Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mit jelent az, hogy a Biblia...

Mit jelent az, hogy a Biblia Istentől ihletett?

Figyelt kérdés
Keresztényektől gyakran hallani, de mit jelent? Úgy tapasztaltam hogy ők is eltérően vélekednek erről. Van aki szerint minden egyes szó a Bibliában Isten szava, mások szerint csak részben, amihez az írók hozzátették saját elképzeléseiket.

2018. jan. 24. 09:18
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 41/331 A kérdező kommentje:

"Oké, így már érthető, mit miért írtál. Mindenesetre kicsit elgondolkodtató, hogy elsőre szektás kereszténynek gondoltalak... :)"


Tanúkat érted szektás kereszténynek? Sok téveszméjük van de ők legalább egy Istenben hiszen ellentétben a legtöbb kereszténnyel, akik háromban.



Össze lehet, össze is szokták. Vannak jó érvek a Korán mellett, de engem nem győztek meg a Korán isteni eredetéről sem.


Elolvastad a Koránt és összehasonlítottad a Bibliával? Mert ha nem, enélkül csak egy elfogult keresztényi vélemény hogy nem győzött meg a Korán.



"Egyes törvények már nem (vagy nem pont ugyanúgy) érvényesek, mert változtak a társadalmi szokások, de az erkölcsi alapok attól még érvényesek (kellene hogy legyenek)! Pl. nem követelném a házasságtörők megkövezését, de a házasságtörést ugyanúgy bűnnek tartom, ahogy az Ószövetség korában annak tartották."


Társadalmi szokásoknak mi köze Isten parancsaihoz? Ha Isten azt parancsolja hogy nők viseljenek kendőt, ezt nem írhatod felül azzal hogy csak abban a korban volt szokás. Ha Isten azt parancsolja 40 napig böjtölj, nem csökkentheted le 1 napra. Ha Isten azt parancsolja ne egyél disznót akkor nem eheted meg és nem hivatkozhatsz arra hogy ez csak akkor volt érvényes stb stb. Márpedig keresztények ezt tették.



"A Szentháromság szerintem is egy érdekes kérdés, bizonyos szempontból vitatható dolog, de én nem tartom a kereszténység lényegi tanításának (annak ellenére, hogy sokan annak tartják), ezért most ebbe nem mennék bele."


Márpedig az istenkép minden vallás alapja. A szentháromságot későbbi pogány elemnek tartom amit később hamisítottak a keresztény vallásba. Ezt több keresztény irányzat is így látja és elutasítja.



"A bűn és megváltás témája viszont lényegi, csak nem mindegy, hogy mit értünk a "bűn" fogalma alatt. Én elsősorban az Istentől való elszakítottság állapotát értem alatta, és ebből a nézőpontból tartom érvényesnek a Biblia erre vonatkozó üzenetét."


Hát a keresztények többsége azt érti ez alatt hogy Jézus feláldozta magát azért hogy megváltsa az emberek bűneit, így szerintük nem is kell semmit sem tenni csak elfogadni ezt.



"Mint fentebb írtam, Isten talán soha nem adott magáról konkrét kinyilatkoztatást, olyan értelemben, hogy egyes kiválasztott embereknek (prófétáknak) nyilatkoztatta volna ki magát."


Biblia szerint közvetlenül beszélt prófétákkal. Iszlám szerint jelenleg Isten teljesen nem megismerhető az emberek számára. Tulajdonságain keresztül ismerhetjük meg. Annyit nyilatkozott ki magáról amit megérthetünk és útmutatásokat, szabályokat, prófétákon keresztül.



"Amit kinyilatkoztat, azt mindenkinek kinyilatkoztatja, csak nem mindenki, és nem mindenki ugyanúgy ért belőle. Ez persze semmilyen értelemben sem hivatalos nézet, csak saját spekuláció."


Ha ez igaz lenne akkor nem lett volna szükség prófétákra, sem Jézusra mint Isten fia, hiszen Isten mindenkinek kinyilatkozza üzenetét. Apostolokra sem lett volna így szükség, sem a Biblia leírására.

Annyiban egyetértek hogy minden ember és Isten között van kapcsolat, ami a lelkiismeretünkben nyilvánul meg de nem kinyilatkozásokban.



"Érkezhetett volna, de szerintem nem így érkezett. Az eddigiekből azt hiszem, elég világosan kitűnik, miért gondolom így :)"


Korán szerint a Tóra és a Biblia is Isteni kinyilatkoztatás, ami szó szerint Isten szava. Persze nem a mai változatok, hanem az eredetiek amik nem maradtak meg, kivétel a Korán. Nekem ez logikusnak tűnik hiszen így mindenki egységesen ugyanazt kapja. Azt írtad Isten mindenkinek kinyilatkoztat,de nem mindenki ugyanúgy ért belőle. Mitől függ ki mit ért belőle? Meg ezt hogy képzeljük el? Isten mindenkihez szól szavakkal? Vagy hogy?

2018. jan. 30. 23:03
 42/331 Mansour ***** válasza:
95%

Oké, szóval nekem ugye a Biblia isteni eredetével kapcsolatban is fenntartásaim vannak, akkor nyilván nem fogom a Korán isteni eredetét kapásból elfogadni, de egyébként nem zárkózom el eleve az ilyen megfontolások elől. Azt pl. elismerem, hogy a Korán bizonyos mértékig könnyebben megközelíthető ebből a szempontból, a Bibliával kapcsolatos kérdések egy része (pl. szerzőség, redakció, kanonizáció) a Koránt nem vagy csak jóval kisebb mértékben érintik.


Viszont valamit nem értek. Azt írtad, hogy az iszlám szerint Isten minden néphez próbálta eljuttatni az üzenetét, mindenhová küldött prófétákat, csak az üzenet idővel eltorzult, az emberek megváltoztatták. De nekem úgy tűnik, hogy az iszlám jobbára csak a sémi népek körében gondolkodik. Mert mi a helyzet mondjuk olyan nagy kultúrákkal, mint India vagy Kína? A Védák szerzői is próféták voltak? Lao-ce is az volt, és netán még Konfuciusz is? Vagy ott korábban voltak próféták, akiknek az üzenetét a fent említettek eltorzították?

2018. jan. 31. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/331 anonim ***** válasza:

Vidiripi


Kérdező!

Az iszlám szerint Jézus csak egy próféta volt.

Jézus rengeteget szenvedett, Mohameddel ellentétben!


"Elolvastad a Koránt és összehasonlítottad a Bibliával?"


Te összehasonlítottad már a Koránt a Bibliával? Ha igen mire jutottál?


"Hát a keresztények többsége azt érti ez alatt hogy Jézus feláldozta magát azért hogy megváltsa az emberek bűneit, így szerintük nem is kell semmit sem tenni csak elfogadni ezt."


Nos igen, sajnos sokan csak eddig jutnak el. De amikor Jézus elhívta a tanítványokat akkor azok a további életüket semmittevéssel töltötték?


"Ha ez igaz lenne akkor nem lett volna szükség prófétákra, sem Jézusra mint Isten fia, hiszen Isten mindenkinek kinyilatkozza üzenetét."


Jézusra mindenképp szükség lett volna mert ő a Megváltó! Senki másban nincs megmentés!

2018. jan. 31. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/331 Mansour ***** válasza:

"Ha ez igaz lenne akkor nem lett volna szükség prófétákra, sem Jézusra mint Isten fia, hiszen Isten mindenkinek kinyilatkozza üzenetét. Apostolokra sem lett volna így szükség, sem a Biblia leírására."

Mint már írtam, a bűn állapotára úgy tekintek, mint Istentől való elszakítottságra. Ez pedig azt jelenti, hogy a meglévő szakadék miatt az emberhez alapjáraton nem jut el a kinyilatkoztatás, még ha elméletileg Isten folyamatosan mindenki számára küldené is azt. Ezért van szükség különleges emberekre, ezért van szükség szent szövegekre, (vagy esetleg különleges tudatállapotra - bár ez már nem a mainstream kereszténység és iszlám területe) hogy közelebb hozzák a kinyilatkoztatást, összekapcsolják az istenit az emberivel...

De én nem hiszek abban, hogy az így közvetített kinyilatkoztatás (mivel ugye az emberi tényező mindenképpen bejátszik) teljesen torzítatlan, tisztán isteni lehetne.

2018. jan. 31. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/331 KZitus ***** válasza:

Szia


Írod: " Most akkor Isten szava vagy szemtanuk leírása a Biblia?"


Isten mintegy 40 hithű férfival íratta le. Az első öt könyvet Mózes foglalta írásba körülbelül 3500 évvel ezelőtt, az utolsót pedig János apostol több mint 1900 éve. Kinek a gondolatait jegyezték le a Biblia írói? Isten a szent szellemét használta fel, hogy közölje velük az üzenetét. pl. Sámuel, az egyik könyv írója ezt írta magáról: "Jehova szelleme beszélt általam, az ő szava volt nyelvemen."2Sámuel 23:2

vagy:

Habakuk 2:2

Jehova pedig ezt válaszolta nekem:

„Írd le a látomást, és érthetően jegyezd fel táblákra,

hogy könnyen lehessen felolvasni belőlük."

vagy:

Mikeás 1:1

" Ez Jehova üzenete a móreseti Mikeáshoz, Jótámnak, Aháznak és Ezékiásnak, Júda királyainak napjaiban, melyet Szamáriáról és Jeruzsálemről kapott látomásban:.."


Aztán volt olyan is, amilyenről te is írtál. Az íróknak is kellett erőfeszítést tenniük, hiszen itt az olvasható az egyikükről, hogy gondolkodott, kutatott, és összerendezte a gondolatokat, hogy „gyönyörűséges szavakat” találjon, és „az igazság pontos szavait” írja le. pl.

Lukács 1:1–4

"Már sokan vállalkoztak arra, hogy beszámolót állítsanak össze azokról a tényekről, amelyek teljesen hitelesek számunkra, úgy, ahogy ezeket továbbadták nekünk azok, akik kezdettől fogva szemtanúk és az üzenet szolgái voltak. Ezért én is eltökéltem – mivel mindennek pontosan utánajártam az elejétől kezdve –, hogy leírom neked a történteket logikus sorrendben, igen nagyra becsült Teofilusz, hogy pontosan megtudd, mennyire biztosak azok a dolgok, amelyeket szóban tanítottak neked."


Az 1 századi keresztények az Írásokat Isten szavaként fogadták el, hiszen naponta tanulmányozták, amiből az ihletettség világosan felismerhető.

1Tesszalonika 2:13

"Igen, ezért adunk hálát szüntelenül Istennek, mert amikor Isten szaváról hallottatok tőlünk, nem emberek szavaként fogadtátok, hanem pontosan akként, ami valójában, Isten szavaként, amely hatással is van rátok, hívőkre."

2018. jan. 31. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/331 A kérdező kommentje:

# 43


"Az iszlám szerint Jézus csak egy próféta volt.

Jézus rengeteget szenvedett, Mohameddel ellentétben!"


Akkor nem ismered Mohamed próféta életét. Elüldözték Mekkából, elvesztette mindenét, éheznie kellett, többször is meg akarták gyilkolni. Általában a prófétáknak nehéz életük volt ilyen szempontból.



"Te összehasonlítottad már a Koránt a Bibliával? Ha igen mire jutottál?"


Igy van, összehasonlítottam. Arra jutottam hogy a Korán sokkal logikusabb. Nincsenek benne ellentmondások és az alapüzenet mindenki számára érthető. Sok személy ugyanaz, mint például a próféták de nagy eltérésekkel. Bibliába szereplő próféták gyilkolnak, hazudnak, csalnak, paráználkodnak, vérfertőző kapcsolatot lépesítenek gyerekeikkel stb. Korán szerint viszont ugyanezek a próféták erkölcsös példamatató emberek. Isten prófétái egyértelműen az utóbbiak lehetnek így a Koránt tartom hitelesnek. Nagyon hosszú lenne de bármelyikbe belemehetünk részleteden.



"Nos igen, sajnos sokan csak eddig jutnak el. De amikor Jézus elhívta a tanítványokat akkor azok a további életüket semmittevéssel töltötték?"


Nem tudhatod pontosan mert a legrégebbi Bibliai szövegek is Jézus után 150-200 évvel későbbiek. Nem lehet tudni kik írták a Biblia könyvit. Még a keresztényi hagyomány szerint is az Evangélium írói nagyrészt nem is látták Jézust.



"Jézusra mindenképp szükség lett volna mert ő a Megváltó! Senki másban nincs megmentés!"


Nem egészen. Jézus a következőket mondja:



Máté 19:19 Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: "Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?"

Ő így válaszolt neki: "Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat."

Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;

Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.


Tehát Isten parancsait kell betartanod ha üdvözülni akarsz. Nem azt mondja hogy higgyél bennem és nem kell tenni semmi mást.

2018. jan. 31. 22:28
 47/331 A kérdező kommentje:

"De én nem hiszek abban, hogy az így közvetített kinyilatkoztatás (mivel ugye az emberi tényező mindenképpen bejátszik) teljesen torzítatlan, tisztán isteni lehetne."


Nem értem miért ne lehetne? Isten szerinted nem tudja úgy átadni üzenetét hogy az emberek megértsék? Ott a tízparancsolat. Mi torzult abban? Egyszerű, mindenki számára érthető és világos. Kiválasztott egy embert, ez esetben Mózest, átadta a tízparancsolatot és megbízta hogy továbbítsa azt népének. Szerintem ez teljesen logikus. Az más kérdés hogy emberek saját érdekükben ezt megpróbálták meghamisítani.

2018. jan. 31. 22:34
 48/331 anonim ***** válasza:

Vidiripi


"Akkor nem ismered Mohamed próféta életét. Elüldözték Mekkából, elvesztette mindenét, éheznie kellett, többször is meg akarták gyilkolni. Általában a prófétáknak nehéz életük volt ilyen szempontból."


Az én hibám, nem fogalmaztam elég pontosan! A lényeg az hogy Jézus sokat szenvedett és meg is kínozták értünk emberek miatt!

Jézus nem volt hadvezér Mohameddel ellentétben! Jézus nem ölt embereket! Jézus azt tanította hogy még az ellenségeiket is szeressék és tegyenek jót velük. Jézus gyógyított, és neki semmije sem volt amikor meghalt.


"Arra jutottam hogy a Korán sokkal logikusabb. Nincsenek benne ellentmondások és az alapüzenet mindenki számára érthető. Sok személy ugyanaz, mint például a próféták de nagy eltérésekkel. Bibliába szereplő próféták gyilkolnak, hazudnak, csalnak, paráználkodnak, vérfertőző kapcsolatot lépesítenek gyerekeikkel stb. Korán szerint viszont ugyanezek a próféták erkölcsös példamatató emberek. Isten prófétái egyértelműen az utóbbiak lehetnek így a Koránt tartom hitelesnek. Nagyon hosszú lenne de bármelyikbe belemehetünk részleteden."


Azért tartod logikusabbak a Koránt mert abban az van írva hogy a próféták erkölcsösök voltak? Számomra pont ez az ellent mondás. Én nem ismerek olyan embert aki ne követne el valamit az életében és ebbe beleértem saját magamat is!


"Nem tudhatod pontosan mert a legrégebbi Bibliai szövegek is Jézus után 150-200 évvel későbbiek. Nem lehet tudni kik írták a Biblia könyvit. Még a keresztényi hagyomány szerint is az Evangélium írói nagyrészt nem is látták Jézust."


Akkor hogy terjedt el a kereszténység? A kövek beszéltek úgy ahogy az a Bibliában van írva? Értelemszerűen ha Jézusnak nincsenek tanítványai akik beszélnek róla akkor hogyan is terjedhetne el?


"Tehát Isten parancsait kell betartanod ha üdvözülni akarsz. Nem azt mondja hogy higgyél bennem és nem kell tenni semmi mást."


Először hinned kell hogy Isten létezik Zsidók 11:6

Krisztushoz jutunk. János 6:37

És mit mond Krisztus? Máté 19:21 "Aztán gyere és kövess engem!"

2018. febr. 1. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/331 anonim ***** válasza:

A "verbális inspiráció"lehetősége teljesen kizárható,hisz pl. miért diktált volna 4 különböző szöveget a 4 evangélistának.(Eszerint Isten szóról szóra diktálta volna a Bibliát.)


A Biblia szerzői voltak ihletettek,s nem a ceruzájuk.

Ihletüket,műveltségükhöz,személyiségükhöz képest,legjobb tudásuk szerint jegyezték le,vagy az általuk diktált szöveget írták le íródeákjuk.

2018. febr. 1. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/331 anonim ***** válasza:
"a Biblia könyvit" - egyről biztosan tudunk: János evangélista, a szeretett tanítvány - de a muszlimoknak ezt nem kell tudniuk. Nekik elég az öt pillér és viszlát.
2018. febr. 1. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!