A keresztények nagy része miért nem érzi magára kötelező érvényűnek a Mózesi törvényeket? Jézus mondta valaha hogy ezek már ne lennének érvényben?
"Te meg mondjuk csak kisebb bűnöket követtél el, de mert nem bocsátottál meg a gyilkosnak, neked sem lesznek ezek megbocsátva?"
Értelemszerűen azonos súlyú vétségekben kell érteni. Mert Jézus azt is mondja: "amilyen mértékkel ítélsz, olyannal fognak téged is." Tehát ha én nem bocsátok meg egy gyilkosnak, miközben én is gyilkoltam, én se várjak megbocsátást a bűnömért Istentől. Vagy mondjuk ha egy tolvajnak nem bocsátok meg miközben én is tolvaj voltam, akkor én se várjak megbocsátást.
"De erre semmi szükség. Ha Isten akarja, megbocsát. Ehhez nem kell Jézus megváltó halála."
Ezt is megvitattuk már. Minek a sok ószövetségi áldozás akkor? Erre azóta sem tudtál felelni. Ha Isten akarja, megbocsát, magad mondod, vagyis ezek is teljesen feleslegesek a logikád alapján. A keresztények szerint Jézus váltságáldozata sem különbözik az állatáldozásoktól, vagyis a logika ugyanaz, csak az ő áldozata teljes és tökéletes. De a lényeg az, hogy kell váltság a bűnökért, persze nem Istennek, hanem nekünk. Nem Isten szorul rá, hogy adjunk neki valamit a bűneinkért cserébe, hanem mi. A lényeg, hogy az Ószövetség és az Újszövetség tanítása nem mond ellent egymásnak, hanem egymásra épül, a Korán azonban sehogy nem illik a képbe, mert az egy kései hamisítás.
"Az egy dolog hogy nem önbíráskodhatnak de ez a feltétlen engedelmesség az államhatalomnak nagyon problémás. Egyrészt Isten miért bizza ezt az emberekre mikor az Ószövetségben meghatározta milyen büntetés jár a bűnelkövetőknek."
De az a zsidóknak szól, "Halld, Izrael". Egyébként azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy a világi törvénykezés a keresztény tanítások szerint csak egy ideiglenes megoldás. Nem ez a teljes és végleges büntetés, mert sokkal rosszabb sors vár az elkárhozottakra, mint néhány év börtön.
"Továbbá mi van ha az államhatalom a keresztény vallással ellentétes törvényeket hoz. Akkor is engedelmeskedniük kell a keresztényeknek?"
Nem, akkor az van, amit az apostolok feleltek, amikor tiltották nekik, hogy Jézusról tanítsanak:
"Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mintsem embernek." (ApCsel 5,29)
"És ha utána megbánja, újra keresztény lesz?"
Igen, a hangsúly pedig az őszinte megbánáson van.
"Nem arra az esetre gondolok hogy az illető erre játszik, hanem egyszerűen nem tud ellenállni és elköveti."
Mert ha tudná, hogy emiatt tutira elkárhozik, akkor meg tudná állni? Ha igen, akkor a bűnbánata nem őszinte, mert képes lenne megállni, csak mégis enged a bűnnek. Az őszinte bűnbánat arról szól, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ne kövessük el újra. Isten mindenkit lát, hogy ki mennyire töri magát, ki mennyire harcol a bűnnel. Aki számító, aki visszaél a kegyelemmel, az nem őszinte bűnbánó.
Asperrimus
"Nem tudom feltűnt-e, hogy Jézus Krisztus nem hagyta magát megkoronázni, és nem alapított Keresztény államot."
És az feltűnt neked hogy Jézust életében kevesen követték? Ahhoz hogy államot alapítson nagy támogatottságra van szükség. Az viszont továbbra is ellentmondás hogy ha Jézus az egész emberiséghez érkezett, miért mondta tanítványainak hogy csak a zsidókhoz menjenek. Ez szerintem a Korán szerinti zsidó próféta Jézust igazolja.
Ha arra célzol hogy az iszlámot terjesztették fegyverrel, erőszakkal, tévedsz. Ilyesmi nem történt és a Korán is egyértelműen tiltja hogy erőszakos térítést. Sokkal inkább a keresztény vallásra jellemző hogy erőszakkal terjesztették.
"Ám Izrael létének elsődleges célja az volt, hogy általuk kijelentse magát Isten az egész világ számára. Azoknak az embereknek, akik más nemzetekből szerettek volna Istenhez közeledni, az Ószövetség időszakában előbb zsidóvá kellett válniuk,"
Ez egész biztos hogy nem így van. Ha Isten ki akarja jelenteni magát az egész világnak akkor minden néphez prófétákat küld, ahogy az iszlám szerint is történt. A zsidó egy kis nép. Nem általuk ismerte meg a világ Istent. Távoli vidékeken élő emberek mégcsak nem is halhattak a zsidókról vagy Istenről. A keresztény vallás nagy hiányossága hogy nem foglalkozik azokkal az emberekkel akik Jézus előtt éltek és nem voltak zsidók. Ez akár milliárdos nagyságrend is lehet. A Koránban viszont az olvasható hogy Isten minden néphez küldött prófétát.
"Izrael előtt, amikor még nem adatott törvény, kizárólag nénány ige szállt szájról szájra, még Ádámtól és Noétól, de semmiféle egységes tanítás nem volt, az emberek lelkiismeretére volt bízva, hogy hogyan élnek."
Azzal egyetértek hogy minden embernek van lelkiismerete ami figyelmeztet ha rosszat teszünk, de számomra akkor sem hihető hogy Isten hagyta tévelyegni az emberek nagy részét.
"Ám Izrael megalakulása után Isten leszűkítette a Hozzá való közeledés lehetőségét Izraelre."
Ezzel sem tudok egyet érteni. Ha én Istenhez akarok közeledni, nem tehetem mert nem születtem zsidónak? Ugyanmár.
"Az Egyháznak van mégegy feladata: az, hogy a zsidókat felingerelje a megtérésre. Ez pedig úgy működik, hogy a Biblia Istene megáldja az Egyházat, és a zsidók felismerik, hogy az ő Istenük áldotta meg az Egyházat."
Ezt nem egészen értem. A zsidók határozottan elutasítják a szentháromságot de azt sem fogadják el hogy Jézus próféta, az Újszövetséget pedig emberi irománynak tekintik.
"Pál személye nélkül nincs Újszövetség. Abszolút értelemben természetesen van, mert Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, de Pál apostol nélkül nem tudnánk értelmezni az Evangéliumokat,"
Nehezen hihető számomra Pál története és azt sem értem miért ilyen fontos a személye. Személyesen nem találkozott Jézussal, és kicsit sem hihető hogy keresztényüldözőből egy látomás hatására megtért. Szerintem Pál az aki elkezdte megváltoztatni Jézus tanítását mégpedig az akkor hatalom kérésére. Nem is értem hogyan lehet a személye fontosabb mint a többi apostol, miközben ők éveken át Jézussal mellett voltak.
Ez az írás például azt bizonygatja mennyire eltérő Pál tanítása Jézus üzenetétől: [link]
"De aki kereszténynek mondja magát, és a Bibliában válogat, az nem keresztény, ugyanis Jézus elfogadta az akkori teljes Szentírást, a legtöbbet kritizált Mózes könyveivel együtt,"
Pedig nagyon sok keresztény ezt teszi. Nincs egységes Biblia. Az egyes irányzatok más-más könyveket tekintenek hitelesnek.
"Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek." (Mt 22,21) "
Ez tipikusan olyan vers ami a hatalom kérésére kerülhetett a Bibliába. Meg úgy általában úgy tűnik a Biblia jó fényben akarja feltüntetni a rómaiakat. Pilátust is mintha felmentené és a zsidók lennének hibáztatva Jézus kivégzésért. Zsidók egy része valóban Jézus halálát akarta de a döntést Pilátus hozta meg.
"Ha valaki nem ad számlát tíz forintról, vagy százezer forintról, arra nem fog Isten megharagudni."
Ezt én nem így látom. Ez adócsalás, és ezzel mindenkit megkárosítasz. Gondolj bele hogy például ebből a pénzből mondjuk az állam gyógyszereket venne, de nem tudja mert elcsalta az illető így valaki nem jutott hozzá a gyógyszerhez.
"Alapvetően azért nem töltheti be a Biblia a törvénykönyv funkcióját, mert a Biblia szavai csak az Istennel szövetségben élő emberekre vonatkozik, de nem vonatkozik a szövetségen kívül élőkre."
Keresztényekkel Isten nincs szövetségben?
Az Ószövetség betöltötte ezt a funkciót mert le van írva mi bűncselekmény és milyen büntetés jár annak aki megszegi. Az Újszövetség hiányos. Hiányoznak ezek a részek.
"A szándékos emberölést azért kell megbüntetni, hogy a társadalom ne az erők szerint ossza fel a jogokat. Az államnak kötelessége megvédeni a gyengét az erősebb erőszakoskodásától. De nem biztosíthat előjogokat senkinek azon az alapon, hogy gyengébb. A gyilkosság büntetése annyira ősi, hogy Mózes korában minden más társadalomban is halállal büntették a gyilkosságot."
Ez egy ellentmondás. Fentebb azt írtad a Biblia nem töltheti be törvénykönyv funkcióját, most meg azt hogy a gyilkosokat ki kell végezni. Ha a Biblia nem törvénykönyv akkor nem lehet alkalmazni a halálbüntetést sem.
"De a Bibliában vannak határozott kritériumok, amelyek alapján valaki Krisztust követő embernek minősíthető."
Fel tudod sorolni mik ezek a kritériumok?
"Távol legyen! A Biblia a szív állapotából vezeti le a cselekedetet. Ha a szívben az Isten Beszédének az élő kijelentése van, és az motiválja a cselekedetet, akkor az a hit cselekedete, amelyről Jakab beszél. De ha a szívben nincs benne az Isten Beszédének az élő kijelentése, akkor a cselekedet csak holt cselekedet."
Ez sem feltétlenül igaz. Az is elképzelhető hogy valaki hisz Istenben, meg mondjuk Jézusban is de tetteiben nem követi a Biblia előírásait. Szerintem nagyon sok keresztény ilyen. Ők mire számíthatnak? Egyébként meg Jézus is azt mondja hogy tettek alapján nyerhetjük el az örök életet. Nyilván ehhez kell hit is, de önmagában nem elég.
"Nem szeretek ilyen lehetőségeken gondolkodni, de ha megtöténne, és az illető megtérne, akkor nekem semmi beleszólásom nem lenne abba, hogy mi legyen az ő sorsa."
Ez egy elég nagy különbség akkor a két vallás között, mert az iszlám szerint ha bűnt követünk el egy másik embertársunk ellen akkor az ő megbocsátását is kell kérnünk de ő nem köteles megbocsátani nekünk. Ez az ő döntése. Lehet úgy dönt hogy nem bocsátja meg a gyilkosának és akkor az illető bizonyára megkapja az ezért járó büntetést.
Te például igazságtalannak tartod ha ma lecsuknak egy gyilkost? Gondolom nem. Ha én ennek a gyilkosnak nem bocsátok meg, miért én kapok büntetést? Mert ha jól értem akkor én is pokolra kerülök, mivel nem bocsátottam meg így az én bűneim sem kerülnek megbocsátásra. Szóval ellenem követtek el bűncselekményt, és még én kapok büntetést. Ez szerinted igazságos így? Persze szép dolog a megbocsátás, de Isten törvényei adottak. Ha valaki megszegi, benne van a büntetés is.
"Meg kell értened, hogy Jézus minden egyes ember minden bűnéért meghalt. Minden ember sok adósságot gyűjtött be Isten felé, amit semmivel sem tudott volna megfizetni."
Isten saját akarattal teremtette meg az embert, amiben benne van a bűnre való hajlam, de Isten megbocsátó is. Az iszlám szerint ha megbánjuk a bűnt, és igyekszünk távol maradni, Isten megbocsáthatja. Ha másik embertársunk rovására követtük el akkor persze az ő megbocsátását kell kérnünk. Röviden ennyi. Ehhez nem szükséges Istennek emberként megszületni és megöletnie magát.
"Olvasd el Jézus példázatát erről, és megértheted:"
Elolvastam. Nem értek ezzel egyet. A szolga bizonyára szegény, ezért kellett kölcsön kérnie. Az egy dolog hogy a gazdag úr elengedi neki a tartozását mert megteheti, de a szegény szolgának valószínűleg szüksége van arra 100 dénárra ezért nem teheti meg hogy elengedje. Ettől nem nevezném gonosznak. Egyébként az iszlámban ilyen esetek elkerülése érdekében kötelező a szegények anyagi támogatása.
"Annyit tennék hozzá, hogy a megbocsátásnak nem előfeltétele az, hogy a másik ember megalázkodjon előttem, és kérje a megbocsátásomat. Ehelyett akkor is meg kell bocsátanom neki, ha soha nem bánja meg azt, amit tett."
Ezzel meg végképp nem tudok egyet érteni. Ha az illető mégcsak nem is tanúsít megbánást én miért bocsássak meg neki? Ez a kötelező megbocsátás szerintem igencsak túlzó. Persze papíron szép dolog hogy megbocsátunk másoknak, de ezt a sértettnek kellene eldöntenie és nem kötelezni őt.
" Sajnos azonban nem mindenki válik bűngyűlölővé, mert a hite nem teljes: akarja Jézus Krisztust is, de a bűntől nem akar elszakadni. Ezek az emberek előbb-utóbb visszacsúsznak a bűnbe, akkor is, ha már megszabadultak, ugyanis a szabadság megőrzéséhez nem elég a bűnbocsánat, és a szabadság, meg is kell gyűlölni a bűnt."
Szerintem minden hívő ember gyűlöli a bűnt, de mégis elköveti. Lehet hogy nem is akarja, de mégis elköveti. Egyes törvények betartása nehéz és ott a Sátán aki a rosszra ösztönzi az embereket. Szerintem a legjobb esetben is csak többé-kevésbé tud valaki távol maradni a bűntől. Olyan nincs hogy az illető tökéletesen bűn nélküli legyen. Ere mondta az egyik keresztény válaszoló hogy ne muszlimokból induljak ki :) Biztos vagyok benne hogy ő sem tökéletes és a keresztényeknél is ugyanezt látom. Szóval a gyakorlatban nem igazán működik amit írtál. Elkövethetjük sokszor úgy az adott bűnt hogy igazából nem akarjuk és meg is bánjuk mindannyiszor.
"Egyébként az iszlámban ilyen esetek elkerülése érdekében kötelező a szegények anyagi támogatása."
Ezen jót nevettem, biztos a nagy támogatásotok miatt jönnek a keresztény és gyarló Európába :)
Istvan35
"Tehát ha én nem bocsátok meg egy gyilkosnak, miközben én is gyilkoltam, én se várjak megbocsátást a bűnömért Istentől."
Asperrimus szerint kötelező a megbocsátás feltétel nélkül. Ha jól értem akkor szerinte én leszek megbüntetve mert nem bocsátok meg a gyilkosnak. Ez azért érdeke mert kérdés hogy mi lesz a gyilkossal. Ő meggyilkol engem, én nem bocsátom meg, én ezért pokolra kerülök, ő meg a mennyországba mert megbocsátott azoknak akik ellene vétkeztek. Ez így igazságos?
"Ezt is megvitattuk már. Minek a sok ószövetségi áldozás akkor? Erre azóta sem tudtál felelni. Ha Isten akarja, megbocsát, magad mondod, vagyis ezek is teljesen feleslegesek a logikád alapján."
Igen megvitattuk, én válaszoltam de nem akartad elfogadni. Iszlám vallás szerint az állatáldozat nem a bűneidet nullázza le. Ábrahám történetét biztosan olvastad a Bibliában, közismert. Isten azt kérte Ábrahámtól áldozza fel a fiát. Miért kérte ezt szerinted? Hogy ezzel lenullázza Ábrahám bűneit? Nyilván nem. Ezzel Isten Ábrahám engedelmességét tette próbára és azt hogy hajlandó-e lemondani arról akit a legjobban szeret. Az iszlám szerint ez az állatáldozat lényege. Szó nincs arról hogy a bűnök eltörlésére irányulna. Az állat húsának nagyobb részét pedig a szegényeknek és ismerősöknek kell adni így ebből a szempontból is jó célt szolgál. Én nem hiszem hogy a zsidóknál az állatáldozat a bűnük megbocsátásáért vannak, de ez tőlük kellene megkérdezned. Mindenesetre én nem tartom valószínűnek. Hogyan történne? Kirabolok egy bankot aztán levágok egy állatot és Isten eltörli ezt a bűnt?
"A keresztények szerint Jézus váltságáldozata sem különbözik az állatáldozásoktól, vagyis a logika ugyanaz, csak az ő áldozata teljes és tökéletes."
Kicsit sem logikus. Ha te elkövetsz egy bűnt és utána levágsz egy állatott azzal Isten megbocsátaná a bűneidet? Emberáldozatot nem kér Isten, ezt láttuk Ábrahámnál. Jézus feláldozása viszont emberáldozat ami mindenképpen pogány elem a keresztény vallásban.
"A lényeg, hogy az Ószövetség és az Újszövetség tanítása nem mond ellent egymásnak, hanem egymásra épül, a Korán azonban sehogy nem illik a képbe, mert az egy kései hamisítás."
Korán szerint Isten Mindenható és megbocsát ha akar. Vannak persze feltételei, de ez a lényeg. Ehhez nem kell Istennek emberként megszületni és megöletnie magát.
"De az a zsidóknak szól, "Halld, Izrael". Egyébként azzal gondolom te is tisztában vagy, hogy a világi törvénykezés a keresztény tanítások szerint csak egy ideiglenes megoldás. Nem ez a teljes és végleges büntetés, mert sokkal rosszabb sors vár az elkárhozottakra, mint néhány év börtön."
És mi szól nektek? Mert én nem látom. Az Ószövetség leírja mi a bűn és mi a jár annak aki elköveti. Az Újszövetségből ez hiányzik. Meg hol írja az Újszövetség hogy az Ószövetségi törvények nem érvényesek?
"Nem, akkor az van, amit az apostolok feleltek, amikor tiltották nekik, hogy Jézusról tanítsanak:
"Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mintsem embernek." (ApCsel 5,29)"
Igen ez a logikus, de az Újszövetségben hol vannak Isten törvényei? Hiányoznak. Miért? Esetleg előfordulhatott hogy ezeket a részeket emberek kivették az Újszövetségből?
"Igen, a hangsúly pedig az őszinte megbánáson van."
Ezek szerint a keresztény vallás szerint akárhányszor elkövethetem ugyanazt a bűnt. Ha tényleg megbánom, simán bejuthatok a mennyországba.
"Mert ha tudná, hogy emiatt tutira elkárhozik, akkor meg tudná állni? Ha igen, akkor a bűnbánata nem őszinte, mert képes lenne megállni, csak mégis enged a bűnnek. Az őszinte bűnbánat arról szól, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ne kövessük el újra. "
Te talán nem követted el ugyanazt a bűnt többször?
Bizonyára előfordult veled. Ez miért történt?
Biztosan megbántad, de mégis elkövetted újra. Ha tovább visszük a logikád akkor te is arra számítasz hogy nem kárhozol el tutira ettől.
65% -os
"Ezen jót nevettem, biztos a nagy támogatásotok miatt jönnek a keresztény és gyarló Európába :)"
Hogy ma mi történik egyes muszlim országokban és mit ír elő az iszlám vallás az két különböző dolog.
Mondok egy példát, hátha ezen is jót nevetsz. Gondolom tisztában vagy azzal hogy sok keresztény pap pedofil, de ez nem azt jelenti hogy a keresztény vallás támogatná a pedofíliát.
"Asperrimus szerint kötelező a megbocsátás feltétel nélkül. Ha jól értem akkor szerinte én leszek megbüntetve mert nem bocsátok meg a gyilkosnak."
Ő azt írta, hogy ha a gyilkos megtér, vagyis hithű keresztény lesz, akkor meg kell neki bocsátani. Szerintem tartható álláspont. Bár szerintem az igazi nagy gond akkor van, ha egy olyan bűnt nem bocsátunk meg, amit mi is elkövettünk, ezzel kizárjuk magunkat az üdvösségből.
"Igen megvitattuk, én válaszoltam de nem akartad elfogadni. Iszlám vallás szerint az állatáldozat nem a bűneidet nullázza le."
Őszintén, egy keresztényt miért érdekeljen, hogy az iszlám vallás szerint mit nullázf le? Az Ószövetségben világosan ott van több helyen is, hogy a bűnökért való engesztelésért mutatják be: (3 Mózes 4:35, 5:10) (3 Mózes 16:15-16). Ha a Korán mást mond, akkor az azért van, mert egy hamis próféta írása. A lényeg, hogy az Ószövetség és az Újszövetség tanítása ebben a kérdésben megegyezik. Újszövetségben azért nem kell állatáldozat, mert Krisztus feláldozta magát értünk.
"Te talán nem követted el ugyanazt a bűnt többször? Bizonyára előfordult veled. Ez miért történt? Biztosan megbántad, de mégis elkövetted újra. Ha tovább visszük a logikád akkor te is arra számítasz hogy nem kárhozol el tutira ettől."
Meg te is, mert gondolom te sem vagy bűntelen. A lényeg, hogy azt csak Isten tudja, kinek mi az, ami még megbocsátható. Egy keresztény meg nem játszik arra, hogy majd Isten úgyis mindent megbocsát, hanem harcol a bűnnel, ahogy tud. Ez ugyanis az egyik feltétele a megbocsátásnak. Szerintem kár erőlködnöd, a keresztény vallás nem csábít a bűnre, hanem pont ellenkezőleg, arra buzdít, hogy szakítsunk a bűnnel.
A többi értetlenkedésedre szándékosan nem válaszolok, mert má az első két oldalon választ adtak rájuk.
Istvan35
"Ő azt írta, hogy ha a gyilkos megtér, vagyis hithű keresztény lesz, akkor meg kell neki bocsátani. Szerintem tartható álláspont."
Idézem mit írt Asperrimus:
"Annyit tennék hozzá, hogy a megbocsátásnak nem előfeltétele az, hogy a másik ember megalázkodjon előttem, és kérje a megbocsátásomat. Ehelyett akkor is meg kell bocsátanom neki, ha soha nem bánja meg azt, amit tett."
Ez szerinted tartható? Szerinte nem is kell hogy az illető megbánja tettét és bocsánatot kérjen. Akkor is meg kell bocsátani neki.
"Bár szerintem az igazi nagy gond akkor van, ha egy olyan bűnt nem bocsátunk meg, amit mi is elkövettünk, ezzel kizárjuk magunkat az üdvösségből."
Vegyünk egy konkrét példát. Téged meglopnak és tegyük fel te is elkövetsz lopást hasonló értékben. Ha nem bocsátod meg az illetőnek akkor mi lesz? Pokolra kerülsz? Ellened követnek el büntettet és még te kapsz ezért büntetést? Ez így szerinted korrekt? Az iszlám szerint neked rendezned kell a dolgot azzal akit megloptál, aki pedig téged lopott meg, veled kell hogy rendezze. Na ez így logikus.
Ezt a kötelező keresztényi megbocsátást sehogy sem tudom elfogadni. Az meg hogy ellenem követnek el bűntettet és még én kapok büntetést teljesen abszurd.
Asperrimus a Mt 18,23-35 hozza fel példának de ez nagyon rossz példa. A szolga bizonyára szegény, ezért kellett kölcsön kérnie. Az egy dolog hogy a gazdag úr elengedi neki a tartozását mert megteheti, de a szegény szolgának valószínűleg szüksége van arra 100 dénárra ezért nem teheti meg hogy elengedje. Ettől nem nevezném gonosznak. Szerintem a sértett fél szabadon dönthet hogy megbocsát vagy sem. Ha nem, akkor ezért nem kellene hogy büntetésként neki se legyenek megbocsátva a büntetései.
"Őszintén, egy keresztényt miért érdekeljen, hogy az iszlám vallás szerint mit nullázf le?"
Te kérdezted hogy az Ószövetségben miért volt. Annak a mit te állítasz nincs értelme. Ki fogom írni ezt a kérdést mert kíváncsi vagyok a zsidó vallás szerint hogy van.
"Meg te is, mert gondolom te sem vagy bűntelen. A lényeg, hogy azt csak Isten tudja, kinek mi az, ami még megbocsátható."
Az iszlám szerint valóban csak Isten tudja, de azok alapján amit eddig írtatok, a keresztény vallás szerint az illető akárhányszor vétkezhet, ha megbánja a mennyországba kerül mert Jézus előre megváltotta ezeket a bűnöket. Az iszlámban nem tudhatjuk hogy Isten biztosan megbocsát-e ha többször elkövetjük ugyanazt a bűnt és az sem biztos hogy az illető aki ellen elkövettük megbocsát. Ha nem akkor megkapjuk az ezért járó büntetést.
"Egy keresztény meg nem játszik arra, hogy majd Isten úgyis mindent megbocsát, hanem harcol a bűnnel, ahogy tud."
Mivel Jézus előre megváltotta mindenki bűnét, ez már önmagában bűn elkövetésére ösztönözhet. Ráadásul mint kiderült, ha én bűnt követek el valaki ellen akkor az illető kötelezve van hogy megbocsásson nekem különben neki sem lesznek megbocsátva a bűnei. Egy kereszténynek ahogy látom nem kell félnie a pokoltól hiszen gyakorlatilag automatikusan törlődnek a bűnei. Ahogy egyre mélyebben belemegyünk, ez látszik körvonalazódni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!