A jehovások miért nem állnak fel a Himnusz alatt?

"Ha megkérdezed a Tanút, akkor megmagyarázza, hogy hasonló okból, mint amiért nem borultak le a Nabukodonozor arany állóképe elött Sidrák, Misák és Abednegó. :) "

--> Nabukodonozor arra szólította fel az embereket, hogy boruljanak le egy bálványszobor előtt. Magyarul bálványimádásra. Hogy is jön akkor a bálványimádás ahhoz, hogy valaki a saját népe himnuszát felállva végighallgatja? Sehogy. Az már elég baj, hogy ti bálványimádást láttok abban is, ha valaki normálisan végighallgatja a himnuszt, és megtiszteli vele a másik embert is. Jézus például felment a Hanukára. Pedig a Hanukát nem Isten rendelte el, hanem a zsidók alapították egy szabadságharc győzelmére.

Ha pedig már mindenképpen Dániel könyvénél járunk, akkor azt hogy magyarázod, hogy maga Dániel nem lázadt fel az ellen, hogy egy pogány isten nevét viselte? A JT logikát figyelembe véve ugyanis fel kellett volna lázadnia, mert az "pogányság". Dániel azonban egy szót sem szólt akkor, amikor a király a pogány isten nevén szólította őt. És tudod, hogy miért nem szólt? Nyilván tiszteletből, mert intelligens ember volt.

16:07-nek:

Te normálisabban gondolkodsz, mint a többi Tanú. Ez is egy példa, hogy nem mind egyformák.

"... a biblia nem tiltja, hogy bármikor feláljak, ha kedvem van ..."

Szóval szerinted a Biblia nem tiltja, hogy imádj bálványokat, ha kedved van? Én ezt másként tudom. :-)

"egyébként pedig MINDANNYIAN TESTVÉREK VAGYUNK, nemde?"

De, persze, Ádámról! A Biblia szerint ki is lehet a hittestvéred? Akivel egyet értesz a hitben. Aki ugyanazokat az igazságokat hiszi és tanítja, melyeket te. Mi nem egyezünk több mindenben, mi legfeljebb "felebarátok" lehetünk.

"írja a biblia,hogy csak tanúk menekülnek meg?"

Ezt nem is állítottuk, de az is igaz, hogy nem is fog mindenki megmenekülni, aki azt képzeli, hogy jó helyen van Istennél és a maga módján szolgálja Őt.

"Jézus például felment a Hanukára. Pedig a Hanukát nem Isten rendelte el, hanem a zsidók alapították egy szabadságharc győzelmére."

A tiszteletet MEGADJA minden Tanú, de semmi olyanba nem hajlandó belefolyni, ami az imádattal egyenértékű! Márpedig az életből vett példák EGYÉRTELMŰEK abban, hogy mi és mikor számít annak.

Jézusról a Biblia NEM MONDJA, hogy kimondottan a Hanukára ment fel, csak azt, hogy akkor ott volt. Azt még kevésbé említi az Írás, hogy belefolyt abba a zsidó ünnepbe, melyet a hitehagyott zsidók tartottak olyan esemény emlékére, melyhez az igaz Istennek semmi köze sem volt - bármit is hittek és állítottak ők erről.

Az ókori Babilon királya, Nabukodonozor meg akarta erősíteni birodalma egységét, ezért óriási arany állóképet állíttatott fel Dura mezején. Ezután felavatási ünnepséget szervezett, melyre meghívta satrapáit, helytartóit, kormányzóit, tanácsadóit és más magas rangú tisztviselőit. A zene hallatán mindannyiuknak le kellett borulniuk az állókép előtt, és imádniuk kellett azt. Három héber fiatalember is volt azok között, akiknek részt kellett venniük ezen az eseményen, név szerint Sidrák, Misák és Abednégó. Hogyan mutatták ki, hogy nem vesznek részt ebben a vallásos szertartásban? Úgy, hogy amikor a zene megszólalt, és az összegyűltek meghajoltak az állókép előtt, ez a három héber állva maradt (Dániel 3:1–12).

Ma a zászló előtt általában kinyújtott karral, homlokhoz emelt vagy szívre tett kézzel tisztelegnek. Lehet, hogy olykor valamilyen különleges testhelyzetet kell felvenni. Egyes országokban az iskolás gyermekektől elvárják, hogy térdeljenek le a zászló előtt, és csókolják meg. Az igaz keresztények csendben állnak, mialatt a többiek tisztelegnek a zászló előtt, ezzel téve nyilvánvalóvá, hogy tiszteletteljes megfigyelők.

Mit tegyünk, ha a zászló előtti tisztelgés oly módon történik, hogy már az is részvételt fejez ki, ha pusztán állunk? Tegyük fel például, hogy az iskolában egy diákot kiválasztanak, hogy az egész iskolát képviselve tisztelegjen az udvaron felvont zászló előtt, miközben a többi diáknak az osztályteremben kell vigyázban állnia. Ebben az esetben már azzal is, hogy állunk, azt fejezzük ki, hogy egyetértünk azzal, hogy az a diák kint áll az iskola képviselőjeként, és tiszteleg a zászló előtt. Ilyen esetben már azzal is csatlakozunk a szertartáshoz, ha csak állunk. Ha valaki ilyenkor csak tiszteletteljes megfigyelő szeretne lenni, csendben ülve marad. Mi a helyzet akkor, ha az osztály már áll egy ilyen szertartás kezdetén? Akkor nem fejezi ki a részvételünket az, ha állva maradunk.

Tegyük fel, hogy valakit nem arra kérnek meg, hogy tisztelegjen a zászló előtt, hanem csak arra, hogy tartsa azt, akár egy felvonuláson, akár az osztályteremben vagy másutt, hogy mások tisztelegni tudjanak a lobogó előtt. Ha ezt tennénk, azzal nem ’menekülnénk a bálványimádástól’, ahogy a Szentírás parancsolja, hanem éppen hogy a szertartás kellős közepén lennénk. Ugyanez mondható el a hazafias felvonulásokon való menetelésről is. Mivel ez annak támogatását jelentené, amit a felvonulással tisztelnek az emberek, ezért az igaz keresztények a lelkiismeretük miatt nem hajlandók részt venni ilyesmiben.

Ha valamelyik országban vészhelyzet alakul ki, a hazafias túlfűtöttség gyakran az egység és erő érzését kelti az emberekben, együttműködésre indíthatja őket, és a polgári lakosok érdekeire terelheti a figyelmüket. Ám a The New York Times Magazine egyik cikke szerint „a hazafiasság éppolyan kiszámíthatatlan, mint bármely más érzés; mihelyt elszabadul, irtózatos formákat tud ölteni”. Megnyilvánulásai egészen az állampolgári jogoknak, valamint az ország bizonyos lakosai vallásszabadságának a megsértéséig fajulhatnak. Különösen az igaz keresztények kerülnek ilyenkor nyomás alá, hogy alkudjanak meg hitükben.

Sokszor abban mutatkoznak meg a hazafias érzések, hogy az emberek tisztelegnek a nemzeti lobogók előtt, vagy hazafias dalokat és himnuszokat énekelnek. A zászlók azonban gyakorta az égi dolgok, például a csillagok, valamint a földi dolgok jelképei. Isten ezzel a paranccsal fejezte ki, hogy mi a véleménye arról, amikor az emberek ilyen tárgyak előtt leborulnak: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az égen, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne borulj le előttük, és ne hagyd magad rávenni a szolgálatukra, mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mózes 20:4, 5, NW).

Vajon az államot képviselő zászló előtti tisztelgés vagy leborulás csakugyan azt jelenti, hogy nem vagyunk Jehova Isten iránt kizárólagos odaadással? Igaz, az izraelitáknak voltak ’jeleik’, azaz zászlóra emlékeztető jelzőpálcáik, amelyek körül táboroztak háromtörzsenkénti beosztás szerint a pusztában (4Mózes 2:1, 2). De ezeket nem tekintették szentnek, és nem kapcsolódott hozzájuk semmiféle szertartás, egyszerűen csak azt a gyakorlati célt szolgálták, hogy jelezzenek valamit, megmutatva az embereknek, hogy hová kell letáborozniuk.

A kerubok ábrázolásának a sátortemplomban és Salamon templomában elsősorban az égi kerubok bemutatása volt a célja (2Mózes 25:18; 26:1, 31, 33; 1Királyok 6:23, 28, 29; Héberek 9:23, 24). Abból látszik egyértelműen, hogy ezek a művészi ábrázolások nem imádati tárgyak voltak, hogy az emberek általánosságban sohasem láthattak kerubokról készült képeket, magukat az angyalokat pedig nem imádhatták (Kolosszé 2:18; Jelenések 19:10; 22:8, 9).

Vagy gondoljunk a rézkígyóra, melyet Mózes próféta készített, amikor az izraeliták átmenetileg a pusztában táboroztak. Ennek az alaknak vagy szobornak jelképként prófétai jelentése volt (4Mózes 21:4–9; János 3:14, 15). Nem bálványozták, és nem használták fel az imádatban. Évszázadokkal Mózes napjai után azonban az izraeliták helytelenül imádni kezdték ezt a szobrot, sőt még füstölögtettek is előtte. Ezért Ezékiás, Júda királya darabokra törette (2Királyok 18:1–4).

Vajon a nemzeti zászlók pusztán jelek, amelyeknek valamilyen hasznos céljuk van? Mit jelképeznek? J. Paul Williams író ezt mondta erről: „A nacionalizmusban a zászló a hit legfőbb jelképe, és az imádat központi tárgya.” A The Encyclopedia Americana pedig ezt írja: „A zászló a kereszthez hasonlóan szent.” A zászló az államot jelképezi. Ezért ha leborulunk vagy tisztelgünk előtte, akkor ezzel vallásos szertartást végzünk, amellyel az államot tiszteljük. Ily módon az államnak tulajdonítjuk a megmentést, ami ellentétben van azzal, amit a Biblia a bálványimádásról mond.

A Szentírás világosan kijelenti: „Jehováé a megmentés!” (Zsoltárok 3:8, NW [3:9]). A megmentést nem szabad emberi intézményeknek vagy azok jelképeinek tulajdonítanunk. Pál apostol erre intette keresztény hittársait: „szeretteim, meneküljetek a bálványimádástól” (1Korintus 10:14). A korai keresztények nem vettek részt az állam imádatában. Daniel P. Mannix a Those About to Die című könyvében megjegyzi: „A keresztények nem voltak hajlandók . . . áldozatot bemutatni a [római] császár védőszellemének — ez nagyjából azonos a mai zászló előtti tisztelgés . . . megtagadásával.” Így van ez ma az igaz keresztényekkel. Azért, hogy Jehovának kizárólagos odaadást tudjanak bemutatni, tartózkodnak a zászló előtti tisztelgéstől, bármely ország zászlajáról legyen is szó. Így Istent teszik az első helyre, de egyúttal a kormányzatok és azok uralkodói iránt is tisztelettel vannak. Elismerik, hogy felelősségük alárendelni magukat a kormányzó „felsőbb hatalmaknak” (Róma 13:1–7). De ha választaniuk kell, inkább Istennek engedelmeskednek, mintsem embernek!

Azért az imádat és a tisztelet között van némi különbség...

Egy társaságban egy jól nevelt férfi nem ül le addig, amíg a hölgyek először nem foglalnak helyet. Nem azért van ez, mert bálványként imádják a nőket, hanem azért, mert megadják a tiszteletet. Ugyanez van, mikor valakivel kezet fogunk, akkor is illik felállni. Nálunk ilyen a kultúra: ülve nem nagyon fejezzük ki a tiszteletet, hanem a kicsit kényelmetlenebb álló testhelyzetet választjuk és azt sem zsebre tett kézzel, rágózva... :))

Imádat egyébként sem feltétlenül a külsőségekben rejlik, hanem csak belül is lehet, pl. akkor, ha Isten helyére teszünk valami mást: akár embert, vagy tárgyat, pénzt. Azért más ez, mint a tisztelet megadása.

Én felállok a himnusznál, mert szeretem a hazámat, tisztelem az őseimet, nem mellesleg a magyar himnusz egy imádság...