Isten csak a tetteket nézi vagy a szándékot is?

Olyan ez, mint amikor a tudatalattid túl van pörögve és nem tudod kikapcsolni. Igazából fáradt vagy gondolkodni, már aludnál de nem tudsz. Nem a gondolatok pörögnek, nem beleéltem magam valamibe, ami feltuningolt. Inkább mintha kétségbeesve keresnék valamit, ami nem tudatos, nyomaszt. Jobb esetben néha bevág pár depresszív önmarcangoló belső hang, rossz esetben szorongást okoz. Már fizikailag fáj. Sír, kesereg, üvölt a tudatalattim, bár ez nagyon gagyin hangzik így. De nem volna baj, már sok mindent megszoktam. Csak akadályoz mostmár nagyon és nem csak a hangulaton keresztül. Tegnap kettő után tudtam csak felkelni. És tényleg fizikálisan fáj. Azt is meg lehet szokni. De nem ez normális azt hiszem....

Voltam amúgy neurológusnál, belgyógyásznál, ortopédián, ér állapotot is nézettem stb... bár azt nem emiatt. De mindenki azt mondja, hogy éljek úgy mint egy fiatal.

Ha nyomom fejem tetejét sokkal jobban vagyok.

Természetesen ha nagyon akarnék fel tudnék kelni hatkor ígyis. Csak olyankor ha nem alszom eleget és korán kelek, hányingerem lesz és még negatívabb vagyok, meg dekoncentráltabb. Reggel kifejezetten utálom ha víz ér vagy ennem kell.

És nem az unalomról van szó. Hajszoltam már agyon magam, de akkor még hobbimra sem maradt idő. Szóval nem igaz, az a közhely, hogy nem volna időm ilyennel foglalkozni. Csak rosszabb.

Hú, egy pillanatra megijedtem a széktől ahogy felnéztem.:P Nem vagyok egy ijedős fajta...olyan sötét volt és kietlen. Akkor nem fogtam fel miaz csak éreztem. Mostmár magamra emlékeztet.

A sötétben kicsit libabőrös lettem és halálfélelmem lett. De túl racionális vagyok ezért azonnal elmúlt és csak elkullogtam leverten a konyhába. Mint akit ásóval vertek fejen. Igazából én irányítom a testem. De van bennem egy olyan érzés hogy ha meghalna az öntudatom sem halna meg valójában. Nem vagyok befolyásolható.