Matematikailag bebizonyították, hogy létezik Isten?
"Ezek után viszont nem ártana elgondolkodni: az isten TÉNYLEG ilyennek AKARTA a világunkat? Szerintem ez lehetetlen. A világunk NAGYON messze van a tökéletestől!"
A világunk tökéletes. Volt, amikor a Földbe csapódott egy akkora aszteroida, hogy kiszakadt a Földből egy darab, és így keletkezett a Hold. És a dinók idejében is volt egy 20 kilométeres, ami elpusztított mindent. És tudod miért? Mert így kellett lennie, mert ha ez nem történik meg, akkor mi emberek sem jöhettünk volna létre. Többek között azért, mert a dinók voltak a valaha élt legtökéletesebb élőlények, és lehet hogy a mamutot levadásztuk, de a dinókkal nem bírtunk volna. Kb patkány méretű emlősök tudtak csak életben maradni, mert annyira felzabáltak mindent. És tudom hogy borzasztó az a tudat, hogy az élőlények 99,9%-a elpusztult, hogy a föld légköre előbb 150 fokra emelkedett, majd a napsütés hiánya miatt -50 celsius fokra süllyedt, de hiába volt ez a dinók számára pokol, számunkra a lehetőség kezdete volt. Ez a 65 millió évvel ezelőtti dolog pecsételte meg a dinók sorsát, és adott lehetőséget arra, hogy 64 millió év múlva kifejlődjenek az őseink.
"Rettenetesen messze... oldalakat írhatnék erről."
Nem. Nem tudnál. A Föld és a Világegyetem úgy tökéletes, ahogy van. Isten nem befolyásol minket, de nem is engedi, hogy a gonosz uralkodhasson. Ez csak egy mese. Már megmondtam, hogy semmi köze az emberek viselkedése Istenhez. Max a jó embereké. Én is azért vagyok jó, mert hívő vagyok. Az, hogy sok helyen az emberek gonoszak egymással, és pokollá teszik egymás életét, azért csakis ők a felelősek. És hogy mindezt miért teszik? Mert gonoszak, mert szerintük nincs Isten, mert haragszanak a világra, és ott bántják a másikat, ahol tudják. Mert ha nem haragudnának a másikra, akkor nem is bántanák.
"Csak egy példa: te mit szólnál, ha az egész Földön csak egyetlen búzaszálat lehetne megtermelni, mert egyszerűen nem teremne meg több?"
De ilyen sosem lesz. És ha így is lenne, akkor annak semmi köze nem lenen az Istenhez meg a sátánhoz, ahhoz csakis nekünk meg a föld termékenységének lenne köze. És nem, Isten akkora sem adna, 12 trillió tonna földet, mert nem szól bele. Ő tudná, hogy van más út is. És tudod mi lenne? Lenne 1-2 tudós, aki megoldaná sikeresen a problémát, mert hinné, hogy van megoldás, és lenen 3 milliárd ember, aki szidná az Istent.
"Márpedig a világunk ennél sokkal pazarlóbb, ha a célja az ember volt."
Igen, a célja az ember volt. Sőt, hiszem, hogy az egész világegyetem csak miattunk van. És hogy pazarlóbb-e? 1-2 milliárd éve nem is volt föld a Földön. A föld az élőlények megjelenésével jelent meg. És ha lávatenger is lenen az egész bolygó, 500 millió év múlva megint élhető lenne. Ilyen ez a hely. Szinte lehetetlen tönkre tenni. Az meg hogy pazarlunk, csakis a mi hibánk. Nem Isten pazarol. Isten nem szól bele egy kicsit sem, ezért hogy továbbra is ne kelljen beleszólnia, fizikai törvényszerűségeket teremtett. Ezek dolgoznak, ezek viszik előbbre a világot Isten helyett, hogy őneki ne kelljen beleszólni a dolgokba. Isten egy önműködő rendszert hozott létre. Ha csak a Föld lenne meg egy nap, akkor mindez nem is jöhetett volna létre. Lehet nem lett volna meteor ami kiirtja a dinókat, stb. Így kellet történnie, mert csak így jöhettünk létre anélkül, hogy Istennek bele kelljen szólnia. Meg kellett születnie az egész világegyetemnek, és el kellett telnie 13,5 milliárd évnek. Ha nem így cselekedett volna, akkor beleszólt volna, azt pedig nem akarta. De nem kellet mást csinálnia, mint X mennyiségű anyagot teremteni egy robbanás formájában. És szépen minden kialakult magától.
"A matematikáról igaz, amit írtál - viszont amit a matematika TUD értelmezni, az úgy is van."
Nem, ez nem igaz. Ahogy már mondták, a matematika értelmezi a negatív számokat, a komplex számokat, stb stb, a valóságban még sincs negatív szám. A negatív szám egy elvont dolog, max úgy jelenhet meg, mint tartozás, de az meg egy általunk kitalált elvont fogalom. Amit ha elfelejtünk, máris semmissé válik.
"A végtelen jóság és igazság nem csak azt jelenti, amit írsz. Egy végtelen jó isten SOHA, SEMMILYEN körülmények között nem engedi pl., hogy teremtményei szenvedjenek. Egyetlen másodpercig sem!"
De igenis engedi. Nem érted a lényegét. Szabad az akaratunk. Teljesen. Aki végtelenül jó, az pont hogy szabad akaratot ad. Sokan szenvednek, de aki szenved, és ezért megutálja Istent és a pokolba kerül, az meg is érdemli. Isten csak olyannak segít, aki megérdemli, és csak az kerülhet a mennybe, aki megérdemli. Erről szól az élet. Különben meg ha mondjuk egy másik ember bánt téged, akkor mi van? Isten ölje meg? Nem, mert szabad az akarata. Isten nem szólhat bele.
"MINDIG azt választja, ami a lehető legjobb nekik - és NEM kényszerül kompromisszumokra!"
Isten azt adja, ami a lehető legjobb nekünk. Ha van valami problémád, akkor az egy másik élőlény, vagy a saját műved. Nem Istené. Nem Isten hibája, hogy szennyezzük a környezettet, és ezzel ellehetetlenítjük saját életünket. Nem Isten hibája, hogy nem kerestük meg a legjobb helyet a Földön, és maradtunk ott, és nem szaporodtuk túl a 10 milliós népességet. Nem az egész Föld képes életben tartani az embert. A Földnek csak bizonyos részei élhetők. Az nem Isten hibája, hogy olyan sokan vagyunk, hogy saját magunk miatt az élhetetlen helyekre kényszerülünk. Vagy hibáztassuk Istent, hogy nem tudunk életben maradni a víz alatt? Hát nem. Ha a víz alá kényszerülsz költözni, akkor az vagy a te hibád, vagy másé. De nem Istené. Vannak olyan helyek, ahol tökéletesen életben tudna maradni 10 millió ember a legkisebb szenvedés nélkül. De arról Isten nem tehet, hogy a sok álhívő azt parancsolja a népének hogy szaporodjon és öljön más népeket. És mindezt arra fogja, hogy Isten ezt akarja.
"NINCSEN olyan, hogy "most rossz neked, de majd kárpótlásul..." nem."
Nincs. De olyan van, hogy ha jó vagy, akkor a mennybe kerülsz. És mindegy, hogy rossz-e neked vagy sem. Egy hívó ember a rossz körülmények ellenére is hívő marad. Az, hogy a mennybe kerüléshez szenvedés kell, az nem igaz. Ha gazdag vagy és hívő, és rendes, akkor is mennybe kerülsz. Az Újszövetség példabeszédekből áll, amit sokan hajlamosak félre érteni. Főleg azok a fanatikus hívők, akik ölni tudnánk.
"Most is jó, és később is jó lesz. Mindig, mindenütt csak jó."
A jó meg a rossz viselkedés csak az eberekre vonatkozik. Az állatoknak muszáj ölniük, hogy életben maradhassanak. Sőt, nekünk is. Ezért ölhetjük meg azokat az állatokat, amiket tenyésztünk. Ha ezt nem tennénk, akkor éhen halnánk. És sem Isten sem Jézus nem tiltja meg, hogy ne öljünk állatot az életben maradásunkhoz. Viszont embert akkor sem szabad ölni, ha az gonosz.
"És ez nem csak az emberekre vonatkozik, hanem az összes többi élőlényre is."
Mi? Az élőlények számára nincs jó meg rossz. Ha rossz nekik, akkor fáj valamijük. Ha jó nekik, akkor meg nem fáj. De kb az egészet fel sem fogják. Csupán azért élnek, hogy szaporodjanak. Eközben ölnek, meghalnak, harcolnak. De nem gondolkodnak el ezen, csupán ez van az ösztönükbe. A túlélés, és a szaporodás.
"Ugyanígy a végtelen igazságosság is azt jelenti, hogy ez az isten MINDIG és MINDENKIVEL, MAXIMÁLISAN igazságos."
Ő igen. De ez nem azt jelenti, hogy más szabad akaratú élőlény ne lehetne igazságtalan veled. Értsd meg, ő nem szól bele, szabad az akaratod. Így hát akár bánthatod is a másikat. És ha te bántod a másikat, akkor annak semmi köze Isten igazságtalanságához. Ahhoz NEKED van közöd, ahhoz a te igazságtalanságodnak van köze. Te bántottad, a te hibád. Ha Béla megöli a feleséged, akkor Béla tette, ő volt a gonosz, az igazságtalan, nem Isten. Isten nem gonosz, tehát nem öli meg Bélát csak azért, hogy ne halljon meg a feleséged. Persze nem szeretné hogy meghalljon, és fáj is neki, hogy ilyen gonosz emberek vannak, de nem szólhat bele. És csakis Béla hibája, hogy ez megtörtént, és nem Istené. Mert ő szabad utat adott nekünk, de ha eltávolodsz tőle, akkor a pokolba kerülsz.
"SOHA, SEHOL SEMMI nem történhet, ami csak egy hajszállal is eltér az igazságtól."
Kivéve ott, ahol az élőlényeknek szabad az akarata, és nem kell rettegniük egy olyan istentől, aki könyörtelenül megbüntet mindenkit, aki egy kicsit is rossz volt mással. Isten végtelenül jó, nem szól bele a viselkedésünkbe, Isten nem büntet, nem akar neked rosszat, bármit is teszel. Magadat bünteted azzal, hogyha eltávolodsz tőle, akkor a pokolba kerülsz. És nem Isten büntetett meg, hanem te saját magadat, mert eltávolodotál tőle.
"NEM csak a halálod után - hanem MINDIG."
Ahogy már százszor mondtam, nem szól bele.
"Ez a kettő az bizony kizárja egymást. Sajnos, ez van... nem lenne ilyen gond, ha ez az isten nem lenne végtelen.
De az."
Nem tudom milyen két dologról beszélsz, mert sokat írtam. De szerintem mindkét dolgot sikerült megmagyaráznom.
"Persze erre jön a következő érved, hogy akkor a világ unalmas lenne"
Nem, nem lenen unalmas a világ. A mi döntésünk hogy mi az unalmas. Valaki naponta mással szexel, mert ha nem teszi, akkor az szerinte unalmas. Valaki körbeutazza a világot, mert nem bír megmaradni a fenekén. Valaki életveszélyes sportokat űz, valaki pedig könyveket olvas. Az emberek döntése, hogy ki mit tart unalmasnak. Nem Istené. Ha Isten mindig megakadályozná a rosszat amit teszünk, ha beszabályozna minket erőszakkal, vagy ha ő irányítaná a tetteinket, akkor nem lennénk szabadok. Nem az a baj, hogy unalmas lenne minden, hanem az, hogy nem lennénk szabadok. Isten szabadságot adott, és aki mindezek után is hívő marad, az kerül Istenhez. Aki kibírja anélkül, hogy eltávolodjon Istentől.
"- a végtelen jóságot vagy igazságot ez NEM befolyásolja! Ezért nem fog eltérni tőlük. Azért végtelen!
- másrészt, ahogy írtad is, az isten megengedi azt, hogy valamennyire eltávolodjunk tőle. Addig, amíg ez nem teszi tönkre a végtelen igazságosságot és jóságot."
Ő végtelen igazságos, de mi, az ő teremtményei nem. Ha minket is végtelen igazságosnak meg okosnak meg jónak teremtet volna, akkor most lenne 100 milliárd Isten. De minek? Egy is elég. Egy van, így hát csak őt imádjuk, mi meg vagyunk olyanok, amilyenek. Ha ezt nem tudjuk elviselni, akkor nem is vagyunk méltók, hogy Istenhez kerüljünk. Ha szidjuk Istent, más gonoszságáért, akkor nem is vagyunk rá méltók.
"Az elszakadást SEMMIKÉPPEN nem engedi meg egy ilyen isten!"
De, megengedi. Ezért nem értek egyet a zsidókkal, akik meg vannak győződve arról, hogy Isten megbüntet, ha rossz vagy. Pedig ez nem igaz. Isten nem büntet, Isten végtelenül jó. Számukra Isten egy diktátor, aki megbüntet mindenért. ha meg nem teszi, akkor eltávolodnak tőle "jó hívő" módjára. Pedig ha igaz lenne, hogy isten ilyen szigorú, akkor már a legtöbb zsidó halott lenne. Tudjuk jól, hogy mennyire össze tudnak fogni a zsidók. De akkor ez Isten szemében bűn lenne, mert kivételeznek egymással mások kárára. Mégsem öldökölte le a zsidókat. Szabad az akaratod, nincs elvárása, szimplán lehetőséget adott arra, hogy megszülethess. Ezek után már abban hiszel amiben akarsz, azt teszel amiben akarsz, akár hitetlen is lehetsz, gonosz is lehet, aki gonoszságai miatt még párszáz ember utálja meg Istent.
"Ez nem felel meg sem az igazságnak, sem a jóságnak!"
De, megfelel. Én pl nem szeretném, ha Isten mindenbe beleszólna. Megszülettünk, lehetőségünk van arra, hogy jók legyünk. Aki képes végigélni az életét rendes hívőként, az a mennybe kerül Istenhez, ahol végtelenül jó. És örökké ott is marad. Ez az igazság. Nem pedig az, hogy nincs saját elménk, hogy nincs saját akaratunk. Mert akkor hiába kerülünk a mennybe, akkor sem tudnánk róla, hiszen nem is létezünk, csak bábok vagyunk Isten irányítása alatt.
Jelenleg így viszont igazságosan lesz eldöntve, hogy ki érdemli meg a mennyet, és ki a pokolt. És mindenki saját maga dönti ezt el a viselkedésével.
"Ezek ugyan közvetlenül nem kapcsolódnak a kérdéshez, de elég sok mindent rosszul látsz."
Nem. te látsz mindent rosszul. teljesen el vagy tévedve, szinte semmit sem tudsz Istenről. Remélem az előző válaszaim kicsit korrigálták ezt a tényt.
""Igen, van. Pl. tudom hogy létezik Isten."
Leírnád, honnan tudod? Milyen kétségbevonhatatlan bizonyítékod van rá?"
Az, hogy létezünk. És az, hogy sokszor segített, amikor kértem. És ha nem is létezik, akkor is jót tesz az embereknek, ha hisznek benne. Őszintén. Ha van 100 megtévesztett ember, aki olyanban hisz, ami nem létezik, viszont jók, rendesek, és normálisak, akkor az rosszabb, mint ha van 100 gonosz, az életből kiábrándult ember, aki hiába tudja hogy nem létezik, de gonoszak egymással? Melyik jobb? Tudod ha valaki hisz valamiben, akkor olyanban higyjen, ami nem veszi arra rá, hogy ölje meg a hitetleneket. És olyanban higyjen, amiből nem fognak kiábrándulni. És amit én mondok, az pont olyan. A kereszténység pont olyan. Ha zsidó lennék, vagy arab, már rég megundorodtam volna az istentől. De így nem. Így sokkal kötetlenebb, így nincsenek elvárások, viszont gonosz nem vagyok, NEM LEHETEK gonosz. Mennyivel jobb ez a vallás, mint az, ahol elvakult fanatikusok akarnak gyilkosságra buzdítani embereket Isten nevében. Vagy mennyire jobb azoknál, akik azért ölnek, mert szar az életük, és már nem hisznek Istenben csak magukban.
És be kell látnod, a legtöbb gonoszság vagy Isten hiánya miatt történik, vagy az Istenben való fanatikus hit miatt. És a kereszténység, amiben én hiszek, az nem ilyen. Se nem fanatikus, se nem bűnöző. Az arany középút. Ha létezik Isten, ha nem, bizony sokkal jobb lenne a világ, ha abban hinnének az emberek, amiben én. Más szóval ha keresztények lennének. És ne keverd össze a kereszténységet azokkal a fanatikus hívőkkel és bűnözőkkel, akik 500 évvel ezelőtt több százezer ember halálát okozták az elvakultságuk vagy a gonoszságuk miatt. Mert az nem kereszténység volt. Az nagy hazugság, átverés volt. Öltek, csaltak, hazudtak, loptak, aztán elhitették az emberekkel, hogy ez Isten nevében történik, és a többség el is hitte, hiszen sem olvasni nem tudtam, sem a bibliát nem ismerték. Sokan azt az időszakot egynek gondolják a kereszténységgel, pedig annak semmi köze nem volt a kereszténységhez.
""Érdekes, Istent megutáltátok"
Ezt mégis, honnan veszed?
Egy értelmes, normális ember nem utálja az isteneket. Ugyanúgy, mint ahogy a koboldokat, a fogmanót és a télapót sem utálja. Remélem, érthető..."
Remélem érthető, hogy kb az emberek 70%-a utálja Istent. Nem véletlenül szidják annyira. Sok káromkodásban benne van Isten is, vajon miért? Hát mert haragszanak rá. Ha ők nem is veszik észre, de tudat alatt. Haragszanak mert vagy csalódtak benne, vagy azt hiszik, hogy ez a világ egyik legnagyobb csalása. Te lehet hogy nem, de a legtöbb gonosz embert ölni tudna, ha felhoznád neki Isteni. Nem véletlenül.
""Bezzeg ti a sok sérelmetekkel, és a bálványimádatotokkal"
Ezt hívják a pszichológiában kivetítésnek. Csak szólok, hogy nem egészséges dolog, és ami még nagyobb probléma: elvakít téged. Próbálj meg ezen túllépni és értelmesen gondolkodni."
Bocsánat, azt hittem te is egy elvakult bálványimádó vagy, aki a fél napját szellemek ufók, és mindneféle babona felkutatásával tölti. Bocsánat, lehet hogy valamit kivetítettem, de sajnos megtapasztaltam, hogy a leginkább fanatikus emberek, a hernyóban, az ufókban, meg a szellemekben hisznek.
"Még egy jó tanács: ne moss engem össze az összes többi ateistával, ezoterikussal és fanatikus hívővel.
Köszönöm."
Rendben. Remélem te sem mosol össze a fanatikus hívőkkel.
"a Biblia is említi, hogy léteznek ilyenek."
"Ne haragudj: a Bibliában léteznek pl. démonok (valaha angyalok voltak, jelenleg a sátánt követik), akik varázserővel is rendelkeznek. Ezen kívül létezik mágia - MŰKÖDŐ mágia - és szellemek, más istenek (az ún. "hamis istenek"), stb."
Az ószövetségben. De az ószövetség nem az én bibliám. Az én bibliám az Újszövetség. Amit ott írnak, az az igaz. És ha van egy kis egyezés az Újszövetség meg az ószövetség között, akkor az nem azért van, mert az ószövetésgben ennyire jól jósolnak. Hanem mert az Újszövetség az ószövetség egy kijavított változata. A valóságban nem száll meg senki semmit. Az újszövetségben egy csomó példabeszéd van, kiszáradt bokorról, eltévedt emberekről, stb. Amit sokan nem képesek megérteni. Jézus megmondta azt, amit én most megmondtam neked. Mindent leírt az Újszövetségben, amit te kérdeztél tőle. A probléma az, hogy TE vagy az, aki nem olvassa az Bibliát, azaz az Újszövetséget. Mert számomra az ószövetség nem biblia. Hanem hazugságok tömkelege, ami megtéveszti az embereket, és elhiteti velük, hogy Isten haragszik, és pusztít, és öl, és haragos. És emiatt lesz sok ember ateista. De nem csodálkozok rajta, ha nekem is azt tanították volna amit az ószövetség mond, akkor már én is rég ateista lennék.
"Hirtelen csoda is létezik."
De ritkán, nagyon végső esetben, és csak bizonyos embereknél, akik hívők.
"Nekem kell bemutatni a Bibliát neked? Ez micsoda dolog?"
Nem kell, köszönöm. és neked az Újszövetséget.
"Őrangyal a Bibliában nincs, az máshonnan jött."
De sok hívő ilyenekben is hisz. Talán mert nem ismerik a bibliát, de tudod szerintük az angyal az angyal. Mindegy milyen. Így hát olyanokban is hisznek, amik nincsenek a bibliában.
"Ki kell bírnod, bíznod kell benne, és nem egyszerre 10-20 istenben"
"Erre valami okod is van, hogy ezt mondod? Valami bizonyíték?
Vagy csak te szeretnéd, ha így lenne?"
Szeretném, de nem erőltetem rád. ha nem akarsz hinni, akk nem kell. ha 20 istenben akarsz hinni, akkro 20 istenben hiszel. A te döntésed. De én tudom, hogy csak 1 van.
"Ne haragudj: a hívők fel vannak mentve gondolkodásból?"
Sok hívőnek rosszak az elképzelései, ezért tűnik sokszor hülyeségnek, amit egy hívő mond.
"A Bibliából megérthető, h Isten nem ilyennek teremtette a világot, de az is belátható, hogy"
De, Isten ilyennek teremtette a világot. Semmi sem változott. Csak több széndioxid van a levegőben, és többen vagyunk a Földön. Ennyi. Nem szállt a Földre semmilyen gonosz. Az embereket megtévesztettek. És többek között ennek az ószövetség az oka, mert ők az Istent valami diktátornak állítják be, aki büntet, ha nem úgy viselkedünk. Épp ezért nem kének belőle, az emberek.
Nagyon sokat írtál, elveszel a részletekben.
Ahol lehet, tömörítek.
"A világunk tökéletes."
Ne haragudj: nem te döntöd el, hogy mi tökéletes. Erre szigorú szabályok vannak. A világunkban CSAK 2 tökéletes dolog van: a szupravezetés és a szuperfolyékonyság.
Az összes többi dolog olyan, hogy lehetne ennél jobb is. Ami ugye megengedhetetlen egy végtelen istennek, mert ő mindenhova a lehető legjobbat teszi.
"a dinók idejében is volt egy 20 kilométeres, ami elpusztított mindent"
A fenét... az kb. 40%-os kihalás volt. Dinó is maradt életben bőven, a kisebbek közül.
Akkor volt 100%-os kihalás, amikor a Hold keletkezett, és ezeken kívül is volt még sok kihalási hullám. Pl. volt egy 90%-os, amit az első élőlények maguknak okoztak, mert túl sok oxigént termeltek, és ebbe belehaltak.
"Mert így kellett lennie, mert ha ez nem történik meg, akkor mi emberek sem jöhettünk volna létre."
Látod: EZ AZ, amit egy végtelen isten NEM ÍGY CSINÁL.
"hiszem, hogy az egész világegyetem csak miattunk van. És hogy pazarlóbb-e?"
Nézd meg ezt:
Ez csak az általunk látható világegyetem!
Szerinted ez az egész MIND NÉLKÜLÖZHETETLEN volt ahhoz, hogy a porszemnyi ember létrejöjjön? Tehát még egy végtelen isten SEM tudta volna megoldani kevesebb ráfordítással?
"Isten nem szól bele egy kicsit sem, ezért hogy továbbra is ne kelljen beleszólnia"
Egy végtelen istennél ez nem szempont.
"Nem, ez nem igaz. Ahogy már mondták, a matematika értelmezi a negatív számokat"
Igen, és ez létezik a valóságban is.
A térben állandóan létrejönnek virtuális részecskék - ezeknek pedig negatív energiájuk van.
Szerintem frissítsd a tudásodat.
"De igenis engedi. Nem érted a lényegét. Szabad az akaratunk."
Tudod, egy végtelen isten a szabad akarattal EGYÜTT sem engedi meg a szenvedést!
Nem érdekel az atomerőmű működése, ugye? Pedig ez remek példa.
"megutálja Istent és a pokolba kerül, az meg is érdemli"
Egy végtelenül jó isten NEM HAGYJA veszni az embereit SOHA!
...és persze olyan embereket teremt, akik nem is akarják elhagyni őt.
"Ha van valami problémád, akkor az egy másik élőlény, vagy a saját műved. Nem Istené."
De igen. Mivel előre tudta az egészet és ő teremtette... ILYENRE teremtette. Ő AKARTA, hogy ilyen legyen. Ő döntötte el, hogy az a másik lény olyan lesz, hogy rosszat okoz majd neked.
"A jó meg a rossz viselkedés csak az eberekre vonatkozik."
Tévedés, máshol is van ilyen. Csordaállatoknál, például.
"Az állatoknak muszáj ölniük, hogy életben maradhassanak."
Ez aztán tényleg nagyon kedves dolog volt az istentől! Ugye tudod, hogy ezt ennél jobban is megcsinálhatta volna?
"De nem gondolkodnak el ezen, csupán ez van az ösztönükbe. A túlélés, és a szaporodás."
Elég sok állat tud már gondolkodni. Nehogy azt hidd, hogy csak te vagy erre képes...
"Nem tudom milyen két dologról beszélsz"
A végtelen jóság és a végtelen igazságosság zárja ki egymást. Próbálj ezen elgondolkodni, mert úgy látom, nem érted. De mondok példát: a házasságtörő asszony.
Jézus - végtelen jóságában - megmentette az életét... és közben MEGSÉRTETTE a végtelen igazságosságot.
Ez van, és ezt még Jézus sem tudta ennél jobban megoldani.
Még egy dolog:
egy végtelen istennek NINCSEN szüksége arra, hogy próbára tegye a teremtményeit, amit azok néha kibírnak, néha meg nem. Egy végtelen istennél soha nem lenne próba, és mindenki mindig boldogan élne.
"Az elszakadást SEMMIKÉPPEN nem engedi meg egy ilyen isten!"
Mondom: NEM engedi meg. Gondolkozz el egy kicsit rajta, miért.
Természetesen ezt nem erőszakkal oldja meg, mert erre nincs szüksége.
"Én pl nem szeretném, ha Isten mindenbe beleszólna."
Már ne haragudj: MINDENBE beleszól. Még abba is, amiről te magad se tudsz, hogy miért csinálod.
AZ ÉGVILÁGON MINDEN AZ Ő MŰVE ITT.
"Milyen kétségbevonhatatlan bizonyítékod van rá?"
"Az, hogy létezünk."
Ez, és amit még írtál, NEM BIZONYÍTÉK. Légy szíves, nézz utána, hogy mi az a bizonyíték, mert úgy látom, rosszul tudod.
"Remélem érthető, hogy kb az emberek 70%-a utálja Istent."
Szerintem túl sokat képzelsz bele a dolgokba.
Eleve az emberiség fele nem is ismeri őt.
A többinek meg talán a tizede utálja tényleg.
Például vannak olyan sátánista irányzatok is, ahol nem utálják az istent, csak azt mondják, hogy nem az ő istenük. Nem foglalkoznak vele.
"Az ószövetségben. De az ószövetség nem az én bibliám."
ÁLLJ!
Erről idáig NEM volt szó!
Eszerint te nem vagy keresztény, hiszen nem fogadod el pl. a teremtést, de még a 10 parancsolatot sem.
Még mit kell tudni rólad, amiben eltérsz egy kereszténytől?
Az biztos, hogy az Ószövetségnek és az Újszövetségnek alig van köze egymáshoz - de ez már a keresztények problémája.
Te viszont csináltál egy saját vallást magadnak. Ez nem gond - de akkor mindig jelezd, hogy miben tér ez el a kereszténységtől, különben nem tudunk miről beszélni.
"Milyen kétségbevonhatatlan bizonyítékod van rá?"
"Az, hogy létezünk."
"Ez, és amit még írtál, NEM BIZONYÍTÉK. Légy szíves, nézz utána, hogy mi az a bizonyíték, mert úgy látom, rosszul tudod."
Számodra nem is. De számomra az. Ha valaki látja, hogy X megöli Y-t, de nem tudja bizonyítani, akkor hiába volt maga a látvány bizonyíték az illetőnek, de mondjuk a bírónak nem lesz bizonyíték, ő nem fog hinni ebben. Így van ennél is. Én tapasztaltam, én hiszek Istenben. Te nem tapasztaltad, ezért nem hiszel. Teljesen megértelek. Valaki hiszi, hogy léteznek szellemek, mert állítólag megtapasztalta, vagy látott egyet. Számomra az ő bizonyítéka nem bizonyíték. Lehet tényleg látott egyet. lehet tényleg léteznek. Na és? Én nem hiszek bennük, mert nem tapasztaltam meg még a jelenlétüket, és mert tudományosan sem igazolták a létezésük. Ennyi.
"Remélem érthető, hogy kb az emberek 70%-a utálja Istent."
Szerintem túl sokat képzelsz bele a dolgokba.
"Eleve az emberiség fele nem is ismeri őt."
De én nem az egész emberiségről beszélek. Hanem a Magyarországi viszonyokról. Azt hittem ez egyértelmű. Pl. amikor kijelentettem, hogy milyen sok káromkodásban benne van az isten szó, akkor következtethettél volna arra, hogy nem az indiaiakra, kínaiakra gondolok, hiszen fogalmam sincs, hogy ők hogyan káromkodnak.
"A többinek meg talán a tizede utálja tényleg."
Először is szögezzük e, hogy a "többi" szó alatt a Magyarországon lakókat, magyarul beszélőket érted (értjük). Ha ezt vesszük, akkor... hát talán. Tényleg sok az a 70%. De 10-nél biztos több. Legyen 20. Ugyanis 5 emberből biztos utálja, haragszik, vagy neheztel Istenre.
"Például vannak olyan sátánista irányzatok is, ahol nem utálják az istent, csak azt mondják, hogy nem az ő istenük. Nem foglalkoznak vele."
Igen, de nem létezik sátán. A sátán csak az emberekben megjelenő rossz, csak másképp megfogalmazva. Isten van, sátán nincs, az emberek saját magukat büntetik meg, ha eltávolodnak Istentől. Ezt mondja az Újszövetség is. Csak tele van példabeszédekkel, amit a többség egyáltalán nem ért, vagy teljesen félreért.
"Az ószövetségben. De az ószövetség nem az én bibliám."
"ÁLLJ!
Erről idáig NEM volt szó!"
De erről volt szó. Te hoztad elő a bibliát, nem én. Én csak hozzátettem, hogy amit mondasz, nem igaz, hiszen te az ószövetségben lévő dolgokat hoztad elő, ami úgy hazugság ahogy van. Én meg az Újszövetségben lévő dolgokat hozom elő.
"Eszerint te nem vagy keresztény, hiszen nem fogadod el pl. a teremtést, de még a 10 parancsolatot sem."
Tökéletesen elfogadom a 10 parancsolatot. Csak tudod Jézus is mondott egy 10 parancsolatot. Én nem hiszek a kőbe karcolt "isteni" parancsoknak, amiket mózesnek vagy kinek írt az állítólagos diktátor isten. Én Jézusnak hiszek, az ő tanításának. Az ószövetség az egész teremtéssel úgy hazugság ahogy van. 13,5 milliárd évvel ezelőtt kezdődött minden az ősrobbanással, nekem ne gyere ezekkel a hazug maszlagokkal, hogy 7 nap alatt teremtette, meg bla bal... Egy hithű keresztény ezeket nem hiszi el. Isten sokkal jobb annál, mint hogy igaz legyen, amit az ószövetségben "mondanak" (hazudnak). Keresztény nagyok, de egyáltalán nem hiszek ezekben a marhaságokban. Úgyhogy nagyon el vagy tévedve ha azt hiszed, hogy egy kereszténynek kötelező hinnie ezekben.
"Még mit kell tudni rólad, amiben eltérsz egy kereszténytől?"
Többek között azt, hogy nem vagyok zsidó. Mi van veled? Miért azonosítod a keresztény vallást a zsidó vallással? A kettőnek semmi köze egymáshoz. Azt hiszed, hogy mert ó meg újSZÖVETSÉG a nevük, van közük egymáshoz? Annyiban, hogy az Újszövetség az ószövetség javított változata, viszont 99,999%-ban eltér tőle.
"Az biztos, hogy az Ószövetségnek és az Újszövetségnek alig van köze egymáshoz - de ez már a keresztények problémája.
Te viszont csináltál egy saját vallást magadnak. Ez nem gond - de akkor mindig jelezd, hogy miben tér ez el a kereszténységtől, különben nem tudunk miről beszélni."
Egy keresztény nem hiszi, hogy 7 nap alatt teremtették volna a világot. Egy keresztény nem hiszi, hogy Ádám és Éva volt az első emberpár, egyáltalán nem hisszük, hogy voltunk valaha is édenben, sem a kígyóban, sem a sátánban. Ez mind a zsidó vallásra jellemező, azzal a hülyeséggel együtt, hogy Isten büntet. Ha mégis van keresztény, aki ezekben hisz, akkor az nem keresztény, hanem keveri a kereszténységet a zsidó vallással. Mi keresztények Istenben hiszünk, abban, hogy csak Ő létezik, a sátán csupán annak a megszemélyesítése, amikor egy ember eltávolodik Istentől.
"Ne haragudj: nem te döntöd el, hogy mi tökéletes. Erre szigorú szabályok vannak. A világunkban CSAK 2 tökéletes dolog van: a szupravezetés és a szuperfolyékonyság."
Ha a fény a jelenleginél lassabb lenne (vagy gyorsabb, már nem tudom), akkor nem jöhetne létre oxigén (hogy miért azt nem tudom, de ez TÉNY, egyszer ezt már meg is vitattuk a tudományokban). Egy csomó olyan dolog van, ami ha máshogy lenne, akkor nem is jöhetne létre élet, vagy egyáltalán olyan univerzum, amiben élet létrejöhet.
Az, hogy neked nem tökéletes valami, az a te bajod. Csak ilyen világegyetmeben lehetséges a létezésünk. Az, hogy számodra pl. nem tökéletes, hogy a fény nem mehet 300 ezer km/s-nál gyorsabban, za a te véleményed. legyen minden tökéletes? Akkor legyünk halhatatlanok, a fény mennyen végtelen sebességgel, legyen végtelen erőnk, végtelen távolságokra lássunkel, ne legyenek betegségek, tudjunk mindent, tudjunk repülni, teret görbítani... stb. Ez mind szuper, de ezek hiába jók, ISten szándékosan nem teremtett minket tökéletesre. Egy tökéletes hely van, a menyország. A föld nem az. Ez a világegyetem nem az. Viszont még mindig csodálatosabb, mint vallásban a világegyetmeről alkotott kép.
"Az összes többi dolog olyan, hogy lehetne ennél jobb is."
Pl? Micsoda? És miért. Így miért nem jó? Szeretnél jobbat ugye? Ó,de jó lenne, ha neked sokakl jobb lenne... A te döntésed, hogy jobb le-e vagy sem. Ennél sokkalrosszabb körülméynek között élőknek is lehet jobb mint neked, mert nekik más a hozzáállásuk, és mert nekik vanakaratuk.Tudod mi lenne, ha midnetökéletes lenne? 2 nap után megunnád. MMindnet tudnál,sosem halnál meg... Mi értelme lenne za életednek? Ha minden tökéletes lenne, akkor szerintem rosszabb lenne, mint most. Legalábbis szerintem nem mindig a tökéletes a "tökéletes".
"Ami ugye megengedhetetlen egy végtelen istennek, mert ő mindenhova a lehető legjobbat teszi."
De ide nem. Pont ez a lényege.
"A fenét... az kb. 40%-os kihalás volt."
Kb. 90%-os kihalás volt, ha beleszámítjuk, hogy utána vagy 100 ezer évig nem jutott napfény a földre, mert akkora mennyiségű por és hamu került a levegőbe. Arról ne is beszéljünk, hogy -50 , -100 fokra süllyedt a hőmérséklet.
"Dinó is maradt életben bőven, a kisebbek közül."
És főleg repülő állatok, meg tengeri élőlények. De minden 5 kilónál nagyobb szárazföldi állat meghalt.
"Akkor volt 100%-os kihalás, amikor a Hold keletkezett, és ezeken kívül is volt még sok kihalási hullám. Pl. volt egy 90%-os, amit az első élőlények maguknak okoztak, mert túl sok oxigént termeltek, és ebbe belehaltak."
Nem, te ezt összekevered valami mással. Örülnék egy hihető linknek, amiben írják, hogy 90%-os kihalást okozott az élőlények (gondolom növények) elszaporodása, és a velük együtt megnövekedő oxigénszint.
"hiszem, hogy az egész világegyetem csak miattunk van. És hogy pazarlóbb-e?"
Nézd meg ezt:
Ez csak az általunk látható világegyetem!
"Szerinted ez az egész MIND NÉLKÜLÖZHETETLEN volt ahhoz, hogy a porszemnyi ember létrejöjjön? Tehát még egy végtelen isten SEM tudta volna megoldani kevesebb ráfordítással?"
Igen. Szerintem ez mind nélkülözhetetlen volt.
"Egy végtelen istennél ez nem szempont."
Láthatod, mégis az. Az ő tudása végtelen, te hiba is akarod megérteni. Tudod, az én legnagyobb kérdésem az, hogy miért pont 13,5 milliárd évvel ezelőtt akarta Isten megteremteni az univerzumot. Vajon miért? Miért nem előbb? Hiszen úgyis örök életű. Akkor miért nem előbb teremtette meg? Jó kérdés mi?
És tudod mi a válaszom? Az, hogy én ezt nem érthetem, és ez nem rám tartozik. Isten döntött így, elfogadom a döntését.
"Nem, ez nem igaz. Ahogy már mondták, a matematika értelmezi a negatív számokat"
Igen, és ez létezik a valóságban is.
"A térben állandóan létrejönnek virtuális részecskék - ezeknek pedig negatív energiájuk van.
Szerintem frissítsd a tudásodat."
Erről még nem hallottam.
"De igenis engedi. Nem érted a lényegét. Szabad az akaratunk."
"Tudod, egy végtelen isten a szabad akarattal EGYÜTT sem engedi meg a szenvedést!"
Nem is engedi. Az Ő országában nem. Itt a Földön mindez lehetséges. Vedd úgy, hogy ez a hely csak azért van, hogy kiszűrje azokat, akik nem tartoznak Isten országába.
"Nem érdekel az atomerőmű működése, ugye? Pedig ez remek példa."
Nem vagyok atomfizikus.
"megutálja Istent és a pokolba kerül, az meg is érdemli"
"Egy végtelenül jó isten NEM HAGYJA veszni az embereit SOHA!"
Mindenkinek van esélye megváltozni. Én is lehetnék hitetlen, mégsem vagyok az. Neked is van esélyed hívőnek lenni, lásd pl te most olvasod az én írásaimat. Van esélyed elhinni amit mondok, hihetnél Istenben. De a te döntésed, hogy nem hiszel. Én hiszek, te nem. Te akarod így, nem Isten. Isten nem akar rád erőltetni semmit. Ha nem hiszel benne, hát nem hiszel.
"...és persze olyan embereket teremt, akik nem is akarják elhagyni őt."
Nem. A mennyországban van elég angyal. és vannak, akik oda kerültek innen a földről. Ő nem akart olyan világot teremteni, ahol mindenki feltétel nélkül hisz benne. Ő szabadnak teremtett minket.
"Ha van valami problémád, akkor az egy másik élőlény, vagy a saját műved. Nem Istené."
"De igen. Mivel előre tudta az egészet és ő teremtette... ILYENRE teremtette. Ő AKARTA, hogy ilyen legyen. Ő döntötte el, hogy az a másik lény olyan lesz, hogy rosszat okoz majd neked."
Tudta. És nem segített. így van. Mert nem akar beleszólni. De tudod ha mindenki azt hinné, amit én, akkor egygyilkosság sem lenne. Egy fanatikus hívő sem lenne. Így hát tulajdonképpen azzal, hogy azt mondod nincs Isten (és hogy nincs igazam), magad alatt vágod a fát, mert egyre több olyan ember lesz, aki majd nem fog hinni. Lehet hogy te nem hiszel benne. De az senkinek sem árt, ha valaki hisz benne. És nem, számomra nem az a hívő, aki minden nap folyton erről beszél. Én még soha nem hoztam fel másoknak Istent, mert nem szeretek beszélgetni róla hitetlen emberekkel (ez az alkalom valamiért kivétel). Számomra egy hívó nem térít, nem haragszik a hitetlenekre, és főleg nem beszél róla nap mint nap. Ha egy olyannal találkozol, aki csak erről tud beszél, az egy fanatikus, és semmi köze a kereszténységhez.
"A jó meg a rossz viselkedés csak az eberekre vonatkozik."
"Tévedés, máshol is van ilyen. Csordaállatoknál, például."
Az hogy az a viselkedés jó vagy rossz, azt mi döntöttük el. Állatoknál nincs jó meg rossz, max agresszívebb, meg szelídebb. A rosszaság meg jóság az, amikor te magad teljese épelméjűen meghozol egy döntést. Az állatok nem úgy hoznak döntést mint mi, ők az ösztöneiket követik.
"Az állatoknak muszáj ölniük, hogy életben maradhassanak."
"Ez aztán tényleg nagyon kedves dolog volt az istentől! Ugye tudod, hogy ezt ennél jobban is megcsinálhatta volna?"
nem, nem tudta volna. Az állatoknak nincs lelkük. tulajdonképpen ösztönnel rendelkező "tárgyak". Nem szabad megölni őket normál esetben, deha muszáj, akkor meg szabad tenni. Nem bűn állatot ölni, ha muszáj.
"De nem gondolkodnak el ezen, csupán ez van az ösztönükbe. A túlélés, és a szaporodás."
"Elég sok állat tud már gondolkodni. Nehogy azt hidd, hogy csak te vagy erre képes..."
Egy állat sem gondolkodik úgy, mint mi. Mind csak ösztön. Meg berögzött magatartás. A kutya a parancsszavakat csak azért teljesíti, mert tudja, hogy akkor valami jó fog történni. De kb semmit nem tud az egészről. Még a legokosabb állat is néha külön élőlénynek tekinti a cipődet, stb. Hidd el, egyik sem úgy gondolkodik, mint mi. Sem a majmok, sem a delfinek, sem a világ legokosabb állata.
"Nem tudom milyen két dologról beszélsz"
"A végtelen jóság és a végtelen igazságosság zárja ki egymást. Próbálj ezen elgondolkodni, mert úgy látom, nem érted. De mondok példát: a házasságtörő asszony.
Jézus - végtelen jóságában - megmentette az életét... és közben MEGSÉRTETTE a végtelen igazságosságot.
Ez van, és ezt még Jézus sem tudta ennél jobban megoldani."
Meg tudnám magyarázni, de már túl késő van. Majd egyszer talán te is hívő leszel.
"Még egy dolog:
egy végtelen istennek NINCSEN szüksége arra, hogy próbára tegye a teremtményeit, amit azok néha kibírnak, néha meg nem. Egy végtelen istennél soha nem lenne próba, és mindenki mindig boldogan élne."
Te csak egy ember vagy, ezt nem értheted. Olyan dolgokat tesz, amiket te fel sem foghatsz. Meg én sem.
"Én pl nem szeretném, ha Isten mindenbe beleszólna."
"Már ne haragudj: MINDENBE beleszól. Még abba is, amiről te magad se tudsz, hogy miért csinálod.
AZ ÉGVILÁGON MINDEN AZ Ő MŰVE ITT."
Az ő műve minden, de nem szól bele semmibe. Csupán elindított egy folyamatot. Teljesen véletlen minden. Azaz nem azért tudja hogy mi lesz a jövőben, mert ő úgy indította el a folyamatokat, hanem mert tud mindent. Az, hogy én most mit fogok írni, a véletlen műve. A világban vannak véletlen dolgok is. Az, hogy Isten tudja mi fog történni, a más tészta. Ugyanis ha visszapörgetnénk az időt, lehet minden másképp alakulna másodjára minden. De Isten annak a végeredményét is tudná. Mert mindent tud.
Na, igen - én is eluntam már a válaszolást.
Hiába kérem, hogy írjon röviden - a kérdező, csak nyújtja a dolgokat, mint a rétestésztát. És egészen nyilvánvaló dolgokat sem ért meg néha: úgy kell magyarázni neki, mint egy óvodásnak, és még ezután sem ért meg mindent belőle.
Csak tudnám, ezek után miért jön matekkal, amihez amúgy nem is ért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!