Jehova tanúi miben különböznek a többi hívő gyülekezettől? Mi az ami egyedivé teszi őket?

Pityuka:

fussál neki ennek a linkelésnek mégegyszer, mert a gyk főoldalát nyitja me!

A 18-as válaszoló első hivatkozása erre mutat:

"3. A „jehovák” azonban belemagyaráznak. A Jn 17,3 ugyanis azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van. Egyébként olvassunk csak tovább: "részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében."

Önmagában már az Isteni nevet kigúnyoló, ostoba megszólítás is önmagát minősíti, még akkor is, ha a névhasználattal (Írásellenes módon) nem ért egyet az írója. De ezen lépjünk túl és foglalkozzunk megint a hamis és bárgyú "ellenérvvel".

"... azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni."

Ki is akar "belemagyarázni" ebbe egy Bibliaidegen tanítást??? Pont az, aki a háromságot bele akarja "hallani" ebbe az egyszerű és világosan érthető versbe! Már miért lenne benne az, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”? Ez világosan következik abból, hogy Jézus "az egyedüli igaz Istennek" nevezte az Atyát, vagyis Jehovát! Az ihletett Bibliaírók nem a háromság szellemében (vagy ellenében) írtak, hanem egyszerűen és érthetően fogalmaztak, azt értve ez alatt, ami le van írva. Tehát NEM KELLETT nekik jogilag kiforgathatatlan formában megfogalmazniuk azt, ami EVIDENS!! Persze később megjelentek az olyanok, akik mégis megpróbálják kiforgatni az Írásokat - itt az élő példa.

Egyáltalán hogyan merül fel egy olyan hamis állítás, hogy "de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”"??? Csak úgy, ha eleve belehall valaki egy ott sem lévő, nem is bibliai tant, ha feltételezi, hogy van egy háromság - különben eszébe sem jut ezt az EGYSZERŰ és NYILVÁNVALÓ bibliai igazságot kiforgatni! Most őszintén!!!!! Ha megmutatod egy háromságról mit sem tudó embernek ezt a szöveget, vajon az jutna eszébe neki, hogy "de azt nem mondja, hogy 'egyedül az Atya az igaz Isten'"????

És az érvelés folytatása:

""részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében.""

De milyen arányban??? Szó van itt vagy bárhol máshol arról, hogy "egyenlő" arányban?! Hogy "egyenlők" hatalomban, korban vagy tudásban? NINCS!

Nos, erre mondtam én, hogy semmiféle cáfolat sem érkezett rá. Hogyan érkezhetett volna, hiszen a bibliai igazságot kellene megcáfolni.

"Az arché nem jelenthet kizárólag "teremtményt", mert pl. a Jel 21,6-ban ez a szó az Atyára vonatkozik."

Ki állította, hogy a bibliai fogalmak mindig ugyanazt jelentik, és mindig ugyanazt értjük alatta??? Ez semmit sem bizonyít.

"Tehát Jézus az építész, vagyis az Univerzum Teremtője, miként azt a Kol 1:16-17 nyilvánvalóvá teszi"

Ez igaz.

"Ő volt kezdetben (arché) az Atyaistennel (Jn 1:2; Zsid 1:10)."

De kinek volt a "kezdete" Jehováé vagy Jézusé????

"Ő teremtett minden lényt, és ő volt minden lény előtt, tehát Ő maga nem lehetett egy lény (egy teremtett entitás)"

Logikusan "minden más" lényt teremtett, mivel Jehova "mestermunkása" volt, tehát egyáltalán nem kizáró az a körülmény, hogy Ő teremtett "mindent". Igen, de nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki Jézus szerint az EGYETLEN IGAZ ISTEN, és akitől Ő maga is származott!!!

"az arché a Mindenható Úristenre (az Atyaistenre) van alkalmazva, tehát nem lehetséges, hogy teremtett lényt jelentsen, miként azt az ariánus hatás alatt álló szekták állítják."

Ez esetben nem is jelenti, de ki állíthatja, hogy egy-egy cím vagy kifejezés mindig ugyanazt jelenti a Bibliában.

------

A KNB a Jelenések 22:12-höz fűzött lábjegyzetében azt írja, hogy „ezek Jézus Krisztus szavai”, ezáltal azt a benyomást keltve, mintha a 13. versben említett Alfa és Omega őrá vonatkozna. A görög szövegben azonban itt nem szerepel Jézus neve, és más fordítások sem teszik be. 

A Jelenések 22:13 azt mondja, hogy az Alfa és az Omega egyben „az első és az utolsó”, mely megjelölést a Jelenések 1:17, 18 Jézus Krisztusra alkalmazza. Ehhez hasonlóan az ’apostol’ megjelölést egyaránt alkalmazzák Jézus Krisztusra és egyes követőire. De vajon ez bizonyíték arra, hogy egyazon "istenségről" vagy egyenrangú személyekről lenne szó? (Héb 3:1).

„Ő pedig rám tette jobb kezét, és ezt mondta: »Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az élő . . .«” (Jelenések 1:17b, 18a). Az Ézsaiás 44:6-ban Jehova a saját állásáról joggal jelenti ki azt, hogy ő az egyedüli mindenható Isten: „Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó. Rajtam kívül nincs Isten.” Amikor Jézus ezen a címen mutatkozik be: „az Első és az Utolsó”, nem állítja magáról, hogy egyenlő Jehovával, a nagy Teremtővel. Csupán azt a címet használja, melyet Isten helyénvalóan ráruházott. Az Ézsaiás könyvében Jehova kijelentette magáról, hogy ő mint az igaz Isten, páratlan állást tölt be. Örökkévaló Isten, és rajta kívül nincs Isten (1Timóteusz 1:17). A Jelenések könyvében Jézus a ráruházott címről beszél, amellyel a példa nélkül álló feltámadására hívja fel a figyelmet.

Jézus volt „az Első” olyan ember, aki halhatatlan szellemi életre támadt fel (Kolosszé 1:18). Ezenkívül ő „az Utolsó”, akit ilyen szellemi életre támasztott fel Jehova személyesen. Ennélfogva ’élővé’ lett, aki ’örökkön-örökké él’. Halhatatlanságnak örvend. Ebben a vonatkozásban olyan, mint halhatatlan Atyja, akit a Szentírás ’élő Istennek’ nevez (Jelenések 7:2; Zsoltárok 42:2). Az emberiség összes többi tagja számára Jézus „a feltámadás és az élet” (János 11:25). Ezzel összhangban Jézus ezt mondja Jánosnak: „halottá lettem, de íme, örökkön-örökké élek, és nálam vannak a halál és a hádesz kulcsai” (Jelenések 1:18b). Jehova hatalmat adott neki a halottak feltámasztására. Ezért mondhatja Jézus, hogy nála vannak a kulcsok, amelyekkel megnyitja a kapukat azok számára, akiket a halál és a hádesz (sírgödör) fogva tart. (Vesd össze: Máté 16:18.)

Az Ézsaiás 44:6-ban az eredeti héber szövegben az „első” és az „utolsó” szavakhoz nem kapcsolódik határozott névelő, míg a Jelenések 1:17-ben, ahol Jézus önmagáról közöl leírást, az eredeti görög szövegben megtalálható a határozott névelő. Tehát a Jelenések 1:17 nyelvtanilag címre utal, az Ézsaiás 44:6 pedig Jehova istenségét írja le.

Ennyit arról, hogy a háromságimádók hogyan próbálják meg az azonos szavak különböző jelentését csűrni-csavarni, és összemosni ezzel különböző lényeket egy mítoszbeli háromságban.

"Ő kezdetben volt, nem pedig kezdetben lett."

Mind a kettő helyes. A "kezdetben volt" NEM ZÁRJA KI azt, hogy "kezdetben lett" - ha már nyelvészkedünk!!!

"A Jel 3,14 nem bizonyítja Jézus teremtménységét. Az "Isten teremtésének kezdete" (arkhé) jelentheti ugyan ezt is, de ugyanígy jelentheti, hogy alapelve (princípiuma) vagy hatalmassága."

Na, itt a lényeg! "JELENTHETI UGYAN EZT IS"??? És vajon akkor miért nem ezt jelenti??? Csak nem azért, mert egy későbbi sátáni filozófia kedvéért bele kell hallani egy másikfajta jelentést?? Csak az a baj, hogy a teljes Biblia mond a háromságnak ellent!

"Kol 1,15-17 viszont sokkal részletesebben és félreérthetetlenül állítja, hogy Jézus , őbenne teremtetett minden*, stb. Tehát nem teremtmény."

Akkor miért nem írja ezt az Atyára vagy a szent szellemre is a Biblia???? Pedig a háromság mítosz szerint "egyenlőek" korban, hatalomban, tudásban...??? Miért csak Jézusra írja mindig??? Miért nem írja a Biblia, hogy "az Atya minden teremtménynek előtte született"???????? Vagy a szent szellem ugyanígy? Rájuk a nagy "egyenlőségükben" mégsem ez vonatkozik???

"Miről van itt szó? Arról, hogy mivel az Őrtorony Társulat szerint Jézus csak az első teremtmény, akin keresztül Jehova minden mást teremtett, a Kol 1:16-17-ben négyszer is betoldja a "más" szót"

Kizárják-e a Kolosszé 1:16, 17 (ÚRB) szavai, hogy Jézus teremtve lett, amikor azt mondják, hogy „benne teremtetett minden . . . minden általa és reá nézve teremtetett”? A „minden” szóval fordított görög szó a pan′ta, vagyis a pasz ragozott formája. A Lukács 13:2-ben az egyes bibliafordítások a következőképpen adják vissza ezt a szót: „a többi”, ÚRB, B.—D., Kat.; „minden más”, Káldi. (Lásd még: Lukács 21:29, Kat. és Filippi 2:21, Kat.) Mindazzal összhangban, amit a Biblia még a Fiúval kapcsolatban ír, az ÚV a pan′ta szót a Kolosszé 1:16, 17-ben ugyanebben az értelemben adja vissza, tehát részben ez olvasható ott: „általa teremtetett minden más . . . Minden más őáltala és őérte teremtetett.” Így tehát a Fiú úgy szerepel, mint teremtett lény, az Isten által létrehozott teremtésmű része.

Tehát más, "bevett" és elismert fordításokban helyes ilyen módon eltérni az írásoktól csak az Új Világ fordítóinak nem????

http://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__3..

Itt fent a 76 és 77-es válaszom seregnyi kérdéseire sem válaszoltál sehol sem, kíváncsian várom ezekre a választ, mert ezek részben tartalmazzák azt a "teljes Írást", melyre gyakran hivatkozunk, mint háromság elleni bizonyítékok.

A hivatkozásom sok másra is mutat amit persze nem másoltál be olyan nagy hévvel...

Érveid messze figyelmen kívül hagynak bibliai szóhasználatokat,igazságokat,további érveket Jézus istenségéről pl a Kol 2,9 a maga szigorú és explicit fogalmiságában egymaga megcáfolja az összes implicit és beleolvasott érvedet Jézusnak az Atyáénál "lényegileg alacsonyabb" istenségéről. Mert ha nem egylényegű Jézus az Atyával, akkor az istenségnek nem lakozhat őbenne a teljessége. Akkor ki kellett volna belőle maradnia valaminek."

„Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.”

Jehova Tanúi előszeretettel hivatkoznak erre az igeversre, mikor Jézus istenségét vitatják. Ezzel szemben a Szentháromságban hívő keresztények rendszerint rámutatnak: itt az „egyedüli igaz Isten” kifejezésnek nem az Atya és a Fiú szembeállítása a célja, hanem inkább az egyetlen igaz Isten szembeállítása a hamis istenekkel (Jeremiás 10:10-11; 1János 5:20). Ez a vers mindössze azt mondja, hogy „az Atya - egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a háromság-hívő keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van.

Nemcsak ezen vers, hanem több más szöveg megértése szempontjából is fontos tudatosítanunk, hogy az „és” (kai) kifejezés az „azaz”, a „pontosabban mondva” vagy az „illetve” jelentéssel is rendelkezhet. A „kai” kötőszó ilyen értelmű használatát illetően ld. például a Jn 15:8 és 18:35 verseit).

Egyébként olvassunk csak tovább: „részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében.

A Jn 17:3 éppenséggel nem tagadja, hogy Jézus Isten, noha az önkiüresítés állapotában a Fiú érthető módon nem hangsúlyozta istenségét az imában. De ugyanaz az apostol a levelében (5:20) már így fogalmazta meg ugyanezt: „az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez (hútosz) az igaz Isten és az örök élet.” Mivel az örök élet az 1Jn 1:2 szerint maga Jézus, az itt említett „ez” (hútosz) is ő, nem csupán az Atya. Ebből pedig következik, hogy Jézusról is elmondható, ami az Atyáról, hogy ő az igaz (vagy inkább „a valódi”) Isten (ho aléthinosz theosz). Istent a Fiúban megismerni, abban, akit küldött, az örök élet.

Az Őrtorony Társulatnak igaza van abban, hogy Jehova az egyetlen, akit „Mindenhatónak” neveznek. Éppen ezért hiszik a trinitáriusok, hogy Jézus (is) Jehova. A Jelenések 1:8 versében az „Alfa és az Omegá”-t „Mindenható”-nak nevezik, és ha ezt összevetjük a Jelenések 22:12-13, 20 verseivel, azt találjuk, hogy ez „az Alfa és az Omega” maga Jézus Krisztus. Mivel tudjuk, hogy Jehova Mindenható, és csupán egyetlen Mindenható létezhet, nyilvánvaló, hogy Jézus maga Jehova Isten!

El kell ismernünk, hogy a többes számú héber ‘elohim’ kifejezésről, amelyet „Istennek” szokás fordítani az Ószövetségben, több tudós úgy véli, hogy csupán Isten hatalma „teljességének” kifejezésére szolgál, nem pedig a Szentháromság személyeiről tanúskodik. Bár az elismert tudósok közt itt vita van, a Háromságot nem kizárólag e kifejezés egyéni értelmezése alapján kell elfogadni vagy elvetni, mivel a Háromság tantételének megalapozása ennél sokkal szélesebb.

Jehova Tanúi e szavak alapján vélik úgy, hogy az Atya az egyedüli igaz Isten. Az igevers szerkezete és értelme viszont arra utal, hogy „megismerjenek téged, és Fiadat, Jézus Krisztust, akit elküldtél, hogy az egyedüli igaz Isten legyen.” Az Atyát a Biblia itt az egyedüli igaz Istennek nevezi, de nem azért, hogy kizárja a Fiút és a Szent Szellemet (akik ugyanúgy az egyedüli igaz Isten az Atyával együtt); hanem csak azért, hogy a pogányok hamis isteneit kizárja. A Tanúknak figyelembe kellene venniük, hogy az Isten Fiát, Jézus Krisztust kifejezetten az igaz Istennek nevezi (1János 5:20), mégpedig a görögben is meglévő határozott névelővel, amelyre Jehova Tanúi általában oly nagy hangsúlyt helyeznek.

Amíg Jézus a földön járt, istenségét az emberség ruhája alá rejtette (Fil 2:6-8; János 13:3-20). Jézus a földön még mindig az „egyetlen Isten” vagy „az egyedüli igaz Isten” volt, csakhogy egy új, szolgai szerepben, amelyben az Ő összes erőfeszítése azt a célt szolgálta, hogy az embereket az Atyához mint Istenhez terelje, és ne Önmagához. Megalázta magát, hogy elhárítsa magától az isteni lét dicsőségét a földön, és egyedül az Atyának továbbítsa. Utolsó imájában, a Gecsemáné-kertben Jézus közvetlenül letartóztatása előtt kifejezte, hogy ez az alázatosság nem holmi emberek előtti színjáték volt, hanem igaz, szívből jövő önalárendelés az Atyának. Jézus nem utasította vissza, hogy ő volt „az egyedüli igaz Isten”, hanem az Atyját dicsérte ily módon. A vers után az ima így folytatódik „Én megdicsőítettelek a földön… Most te is dicsőíts meg…”. Jézus nem akarta saját dicsőségét zengeni! Leegyszerűsítve: ha Jézus másokat „embernek” szólított, az nem azt jelenti, hogy ő maga nem volt ember. Jézus nem Maga és az Atya között tett különbséget az „egyedüli igaz Isten” kifejezéssel, hanem az Atya és minden más „úgynevezett isten”, vagyis a bálványok között.. Jézus kortársainak, a rómaiaknak számos versengő istenük volt, és Jézus az Atyát e bálványoknak helyezte elébe.

A leggyorsabb módja Jehova Tanúi János 17:3-ról alkotott hibás értelmezésének kimutatására az Efézus 4:4-6 verseinek vizsgálata. („egy Istenünk van, az Atya, és egy Urunk, Jézus”) Ha az Atya „Egy Isten” címe kizárná Jézust az istenségből, akkor Jézus „Egy Úr” címe ugyanúgy kizárná az Atyát Úr voltából. De tudjuk, hogy mindkettejük Úr. Másrészt Jehovát nem csupán az egyedüli igaz Istennek (János 17:3), hanem az „Egyetlen Megmentőnek” (Ézs 43:11; 45:21; Hós 13:4; Júdás 25), „Egyetlen Királynak” (Zak 14:9) is nevezik. Ha a János 17:3 kizárná Jézust „Igaz Isten” mivoltából, akkor Jézus a Megváltó vagy Király voltából is ki volna zárva. Ezzel szemben Jézust az „Egyetlen Tanítónak” (Máté 23:8, 10; Máté 10:24 és János 13:13), „Egyetlen Mesternek” (Júdás 4; 2 Péter 2:1), és „Egyetlen Úrnak” (Júdás 4; Efézus 4:4; 1 Kor. 8:4,6; Máté 6:24) nevezik. Ha a János 17:3 alapján kizárnánk Jézust igaz Isten voltából, akkor az Atyát is ki kellene zárnunk a mi Tanítónk, Mesterünk vagy Urunk szerepéből.

Vajon alkalmazható-e a kizárólagosságra utaló „egyetlen” szó egy személlyel kapcsolatban? Számos szentírási passzusban előfordul ilyen beszédmód: „Hogy megtudják, hogy te [azaz az Atya] vagy az egyetlen igaz Isten.” (János 17:3); „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya.” (Máté 11:27);

Mindezen verseket úgy kell értelmeznünk, hogy azok nem a Háromság egyéb személyeit zárják ki, hanem csupán más természeteket. Így a „senki más” nem azt jelenti, hogy egy másik személy sem, hanem inkább, hogy egy másik természet sem. Így amikor az „egyetlen” szót az isteni személyekre alkalmazzák, az a többi személyt nem zárja ki – hiszen mindannyian egyek az egyetlen isteni valóság egysége által. Ez persze csak azokra az állítmányokra igaz, amelyek a személyekre a közös isteni lényegükre nézve mondhatók. Így a Szentháromság minden egyes Személye ismeri a többi személyt, mindenható, szentséges stb.

Viszont más tulajdonságok nem a közös lényeg alapján állíthatók a személyekről, hanem a viszonyaik alapján. Például: az Atya egyedül „nem-született”; a Fiú egyedül „született”; egyedül a Szellem „származik az Atyától”.

Végül pedig rá kell mutatnunk, hogy a Fiú személyének néhány tulajdonsága nem istensége, hanem embersége tekintetében mondható el Róla. Így egyedül a Fiú öltött testet; egyedül a Fiú halt meg; egyedül a Fiú fog eljönni újra, és így tovább. Akiknek további érvekre volna szüksége az őrtornyos-ariánus értelmezés cáfolatához, a következő angol nyelvű cikket tudjuk ajánlani:

[link]

[link]

„…számunkra valójában egy Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és egy Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala.”

Jehova Tanúi ezt a bibliaverseket is kiragadva értelmezik, és visszaélésszerűen idézgetik. A mondatnak pusztán az első felét nézik, hiszen ebben ha megnézzük két állítás is elhangzik:

"...egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik..."

"...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van..."

Itt az persze ariánusok csak a mondat első felét használják (kiragadás!), mint „bizonyítékot” arra, hogy az egyetlen Isten az Atya. De mi van a mondat második felével? „egy Urunk van, Jézus Krisztus”. Akkor, ha a mondat első felében az őrtornyos magyarázat kizárja a Fiút, Jézust mint Istent, akkor ugyanígy a mondat második feléből meg azt kell kiolvasniuk, hogy csak Jézus az Úr, és az Atya nem Úr. Ez így érdekes lenne. Viszont a keresztény tanításba pontosan beleillik, ahogy a másik idézet is, ugyanis pár sorral odébb a Szentírás is jelzi, hogy az Atya és a Fiú egy (Jn 17:11.22; vö. Jn 10:30). Ez pontosan bemutatja a két személy viszonyát a teremtésben és választja őket külön szerepük szerint. Tehát az a személy, akitől van a teremtés, az Atya, míg az a személy, aki által van a teremtés, az Jézus. Ami azt a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy itt az Atya egyedül Isten, Jézus kizárásával, azt válaszolhatjuk, hogy ez esetben Jézus bizonyára egyedül Úr, az Atya kizárásával, ami persze lehetetlen. Ez a szöveg logikájából következik. Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen, tehát ki sem lehet ez ellen aknázni. De mi tudjuk, hogy a Fiút ugyanúgy kell tisztelni, ahogy az Atyát, azaz ami tisztelet az Atyának jár, az jár a Fiúnak is. Egyébként a szöveggel az a gond, hogy a magyarban messze más ez, mint az eredetiben. Ugyanis az „Úr” (gör. Küriosz, héber Adonáj) az a szó, amit a zsidó arra alkalmazott, hogy ne mondja ki Isten szent nevét, a JHVH-t - vagyis amikor a Bibliában Isten neve volt leírva, akkor a zsidó az így olvasta ki: „az Úr”. Ez a magyar nyelvben nem egyértelmű, mert a magyar másként és sokkal általánosabban használja az „úr” kifejezést. Mindez világos Tamás apostol hitvallásában, amikor így hull térdre Jézus előtt: „Én Uram, én Istenem” (Jn 20:28) - vagyis az „Úr” és az „Isten” jelző a bibliai nyelvben ekvivalens módon alkalmaztatik, az pedig egy szóhasználati sajátosság, hogy az Atya és a Fiú elkülönítése végett elkülönítették őket nyelvileg mint az „Istent” és mint az „Urat”. Mire látunk itt példát? Arra, hogy egy-egy mondat kiszakítása a szövegkörnyezetből és kitépése a teljes Biblia összefüggéseiből rossz értelmezésekre és tarthatatlan álláspontokra vezet. Ez nem jelenti automatikusan, hogy Jézus ne tartozna bele az „egy Isten”-be, ahogyan az Atya bizonyosan beletartozik az „egy Úr”-ba (pl. Mt 11:25; ApCs 4:29).

Jehova Tanúi úgy hivatkoznak erre az írásszövegre, amiből állítólag az következik, hogy csak egyedül az Atya az igaz és teljes Isten. A keresztény válasz erre az, hogy őt nevezik Istennek, akiből van minden, mert öröktől fogva tőle eredt, ered és fog eredni a Fiú és a Szent Szellem, bár egy és ugyan az az Isten természetében, szubsztanciájában. És hogy amikor őt egy Isten-nek nevezi (a bibliaíró), ezen szavak által zárja ki a pogányok hamis isteneit, nem a Fiút és a Szent Szellemet, akik azonban egy Isten az Atyával. Ha a két másik személyt kizárjuk, mert az Atyát egy Isten-nek nevezik, ugyanezzel az érveléssel az következne (a vers további olvasatából), hogy mivel Jézus Krisztust egy Úr-nak nevezik, sem a Szent Szellem, sem az Atya nem lehet egy Úr, holott a Szentírás többször fejezi ki az isteni fenségét, az Úr szóval is, és az Isten szóval egyaránt.

Az Atya megkülönböztető megnevezés itt nem a Szentháromság más személyeivel van szembeállítva, nem különíti el őket az istenségtől, de az összes teremtménnyel ellentétben amelyeket Isten teremtett, és amelyek megalkotása mindhárom személynek közösen tulajdonítható a Szentírás további részei alapján, és nem egyedül elkülönítetten az Atyának. Az Atyaisten, első személyként az istenségben és a másik kettő eredete, itt az istenséget jelenti, amely mind a hármat magába foglalja, az Isten megnevezése a Szentírásban néha az Atyának tulajdonítható, kat exochen, vagy kiválólag, mert ő a másik két személy istenségének forrása, ők ezt az Atyával való kapcsolatuk által bírják, így elmondható hogy egy Isten van, az Atya, ám mégis Isten a Fiú is, de ő nem egy másik Isten, hanem az Atya a Fiával és Szent Szellem együtt az egy Isten, nem pedig nélkülük, vagy kizárásukkal az istenségből.

Elég tehát rámutatni, hogy itt Pál az Atyát nem a Fiú rovására (kizárásával) nevezi egyetlen Istennek, hanem a pogány bálványok kizárásával. Hasonlóan ahhoz, ahogy nem az Atya rovására (kizárásával) nevezi a Fiút Úrnak, hanem a pogány bálványok kizárásával. Avagy egy Tanú kész volna aláírni álláspontjának és logikájának azt következményét, hogy az Atya (illetve Jahve) nem Úr?

Jézus neve is Jahve, így egymaga felséges [Isten], miképpen az Atya is Jahve, és mint ilyen, egymaga felséges [Isten]. Nem egymás rovására Isten az Atya és a Fiú, hanem a pogány bálványok rovására. Ezt maga a szövegkörnyezet mondja:

1Kor 8:5-6

„Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, aminthogy van sok isten és sok úr; Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől [van] a mindenség, mi is őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által [van] a mindenség, mi is őáltala."

Egyébként fölöttébb jellemző, hogy JT-i felekezete másutt ezen „sok isten és sok úr” istenségével akarja elrelativizálni Jézus istenségét. Hol mondja azt az Ige, hogy Jézus nem része az igaz Isten(ség)nek? Pál szerint őbenne lakozik az istenség teljessége testileg (Kol 2:9).

Véssék tehát szépen az ariánusok a fejükbe, hogy ez a szakasz nem Jézus istensége, hanem a bálványok ellen íródott. És ezt a szövegkörnyezettel is igazoltuk. Akiknek további érvekre volna szüksége az őrtornyos-ariánus értelmezés cáfolatához, a következő angol nyelvű cikket tudjuk ajánlani:

[link]

Nézzük mennyire evidens volt már az ószövetségben is Isten "egy" volta.

A héberben az "egy" kifejezésre két szó van, az echad és a jahid. Az echad olyan egyet jelent, amiben benne van a többes.

5.móz.6,4:"Halljad Izrael, az Úr,a te istened, egy Úr"-itt az echad szót használja a Biblia.

Amikor azt mondja az Ószövetség " ketten lesznek egyek" akkor nem a jahidot használja, hanem ugyanazt,mint Istenre az echadot. Tehát maga ebben a kifejezésben is eredetileg,az egyben bent van a többes.Miért is értelmezik egyesek kizárólagosan "egy" ként ezt a kifejezést?

Álljunk meg egy pillanatra a Bibliaértelmezésnél. Ez ugyan is téves lesz, ha egy szempontot kívülről veszünk és nem a Bibliából.A klasszikus,helyes bibliaértelmezésnek az a lényege ,hogy a kulcs magában a Bibliában van meg,nem kívülről kell bevenni. pl ezt az értelmezést egyértelműen kívülről vették be, akik az echadot jahiddal értelmezik,aminek semmilyen bibliai alapja nincs.De ugyanez a helyzet az Elohimmal kapcsolatban is,mondván "királyi többes"-ismertessenek egy olyan igehelyet a Bibliában ahol szerepel, hogy az Elohimot királyi többesként kell értelmezni,ilyen nincsen.Ez is egy középkori tradíció, amit belevetítettek a Bibliába.Ez külső szempont és eleve már ellent mond a bibliai értelmezésnek.

Az Elohimot nem lehet külső,embertől származó szemponttal értelmezni,mert az Elohim Isten igéje,ezért,hogy HOGYAN KELL HELYESEN ÉRTELMEZNI,A KULCS ISTEN IGÉJÉBEN VAN.

ha nincs benne kulcs, akkor nincs kulcsa,ÚGY KELL ÉRTELMEZNI AHOGY VAN.

Ki akar ebbe belemagyarázni bibliaidegen tanítást?

Vagy egy másik:(1Mózes 32:30) "Jákob ezért Penielnek nevezte el azt a helyet, mert ahogy ő mondta: „Láttam Istent szemtől szemben, mégis megszabadult az én lelkem.” Tudjuk,hogy az angyal egyszerűen küldöttet jelent.Miért is erőszakolunk az igébe az a képtelenséget,hogy hogy egy személyt SZÍNRŐL SZÍNRE(héberben arcra arc) LÁT VAKLAKI egy másikon keresztül.Egyáltalán,hogy merül fel ilyen hamis állítás.Ja mert ellenkezik a tanainkkal,hogy Jézus nem egyenlő Jahvéval?Csak úgy, ha eleve belehall valaki egy ott sem lévő, nem is bibliai tant, ha feltételezi, hogy nincs háromság,és tudja,hogy Istent nem látta senki - különben eszébe sem jut ezt az EGYSZERŰ és NYILVÁNVALÓ bibliai igazságot kiforgatni! Most őszintén!!!!! Ha megmutatod egy arianizmusról mit se tudó embernek ezt a szöveget, vajon az jutna eszébe neki, hogy "de nem Isten van ott csak egy angyalon keresztül áldották'"????

Az "őbenne teremtetett minden" szövegezés kizárja, hogy Jézus teremtmény legyen. A teremtés ugyanis nem más, mit egy időben még nem létező dolog vagy lény létrehozása az idő folyamán. Így ha Jézus teremtmény, akkor a szöveg szerint őneki is saját magában kellett volna """"teremtetnie"""", ami fogalmi lehetetlenség. (Amiben, ami által stb. valaki teremtetik, annak időben meg kell, hogy előzze őt, tehát ekkor lett volna olyan pillanat, amikor Jézus egyszerre van is meg nincs is.) Tehát csak úgy teremtethetett benne minden, ha ő maga nem teremtmény. És ez esetben az "őbenne" nem azt jelenti, hogy "az ő """"teremtetése"""" által", hanem hogy az ő közreműködésével, az ő cselekvése útján stb. Vagy a legrosszabb eset áll elő, és a "minden"-t úgy kell értelmezned, ahogy JT-i belehamisítják a Bibliába: "minden más."

A 26-os válasznál a kérdéseidre megvan a válasz a idézett oldalon csak alaposabban el kéne olvasni.pl az atyára is használva van és a "minden más" betoldásotok illegalitása is ki van fejtve,csak láthatóan ezt már nem szereted hangoztatni.

76-77-re válaszoltam az eredeti oldalon,ahonnan idemásolgattad az előzményekhez cseppes sem passzoló válaszaidat.Én meg várom a választ az itteni idézgetéseidből kihagyott részekre és a másik linkben 32-től és előtte,amikből szintén csak szemezgettél,már amikor egyáltalán hozzákezdtél.

Amikor az Újszövetség a ho theosz kifejezést alkalmazza (az Isten), az mindig az Atyaistenre vonatkozik.

"Én Uram és én Istenem!" (János 20,28)

Tamásnak Jézushoz intézett vallomása (mikor már nem volt hitetlen, hanem hívő) így áll a görögben: "ho küriosz mú kai ho theosz mú.Egyértelműen Jézusra értette a "ho theosz"-t, mert a szöveg tartalmazza az "autó" (neki) szót. Ebben a versben az „Isten” görögül ho the·osz', tehát határozott névelő áll előtte.

Ki is akar "belemagyarázni" ebbe egy Bibliaidegen tanítást??? Pont az, aki a háromságot nem akarja "hallani" ebbe az egyszerű és világosan érthető versbe! Már miért ne Jézushoz szólna? Ez világosan következik abból, hogy Jézus lereagálta,ill. a nyelvtani szerkezetből! Az ihletett Bibliaírók a háromság szellemében írtak, egyszerűen és érthetően fogalmaztak, azt értve ez alatt, ami le van írva. Tehát NEM KELLETT nekik jogilag kiforgathatatlan formában megfogalmazniuk azt, ami EVIDENS!! Persze később megjelentek az olyanok, akik mégis megpróbálják kiforgatni az Írásokat - itt az élő példa.

:D

"Mert ha nem egylényegű Jézus az Atyával, akkor az istenségnek nem lakozhat őbenne a teljessége. Akkor ki kellett volna belőle maradnia valaminek."

Igaz-e, hogy az "egylényegű" fogalom nem bibliai eredetű, hanem az ókori görög háromság-mítoszok szakszava? Az hagyján, hogy a szó nem található meg benne, de a tan szelleme is csak annyit jelenthet, mint ahogy minden ember "egylényegű" egymással a fizikai testben. De ez nem teszi őket "egyenlővé" sem korban, sem hatalomban, stb.

Tisztább képet alkothatunk erről a kérdésről, ha megvizsgáljuk, mi az, amit a niceai hitvallás nem mondott ki. Az eredetileg közreadott teljes hitvallás kijelentette:

„Hiszek az egy Istenben, a mindenható Atyában, a menny és föld, minden látható és láthatatlan Teremtőjében; és az egy Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született minden idő előtt, Isten az Istenből, világosság a világosságból, valóságos Isten a valóságos Istenből; született, nem teremtetett, egylényegű az Atyával, s általa lett minden; aki értünk emberekért és üdvösségünkért leszállt a mennyből, . . . testet öltött, emberré lett, . . . szenvedett és eltemettetett; harmadnapon feltámadt az Írások szerint és fölment a mennybe . . . hogy megítélje az élőket és a holtakat, . . . és a Szentlélekben.”

Azt mondja-e ez a hitvallás, hogy az Atya, a Fiú és a szent szellem három személy egy Istenben? Azt mondja-e, hogy a három egyenlő örökkévalóságban, hatalomban, tisztségben és bölcsességben? Nem, nem ezt mondja. Ebben a hitvallásban — akárhogyan nézzük is — nem szerepel a három az egyben megfogalmazás. Tehát nem az eredeti niceai hitvallás vezette be, vagy hagyta jóvá a Háromságot.

Ez a hitvallás legfeljebb egyenlővé teszi a Fiút az Atyával, „egylényegű”-nek említve őket. Semmit sem mond azonban a szent szellemről. Mindössze azt mondja, hogy „hiszünk . . . a Szentlélekben”. Ez azonban nem a kereszténység háromságtana.

Még a kulcsgondolat — mely szerint „egylényegű”-ek (ho‧mo‧ou′si‧os) — sem jelentette szükségszerűen azt, hogy a zsinat az Atya és a Fiú számszerű egyenlőségében hitt. A New Catholic Encyclopedia megállapítja:

„Kétséges, hogy a zsinatnak szándékában állt megerősíteni az Atya és a Fiú számszerű egyenlőségét.”

Még ha a zsinat úgy is értette volna, hogy a Fiú és az Atya számszerűen egyek, az még mindig nem Háromság lenne. Az csupán két személy egy Istenben lenne, nem pedig három személy egy Istenben, ahogyan a Háromságtan előírja.

A zsinatnak arról a döntéséről, mely szerint a Fiút azonos lényegűnek (egylényegűnek) tekinti Istennel, Martin Marty ezt a megállapítást teszi: „Nicea valójában egy bizonyos kisebbség nézőpontját képviselte; a döntés sokak számára — akik nem hittek Arius tanításában — kellemetlen és elfogadhatatlan volt.

Ehhez hasonlóan az A Select Library of Nicene and Post-Nicene Fathers of the Christian Church című könyv megjegyzi, hogy „noha csupán egy kisebbség vallotta az arianizmussal ellentétes, nyíltan megfogalmazott tantételt, mégis ez a kisebbség szerzett érvényt az eszméjének”. És az A Short History of Christian Doctrine ezt mondja:

„Ami sok keleti püspök és teológus számára különösen kifogásolhatónak tűnt, az éppen a Konstantin által a hitvallásba átvett homoousios („egylényegűség”) nézete volt, mely nézet ezt követően az igazhitűség és az eretnekség közötti harc tárgyává vált.”

A vita a zsinat után még több évtizeden át folytatódott. Bizonyos ideig még azok is népszerűtlenné váltak, akik támogatták a Fiú és a Mindenható Isten egyenlőségének az elvét. Martin Marty Athanaszioszról például ezt mondja: „Népszerűsége feltűnt, majd letűnt, és oly gyakran vált számkivetetté (a zsinat utáni években), hogy tulajdonképpen ingázóvá lett.” Athanasziosz több évet töltött számkivetésben, mivel a politikai és a vallási tisztségviselők ellenezték a nézetét, mely szerint a Fiú egyenlő Istennel.

A The Church of the First Three Centuries című könyv megállapítja:

„A Háromság modern, népszerű tantétele . . . nem talál támogatást Jusztin (vértanú) írásaiban: és ezt a megfigyelést ki lehet terjeszteni minden egyházatyára, aki a niceai zsinat előtt élt; azaz minden keresztény íróra, aki a Krisztus születése utáni három évszázadban élt. Igaz, az írók beszélnek az Atyáról, a Fiúról és a prófétai, vagy szent Szellemről, de nem abban az értelemben, mintha egyenrangúak lennének; nem úgy, mint szám szerint egy lényről; nem úgy, hogy Hárman vannak Egy személyben; semmilyen értelemben sem úgy, ahogyan a Háromságban hívők ma vallják. A tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Az egyházatyák magyarázata szerinti Háromságtan a lényegét tekintve különbözik a modern tantételtől. Ezt olyan bizonyítható tényként jelentjük ki, mint bármely tényt az emberi meggyőződés történelmében.”

„Bárkit felszólítunk, hogy mutasson egyetlen figyelemre méltó írót is az első három évszázadból, aki hitt volna ebben a modern értelemben vett (Háromság)-tanban.”

J. A. Buckley: Second Century Orthodoxy című könyve megjegyzi:

„Az egyetemes Egyház a második század végéig mindenképpen egységes maradt egy alapvető értelemben; mindannyian elfogadták az Atya felsőbbségét. Istent mindannyian a Mindenható Atyának tekintették, mint aki az egyedüli legfőbb lény, változhatatlan, szavakkal ki nem fejezhető és kezdet nélküli . . . Miután ezek a második századbeli írók és vezető egyéniségek meghaltak, az egyház azt vette észre, hogy . . . lassan, de feltartóztathatatlanul az ősi hit fokozatos kioltásának a szemlélete felé halad . . . mely szemlélet a niceai zsinaton érte el a csúcspontját. A zsinaton egy heves kisebbség saját vallási véleményét erőltette rá a beletörődő többségre, és politikai hatalmat élvezve maga mögött vagy hízelgéssel győzte meg, vagy erőszakkal kényszerítette nézete elfogadására azokat, akik azért küzdöttek, hogy szeplőtelenül megőrizzék hitük ősi tisztaságát.”

Időszámításunk szerint 381-ben a konstantinápolyi zsinat jóváhagyta a niceai hitvallást. Valamit azonban még hozzáfűzött. „Úr”-nak és „életadó”-nak nevezte a szent szellemet. De még ez a zsinat sem hozta létre teljes mértékben a Háromság tantételét. A New Catholic Encyclopedia elismeri:

„Érdekes, hogy 60 évvel az első niceai zsinat után az első konstantinápolyi zsinaton (i. sz. 381-ben) a Szent Lélek istenségének meghatározásakor kerülték a homoousios kifejezést.”

Még ezek után is évszázadokig nagy volt az ellenállás e tan elfogadásában.

A Háromságtan évszázadok alatt kezdte meg lassú kifejlődését. A görög filozófusok — mint például Platón, aki több évszázaddal Krisztus előtt élt — Háromságról alkotott eszméi fokozatosan beszivárogtak az egyház tanításaiba. A The Church of the First Three Centuries című könyv ezt mondja:

„Fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy a Háromság tantétele fokozatosan és viszonylag későn alakult ki; hogy a zsidó és keresztény Írásoktól teljesen idegen forrásból ered; hogy a Platón eszméit valló egyházatyák keze révén nőtt fel és olvadt bele a kereszténységbe; hogy Jusztin idejében és még sokkal az ő ideje után is világszerte a Fiú megkülönböztethető természetét és alsóbbrendűségét tanították; és hogy a Háromság első, bizonytalan körvonalai csak ezután váltak láthatóvá.”