Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Tanúk, adventisták! Hogyan...

Sághegyi Csaba kérdése:

Tanúk, adventisták! Hogyan értelmezitek a gazdag és Lázár példázatát?

Figyelt kérdés
Abban Jézus olyan valakiről beszél, aki ég a pokolban, a testvérei pedig még élnek. Szerintetek ez nem így van. Akkor itt Jézus mit mond, ha nem azt, amit olvashatunk?
2012. aug. 1. 23:44
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
0%

Hát ez megint balhés lesz.

Különben erről valaki már irt nem is olyan rég és jól, de sem nem tanú se nem adventista

Persze ez egy szemléltetés, tehát nem szó szerint értendő.

Azt hiszem Péter írt erről.


„Egy bizonyos ember gazdag volt — mondja Jézus —, bíbor és gyolcs ruhával ékesítette magát és napról napra fényűzően élt. Egy bizonyos Lázár nevű koldus pedig, akit fekélyek borítottak, s akit kapuja elé szoktak tenni, szeretett volna jóllakni mindazzal, ami a gazdag ember asztaláról lehull. Még a kutyák is odajöttek és nyalogatták fekélyeit.”

Jézus itt a zsidó vallásvezetők szemléltetésére használja a gazdag embert, akik közé nemcsak a farizeusok és az írástudók tartoznak, hanem a szadduceusok és a főpapok is. Ők gazdag szellemi kiváltságoknak és alkalmaknak örvendenek, és úgy viselkednek, mint a gazdag ember. Királyi bíbor ruhájuk kiváltságos helyzetüket ábrázolja, a fehér gyolcs pedig álszent voltukat.

Ez a büszke gazdag ember osztály lenézi a szegény, egyszerű embereket ‛am ha·’a′rets vagyis pórnép kifejezéssel illetve őket. A koldus Lázár így azokat az embereket szemlélteti, akiktől a vallásvezetők megtagadják a megfelelő szellemi táplálékot és kiváltságokat. Ennélfogva, miként a gazdag lenézi a fekélyekkel borított Lázárt, ők is megvetően kezelik az egyszerű embereket mint szellemileg betegeket, akik csak arra jók, hogy kutyák társaságában legyenek. A Lázár-osztály tagjai természetesen éhezik és szomjúhozzák a szellemi táplálékot, és így ott vannak a kapuban, hogy kaphassanak a gazdag ember asztaláról lehulló szellemi táplálék-morzsákból.

Jézus most leírja, miféle változás következik be a gazdag ember és Lázár sorsában. Mik ezek a változások, és mit szemléltetnek?


„Idővel azután — mondja Jézus — meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelhelyzetébe vitték őt. A gazdag ember is meghalt és eltemették. És a Hádeszben kínok között lévén, felemelte tekintetét, és távolról látta Ábrahámot és nála Lázárt kebelhelyzetben.”

Mivel a gazdag ember és Lázár nem betű szerinti személyek, hanem az emberek bizonyos osztályait szemléltetik, logikus módon a haláluk is képletes. Mit jelképez vagy szemléltet a haláluk?


A Lázár osztályt képviselő alázatos emberek meghalnak korábbi szellemileg éhező állapotukra nézve, és az isteni kegy állapotába kerülnek. Jóllehet korábban a vallásvezetők szellemi asztaláról lehulló morzsát keresték, most a Jézus által közvetített szentírási igazságok elégítik ki szükségleteiket. Így ők a Nagyobb Ábrahám, Isten kebelállapotába, illetve az ő elismerésébe kerülnek.


, akik a gazdag ember osztályt alkotják, az isteni kegyvesztettség állapotába jutnak, mivel konokul visszautasítják a Jézus által tanított Királyság-üzenetet. Ezáltal ők is meghalnak előbbi kiváltságos állapotukra nézve. Valójában úgy beszélnek róluk, mint akik jelképes kínok közt vannak. Figyeljük meg, mit mond a gazdag ember:


„Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa a vízbe és hűsítse nyelvemet, mert gyötrődöm e lángoló tűzben!” Isten tüzes ítélet-üzenetei, amelyet Jézus tanítványai hirdetnek, az a gyötrelem, amelyet a gazdag ember osztály egyes tagjai élnek át. Azt akarják, hogy a tanítványok hagyjanak fel ezeknek az üzeneteknek a kihirdetésével, ettől remélve, hogy gyötrelmeik így némiképp enyhülnének.

„De Ábrahám ezt mondta: ’Gyermekem, emlékezz arra, hogy te már elvetted teljes mértékben a jó dolgokat életedben, hasonlóképpen Lázár is a sérelmes dolgokat. Most azonban ő itt vigasztalódik, te pedig ott gyötrődöl. És mindezeken felül egy nagy szakadék van köztünk és köztetek, úgyhogy azok, akik innen hozzátok kívánnak átmenni, nem tudnak, sem onnan ide nem tudnak átjönni.’ ”


Mennyire igazságos és helyénvaló, hogy ilyen drámai fordulat következzék be a Lázár-osztály és a gazdag ember osztály helyzetében! Erre a helyzetükben bekövetkező változásra i. sz. 33 pünkösdjén, néhány hónappal később kerül sor, amikor a régi törvényszövetség helyébe az újszövetség lép. Ez alkalommal félreérthetetlenül nyilvánvalóvá válik, hogy Isten ezeket a tanítványokat, nem pedig a farizeusokat és egyéb vallásos vezetőket részesíti kegyében. A jelképes gazdag embert Jézus tanítványaitól elválasztó „nagy szakadék” Isten megváltoztathatatlan, igazságos ítéletét szemlélteti.



A gazdag ember ezután kéri ’Ábrahám atyát’: „Küldd el őt [Lázárt] atyámnak házába, mert még van öt testvérem.” A gazdag ember itt nyíltan bevallja, hogy egy másik atyával áll szorosabb kapcsolatban, aki maga Sátán, az Ördög. A gazdag ember azt kívánja, hogy Lázár tompítsa le Isten ítélet-üzeneteit annyira, hogy „öt testvére”, vagyis vallásos szövetségesei ne kerüljenek „a gyötrelemnek erre a helyére”.


„De Ábrahám ezt mondta: ’Ott van nekik Mózes és a Próféták, ezekre hallgassanak.’ ” Igen, ha az „öt testvér” szeretné elkerülni a gyötrelmet, mindannyiuknak meg kellene szívlelniük Mózes és a Próféták írásait, amelyek Jézust mint a Messiást azonosítják, és utána tanítványaivá kellene lenniük. A gazdag ember azonban tiltakozik: „Nem úgy Ábrahám atya, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.”

De ő azt mondta: „Ha Mózesre és a Prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.” Isten tehát nem ad különleges jeleket vagy csodákat, hogy meggyőzze az embereket. Olvasniuk és alkalmazniuk kell az Írásokat, ha szeretnék elnyerni kegyét. Lukács 16:14–31; János 9:28, 29;

2012. aug. 2. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 A kérdező kommentje:
Értem. És ezt az elméletet a Biblia is állítja valahol?
2012. aug. 2. 00:28
 3/32 anonim ***** válasza:
61%

Szia!


Ahogyan te is megfogalmaztad a kérdésedben itt egy példázattal állunk szemben. Az pedig régi alapelv az írásmagyarázatban, hogy példázat hasonlatanyagára nem szabad dogmatikai tanítást építeni. Ha valakinek kétsége lenne a műfajjal kapcsolatosan annak ajánlom figyelmébe a fejezetben található másik, sajátos példázatot, amelyre vonatkozóan ugyanez az alapelv érvényes!


Fontos megfigyelni, hogy kik voltak Jézus hallgatói, amikor elmondta ezeket a különleges példázatokat: "Hallották pedig mindezeket a farizeusok is, akik pénzszeretők voltak, és csúfolták őt." (Lk. 16,14) A példázat nem a halál utáni dolgokról nyújt tanítást, hanem a szegények iránti irgalmatlanságot feddi meg.


Fontos dokumentum a halálra vonatkozó a Jézus korabeli farizeusi elképzeléseket illetően Josephus Flavius Beszéd a görögöknek a hádés-ról c. töredéke. Jézus minden bizonnyal a saját meséjükkel szembesítette a farizeusokat, mintha ezt mondta volna nekik: Tudjátok, hogy a szegények iránti irgalmatlanság bűn, mégis ezt teszitek. A farizeusok gondolkodásában ekkor már hellén és pogány hatásokkal is keveredett az Ószövetség tanítása. Lássuk azokat a részleteket, amelyekben egy az egyben ráismerhetünk a gazdag és Lázár példázatában szereplő fogalmakra:


"A hádés a világ rendezetlen, befejezetlen része, földalatti világ, ahová ennek a világnak a világossága nem jut le, tehát nincs világosság, hanem szüntelen sötétség uralkodik. Ez a hely a lelkek számára van fenntartva, ahol angyalok őrzik őket, és kinek-kinek élete és cselekedetei szerint, bizonyos idejű büntetést osztogatnak... Ebben a világban külön helye van az olthatatlan tűznek, amelybe, úgy gondoljuk, még senkit nem dobtak, de az Istentől meghatározott napra elő van készítve. Akkor az igaz ítélet kiosztja mindenkinek, amit megérdemel. A hamisakat, engedetleneket, bálványtisztelőket, tisztátalan kezűeket... örök büntetéssel büntetik meg. Az igazak pedig romolhatatlan, örök országot kapnak. Most az igazakat is a hádésbe küldik, de nem oda, ahova a gonoszokat...Van egy lejárat abba a világba, és a kapunál a lelkek fölé rendelt angyalok vezetik az érkezőket, de nem egyformán. Az igazakat jobb kezüknél vezetik és örömhimnuszokkal viszik a világosság honába ... az atyák színe elé. Ott várakoznak az örök életre, amely a mennyben lesz, és ezt a világot követi. Az igazak várakozási helyét mi Ábrahám kebelének nevezzük... A gonoszokat viszont bal kéz felől vonszolják a bűnhődés helyére. Nem

önszántukból mennek, hanem erőszakkal hurcolják őket mint foglyokat. A föléjük rendelt angyalok szidják őket, és rettenetesen néznek rájuk...odahúzzák őket a pokol mellé...hallják szüntelenül a tűz ropogását, és annak hevétől szenvednek... A jövendő ítélet rettegéseivel telnek el... De nemcsak ennyi ám, nem elég ez, hanem látják az atyák helyét (kórusát) és az igazakét ...de köztük mély és széles szakadék van ... és azon átmenni nem lehet."


Az Úr Jézus Krisztus ezt a példázatát a nép elképzelésére építette. Hallgatói közül sokan a halál és a feltámadás közötti öntudatos állapot tanát vallották. Krisztus ismerte nézeteiket, és példázatát úgy fogalmazta meg, hogy e nézetükre építve fontos igazságokat véssen szívükbe. Olyan tükröt tartott hallgatói elé, amelyben a maga valóságában megláthatták, hogy milyen viszonyban vannak Istennel. Saját elképzeléseiket használta fel arra, hogy megértesse velük e nagyon fontos igazságot: nem a vagyon határozza meg az ember értékét.


Üdv. Péter

2012. aug. 2. 06:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
0%

Hát kedves Péter, ha lenne kalapom, megemelném előtted.

Ezt senki nem írhatta volna le szebben.

Egy tanú(az aki tegnap írt)

2012. aug. 2. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
12%
Kedves tanu,a hazugsagokat is nagyon szepen lelehet irni de sajnos attol meg hazugsag marad,csak csuritek csavarjatok az iget a sajat magatok hasznara ugy ahogy ti akarjatok elhinni,egy egyszeru igazsagot kimagyaraztok csupan azert mert nem tetszik nektek a pokol gondolata.
2012. aug. 2. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 A kérdező kommentje:
Eddigieket nagyon szépen köszönöm. Kérhetek hozzájuk Bibliai megerősítést? Úgy értem, olyan igeverseket, amelyek pontosan ugyanezt, vagy ennek a meglátásnak egyes részleteit állítják. Köszönöm. :)
2012. aug. 2. 09:57
 7/32 anonim ***** válasza:

Péter és Tanú barátai nagyon konzekvensek. Onnan ered a dolog, hogy úgy gondolják nincs testen kívüli lélek. Ha nincs lélek akkor az halál után nem tud a pokolba kerülni.

Ellenben hisznek egyfajta feltámadásban ami a jókat érinti.

Egyrészt jó, hogy hanyagolják ezt az eszetlen "poklozást", másrészt majdnem akkora mellélövés, hogy végítéletre várnak.

2012. aug. 2. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:

Nem gondoljuk, a biblia szavai meggyőzőek.

Kíváncsi lennék ezt a verset hogyan magyaráznád?


(Róma 6:7) 7 Mert aki meghalt, azt felmentették a bűne alól.

(Róma 6:23) 23 Mert a bűn zsoldja vagy más néven fizetsége a halál. . .

2012. aug. 2. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 A kérdező kommentje:

Kedves nyolcas! A Róma 6:7-et kiemeled a szövegkörnyezetből. Az a szakasz arról szól, hogy a bűnnek haljunk meg, ó emberünket megfeszítve többé ne vétkezzünk.

A 23. vershez nem kell kommentár, Ádámék és utódaik halandók lettek a bűn miatt. Ezt idézi fel.

Azt illetően, hogy az ember lelke a testétől függetlenül lehet aktív, nem csak Jézus példázatában látjuk, hanem egy, a Biblia szerint valóságosan megtörtént eseményben is. Itt az 1Sámuel 28:7-19:


1 Sám. 28,7

Akkor monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem őt. Szolgái pedig mondának néki: Ímé, Endorban van egy halottidéző asszony.

 Józs.17,11

1 Sám. 28,8

Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ő és vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz, és monda: Mondj jövendőt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, a kit mondok néked.



1 Sám. 28,9

És monda az asszony néki: Ímé te jól tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földről a varázslókat és jövendőmondókat; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem?!



1 Sám. 28,10

És megesküvék néki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen.



1 Sám. 28,11

Monda azért az asszony: Kit idézzek fel néked? És ő monda: Sámuelt idézd fel nékem.



1 Sám. 28,12

Mikor pedig az asszony Sámuelt meglátta, hangosan felkiáltott. És szóla az asszony Saulnak, mondván: Miért csaltál meg engem? hiszen te vagy Saul!



1 Sám. 28,13

És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből.



1 Sám. 28,14

És ő monda néki: Milyen ábrázata van? Ő pedig monda: Egy vén ember jő fel, és palást van rajta. És megismeré Saul, hogy az Sámuel, és meghajtá magát arczczal a föld felé, és tisztességet tőn néki.



1 Sám. 28,15

Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozék tőlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem?



1 Sám. 28,16

És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lőn?!



1 Sám. 28,17

És a szerint cselekedett az Úr, a mint általam megmondotta vala: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak.

 1 Sám.15,28

1 Sám. 28,18

Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr.

 1 Sám.15,3  1 Sám.15,8  1 Sám.15,9  1 Sám.15,26

1 Sám. 28,19

És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszesz. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az Úr.


Tehát az állítás, miszerint nincs lélek, ennek a szakasznak a tükrében nem igaz. Más igehelyeket tudnátok mutatni, ami a fenti elmélet mellett szól? :)

2012. aug. 2. 14:20
 10/32 anonim ***** válasza:
0%

Lukács 16:19 versét a Máté 23:5 magyarázza és a

(Lukács 16:19) 19 Egy bizonyos ember . . .ez szemléltetés melyet a láb jegyzet szerint a Máté 13:34, magyaráz meg.

meghalt a gazdag:Róma 7:6

Lukács 16:24 enyhíteni az ítélet üzeneten,mert fáj az igazság Cselekedetek 7:54

Lukács 16:26 szakadék milyen magas vagy mély zsoltárok 36:6

szakadék ami köztetek van mit jelent 2korintus 6:14

ott van nekik Mózes és a próféták akik Jézusról beszéltek

higgyenek abban 5Mózes 18:18; Lukács 24:27

Lukács 16:31 Mózesnek se hittek akkor neki se János 5:46

A lukács 16:22 lábjegyzete a halálról való magyarázatot a

7:4 mondja el, miért nem szó szerinti a halál.

Az itt leírt kebelébe vinni magyarázatot a János 1:18 mondja elmondja el miért nem szó szerinti.különben Jézus mindig megmondja mikor személtetés valami, és mikor megy élesben.


Mivel a biblia meg magyarázza saját magát, ezért hasonló képen kutathatsz te is.

Minden vershez vannak a vers mellett utalások,kisbetűk melyek megadnak más biblia idézeteket ami megmagyarázza azt a verset amit megérteni szeretnél.

2012. aug. 2. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!