Hívők, ti is egyetértetek avval az állásponttal, hogy az ateisták nem juthatnak üdvösségre?
"A végkövetkeztetésre, miszerint a "tévedés nem gonoszság" csak annyit, hogy Isten mindent elkövet, hogy senki sem élhessen "tévedésben" tehát erre örökké nem lehet hivatkozni. "
Mindent elkövet, de mégis vannak, akik tévedésben élnek. Szóval arra utalsz ezzel, hogy Isten nem mindenható?
Ha pedig nem követ el mindent, pedig mindenható, akkor nem jószándékú.
Kedves # 20/21 Időpont ma 20:48
Nézd, ha figyelmesen olvastad amit írtam, ez a hivatalos Római Katolikus Egyház álláspontja (és az enyém is, de ez mellékes).
Minden értelmes ember belátja, hogy a tévedés az nem bűn! Bajt okozhat ugyan, de a szív szándéka a lényeges, Krisztus mindig hangoztatta, hogy ő a szív szándékára kíváncsi! Az olyan szintű szőrszálhasogatás, inkább a Jézus által elítélt farizeusokra jellemző!
Persze megértelek egy bizonyos pontig, mert elég elkeserítő az istentelenség a mai világban, és abban is igazad van, hogy Isten bizony nagyon is elvár bizonyos liturgikus és nem-liturgikus cselekményeket a híveitől!
Azonban valaki bizony lehet olyan helyzetben, hogy erről önhibáján kívül nem tud, ezért önhibáján kívül nem részesülhet az egyház kegyelmében...viszont Isten őt sem taszítja el, ha nem él a Tízparanccsal ellenkező életet és nem megátalkodott, tehát kész elismerni a tévedését, amikor Istennel találkozik!
A katolikus felfogás soha nem mondta, hogy más vallású vagy ateista nem üdvözülhet, viszont amit írtam: nem a más vallás, vagy az ateizmus miatt, hanem pont annak ellenére...és ezt továbbra is tartom.
"Mindent elkövet, de mégis vannak, akik tévedésben élnek. Szóval arra utalsz ezzel, hogy Isten nem mindenható?"
Te félremagyarázod az egyszerű bibliai igazságot. Ez a felvilágosító munka folyamatosan folyik a világban (Máté 24:14), Isten nem kényszerít senkit arra, hogy megismerjék Őt. Aki elutasította az igazságot és abban kitart, már választott is!
"Azonban valaki bizony lehet olyan helyzetben, hogy erről önhibáján kívül nem tud, ezért önhibáján kívül nem részesülhet az egyház kegyelmében...viszont Isten őt sem taszítja el"
Igen, erről írtam. Az isteni igazságosság szerint az is megmentésben részesülhet, aki önhibáján kívül nem ismerhette meg Őt és úgy halt meg. Ő is feltámadhat és lesz lehetősége megismerni az életadóját. Ez az időszak Armageddon után, az ezeréves Millennium alatt teljesedik. Vagyis ezért sem igaz a gyakori vád ellenünk, miszerint csak Jehova Tanúi fognak megmenekülni vagy feltámadni.
Önhibáján kívül nem ismerhette meg???
Az életében az ember legalább egyszer biztosan hall Jézus Krisztusról! ÉS hívja is magához az embert,csak ő nem volt képes befogadni ŐT,... és ez itt a nagy baj!
Mindannyian szép és jó dolgokat irtok.... CSak Jézusról nem hallok nagyon! PEdig ahogyan a Biblia irja,csakis Őáltala lesz üdvösségünk! ÉS sajnos kimerem jelenteni, hogy az ateisták, nem jutnak be a mennyek országába, csakis akkor ha Jézus Krisztus elfogadta személyes megváltójaként!(és ehhez nem kell valakinek vallásosnak lennie) De ezt gondolom itt mindenki tudja!Pláne akik ide irnak "vallásos" témához...
Jézus a bűnösökért jött el, értem és érted is! Az ateistákért is.... de ha az ÉLETÉBEN nem fogadta be a szívébe, akkor a kárhozatra jut! ÉS ez nem ítélet a részemről, hanem a Szentírás szava! Jézus Krisztus szavai! LEgyen BÉkés és áldott estéje mindenkinek!
És kivánom mindenkinek hogy öt kövesse és vele együtt élje a mindennapjait! MErt más igazi öröme és boldogsága nem is lehet az embernek, mint maga Jézus és a Vígasztaló Szentlélek! Keressétek Őt! Mindenki térjen Ő hozzá, mert rajta kivül nincs senki más!
# 25/25 Időpont ma 22:19
Egy fontos momentumot félreértettél. Itt nem arról van szó, hogy valaki nem hallott Jézusról (ez pár száz éve még lehetséges volt), hanem arról, hogy őszintén téved ÖNHIBÁJÁN KÍVÜL! Gondolkodj el e szavak jelentésén! Ha megnézed az ateistákat, a legtöbbjük nem is "valódi" ateista, igazából azt sem tudja mit beszél, csak egy rossz beidegződés, vagy egy kudarc miatt az, ami...vagy még ő maga sem tudja, csak sodródik a tömeggel, a korszellemmel!
Ez persze nem azt jelenti, hogy az ateista maradjon csak az, ellenkezőleg, meg kell térnie mindenkinek, miné hamarabb!
Mindenesetre a Jézusért való lelkesedésed dicséretre méltó, de ne feledd, hogy az ilyen lelkekért elsősorban imádkoznunk kell és beszélni nekik az igazságról, megnyitva az értelmüket!
Hogy érted ezt? Hogy Isten elnézi a tudatlanság idejét?? " A Jézus "rajongó" voltam....:)
Szerintem, ha elete végéig nem találta meg az igazságot, az már nem tudatlanság, hanem - nemakarom-ság...
Isten Jézust hagyta nekünk...ha öt elfogadjuk és követjük, akkor lehet üdvösségünk.
És ezért mondja a BIblia,hogy csak kevesen fogják örökölni Isten országát, vajon ha minden "jó" ember oda jutna akkor nem lenne igaz az irás! ...mert az emberek naivak, és elhitetik velük, ha egy jó és szép életet éltek igyis ugyis a menyországba mennek! Hát ezeket az embereket fel kéne világosítani az igazságról! MErt mikor ott áll Jézus ítélőszéke előtt...és azt mondja, hogy távozz inennn te gonosztevő, mert én nem ismerlek.(én imádkozom mindenkiért, hogy ne igy haljon meg valaki, és magamért is hogy minél közelebb legyek az én Uramhoz,de olykor még nekem is elég nehéz vele sok-sok időt töltenem, pedig ennél fontosabb dolog nincs is az életben)SZóval Hiába hallott már róla az az ember, hiába mondott el egy imát az életében, ha nem hívta a szivébe akkor nem üdvözül....
AZ utolsó időket éljük, és nem a tudatlanság ideje van testvéreim...
"AZ utolsó időket éljük"
Persze, már sok ezer éve.
Az ateista - az igazi - meggyőződésből az!
Nem véletlenül és nem is tudatlanság vagy gőg miatt - hanem gondos vizsgálatok, kísérletezés és sok gondolkodás után jutott el idáig.
Ha netán mégis létezne valamilyen isten, aki ráadásul igazságos is - az ateistát fogja elsőnek a mennybe juttatni.
Azért, mert ő nem félelemből, az isteni büntetés fenyegetése miatt élt erkölcsös életet, hanem a saját jelleme alapján.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!