Jehova tanúi hogyan egyeztetek össze Jézus parancsát;"Ne járjatok házról házra. " Lk 10,7, azzal a ténnyel, hogy ők gyanütlan embereket zaklatnak a magánszférájukban?

"Bocs, de érdemben nem feleltél. A rabszolgatartó osztályod maga bibliafordításában átírta verseket, hogy igazolja a idegenek otthonaikban való zaklatását. A Biblia nem írja sehol sem, hogy házról házra jártak. Igen, voltak házaknál is, de itt épp arról volt szó, hogy a házigazda meghívta őket otthonába, nem arra, hogy látatlanba végigjárták az idegeneket."

Ez spekuláció!

A sértegetéseid is bizonyító erejűek sokak számára. Jó lenne, ha nem a személyeskedő vádakkal akarnál manipulálni, hanem racionális érvekkel.

Egy dologra alapozol ténylegesen: a Lukács 10:7-ből kiragadott félmondat helytelen értelmezésére.

Ennek alátámasztása ideráncigáltál a témához egyáltalán nem illő két másik verset, melyek mindegyike más-más eseményekre és időkre vonatkozott. Semmiképpen nem érv arra, hogy a "házról-házra" kifejezés alatt a Biblia csak és kizáróan negatív dolgokat ért! Ez nem szabály a bibliában, csak az Írásokat a maguk igaza miatt kiforgatni igyekvők spekulációja.

Mint ahogy az sem (nyelvtani) szabály az ógörögben, hogy a "házanként" és a "házról-házra" kifejezések nem lehetnek szinonimái egymásnak.

Igen, voltak házaknál is, ahogy mondod, össze is jöttek rendszeres tanulmányozásokra, hiszen gyülekezetbe jártak ők is. De a módszer nem pusztán abban merült ki, amit mondtál, nem csak egyféleképpen végezték a szolgálatot. Volt arra is példa, hogy közterületen, útközben szerzett ismeretség okán mentek el valakihez, de egy terület módszeres és nem csupán flegma, bemunkálása egyértelműen megkívánta a komoly szervezést és a házról-házra végzett munkát (már ahol lehetett).

A rögeszméddé vált "otthonaikban történő zaklatás" kifejezés is jól bizonyítja, hogy neked és a hozzád hasonló véleményen lévőknek ez a munka, melyet a Tanúk végeznek pszichotikus problémákat okoz.

Mint írtam, az emberek többségének ez nem olyan helytelen és természetellenes dolog, még akkor sem, ha történetesen nem értenek egyet velünk, vagy eddig elutasítottak.

Az emberek többsége (a saját tapasztalatom alapján is tudom) nem veszi zaklatásnak ha valaki tiszteletteljesen bekopog, vagy megszólítja az utcán, esetleg felhívja, vagy levélben próbálja elérni őt!

Annak amit te itt bizonygatni akarsz, láthatóan az a célja, hogy mentegess egyfajta mai ún. kereszténynek titulált mentalitást, de sajnos nem az, hogy a Biblia igazsága kiderüljön.

"Továbbá a Lk 10:7-et is szélhámos módon fordítja az ÚVF, ez a "ne járKÁLjatok..." kifejezés is direkt azért is úgy került bele, hogy járni szabad, csak járKÁlni,"

A két szót teljesen mindegy hogyan fordítod!

A lényeg mellett itt is elmész. A lényeg, hogy ez a vers a szövegösszefüggés tanúsága szerint is egyértelműen arról beszél, hogy ha vendégként valakinél tartózkodunk, akkor elégedjünk meg azzal az ellátással, amit ott adnak, ne mászkáljunk másokhoz.

És ezért ennek semmiféle tiltó magyarázata nincs a tanúskodó munka alapos (házról-házra történő) végzésére vonatkozóan.

Nem mindegy, hogy hogy fordítjuk, mert akkor épp az marad ki ami a léneg: nem beszél sehol a Biblia házról házra járásról, csak negatív értelemben. Ha a JT-k képesek azért lefricskázni a születésnapot, mert Heródes pont a születésnapján végeztette ki Keresztelő Jánost, mondván "negatív kontextusban szerepel", akkor ennyi erővel a házról házra járás is rossz, mivel csak negatív kontextusba szerepel.

Nem érdekel, hogy milyen elméletet gyártasz arra, hogy mondván ezzel minden gúnyosan idézőjelbe tett keresztény szokást akarnék igazolni... bizony nem írja a Biblia, hogy házról házra jártak volna az apostolok, bármilyen szélhámosságot vigyen is véghez az ÚVF.

A választási értesítőket hogy juttatják el az emberekhez? 1.Házról-házra mennek és bedobják a postaládába.

2.Házanként bedobják a postaládába.

Szinte gondoltam, hogy a születésnapot is belekevered.

Pedig, ha olyan jól értesült vagy, akkor tudnod kéne, hogy nem pusztán az a gond ezzel az ünneppel, hogy történetesen csak negatívan beszél róla a Biblia. Nyilván ez sem véletlen, hiszen a zsidók nem ünnepelték a sz. napot, de sokkal súlyosabb érvek is vannak e mögött.

(Nem is beszélve arról, hogy a te igaztalan állításoddal ellentétben, a házról-házra végzett tanúskodó munkáról egyáltalán nem beszél a biblia elítélően. Amint fent leírtam, az általad citált versek NEM ERRŐL SZOLNAK!)

Ezt azért is kár belekeverni, mert a sz. napról világosan tudjuk azt, hogy miért és hogyan gondolkodtak róla az ókori zsidók generációkon keresztül az Írásokra alapozva, jó okkal.

Ellenben amikor megpróbálod a Lukács versét kiforgatott módon, egy félmondatot a szövegösszefüggéséből kiragadva értelmezni, akkor komolyan felmerül a gyanú, hogy te ezzel voltaképpen a Bibliát hamisítod meg.

De miért is? Azért, hogy a kényelmes, szerinted keresztényi életedet mentegethesd. Bár ki tudja, hogy minek tartod magad...

Elkened, elhomályosítod a tényeket, csak mert ez nem jár személyes felelősséggel mások iránt, mondván: "nem kell azt olyan szigorúan venni, mert különben is a Bibliában Jézus még meg is tiltja ezt a házról-házra prédikálást"

Szomorú, hogy sokan ide jutottak!

De ha már korábban az összeesküvés elméletekről írtál, akkor megemlíteném, hogy nem kell ahhoz ilyesmi, hogy az első négy század VALÓDI hitehagyását felismerjük. Mert már akkor, abban a pár száz évben elkezdődött az a folyamat, amiről itt szó van.

Bizony, ez nem mai találmány, nem egy elkapkodott kutatási eredmény álláspontját propagálom, hanem majdnem 2000 év, hosszú és keserves, szenvedésekkel teli igazságát, mely időszakot jelentős részben pont az az állítólagos "keresztény" egyház tett szörnyűvé, amelyiktől származik pl. ez a spekuláció is.

A Biblia nem a születésnapról beszél negatívan, hanem azoknak az uralkodóknak a cselekedeteiről, akik ott szóba kerül. Ha János kivégzésekor egy vizespohárat tartott volna kezében Heródes, akkor nem innátok vizet? :D

A Biblia csak háromszor említ születésnapi ünneplést, bár megjegyzendő, hogy az emberek szinte minden kultúrában megünnepelték szeretteik születésének évfordulóját.

Ami az első két bibliai példát illeti: a fáraót (1Móz 40:20-21) és Heródes Antipást (Mt 14:1-11), ők először is nem hétköznapi emberek voltak, hanem királyok. Az ókori közel-keleti királyoknak két születésnapjuk volt: a biológiai és a koronázási évforduló, mindkettő hivatalos, kötelező, többnyire évente ismétlődő állami ünnep. Másodszor, ha a szöveget megfigyeljük, nem az ünneplés volt a probléma, hanem hogy ártatlanokat gyilkoltattak meg. Ezt sem mindig, a buli rendszeres részeként tették, hiszen a történet szerint rendkívüli helyzetben voltak, lásd József álomfejtését és jövendölését (1Móz 41:13), illetve Keresztelő János nyilvános kritikáját (Lk 3:19-20). Harmadszor, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a bálványimádás között. Még ha e királyok előtt le is borultak (amit a bibliai szövegben nem találunk!), ez az uralkodónak szólt, és nem a születésnapról; mindenki minden nap leborult előttük. Igen, az emberek bálványozása bűn, de megint csak kérdés, hogy ennek mi köze ennek ma a születésnaphoz? Ki előtt borulnak ma le imádattal a családtagjai és a barátai a szülinapján, és ki viselkedik pogány istenkirályként, ha mások egy évben egyszer szeretettel körülveszik? Negyedszer, nincs logikai kapcsolat a születésnap és a tivornyázás között. A fáraó esetében a szöveg csak ennyit mond: "lakomát rendezett minden szolgájának", ami pozitívan is értékelhető. Heródes részegsége, kéjvágya és kétes becsülete pedig az ő személyes bűne. Amit ez a két ember tett, az róluk szólt – nem magáról a születésnapról! Tehát ilyen egyedi történetekből általában a születésnapra vonatkozó, illetve minden kor minden hívője számára érvényes szabályt levonni írásmagyarázati képtelenség. Ez olyan, mint magát az autóvezetést elítélni és a forgalmat betiltani, csak mert van néhány őrült az utakon.

A Biblia mindenesetre egy harmadik esetet is említ. Jób és családja idilli életét a történet írója éppen azokkal az ünneplésekkel akarta szemléltetni, amelyeket fiai és lányai tartottak: ki-ki "a maga napján" (Jób 1:4), azaz a születésük napján (vö. Jób 3:1). Jób nem azért mutatott be az ünnepségek után áldozatot (1:5), mert a gyermekei valami konkrét bűnt követtek el, hanem mert Jób ilyen istenfélő volt: ha esetleg a fiúk el is elkövettek volna valami bűnt, akkor ő ki akarja engesztelni Istent, akit ennyire szeret. Jób nem a "születésnapi kísértésektől" rettegett (tivornyázás stb.) hiszen nyilván jelen volt az ünnepségeken, és semmi látható, konkrét bűnt nem tudott felfedezni. Csak arra az esetre mutatott be áldozatot, ha a gyermekei esetleg gondolatban ("a szívükben") megbántották volna Istent.

Názdd, a nyelved olyan tüzes a hagyományos kereszténység elleni gyűlölettől, hogy ezzel nem is tudok mit kezdeni.

Nem a kényelmes életemet mentegetem, és igenis keresztény vagyok. Hanem egyszerűen egy olyan dolgot akartok ráverni a keresztényekre, amit a Biblia nem vár el.

Azt mondja az Őrtorony, hogy aki nem osztogatja vadidegen embereknek a színes magazinjaikat, az nem üdvözülhet. Biza erről egy szót sem szól a Biblia.

Ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy aki nem kel fel reggel 6kor egy órát árkot ásni, az nem keresztény és aki azt meri mondani erre, hogy dehát ezt nem várja el a Biblia, akkor személyeskedek vele egy kört, hogy te csak a kényelmes életedet mentegeted.

Most is látszik a célod! Ne haragudj, de tisztán látszik, és az nem a valódi és racionálisan megismerhető, vagy kikövetkeztethető igazság kiderítése.

Össze keversz mindenféle témát a zavarkeltésért, nem maradsz meg következetesen a vitatott kérdésnél, amíg rendbe nem rakjuk őszintén.

Nem, te ehelyett figyelmen kívül hagyva a tényeket, azokat a válaszokat, amiket leírtam, belekezdesz egy másik hosszú témába, csakhogy tereld a figyelmet a kényes területről.

De röviden válaszolok, mert több pontatlanságot olvastam.

Igen, Jób gyermekei is megtartottak valamilyen ünnepet, valószínűleg az aratás ünnepét, ami alkalmat adott családi összejövetelre. (Jób 1:4,5)

A Biblia azonban arra int, hogy nem lenne helyes részt venni bármilyen ünnepségen annak okára vagy természetére való tekintet nélkül (2Móz 32:1–6; 1Pét 4:3; 1Kor 10:20, 21).

A Biblia mindössze két születésnapi ünnepségről számol be, s a két személy közül egyik sem volt az igaz Isten szolgája.

Az első ilyen alkalomról az 1Mózes 40:20-szal kapcsolatos magyarázatában Dr. Adam Clarke megjegyzi: „Ebből az eseményből kitűnik, hogy a születésnap ünnepség által történő megkülönböztetése igen régi szokás. Eredete valószínűleg a lélek halhatatlanságának a fogalmához nyúlik vissza, mivel az élet kezdete feltétlenül komoly következménnyel jár az olyan személy számára, aki azt hitte magáról, hogy örökké fog élni.”

A születésnapok ünneplése a babonákban és a hamis vallásban gyökerezik.

A The Encyclopedia Americana (1991-es kiadás) ezt a megjegyzést teszi: „Egyiptom, Görögország, Róma és Perzsia ókori világa megünnepelte az istenek, a királyok és a nemesek születésnapját.” Azt mondja, hogy a rómaiak megtartották Artemisz születésnapját és Apolló napját. Ezzel ellentétben, „bár az ókori izraeliták feljegyzést készítettek a lakosság férfitagjainak életkoráról, arra nincs bizonyíték, hogy ünnepet tartottak volna a születés napjának az évfordulóján.”

Nem is beszélve arról, hogy a spiritizmus, a horoszkópok fontos alkotóeleme.

A másodikról, Heródes születésnapjával kapcsolatban Dr. Richard Lenski ezt a magyarázatot adja: „A zsidók irtóznak a születésnapok megtartásától, mivel pogány szokásnak tartották, ám Heródesék még a rómaiakon is túltettek ezeknél az ünnepeknél, ezért Heródes születésnapja (Herodis dies) a túlzásba vitt ünnepi látványosság közmondásszerű kifejezése lett.”

Lehetséges, hogy Jehova szándékosan jegyeztette fel ezeket a negatív részleteket az ő Szavába, amelyről azt mondja, hogy „hasznos a tanításra, a feddésre, a dolgok helyreigazítására”? (2Tim 3:16). Biztosan nem véletlenül történt!

Érdemes megjegyezni azt is, hogy Isten nem jegyeztette fel Jézus születésének pontos dátumát, ami bizonyára igen fontos születésnap lett volna, ha Isten szolgáinak meg kellene ünnepelniük a születésnapokat. Ezzel szemben a Biblia közli Jézus halálának a dátumát és arra utasítja a keresztényeket, hogy minden évben ünnepeljék meg azt az évfordulót (Luk 22:19; 1Kor 11:23–26). Ez teljesen megegyezik azzal a ténnyel, hogy a Biblia azt mondja: valakinek a halála napja sokkal jelentősebb, mint a születése napja, ha jó nevet szerzett magának Istennél az élete folyamán (Préd 7:1, 8).

Nos kedves vitatársam, ez valóban összhangban van a Biblia szellemével!

„A születésnap megünneplésének eszméje általában távol állott annak a korszaknak a keresztényeitől” (The History of the Christian Religion and Church During the First Three Centuries [A keresztény vallás és egyház története az első három században] August Neander szerzőtől).

Amint múlt az idő és megtörtént a tiszta keresztényiségtől való elszakadás, nem csak a születésről, hanem a halálról is kezdtek megemlékezni.

„Az a tisztelet, amelyben a mártírokat részesítették, oda vezetett, hogy indokolatlanul nagy figyelemben részesítették a haláluk helyét és napját. Örömteli gondolat volt a mártír halálának napját az ő születésnapjának nevezni. Szent áhítattal tekintettek arra a helyre, ahol a vértanú meghalt. . . . Az évfordulón istentiszteletet tartottak [a templomokban] s azt nagyrészt a mártír szolgálatairól és jelleméről való megemlékezésnek szentelték. . . . Emlékeznünk kell azonban arra is, hogy ezek [az évenkénti] megemlékezések nem képezték részét az egyház általános rendtartásának” (History of the Christian Church [A keresztény egyház története], Dr. John F. Hurst, 1. kötet, 350, 351. oldal [angolban]).

Sőt, földi maradványaikért, állítólagos csontjaikért versengtek, hogy minél több zarándok menjen el az adott helyre, ahol kiállították. Ebben semmi biznisz nem volt és nincs ma sem, ugye?

Végezetül, én a gyűlöletemet a Biblia szerinti módon nyilvánítom ki, nem hittársaim és más embertársam felé, bizonyosfajta "hazaszeretetre" és az erre épülő nacionalista érzelmekre hivatkozva!!!

Hogy mi ellen irányul az Írás szerinti "gyűlölet"?!

Nos ezt neked is tudnod kellene.

A Biblia nem beszél le senkit arról, hogy bőkezűen megajándékozzon egy szeretett személyt (1Móz 33:10, 11; Luk 15:22; 2Kor 8:19). Azt sem tiltja, hogy valaki örüljön egy meghívásnak vagy ünnepségnek, mert a mértéktartó evést és ivást a Biblia az élet élvezésének eszközeként ajánlja (Préd 3:12, 13).

A születésnapok ünneplése a babonákban és a hamis vallásban gyökerezik, de nem ez az egyetlen oka annak, amiért Jehova Tanúi elkerülik ezt a gyakorlatot.

[A gyertyák használatának] oka visszanyúlik a korai görögökhöz és rómaiakhoz, akik azt gondolták, hogy a gyertyáknak varázserejük van. Azzal a céllal mondták el imáikat és kívánságaikat, hogy a gyertyák lángjai majd felviszik azokat az istenekhez. Az istenek azután majd leküldik az áldásaikat és talán válaszolnak az imákra

Még Jézus is úgy említette meg a gyermekszülést, mint áldott, boldog eseményt Isten népe között (Lukács 1:57, 58; 2:9–14; János 16:21).

A Biblia azt mondja: valakinek a halála napja sokkal jelentősebb, mint a születése napja, ha jó nevet szerzett magának Istennél az élete folyamán (Préd 7:1, 8).

Teljesen mindegy hogy mi az "eredete", még a rabszolga osztályod is kimondta, hogy nem az számít, hogy egy gyakorlatnak mi az eredete, pogány, vagy nem pogány, hanem, hogy "az ilyen dolgokban általában az a mérvadó, hogy a szóban forgó gyakorlat jelenleg kapcsolódik-e a hamis valláshoz." (Lásd az „Olvasók kérdései”-t Az Őrtorony 1972. január 15-i [angolban], és 1991. október 15-i számában.)"

Más kérdés, hogy az 9 lókötő odafenn, akinek te minden hülyeségére bológatsz, mert különben kitörölnek a kocksá füzetből, annyi esze sincs, hogy a saját elveihez hű legyen.

Írás szerinti gyűlölet, muhaha. Bravó... :-) Akkor gyűlöld azt, ami nem az Őrtorony Társulat.

A "pogányság" fogalmát se ártana tisztázni. Maga a "pogány" (latin paganus = vidéki, falusi) szó nincs benne a Bibliában, a többnyire "pogányok"- nak fordított héber gójim és görög ethnoi jelentése egyszerűen "népek" vagy "nemzetek", szemben a választott (zsidó) néppel, "a Nép"-pel. Másodszor, a Biblia a "pogány", azaz egyszerűen nem zsidó hiedelmeket és praktikákat csak azért és akkor tiltotta, ha azok bálványimádáshoz vagy erkölcstelenséghez vezettek. A Biblia nem tilt "mindent, ami nem zsidó", hiszen nem kultúra-ellenes, hanem istentelenség-ellenes. Ezért sok "pogány eredetű" dolog ma már tökéletesen semleges, bár "pogány" környezetben alakult ki, és a pogány világkép része volt.

Például a zsidók megtarthatták a hónapok babiloni neveit. Isten csak a babiloni isten- és csillagkultusz átvételétől féltette őket, amihez viszont a hónapnevek puszta használatánál jóval többre volt szükség. Ugyanígy a keresztény hitre áttért germánok is megtarthatták a régi germán és római napneveket, mert természetesnek vették, hogy megtérésük után péntekenként (Freitag) nem fognak többé Freia germán tavaszistennőnek áldozni; a mai átlag németnek pedig eszébe sem jut Freia.

Ugyanez az elv érvényes a babiloni eredetű csillagászaton, a görög eredetű geometrián vagy a római eredetű jegygyűrűn át az újkori karácsonyi kellékekig rengeteg olyan dologra, amely ma már a mi kultúránk része. Még megvannak, használjuk is őket, de azok a pogány elképzelések, amelyek egykor hozzájuk kapcsolódtak, régen leváltak róluk. Kit zavar az ma, hogy az ókorban, itt vagy ott, ennek vagy annak a tárgynak, szokásnak vagy tudományágnak mágikus jelentőséget is tulajdonítottak? Miféle hatása lehetne ez azokra, akik nem is tudnak róla, vagy ha tudnak is róla, nem hisznek benne?

De itt egy rövidke elemezés, amely a húsvéti népszokások pogányozása kapcsán merült fel, de az elhangzott gondolatok általános érvényűek:

Pogány ünnepek?

A nyúl meg a tojás sosem került be "a húsvétba" (jelentsen ez bármit). Népszokás-szinten élt tovább, és soha nem élvezte a hivatalos r.k. egyház jóváhagyását - legfeljebb eltűrték, de jellemzően inkább ki akarták szorítani olyan szentelményekkel, mint az ételek megáldása, a vízszentelés és a többi. A r.k. felekezetnek még a szentelményei között sem szerepel tudtommal sem a húsvéti nyúl, sem a húsvéti tojás - nemhogy a szentségei között.

Nem igaz, hogy minden katolikus tojásos-nyuszis húsvétot ünnepel. Jellemzően észak- és kelet-európai országokban, valamint Észak-Amerikában dívik a tojás; latin-amerikai katolikusoknál tudtommal nem annyira.

Ezeket népszokásként kezelik, és nem vallási szertartásként. Ahol meg igen, ott keresztény értelmet csúsztatnak alá, és valljuk meg, nem is ötletesség nélkül.

A papok ezeket nem nevezik olyan "pogány szimbólumoknak, amit keresztény ilyet nem gyakorolhat". Ők megelégszenek azzal, ha a pogány eredetű külsőségek mögé keresztény jelentést sikerül magyarázniuk, vagy ha ez nem megy, akkor a pogány helyett keresztény szokásokat, szimbólumokat, szentelményeket ajánlanak a nép vallásos (vagy egyszerűen ünnepi) igényeinek kielégítésére. Rómának mindenkor ez volt az eszköze a nagy tömegek megnyerésére, tudván, hogy a tömegek nem az eszükkel gyakorolják vallásukat, hanem a szemükkel, a gyomrukkal, a taglejtéseikkel, a hangjukkal és így tovább.

Kérdés, hogy a nyúlsimogatás, csokinyuszi-rágcsálás vagy a tojás mint ünnepi eledel önmagában pogányság-e: mert ha igen, akkor Jehova tanúinak csakugyan ki kell menniük a világból. Hiszen sem a zsidók, sem az első keresztények nem jártak színházba, nem olvastak világi irodalmat, de még csak nem is mentek anyakönyvezetőhöz, ha házasodni akartak. Ehhez hasonlóan ártalmatlan kulturális szokás lett mostanra a karácsonyfa, a tojásfestés meg a többi említett dolog is: immár senki nincs tudatában sem pogány, sem a mögégyártott keresztény jelentésének. Ettől nem lesznek ezek mindjárt keresztény kulturális elemek - de ezt nem is állítottam. Persze kendtek megtehetik, hogy evangélium gyanánt ezek pogány voltát hirdessék az ajtókban.

Ennek kapcsán csak az volna a nyilvánvaló kereszténytelenség (mert így mondják magyarul az "antikereszténységet"), ha Róma beemelte volna ezeket legalább a szentelményei közé.

Éppen nem pogány szokások ezek (a tojásfestés, a sonkaevés vagy a karácsonyfaállítás), mert e szerepükben mára teljesen kivesztek, és a világ nagy részén mindenféle vallásos jelleg nélkül, pusztán kulturális szokásokként tartják meg őket. Tudjuk, hogy Pál jószántából felszállt egy olyan hajóra, mely Kasztórnak és Polluxnak volt szentelve, vagy hogy keresztény ember viselte a Bibliában a Fortunatus vagy Mercurius nevet. De van még cifrább is: Pál a mithrászi kultuszból veszi hasonlatát, mikor az óember levetkőzéséről és az új ember felöltözéséről beszél. És ismét: egy olyan verssort idéz helyeslőleg ("őbenne élünk, mozgunk és vagyunk"), amely eredetileg Zeuszhoz szólt. Egy krétai költőt, Epimenidészt meg egyenesen prófétának nevez.

Tudjuk, hogy e nevek és motívumok a pogányságból származtak, és ha kendteknek igazuk volna, akkor a keresztényeknek úgy kellett volna elhajítaniuk őket, mint a tüzes vasat. Csakhogy ők is tudták, amit most én hiába próbálok a kend tekintete elé tárni: hogy a görög mitológiának volt egy olyan megjelenési formája, amely már nem járt vallásos tisztelettel, sem bálványimádással, viszont a nevek és szavak szintjén még a régihez kapcsolódott, minthogy a kultúra lassabban kopik ki az emberek életéből, mint a vallás. Ők ez utóbbi értelemben legalábbis felhasználták a pogányok műveltségét, és olykor éltek is azok szokásaival, szavajárásával. Így pl. nem átallották Jézust szótérnak (üdvözítőnek) mondani, holott ezt a római császárok és korábbi pogány fejedelmek díszítő titulusként használták. Ugyanígy a Küriosz, amit Jézusra alkalmaztak az első, legtömörebb keresztény hitvallási formulákban, a császár méltóságneve volt. De Pál beszélt győzelmi koszorúról, ami a pogány vallási elemekkel átszőtt olimpiai játékok kelléke volt, vagy a győztes pálmájáról, ami szintén pogány felhangokkal jelképezte az örökkévalóságot. De kendtek ezt már nem tudják, különben majd' megszakadnának, hogy ezeket az utalásokat valahogy kimagyarázzák, miközben persze teli tüdőből harsognak a karácsony és a születésnapok ellen.

A karácsony és a húsvét jelenlegi ünnepe ugyan pogány vagy zsidó ellenhatás leküzdése végett, de keresztény céllal került arra a helyre, ahová került, és lett olyan, amilyen lett. Akik tehát ezeket az ünnepeket merőben a pogányságból akarják leszármaztatni, erőszakot követnek el a történeti igazságon: azon tudniillik, hogy az egyház nem egyszerűen átvett valamiféle pogány ünnepeket, hanem a maga céljai érdekében ugródeszkának (apologetikai hídnak) használta őket. Körülbelül úgy, mint Pál a korinthusi szabados párt jelszavait, mikor válaszul vitázva kiegészítette őket: "Minden szabad nekem, de nem minden használ;" "Az eledel a hasnak rendeltetett - de a test nem a paráznaságnak." Ugyanilyen lélekkel tette az egyház a napforduló idejére a karácsonyt, tudván, hogy Baldr vagy Mithrász helyett Krisztus testi születése hozott fényt az éjszakában. A karácsonyfát meg a többi ehhez való kelléket úgy lopta el a pogányságtól, és amíg nem emberre (élő vagy holt szentekre), hanem Krisztusra ruházta a dicsőséget, addig nem is követett el hibát.

Silány, kevés hangú, hamis nóta az, amit Jehova tanúi a történelmi kereszténység ellen fújnak. A Felekezet csőlátásban és mind történetileg, mind vallásilag siralmas tudatlanságban keresnek menedéket, nem tudván megcáfolni a történelmi kereszténység lényegét (vagyis a teológiájukat), és olyan időszakos, esetleges körülményekbe kötnek bele, amelyek éppenséggel teljesen közömbösekké váltak mostanára. Tudjuk jól, hogy az effajta kapdosás a rövid lélegzetű, híg és vitára alkalmatlan felekezeti szajkózógépek sajátja, akik nem tudván arra felelni, amit az ellenfél mond, megkeresik az ahhoz szavak szintjén úgy-ahogy odafércelhető őrtornyos ócsárlóprogramot, és mikor az ellenfél abbahagyja beszédét, le is futtatják - függetlenül attól, hogy megcáfol-e valamit amabból.

Amit meg a hamis kultuszok követéséről rávartyognak, azt elég azzal elhessentenem, hogy eszem ágában sincs Istent karácsonyfával vagy szentelt barkával tisztelni - viszont megértem azokat a középkori népeket, amelyek a körükben található szépséget és anyagi értéket az Isten elé hozták, mintegy kifejezéséül szívbeli hódolatuknak. Persze egyik ilyen hódolati elem sem kívánt örök érvényű lenni. Amennyiben mára elavultak ezek a formák (pl. ahogy nem szokás ételeket fölajánlani a templomokban, ahogy az első századokban tette szinte az egész egyház), úgy ma már legfeljebb kulturális elemekként jöhetnek szóba, és a keresztény öntudat mindenkori alakulása szívesen keres helyettük másokat, lelkületéhez illőbbet. Pl. a történelmi felekezetek körében is gyakoribb a pénzben kifejezett egyháztámogatás, mint a templomok virágdíszítése, vagy a keresztény műfajú, de szerzőjében és előadójában "laikus" vers vagy dal, mint a tárgyakra kimondott papi áldás.

Lehetne erről még sokat beszélni, de mivel én sem egyszerre tanultam meg becsülni a többi felekezet életében azt, ami Krisztusra mutat vagy őiránta való buzgóságból született, nem kívánom kendtől sem, hogy mindezeket egy csapásra tegye magáévá. Kend szemlátomást jól érzi magát abban a fekete-fehér álomvilágban, amelybe felekezete valósággal belenyomorítja a tagjait, ezért nem csodálnám, ha mostani írásomra adandó válasza olyan szemrehányásokban tobzódna, hogy "rosszul teszed, ha halottak napján fenyőágat borítasz szeretteid sírjára, vagy mécsest gyújtasz rajtuk, mert az ilyesmi pogány szokás." Erre, ha csakugyan bekövetkezik, csak annyit fogok mondani: "Ej, mit tépem itt a számat."

Szerintem ezt a pogány jelentést az egyszerű világi emberek körülbelül annyira veszik komolyan, mint a másikat, amit a r.k. felekezet szokott hozzájuk fűzni: hogy a tojás az újjászületést, illetve a feltámadást jelképezi. De már régen nem népszokásokról van szó húsvétkor, hanem elsősorban evésről és ivásról, néhány jellegzetes fogással. Alig valaki festi meg mostanság a tojást, vagy mond el valami bájolást a nyúl fölött. Ami meg a keresztényeket illeti az étel kapcsán: vannak olyan erőtlen lelkiismeretűek köztük, akik még a közkeletű sonkás-tojásos-pálinkás húsvéti asztalban is képesek valamiféle bálványimádást vagy annak maradványát látni, és ha valamikor abbahagyom a közszokáshoz való idomulást, az őmiattuk lesz. De azt nem fogom elszenvedni, hogy valamiféle fensőbbséges elitizmussal nyomuló, eledelekben válogató lelkület dugja be az orrát oda, ahol vagyok. Mert én hálát adok a nyúlért meg a tojásért is, ha már az asztalon van, és nem hiszem azt, hogy valami sötét varázslat tapadt rájuk csak azért, mert mások ezerötszáz éve Odinnak, Freyának vagy éppen Lokinak rebegtek hálát ugyanezekért.

Létezik ugyan Isten által adott rendje a húsvétnak, méghozzá az Ószövetségben van leírva részletesen. De hogy az Újszövetségben pontosan ezt kell megtartani, azt tagadom. Jézus pedig a halálát és feltámadását nem csupán húsvétkor akarja ünnepeltetni az egyházban. Ezért van biblikusan indokolt joga az egyháznak, hogy ha tovább ünnepli a húsvétot, megtöltse Jézus halálának és feltámadásának örömhírével. De ünnepet szentelni az egyénnek nem is kötelessége, tehát akár alkalmazkodhat is a népe körében elterjedt szokásokhoz, amennyiben azok nem kereszténység-ellenesek. Aki pedig végigeszi a most szokásos húsvéti falatokat, jórészt nem vallási okból teszi ezt, tehát nem is imád bálványt, sem pedig termékenységvarázslást nem űz.

Szerintem a "keresztény öntudat" nagyon is jogosan keres a saját vágyai, elvárásai, "lelkülete" szerint való formákat, hiszen az (ószövetségi) ünnepek megtartására az Újszövetségben semmiféle utasítást nem kaptunk, nem hogy pontosan meghatározott kereteket.

Az ünnepeket nem a r.k. felekezet kezdte változtatni, hanem maga az Úr. Az úrvacsorának az apostoli egyházban szokásba jött ünneplésében pl. nem volt meg a húsvéti bárány mint kultikus eledel, hanem kenyérről és borról olvasunk. Más ünnep jézusi rendeléséről, s esetleg ószövetségi ünnepeknek a pogánykeresztény egyházrészben való megtartásáról pedig nem olvasunk a Bibliában. Ezért van szabadsága a mindenkori egyháznak, hogy a maga használatára (és értelmezése szerint) ünnepeket szenteljen, csakhogy ne higgye, hogy ebben isteni utasítást teljesít. Az egyházi ünnepek közül még a vasárnap sem rendelkezik jézusi tekintéllyel, bár a Bibliában is találjuk nyomát, hogy e napon gyűltek össze a tanítványok az úrvacsoravétel és a tanítás hallgatása végett.

Húsvétünneplés (és az időpontjáról való ádáz vita) már akkor is volt az egyházban, amikor hatalom és gazdagság még meg sem kísértette. Ezt az egyházat én katolikusnak nevezem (bár rómainak nem), és tudom jól, hogy mennyire törekedett a vetélytársai kiküszöbölésére - de azt is tudom, hogy az ünnep részleteit jobb pillanataiban nem tekintette örök érvényűeknek, sem szakadási okoknak. Érdemes utánaolvasnod Viktor római püspök, a kisázsiai egyházak és Ireneusz esetének: máig ható példaként lebeg ott az egyház előtt.

Jézus semmit nem parancsolt a húsvét (pászka) felől, mert amit parancsolt, azt az úrvacsora felől parancsolta. Betöltésről meg nem lehet szó olyan értelemben, hogy az egyik ünnep töltené be a másikat. A régi páskát különben sem az úrvacsora töltötte be, hanem a keresztáldozat. Bizonyára neked is ismerősek Pál szavai: "Aki különbnek tartja a napot, az Úrért teszi; aki minden napot egyformának tart, az is."

Az Úrvacsora nem a páska ünnep részeként lett bevezetve, különben minden úrvacsora alkalmával páskát is kellett volna ünnepelniük, de erről nem olvasunk sem az Apcselben, sem az első korinthusi levélben, az ide vonatkozó információink legbővebb tárházában. Pál a Kolossebelieket Nem az ünnepek "dolgában" intette őket, hanem azok rabszolgává tevő igyekezete ellen, akik ünnepek dolgában akarták "inteni" őket, úgyhogy egy szuszra mondta ezt az ételtilalmakkal hadonászó betolakodók elleni figyelmeztetésével. Íme, az ünnepeket magukat nevezi árnyéknak, pedig ha a megtartásukat sürgetné, bizony nem így szólna.

A ref. húsvét vagy a r.k. pünkösd nem arre irányul, hogy h Istentől akaratától független - natán annak ellentmondó - utasításokat kreáljon, hanem konkrét időbeli hangsúlyt ad annak a hittartalomnak, amely elvben az egész éven át érvényes. Érdemes volna az ő kiadványaikat is olvasnod, nem pedig mindenféléket beleképzelned abba, amit róluk (nem) tudsz.