Ti tudtátok, hogy Jehova Tanúi Jézust az alvilág angyalának tartják?
Íme a forrás:
Itt leírják, hogy szerintük Jézus azonos Abaddónnal, az alvilág angyalával, Jehova Tanúi a sáskák, céljuk a kereszténységre halálos csapást mérni, a keresztények Istenét Sátánnak, a levegő fejedelmének nevezik.
Mennyire közismert ez a hivatalos honlapjukról származó tény? Ha igen, nem ez kéne, hogy zavarja a legjobban az embereket, legalábbis a keresztényeket velük kapcsolatban?
Semmi köze nincs Jézus Krisztusnak az alvilág angyalához. A Biblia szimbolikus világában a "mélység" a démonok a bukott angyalok lakhelyével azonosítható (2Pét 2,4), és Sátánnal is összefüggésben van (Jel 2,24). Arról nem is beszélve, hogy János megjegyzi, hogy ennek az angyalnak görögül "Apollion", vagyis "Vesztő" a neve (Jel 9,11) Jézus Krisztus mikor alkalmazta magra a "vesztő" kifejezést? Soha! Ő maga mondja:
"Mert az embernek Fia NEM azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa." (Lk 9,56)
Hogy lehetna akkor Jézus a "vesztő"? Ez egy istenkáromló tanítás!
Arról nem is beszélve, hogy a sáskáknak az a céljuk, hogy KÍNOZZÁK az embereket (Jel 9,5). Jézus pedig nem azokat az embereket vezeti, akik kínozak másokat, hanem azokat, akik tanítvánnyá akarnak tenni más személyeket (Mát 28,20).
Ha pedig érdekel valakit, több évszázados hagyományos keresztény tradíció a Jelenések 9. fejezetér az Iszlám-Török csapásokra alkalmazza - a középkor óta.
A kérdés linkjében a kulcsmagyarázat nem az, amit a kérdező az egyik válaszában leírt, hanem a 6-os bekezdéstől kezdődik:
"„És megfújta trombitáját az ötödik angyal. És láttam egy csillagot, mely az égből a földre hullott, és neki adták a mélység vermének kulcsát” (Jelenések 9:1).
Ez a ’csillag’ különbözik a Jelenések 8:10-ben szereplő csillagtól, melyet János látott lehullani. János lát „egy csillagot, mely az égből . . . hullott”, és amelynek ezúttal a földre vonatkozó megbízatása van. Vajon egy szellemszemélyről vagy egy hús-vér lényről van itt szó? A Jelenések könyve később úgy írja le azt, akinél ’a mélység vermének kulcsa’ van, mint aki Sátánt „a mélységbe” veti (Jelenések 20:1–3). Tehát hatalmas szellemszemélynek kell lennie. A Jelenések 9:11-ben János elmondja nekünk a sáskákról, hogy „egy király van felettük, a mélység angyala”. Mindkét versnek ugyanarra a személyre kell vonatkoznia, mivel logikus, hogy a mélység kulcsát tartó angyal azonos a mélység angyalával. És a csillagnak Jehova kinevezett Királyát kell jelképeznie, mivel a felkent keresztények csak egyetlen angyali Királyt ismernek el: Jézus Krisztust (Kolosszé 1:13; 1Korintusz 15:25)."
Két vers, mely segít megérteni Jézus egyik fontos szerepét:
Lukács 4:34
„Ah! Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Pontosan tudom, ki vagy: az Isten Szentje.”
Jelenések 19:15
"És szájából éles, hosszú kard jön ki, hogy azzal sújtson le a nemzetekre, és vasvesszővel fogja terelni őket. Ő tapossa a mindenható Isten dühödt haragjának borsajtóját is."
„És láttam, és íme, a Bárány ott állt a Sion-hegyen, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokukra van írva az ő neve és az ő Atyja neve” (Jelenések 14:1).
A 144 000-nek semmi köze sincs a vadállat imádóihoz, akik a 666-os jelképes számmal vannak megjelölve (Jelenések 13:15–18). Ezzel szemben ezeknek a lojálisaknak a homlokára Isten neve és a Bárány neve van felírva. Nem kétséges, hogy János, aki zsidó volt, így látta Isten nevét héberül leírva: יהוה.
Ezt támasztja alá az, ahogyan a héber neveket más látomásokban használják: Jézus az „Abaddon” héber nevet kapja (jelentése: ’pusztulás’), és azon a helyen hajtja végre az ítéletet, „melyet héberül Har-Magedonnak neveznek” (Jelenések 9:11; 16:16).
Vagy nem Jézust nevezi a Biblia egyértelműen Isten ítéletvégrehajtójának? Dehogynem. Akkor nem lehet, hogy sokaknak sajnos igenis "pusztulás" lesz Jézus ezen munkája?????
A "mélység angyala" Sátán? Akik így gondolják, azokat vagy erősen befolyásol egy nem bibliai, pogány tan, a pokol tüze, vagy felületesek és kiragadnak, félreértenek részeket az Írásokból és nem látják át az összefüggéseket (esetleg mindkettő).
"Kicsit nem értem...Te nem olvasod a Bibliát? Ateista vagy talán?"
Te meg hulye?
Jel 8:10:
János látja ezt a bizonyos csillagot lehullani az égből. Hogyan hullik le? Ezt segít megértenünk az, ami egy ókori királlyal történt. Babilon királyához intézve szavait, Ézsaiás ezt mondta: „Ó, mint hullottál le az égből, te fényesség, te hajnal fia! Mint vágattál le a földre, te, aki megnyomorítottad a nemzeteket!” (Ézsaiás 14:12). Ez a prófécia akkor teljesedett be, amikor Círusz seregei legyőzték Babilont, a királya pedig elvesztette világhatalmi pozícióját, hirtelen szégyenteljes bukást szenvedett. Ezért az égből való lehullás arra utalhat, hogy valaki elveszti a magas állását és megszégyenül.
De a Jel 9:1 nem ugyanarról szól. Gyakran esnek a Biblia értelmezői abba a hibába, hogy hasonló, de össze nem illő dolgokat kötnek össze, különösen, ha nem bibliai tanítások is befolyásolják őket. Ebben az esetben is ez a helyzet.
Sátánt csak akkor lehet elképzelni a mélység kulcsával, ha hiszünk egy nem bibliai tanban, a pokol szó szerinti, vagy egyesek szerint mára csak jelképessé vált "tüzes" pokol meséjében. Ezt már sok egyház elveti, úgymond kezd kialudni a pokol tüze. :-) Ez ugye a nem bibliai magyarázatok szerint "nem hely, hanem állapot". Na mindegy, ez NEM bibliai tanítás, mivel a lélek szintén nem bibliai "halhatatlanságára" épül!
„És megfújta trombitáját az ötödik angyal. És láttam egy csillagot, mely az égből a földre hullott, és neki adták a mélység vermének kulcsát” (Jelenések 9:1).
Tehát még egyszer:
Ez a ’csillag’ különbözik a Jelenések 8:10-ben szereplő csillagtól, melyet János látott lehullani. János lát „egy csillagot, mely az égből . . . hullott”, és amelynek ezúttal a földre vonatkozó megbízatása van. Vajon egy szellemszemélyről vagy egy hús-vér lényről van itt szó? A Jelenések könyve később úgy írja le azt, akinél ’a mélység vermének kulcsa’ van, mint aki Sátánt „a mélységbe” veti (Jelenések 20:1–3). Tehát hatalmas szellemszemélynek kell lennie. A Jelenések 9:11-ben János elmondja nekünk a sáskákról, hogy „egy király van felettük, a mélység angyala”. Mindkét versnek ugyanarra a személyre kell vonatkoznia, mivel logikus, hogy a mélység kulcsát tartó angyal azonos a mélység angyalával. És a csillagnak Jehova kinevezett Királyát kell jelképeznie, mivel a felkent keresztények csak egyetlen angyali Királyt ismernek el: Jézus Krisztust (Kolosszé 1:13; 1Korintusz 15:25).
Tehát még egyszer, mert rossz a vétel:
"A Jelenések könyve később úgy írja le azt, akinél ’a mélység vermének kulcsa’ van, mint aki Sátánt „a mélységbe” veti (Jelenések 20:1–3)."
Ő hogy lehet Sátán? Meg tudod magyarázni?!
(Jel 20:1-3) "Majd láttam egy angyalt lejönni az égből a mélység kulcsával és egy nagy lánccal a kezében. 2 És megfogta a sárkányt, az őskígyót, aki az Ördög és Sátán, és ezer évre megkötözte. 3 És a mélységbe vetette, bezárta és lepecsételte azt fölötte, hogy ne vezesse félre többé a nemzeteket, míg véget nem ér az ezer év. Ezek után el kell hogy oldozzák egy kis időre."
A „mélység” szó (görögül: a′büsz‧szosz; héberül: tehóm′) jelképes értelemben a tétlenség helyére utal. (Lásd: Jelenések 9:2.) Szó szerinti értelemben azonban utalhat a hatalmas tengerre is. A héber szót gyakran fordítják úgy, hogy „mély vizek” (Zsoltárok 71:20; 106:9; Jónás 2:5). „A mélységből feljövő vadállat” tehát azonosítható ’a tengerből feljövő vadállattal’ (Jelenések 11:7; 13:1).
A sáskákról pedig ugyanígy elérhető leírás van ugyanitt online formában is.
Kedves kérdezö,
Tudod az hogy a sátánisták a Sátánt Abadonnak gondolják, ez még nem jelenti azt, hogy igazuk van. Az emberek azt is hiszik, hogy Lucifer a Sátán...és ez is tévedés.
Ha Sátán lenne a mélység angyala, akkor kérlek, hogy zárhatna be saját magát és démonait a mélységbe és maga felett bezárna a a mélység kulcsával a mélységet ezer évig?
Azután pedig minden rosszal saját magával démonaival a halállal a sírral együtt bevetné magát a "tüzes tóba" ami az örök megsemmisülés szimbóluma?
Hogy érted Te kérlek ezeket a bibliai jövendöléseket? :)
Érdekes, de a sáskák fejedelme nem Jézus, hanem Abaddon. És a sáskáknak amúgy ölniük is volna szabad, de meg van tiltva nekik.
Ha a Tanúk a sáskák, akkor ők az alvilágból jönnek, ahogy írva is van.
Nem a mélység angyala zárja be a sátánt, hanem valaki, aki a mennyből száll alá.
Leszállni és levettetni vagy leesni eléggé különböző dolog.
Kedves "megfelelö" próbáld átnézni /ha van kedved/ ezeket a verseket
...no most ki ez az angyal? Jelenések 20:1-3
Ki ez a hatalmas angyal, akinek a kezében van a mélység kulcsa, és megkötözi a Sátánt ezer esztendöre?
Miért van ennek az angyalnak a kezében a mélység kulcsa?
Ki fogja megkötözni a Sátánt?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!