Amikor Jézus azt ígérte, hogy elküldi a segítőt, akkor lehet, hogy Pál apostolra gondolt? Aki el is jött akkoriban.
Mohammedre mennyire hathattak akkoriban Jézus tanításai? Vagy az Ó Testamentum írásai?
Azért kérdem, mert felmerült bennem a kérdés, hogy ezek a tanítások, bölcseletek hathattak-e rá?





Isten Gabriel angyal közvetítésével küldte le a Koránt Mohamed prófétának akik szóról szóra memorizálta azt. Már Mohamed próféta idejében leírták, de nem volt könyv formájában összeállítva. Ez az első kalifa alatt történt meg aki felállitatott egy bizottságot aminek tagjai szintén fejbe tartották az egész Koránt de mégis megvizsgálták az összes fellelhető irtott részeket és összeállították könyv formájában. Ma ugyanezt olvashatjuk, persze arab nyelven.
Továbbá az iszlám szerint a Tóra és a Biblia is Isteni kinyilatkoztatás, de nem a mai változatok mert ezeket emberek megváltoztatták. Az iszlám prófétaként tiszteli Mózest és Jézust is, mindkettőjüket megemlíti a Korán. Tehát Mózes, Jézus és Mohamed is Isten által küldött próféták, akik ugyanazt az alapüzenetet továbbították az embereknek. Amit Jézus tanított nem a saját véleménye volt hanem ezt Isten mondta neki. Ezt Jézus maga jelenti ki a Bibliában. Magyarul a hasonlóságok amik a zsidó, keresztény és iszlám vallásban megfigyelhetők, nem azért vannak mert egymásról másolták, hanem mert mind lényegében ugynaz a vallás csak a zsidók és keresztények megváltoztatták saját kedvük szerint, ezért vannak eltérések.





Sajnos megváltoztatták. A katolikus Biblia 66 könyvet tartalmaz, a protestáns 60-at. Melyik az igazi Biblia? Ha a katolikus az igazi akkor a protestánsok kivettek belőle 6 könyvet, ha meg a protestáns akkor a katolikusok hozzáírtak 6 könyvet. Akárhogy is nézzük ez már önmagában bizonyítja a hamisítást és a többi irányzatról nem is beszéltünk. Továbbá tartalmilag is problémás a Biblia mert ellentmondásokat és hibákat tartalmaz, ami nem lehetne sértetlen Isteni kinyilatkoztatás esetében. Arról pedig volt már szó hogy Jézus és tanítványai arámi nyelven beszéltek de a fennmaradt Biblia görög nyelven íródott. Ebből az következik hogy jóval Jézus után írták.
De mutatok néhány verset a Bibliából ami igazolja hogy Jézus is muszlim és egy vallásról van szó:
Máté 26:39 Majd kissé előrement, arccal a földre borult, és imádkozni kezdett.
Itt az olvasható hogy Jézus arccal a földre borult és így imádkozott. Keresztények ma nem imádkoznak arccal a földre borul. Tudod kik imádkoznak így? Muszlimok.
János 20:19 eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: "Békesség néktek!"
Keresztények így köszönnek hogy békesség nektek? Hát nem. Muszlim köszönés. Selam aleykum jelentése béke legyen veled.
Van még sok ilyen vers amiből látható hogy a Biblia Isteni kinyilatkoztatás, de sok olyan verset is tudok mutatni amiből meg látszik hogy emberi hamisítás történt.





Kedves 54.Hsz!
Kérlek számold meg mégegyszer,a katolikus,és protestáns Bibliák könyveinek számát,mert nagyon elszámoltad.
Krisztus követésében nem az imátkozó testtartása a fontos,hanem az imádat.





A Bibliáról továbbra is hülyeségeket írsz, szerintem olvass kicsit a témában. Nagyon úgy tűnik, hogy hasravágás szerűen írod az ötleteidet, amiket tényként állítasz be.
Például a katolikus Biblia 72 könyvet tartalmaz, nem 66-ot és egyet se tettek hozzá, hanem eredetileg ennyi volt.
Hogy a protestánsok miért vettek el belőle 6-ot, azt tőlük kell megkérdezned.
Az Ószövetség nem arámi nyelven íródott, hanem héberül többnyire (van néhány arámi írás is). Az Újszövetség pedig görögül. Jézus az arám mellett héberül is beszélt, különben a zsinagógában hogy olvasott volna fel? Miért gondolod, hogy az apostolok arámi nyelven beszéltek, holott zsidó férfiak voltak? Attól mert mohamed egy írástudatlan volt, az apostolok lehettek műveltebbek. A görög egy általánosan elterjedt nyelv volt, amit nagyon sok zsidó ismert és szívesebben is használták, mint a hódító rómaiak latin nyelvét. Vagy szerinted a görög Antiócia városában arámi nyelven térítettek?
A történelmi leletek is ellent mondanak neked, hiszen számos töredéket találtak meg, még Krisztus előttről származó írásokat is, amik vizsgálata bizonyítja, hogy nem később íródtak.





Kedves 55!
"Krisztus követésében nem az imátkozó testtartása a fontos,hanem az imádat."
Talán te jobban tudod mint Jézus? Nyilván okkal imádkozott így. Ha nem lenne fontos akkor azt mondja hogy imádkozz ahogy akarsz. Ebből is látszik hogy a mai muszlimok Jézus igazi követői.





56-os
"Nagyon úgy tűnik, hogy hasravágás szerűen írod az ötleteidet, amiket tényként állítasz be.
Például a katolikus Biblia 72 könyvet tartalmaz, nem 66-ot és egyet se tettek hozzá, hanem eredetileg ennyi volt.
Hogy a protestánsok miért vettek el belőle 6-ot, azt tőlük kell megkérdezned."
Lehetséges hogy a könyvek számát rosszul tudtam de ettől még tény hogy az egyes keresztény irányzatok által elfogadott Biblia eltérő számú könyveket tartalmaz. Ha te a Katolikus Bibliát tartod hitelesnek, azt jelenti hogy a protestánsok kivettek a Bibliából olyan könyveket ami eredetileg annak része, tehát hamisítottak. A protestánsok viszont azt mondanák az ő Bibliájuk a hiteles, a katolikusok pedig hozzáírtak könyveket amik eredetileg nem részei a Bibliának. Szóval akárhogy is nézzük a Bibliát meghamisították.
"Az Ószövetség nem arámi nyelven íródott, hanem héberül többnyire (van néhány arámi írás is). Az Újszövetség pedig görögül. Jézus az arám mellett héberül is beszélt, különben a zsinagógában hogy olvasott volna fel? "
Az Újszövetségre értem. Görög nyelven íródott Jézus anyanyelve arámi volt, de lehet hogy tudott héberül is. Az apostolok egyszerű emberek voltak. Még az sem biztos hogy tudtak írni olvasni. Görögül meg nem beszélhettek olyan szinten hogy leírják a Bibliát aminek nehéz a nyelvezete. Egyébként is sokkal logikusabb hogy saját anyanyelvükön írják le. Persze ezt később lefordithatták görögre, de az eredeti arámi nyelvű kellett hogy legyen.
"A történelmi leletek is ellent mondanak neked, hiszen számos töredéket találtak meg, még Krisztus előttről származó írásokat is, amik vizsgálata bizonyítja, hogy nem később íródtak."
Krisztus előtti leletek nem származhattak Krisztustól :) Ha az Ószövetségre gondolsz akkor sem bizonyítja a hitelességét mert például Mózes 5 könyve 3500 éve íródott, de abból a korból semmi nem maradt meg. Csak a Korán esetében bizonyítható a hitelesség. Tartalmilag pedig az Ószövetség és az Újszövetség is problémás mert ellentmondásokat és hibákat tartalmaznak.
Krisztus nem lehetett muszlim, hiszen az ő korában muszlimok nem is éltek. Az meg, hogy arcraborult istenimádatként az nem jelent semmit. Indiaiaknál is látok ilyet.
A Biblia nem hamisítvány, hanem olyan egyedülálló mű, amelynek nincsen párja a világon. Ezért is támadják sokan Isten ezen csodálatos alkotását. Mert irigyek. Irigyek a zsidókra és a keresztényekre. Mindenestre én tiszteletben tartok minden olyan könyvet, amely a jót sugározza. Kedves barátom! Van még időd, talán nem sok, mert ki tudja, hogy mikor kopog az ajtón a számonkérő, ezért most kérem tőled a lelked érdekében, hogy térj meg! Az Úr vár!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!