Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Amikor Jézus azt ígérte, hogy...

Amikor Jézus azt ígérte, hogy elküldi a segítőt, akkor lehet, hogy Pál apostolra gondolt? Aki el is jött akkoriban.

Figyelt kérdés
Pál tanításaival sokakat megváltott.

2017. máj. 3. 23:58
1 2 3 4 5 6 7 8
 61/72 anonim ***** válasza:

"Krisztus nem lehetett muszlim, hiszen az ő korában muszlimok nem is éltek. Az meg, hogy arcraborult istenimádatként az nem jelent semmit. Indiaiaknál is látok ilyet."


Az iszlám szerint minden olyan ember muszlim aki az egyetlen Istenben hisz és követi az általa küldött prófétákat teljes szívből. Te abban a téves tudatban vagy hogy az iszlám Mohamed prófétával kezdődött pedig valójában Ádámmal kezdődött. Isten nagyon sok prófétát küldött az eberekhez, mint Ábrahámot, Noét, Mózest, Jézust és Mohamed prófétákat. Ők mind muszlimok és akik követték őket szintén muszlimok.



"A Biblia nem hamisítvány, hanem olyan egyedülálló mű, amelynek nincsen párja a világon."


A Biblia tele van ellentmondással és hibával. Elhiszem hogy nem akarod elfogadni de ez a helyzet.



"Van még időd, talán nem sok, mert ki tudja, hogy mikor kopog az ajtón a számonkérő, ezért most kérem tőled a lelked érdekében, hogy térj meg"


Kedves tőled hogy aggódsz értem, de mint látod én ismerem a Bibliát és a Koránt is, ellenben te nem ismered az iszlám vallást. Javaslom előbb olvasd el a Koránt, hasonlítsd össze a Bibliával és utána dönts.



"Sokan azért támadják a Bibliát, mert valami láthatatlan erő arra ösztönzi őket. A Sátán mindent elkövet, hogy az Isteni kinyilatkoztatásokat, tanításokat, azok hatását akadályozza."



Honnan tudod hogy nem téged tévesztett meg a Sátán és te jársz rossz úton?

2017. máj. 18. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/72 A kérdező kommentje:

Érdekes, sem Ádám, sem Noé, sem Mózes, sem Jézus nem állította magáról azt, hogy muszlim. Ezzel az erővel ki lehetne találni egy teljesen új vallást, amely kijelenti, hogy minden próféta az ő képviselője. Ez vicc. Csupán kisajátítás.


Ellentmondást mindenhol lehet találni. De az ellentmondásnak az is lehet az oka, hogy valaki tévesen értelmezi a dolgokat.


Jó út, rossz út. Nem lehet rossz az az út, amelyet a próféták és Jézus szavainak csodálatos ösvénye szegéjez.

2017. máj. 18. 20:23
 63/72 A kérdező kommentje:
Zseniális teológusaitok vannak nektek, muszlimoknak. Hiszen azzal, hogy elhitetitek híveitekkel azt, hogy minden ószövetségi próféta és Jézus muszlim volt, akkor ezzel az állítással megszüntetik, legalábbis látszólag, azt az ellentmondást, hogy azok zsidók származásúak voltak. Ezzel az erővel azt is mondhatjátok, hogy Jézus ara volt. Na és ugye az egyik ellentmondás az, hogy sem izraeliták, sem judaisták nem voltak muszlimok. Na meg ezzel az erővel, mivel Jézus isten fia, az is állítható lenne, hogy Isten is muszlim.
2017. máj. 18. 21:16
 64/72 A kérdező kommentje:
Zseniális teológusaitok vannak nektek, muszlimoknak. Hiszen azzal, hogy elhitetitek híveitekkel azt, hogy minden ószövetségi próféta és Jézus muszlim volt, akkor ezzel az állítással megszüntetik, legalábbis látszólag, azt az ellentmondást, hogy azok zsidók származásúak voltak. Ezzel az erővel azt is mondhatjátok, hogy Jézus arab volt. Na és ugye az egyik ellentmondás az, hogy sem izraeliták, sem judaisták nem voltak muszlimok. Na meg ezzel az erővel, mivel Jézus isten fia, az is állítható lenne, hogy Isten is muszlim. Viszont, ha Isten muszlim lenne, akkor miért teremtett volna más vallásokat is a Földre? Na meg akkor miért nem legelőször az iszlám jelent meg?
2017. máj. 18. 21:21
 65/72 anonim ***** válasza:

Neked valami totál téves kép van a fejedben az iszlámról ugye tudod? Szerinted a muszlimok csak arabok lehetnek? :)


Az iszlám szerint Isten minden néphez küldött prófétákat és akik őket követték muszlimok voltak. Attól hogy valaki zsidó, arab vagy magyar, még lehet muszlim. Te kevered az etnikai hovatartozást a vallással. A hamis vallásokat emberek teremtették, legelőször pedig az iszlám jelent meg mint vallás Ádámmal.

2017. máj. 19. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/72 anonim ***** válasza:

Érdekes megközelítés az iszlám szónak ezen értelmezése, ha szó szerinti értelmét vesszük, akkor talán lehet is. Viszont akkor tovább mennék, mert mind izraeliták vagyunk. Az izraelita szó egy sokkal ősibb név, amit Jákobb kapott az Úrtól (és lehetünk szellemi értelemben is Izrael fiai). Sőt mind héberek vagyunk, mert ősatyánk, Ábrahám héber volt. A héber szó még az izraelitától is régebbi kifejezés. Csak megjegyezném, hogy a héber nem egyenlő a zsidó szóval és népcsoport mellett vallást is jelöl (hogy ezzel se legyen gond).


Szóval ezen logikai fonál mentén a muszlim helyett jobb és ősibb kifejezés az izraelita, de még jobb a héber.


Persze maradok keresztény, csak eljátszottam a gondolattal, amit felvetettél.

2017. máj. 19. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/72 A kérdező kommentje:

Igen, ez egy nagyon jó meglátás. Végülis kérdés az is, hogy mióta használatos a muszlim kifejezés, meghatározás. Szerintem Ádám nem is hallotta ezt a szót.


Tehát az izraeliták azok izraeliták. Azok is maradnak. A héberek, pedig héberek. És azok is maradnak. A hinduk pedig hinduk. És a hinduk hinduk maradnak.


Ősi történelmi hagyománya van az izraelitáknak, és minden bibliai törzsnek, népnek. A Bibliában le van írva, hogy kik ők. Tehát rögzített. Nehogy már a XXI. században átnevezzék őket! Ne zavarjuk össze a fogalmakat, a neveket, a meghatározásokat! Nincs szükség zűrzavarra, káoszra! Ne változtassunk az írott szhövegen! Pilátus mondta: "Amit megírtam, azt megírtam". Azóta sem változott.

2017. máj. 19. 20:20
 68/72 anonim ***** válasza:

"Érdekes megközelítés az iszlám szónak ezen értelmezése, ha szó szerinti értelmét vesszük, akkor talán lehet is. Viszont akkor tovább mennék, mert mind izraeliták vagyunk. Az izraelita szó egy sokkal ősibb név, amit Jákobb kapott az Úrtól (és lehetünk szellemi értelemben is Izrael fiai). Sőt mind héberek vagyunk, mert ősatyánk, Ábrahám héber volt. A héber szó még az izraelitától is régebbi kifejezés. Csak megjegyezném, hogy a héber nem egyenlő a zsidó szóval és népcsoport mellett vallást is jelöl (hogy ezzel se legyen gond).Szóval ezen logikai fonál mentén a muszlim helyett jobb és ősibb kifejezés az izraelita, de még jobb a héber.Persze maradok keresztény, csak eljátszottam a gondolattal, amit felvetettél."



Kezded érteni. Ha egy Istenben hittek és követték a prófétákat akkor ők mind ugyanannak a vallásnak a hívei voltak. Nevezheted hébernek vagy kereszténynek, vagy muszlimnak. Zsidók és muszlimok például elismerik hogy ugyanabban az egyetlen Istenben hisznek, csak a zsidók nem ismerik el Jézust és Mohamedet prófétáknak. A mai kereszténység viszont már nem nevezhető egyistenhívőnek a szentháromság miatt. Szóval úgy is mondhatnánk hogy a mai muszlimok az igazi héberek vagy az igazi őskeresztények.

2017. máj. 20. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 69/72 A kérdező kommentje:

A Szentháromság nem egyenlő a többistenhittel. Ez nyilvánvaló. Hiszen minden Istenből fakad, így a Fiú is és a Szentlélek is.


Említetted az őskeresztényeket. Szerintem azok olyanok lehettek, akik tulajdonképpen egy új és saját társadalmat akartak kialakítani azon a társadalmon belül, ahol már áltek. Társadalom létrehozása a társadalomba. De arra törekedtek, hogy mindenkivel békében éljenek. Ezért kirekesztették és üldözték őket. Lásd, a kezdetek kezdetén. Ha ma egy keresztény közösség így akar élni, akkor megbélyegzik. Vagy, ha az egyén maga akar ilyen lenni, akkor meg bolondnak. Persze a vallás is lehet a keresztünk, amit cipelnünk kell, de ha ez így van, akkor az dicsőség és áldás. Mindegy hogy melyik felekezethez tartozunk, ha egyistenhívők vagyunk. A lényeg az, hogy ne akadályozzuk, hanem segítsük egymást. Legalább mi értsük meg egymást ebben a gonosz világban. Nemde?

2017. máj. 20. 10:48
 70/72 anonim ***** válasza:
A szentháromságnak semmi köze Jézushoz. Ez egy pogány tanítás amit később kevertek bele. A Bibliában sincs is ilyen. Három nem egyenlő egyel, így nem lehet egyistenhívő. A zsidók végig egy Istenben hittek az Ószövetség szerint. Szerinted Isten többezer évig nem közli a zsidókkal hogy három Isten van aztán hirtelen bejelenti?
2017. máj. 20. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!