Mit gondoltok a lapos föld elméletről?
"Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát." (Lk 4,5)
A történet feltételezi, hogy egy magas hegyről látni lehet a föld minden országát. Persze nincs ilyen hegy, tehát ez egy látomás, egy téves világképen alapuló látomás.
Isten igazodik a mi téves világképünkhöz. Maga az, hogy Jézus felemelkedik a felhők fölé egy igazodás. Isten nincs az égbe, Isten nincs odafönt, minek ment mégis felfelé? Azért mert a téves világképben gondolkodó apostoloknak így akarta megmutatni, hogy az Istenhez megy. Isten képes teológiai igazságokat téves világképben is elmagyarázni.
43%-osnak (Diótorta barátunk) szerintem van valami komolyabb betegsége, mert már többszörösen végigtrollkodta itt az összes elérhető fórumot, és a sok személyeskedés mellett akkora butaságokat írt, hogy csillagok potyogtak.
59%-os viszont alapvetően jókat írt, csak a #25 rossz. A Bibliában szépen benne van a lapos Föld, csak olvasni kell.
Persze imakommandós barátunk és a többi próbálja magyarázni... de nem fog menni. Azt bizony szó szerint értették legalább 1500 évig.
Most már persze, mikor TUDJÁK, hogy nem így van, próbálnak szabadulni tőle... idáig meg embereket égettek érte.
Szerintem elég nagy pofátlanság ez a viselkedés.
"Isten képes teológiai igazságokat téves világképben is elmagyarázni."
De egy jó Bibliát íratni azt meg nem képes?
Királyfi, hány éves vagy te?
@ "az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza; az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő papírtekercs," (Jel 6,13-14)
@ Tényleg nem érted :)
De én értem. A csillagok kicsike világítók, amelyek leeshetnek a földre. Az írónak fogalma nincs arról, hogy azok iszonyatosan nagy égitestek. A kicsike világítók az égboltozatra vannak aggatva és azon közlekednek. Ha ezt a szilárd boltozatot felgöngyölítjük, akkor a csillagok leesnek. Hova esnek? Természetesen a földre, ami alattuk van.
@ De egy jó Bibliát íratni azt meg nem képes?
Isten olyan kinyilatkoztatást ad, amilyet jónak lát. Ha nem akar természettudományos igazságokat közölni, akkor nem teszi. Ha egyszerű emberek egyszerű gondolkodásán keresztül akarta tenni, akkor úgy teszi.
Valahol azt hallottam, hogy ez az isten gyűlöli a hazugságot.
Akkor illene gondoskodnia róla, hogy a Bibliában CSAK igazságok legyenek. Se lapos Föld, se négylábú szöcske, se semmi más butaság.
Aztán, hogy kinek mennyire egyszerű nyelven magyaráz, az már más kérdés. De pl. megemlíthette volna, hogy a Nap nagyobb, mint a Föld, a csillagok olyanok, mint a Nap, de régebbiek, és hogy a Tejút csillagokból van... ez nem hiszem, hogy lelki törést okozott volna bárkinek is.
Meg még néhány hasonló dolgot fölvéshetett volna a Bibliába, akkor az egy kicsit hitelesebb is lenne, meg még esetleg a tudomány fejlődését is segítette volna.
De valahogy neki kínosan ügyelnie kellett, hogy a Bibliában egyetlen olyan szó se legyen, amit az akkori ember nem tudtak. Sőt: még az akkori vezető tudósok tudása SEM került bele.
De érdekes...
""Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát." (Lk 4,5) "
Helyesen:
4,5 Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban,
Tehát még mindig a környező országokat jelentette, hacsak nincs még egy Föld
"Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát." (Lk 4,5)
Megint csak a képzelgéssel lehet belevetiteni a szövegbe, hogy lapos Földről beszél.
1.
Sehol nem olvasni "lapos" szót.
2.
Szempillantásban = "sztigmé khronosz en". Szó szerint: "pillanat idő alatt".
Tehát nem az volt, hogy a "lapos" Földet végigtekintgette minden irányban arról a magas hegyről, hanem szellemben mutatta meg neki a Föld összes országát egy szempillantásban. Máshol azt is írja, hogy nem csak az országokat hanem azok dicsőségét is. Ha nem szellemi látomásban mutatta meg akkor a másik lehetőség, hogy volt Jézusnak hátul is szeme, de ez sem igazolható sehonnan a Bibliából ugyanúgy ahogy a lapos Föld sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!