De kiolvastam és pontosan ezt a(z egyébként helyes) hozzáállást hiányoltam a hit gyülekezetével szemben is a részedről, néhány zsidósággal kapcsoaltos vélemény nyilvánításodnál ugyanis észrevettem, hogy ha hülyeségekről volt szó, azt is közölted, ha viszont normálisról azt is és szerintem ez a korrekt megközelítés. De lehetne szó bármely más szervezetről, nációról, rasszról, politikai pártról stb. Természetesen ezek csak példák, a sor szinte végtelen. Én nem a "tudományos" részletességre céloztam, igazából eszemben sem volt ilyesmi, mivel kivitelezhetetlennek tartanám ilyen bonyolult és szerteágazó esetekben. Én például ki nem állhatom a magyar(országi) pszichológusokat. Egyszerűen katasztrofális szintet ütnek meg. Ugyanakkor azzal, hogy ezt kijelentettem, máris irracionálissá váltam, mert józanul nézve, nem ismerhetek minden pszichológust magyarországon, de még csak töredéküket sem. De lehetne fordítva is. Ha valami csodasorozat folytán csak és kizárólag értelmes, hivatástudattal rendelkező, mély empatikus képességekről tanúsűágot tevő és munkáját becsülettel, kiváló szakmai szinten végző pszichológusokat láttam volna, akkor mondhatnám azt, hogy igen, mind ilyenek? A hit gyülekezetébe emberek járnak, méghozzá nem kevesen. Kijelenthető, hogy húdejófejek? Vagy hogy idióták? Nem. Több nagyságrendnyi különbség lehet 2 ottani ember és ember közt. Korban, nemben, stílusban, mindenben lehetnek különbségek, ahogy ismeretben, képességekben és olyan befolyásoló tényezőkben is, hogy az egyikük, akivel találkozhatsz pár hete jár oda, a másikuk pedig 15 éve. Olyan is lehet hátrányára-előnyére egyes embereknek, ha 15 éve ugyanolyan hülye, vagy még ultrább, miközben egy másik ember, aki szintén 15 éve jár oda, hallgatja tökugyanazokat az előadásokat és még talán te is megemelnéd a kalapod előtte, annyira normális. Anno elolvastam mindent, amit felleltem Asimovtól, így az Alapítvány trilógiát is. A kiindulópontja az volt a történetnek és az egész alapítvány "univerzumnak" hogy egy tudós kitalált egy módszert a gázmolekulák viselkedése és kiszámíthatósága alapján, amivel matematikailag megjósolhatja a történelmet, mivel a módszerével az emberiség ilyen módon "kezelhető" objektumként leírhatóvá lett, míg egyénileg, vagy kis csoportokban kiszámíthatatlan. Persze az csak sci-fi, de jól illusztrálja én mi ellen ágálok: nincs olyan hogy A! hitgyülisek, vagy A! zsidók, vagy A! magyarok, vagy A! négerek, A! politikusok, A henteslegények stb stb. Egyének vannak és uralkodó irányvonalak, amik köré felsorakoznak. Mit szólnál hozzá, ha egy adott kerületben élnél, amelynek rossz a híre és az emberek addig lennének jó fejek veled, míg meg nem tudnák, te is odd laksz? Nem sértene? Te TE vagy, nem még 100000 ember, még akkor sem, ha a kerületed polgármestere egy idióta és rendszeresen harsok baromságokat a TV-ben, vagy térdig lehet járni a szemétben az ott lakók igénytelensége miatt, nagy a bűnözés és így tovább. Az ember elsősorban nem "valaminek" vagy "valamilyennek", "valamilyen szervezet tagjának" születik eredendően, hanem embernek. És nekem a hitgyülisek is, meg a zsidók is elsősorban emberek és az érdekel egyénenként, hogy aki épp előttem áll, milyen ember, hogy bánik másokkal, szavahihető e, vagy egy utolsó hülye. A címkék csak részben fontosak, bármikor félretolhatóak, másodrendűek. Én utálom az ilyesfajta skatulyázást, klikkesedést, pártoskodást. Ha én a hitgyülibe járnék, nem hivatkozhatnék más hitgyülisek jófejségére, vagy sikerére, akármijére magaménak tulajdonítva. Ahogy más hitgyülisek idiotizmusa, baromságai, taszító stílusa, vagy hiteltelensége miatt sem tartanám a hátamat. Ha zsidó lennék akkor sem komálnám ezt a masszásítást, összemosást, se pozitív, se negatív kritika esetén, HA nem lennének közvetlenül hozzám, mint személyhez köthetőek. Érted?