hogy kiközösített bűnössel vagy a gyülekezetet szándékosan elhagyó személlyel ápolna kapcsolatot. Mennyivel kívánatosabb szerető keresztény testvéreinkkel kapcsolatban lenni, ahogy írja is János: „Amit láttunk és hallottunk, azt közöljük veletek, hogy ti is közösségben lehessetek velünk. Mi pedig az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben” (1János 1:3).