Adventisták, üdvözülhetek - mert bár tudom, hoyg Istennek van egy ilyen parancsa - ha nem tartom meg a szombatot, és eszek disznóhúst?
Ha a válaszotok igen, akkor semmit nem ér ez a két parancsolat, mert nem oszt vagy szoroz. Viszont akkor felvetődik egy újabb kérdés, hogy Izrael fiainak miért kellett meghalniuk, akik nem tartották meg a szombatot?
Ha a válaszotok nem, akkor viszont felvetődik bennem az a kérdés, hogy mivégre van nekünk Krisztusunk, ha a törvény által tartatunk meg, ráadásul egy olyan törvény által, amelyik semmi pluszt nem ad egy áhitatos napon kívül.
Megkérlek benneteket, hogy bőlére engedett filozófiai választ ne adjatok. Egyszerű ember vagyok, egyszerűen gondolkodok, egyszerű választ szeretnék a kérdéseimre.
Köszönöm!
Bár nem vagyok adventista, de ismerem a tanításaikat, és nem véletlenül nem lettem adventista, mert írja a Biblia:
János 13:34-35Hungarian Károli (KAR). 34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek;
Plusz még az Újszövetség sehol sem említi a szombat megtartásának a követelményét, se az üdvösség kérdését. Az üdvösségnek egy feltétele van. Nem másolom be.
J. Mark Martin volt adventista pásztor vezette végig, idézem:
„Isten mindig szövetségek alapján foglalkozott a népével. Ádámtól kezdve, és folytatva mind a mai napig. Isten népével kötött szövetségeinek voltak különös jellemzői. Mindegyiknek hármas szerkezete van. Egy Istentől adott ígéretet, egy feltételt, valamint egy jelet tartalmaznak.”
A szövetséges nép az ígéretet elfogadta, és komolyan vette, a feltételt betartotta, a jelhez pedig minden körülmények között ragaszkodott. Tehát példaképpen, a jel nem maga az ígéret, de nem is mindig a feltételekhez tartozik.
„ÁDÁM
I. Mózes 3: 15
Eredeti ígéret
A szövetség struktúrája:
· Ígéret
· Feltétel
· Jel
NOÉ
I. Mózes 9: 8-17
· Ígéret – Isten soha többé nem pusztítja a földet özönvízzel
· Feltétel – feltétel nélküli
· Jel – szivárvány
ÁBRAHÁM
I. Mózes 15-17 (örök)
· Ígéret – sok népnek az atyja lesz
· Feltétel – hit
· Jel – körülmetélés
MÓZES
· Ígéret – nagy földet ad a népnek
· Feltétel – engedelmeskedjenek a törvénynek
· Jel – a szombatnap”
A jellel kapcsolatban: „Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Így beszélj Izrael fiaival: Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre.” (II. Mózes 31: 12-13)
„Tartsák meg Izrael fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izrael fiai között.” (II. Mózes 31: 16-17)
„Kihoztam őket Egyiptomból, és elvittem őket a pusztába. Rendelkezéseket adtam nekik, és megismertettem velük törvényeimet, amelyek által él az ember, ha megtartja azokat. A szombatokat is adtam nekik, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz, és megtudják, hogy én vagyok az ÚR, aki megszentelem őket.” (Ez 20: 10-12).
A szombat azért annak a szövetségnek a jele, amit Isten a zsidókkal kötött, miután kihozta őket Egyiptomból. Mivel ez jele a szövetségnek, érthető, hogy miért ez az egyetlen ceremóniális tétel, ami a Tíz Parancsolathoz tartozik.
Az előző cikkben foglalkoztam ezzel a szövetséggel, azért, csak röviden:
- A törvény (benne a Tíz Parancsolat) a mózesi szövetség volt (II. Mózes 34: 28; V. Mózes 4: 13);
- A Tíz Parancsolat a Sinai hegy előtt nem adatott (V. Mózes 5: 2-3);
- Az ószövetségnek volt eleje és vége (Gal 3: 19).
És következik az újszövetség: „Eljön az az idő – így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izrael és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről.” (Jer 31: 31-32). Az újszövetség azért nem olyan, mint a régi. Ennek mégis ugyanolyan struktúrája van:
JÉZUS KRISZTUS
· Ígéret – örök élet (János 3: 16)
· Feltétel – hit (Róma 3: 21-28)
· Jel – az Úrvacsora (I. Kor 11: 25; Luk 22: 20; Mk 14: 24).
És mivel mi most már ezen „új szövetség” részesei vagyunk, fölösleges ragaszkodnunk az előző szövetségek jeleihez, azaz, a körülmetélkedéshez (Galata levél, pl. 5: 6) és a szombatnaphoz. (Kol 2: 16-17).
Hadd fejezze be Dudley Canright ezt a részt: „Uriah Smith presbiter ezeket mondja: „Ha a Tíz Parancsolat az ószövetség volt, akkor örökké eltűnt.” A sinai szövetségnek az eltörlése olyannyira tökéletesen magában hordozza a zsidó szombat eltörlését, hogy a nyomát sem találjuk feltámadt Urunk sírjának ezen az oldalán.”
Remélem Péter, aki szokott válaszolni az adventisták nevében, ezt értelemmel fogja olvasni és nem a megszokott dolgokat másolja be, mert ezek azokon már továbbléptek, megmagyarázták és azt is remélem, hogy nem egy Ellen White próféciával fog érvelni, mert annak a szavait ember hogy hihetné el, akinek a nevének a száma 666? Utána lehet számolni!
Szia!
Meggyőződésem szerint az, hogy ki üdvözül, és ki nem, nem rajtunk embereken múlik, a döntés Istené. Bárki részéről butaság lenne találgatni. Azt pedig, hogy valaki megtartja a szombatot, vagy nem eszik disznóhúst a saját érdekében teszi, előbbi az Istennel való kapcsolat, a másik pedig az egészsége szempontjából fontos. Vagyis mindkettő az ember saját érdeke. Ezek olyan kérdések, mint a Bibliaolvasás, vagy az imádság, lehetőségek arra, hogy az embernek minőségibb, boldogabb élete legyen. Aki ezt nem látja be, az jobb is, ha nem cselekszi. Csupán törvényeskedésből szombatot ünnepelni, vagy nem enni disznóhúst egyszerűen butaság.
Az Isten olyat soha nem vár el az embertől, amivel kapcsolatban az nem lehet meggyőződve. Szerintem ez így van a szombattal és az étkezéssel is. A gond akkor van, ha az ember meggyőződött róla, hogy ezek számára fontos és hasznos dolgok, vagyis tudja, hogy mi a jó, de szándékosan nem azt teszi, ezzel bizonyítva az engedetlenségét az Isten iránt, pontosan úgy ahogyan az első emberpár tette Édenben.
Izrael fiai szövetséget kötöttek az Istennel a Hóreben, ahol a szövetség egyik eleme volt a tízparancsolat megtartása, vagyis akik ezt nem tették, azok megtörték ezt a szövetséget, aminek a következménye a halál volt.
A Krisztussal kötött keresztségi szövetségnek valóban nem része a Tízparancsolat, a megigazulás hit által van. Azonban a megigazulás után ott van a megszentelődés kérdése. Isten nem csak tulajdonítani akarja Krisztus igazságát számunkra, hanem részesíteni is akar minket abban. Vagyis egy keresztény logikusan nem lop, hazudik, csal és öl, nem imád bálványokat, és nem szentségteleníti meg Isten nevét. Azért mert Krisztust követi. A törvény Krisztusra vezető mester, mert Krisztus által van az üdvösség, de Krisztus igaz élete - amiben Isten részesíteni akar bennünket - éppen a törvény betöltéséről szólt. Jézus bűntelen életet élt, ez vitán felül áll. Minden tanítása a törvény betöltése volt, vagyis akik Őt követik, a megszentelődés által ugyanúgy betöltik a törvényt, mint ahogy Krisztus tette. Nem azért, mert ez az üdvösség feltétele, hanem azért mert ez az örök élet.
Üdv. Péter
Sziasztok!
Tény, hogy sok helyen kell dolgozni szombaton, de az is tény, hogy adventisták is megoldják valahogy. Nem több a munkanélküli az adventisták közt, mint a nem adventisták közt.
A szombat a Teremtés emlékünnepe: "Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az ő munkáját, amelyet alkotott, megszűnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott, és megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten." (1Móz 2,2-3)
"A hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belül van, mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt." (2Móz 20,10-11)
"Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván: akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain..." (Ésa 58:13-14)
A szombat egy lehetőség az ember számára, hogy Istennel közösségben legyen, és a Teremtés emlékünnepét megtartsa testvéri közösségben. Aki él ezzel a lehetőséggel, az megtapasztalhatja ennek különleges áldását, aki nem az kimarad belőle. Szerintem ennyire egyszerű. Imádkozni se kötelező, és Bibliát olvasni sem...
Üdv. Péter
Szia!
Őszintén sajnálom a helyzetedet, de hidd el, hogy Isten még a kilátástalanságban is tud segíteni. Nálunk a testvéri közösség mindig felkarolja azokat, akik nehéz helyzetbe kerülnek és igyekszik megoldást találni.
Egyszerűen hamis vád az, hogy közülünk senki sincs munkára kényszerülve. Sok adventista dolgozik éhbérért, sőt vannak akik több műszakban is dolgoznak. Nem minden adventistának van ott a háttérben a család. A gazdagság pedig egyáltalán nem jellemző az adventistákra. A munkakerülés megint csak hamis vád. A "hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat" éppen azt jelenti, hogy dolgozni kell! A szombat megtartása nem mentesít a munka kötelezettsége alól! Az adventisták jelentős része gazdálkodik saját földön, ami igen kemény fizikai munkát igényel.
Üdv. Péter
Szerintem nem az a fontos, hogy valaki megtartja e a szombatot, ezen semmi nem fog múlni. Ezzel a gondolkodással át kellene keresztelkedni zsidó vallásúnak, mert ez izraeli törvény VOLT.
Pál azt mondja: Amikor a pogányokhoz mentek,egyetek meg mindent, amit elétek raknak, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret felől.
Péter!
Nem akartalak én vádolni titeket. De amikor azt látom, hogy képtelenek vagytok megérteni a kiszolgáltatottakat, akkor azt jelenti, hogy ti sosem voltatok abban a helyzetben, amiben ők. És így könnyű magas lóról vele szemben törvénykezni akár a szombattal is. Mert csak az nem érti meg a dolgozó embert, aki maga nem dolgozik. Ha ki lennétek szolgáltatva a rendszernek, belátnátok, hogy nincs más választás, szombaton is dolgozni kell. De ezt nem érthetitek meg, és inkább elítélitek a dolgozókat a szombat miatt. Nagyon jó, hogy sokat tudtok dolgozni a saját földeteken, mert legalább földetek van. Így még mindig nem értetek semmit. Mert van, akinek nem hogy földje nincs, de még munkavállalói jogai sincsenek. Egyszer próbáljátok meg azt, hogy éljetek úgy, hogy tényleg mindeneteket elvesznek, és meglátjuk, hogy akkor is meg kell-e tartani a szombatot. Régen nekem is nagy szám volt az Adventisták közé járva, mert elég jól el tudtam boldogulni a javaimmal, amik voltak. És elég jól tudtam osztani én is az észt a szombatról. De mai helyzetemben be kell ismernem, hogy ez a vallásosdi csak egy nagy bűvölet volt, azonkívül roppantul igazságtalanul tud bánni a kiszolgáltatottakkal és a szegényekkel szemben.
Első!
Köszönöm a válaszod, nagyon érdekeset idéztél, írtál, elgondolkodtató az ígéret, feltétel, jel hármasság a szövetségekben.
Péter!
Bár azt kértem, hogy egyszerű és érthető választ adjatok, sajnos ez nem történt meg, csak kibogarászni lehet a véleményedet azzal kapcsolatban, de az nem biztos, hogy helyes következtetés.
Azt írtad, hogy a szombat nap megtartása Istennel való kapcsolat. Amikor Isten bevezette ezt az ünnepet, egyáltalán nem említette ezt. A teremtésnél nem lett bevezetve, ő maga választotta el a többi naptól, mikor megpihent, de nem olvasni olyat, hogy parancsba adta volna. Amikor a népnek adta a szombat nap megtartását, sem említette, hogy ez egy kapcsolati nap lenne Vele. Szigorúan először a munkamentességről majd a gyülekezésről szólt, pontosan ugyan olyan nap volt, mint az újhold napja. Sőt, halál járt annak, aki nem tartotta meg. Adott egy Isten, akiben nincs változás, sőt változásnak még csak az árnyéka sem, és egyszer nagyon súlyos büntetéssel rója az embert, majd eltelik egy kis idő, és saját döntésként kezeli? Ez így értelmetlen. A válaszodból a kérdésemre úgy gondolom, hogy nem a válaszod, viszont feltettem egy kérdést ebben az esetben: „Viszont akkor felvetődik egy újabb kérdés, hogy Izrael fiainak miért kellett meghalniuk, akik nem tartották meg a szombatot?”
Erre sem jött válasz Tőled.
„A szombat egy lehetőség az ember számára, hogy Istennel közösségben legyen, és a Teremtés emlékünnepét megtartsa testvéri közösségben. Aki él ezzel a lehetőséggel, az megtapasztalhatja ennek különleges áldását, aki nem az kimarad belőle. Szerintem ennyire egyszerű. Imádkozni se kötelező, és Bibliát olvasni sem...”
Nem, szerintem nem ennyire egyszerű pont az említett halálbüntetés és az üdvösségkérdés tekintetében nem egyszerű ennyire. Az adventisták szombat napra vonatkozó tanításaikor, mikor üdvkérdés vagy nem üdvkérdés kapcsán egyszerűsítitek le magatok ezt a kérdést, holott az ószövetségben nagyon nem ilyen félvállról vett kérdés volt, az újszövetség viszont nem csinál üdvösségi vagy életbennmaradási kérdést ebből. Annyira említi a szombat napot, amennyire az újhold napját. Viszont az újholdat semmibe sem veszitek. Pont azt a hittételi pontot, amire épül a vallásotok próbálod úgy magyarázni, hogy „ezek olyan kérdések, mint a Bibliaolvasás, vagy az imádság”.
Próbálod testi értelembe olvasatni velem a szombat nap megtartását és a disznóhús evését, mintha ettől jelenlegi földi, testi életem jobbá tétele függene, holott:
1Tim 4,8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.
Tehát úgy gondolod, hogy ha eszek disznóhúst, egészségtelenebb, és rövidebb életű leszek, mintha életem minősége a bevitt tápláléktól függene, és nem az egy élő igaz Istentől? Mintha magam tenném életemet teljesebbé és hosszabbá, és nem Isten? Hiszen egyetlen hajam szálának színét sem tudom fehérré vagy feketévé tenni, hogyan gondolhatnám, hogy odafigyeléssel hosszabbá tehetem életemet? Olyan, mintha egy materialista gondolkodásúval beszélgetnék.
„Jézus bűntelen életet élt, ez vitán felül áll. Minden tanítása a törvény betöltése volt…”
Valóban, én magam is így gondolom, viszont Jézus, Mózes törvényében szereplő szombatot legalábbis (csak azért mondom így, mert félnék kimondani határozottan) látszólag megszegte. Hiszen a törvény világosan kimondja, hogy semmi dolgot ne tégy. Nem tér ki arra, hogy semmi rosszat vagy törvénytelent ne tégy, hanem azt írja, hogy semmit ne tégy. Jézus tett, és a tanítványai is tettek.
Amikor Bibliával foglalkozó felekezetek tagjaival beszélgetek, akik a Biblia alapján teljesebbé, hosszabbá, egészségesebbé szeretnék tenni életüket, sokszor felötlik bennem egy idézet:
Jn 5,39 Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam
Péter! Örülnék, ha a kérdéseimre, tekintettel egyszerűségükre, egyszerű válasszal válaszolnál. Amikor köntörfalazás van egy válaszban, nekem az jön le, hogy vagy a hazugságot palástolja, vagy bizonytalan, vagy nem tudja a választ.
8-as!
Köszönöm a válaszod, tudod én erre azt szoktam mondani azoknak, akik úgy gondolják, hogy megtartanak valami törvényt, hogy ha nem loptál, akkor nem éhezett a gyermeked, ha nem öltél, még nem erőszakolták meg, és végezték ki a családodat a szemed láttára. Addig tartunk meg törvényt, amíg adatik, és nem addig, míg akarjuk. Nehogy azt hidd, hogy az adventisták megtartják a szombatot. Ők gyülekezeti napot tartanak akkor, de a törvény szerinti szombatot nem tartják meg.
Sziasztok!
Szerintem pedig egyszerű és érthető volt amit leírtam, még egy 6 éves gyermek is megérti. Ezt azért merem így kijelenteni, mert éppen 6 éves a kisebbik fiam. Nem szeretnék vitatkozni, számomra világos, hogy a cél nem az őszinte kíváncsiság, hanem a kötekedés és az ellentétek szítása, ehhez pedig nem szeretnék asszisztálni.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!