Hogy értelmezitek a Róma 8. részt?

Szia!

Pál apostol ebben a szakaszban újra megerősíti azt, amit a 7. fejezetben mondott: önmagunkban tehetetlenek vagyunk,

természetünk Isten törvényével való javíthatatlan ellenségeskedése miatt. A bűn törvénye által uralt emberi természet minden megnyilvánulása, törekvése szemben áll Istennel és törvényével.

Aki az emberi természete szerint él, az "természetes" módon lázad Isten ellen, nem talál örömöt az Istennel való kapcsolatban, hanem a földi dolgok kötik le figyelmét, töltik be vágyait "Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti." A megromlott természet uralma alatt álló ember ösztönösen él az önzés törvénye szerint, valójában nem tud élni az Istentől kapott szabad választási képességével. Ezért annak, aki szabadulni akar a bűn uralmától, új természetre, "isteni természetre" van szüksége. Ennél kevesebb nem elég számára.

Azonban amikor valaki Isten uralma alá helyezi életét, "befogadja" Krisztus Lelkét, és "Lélek szerint jár", akkor életében egy másik törekvés jelenik meg: "A Lélek törekvése élet és békesség." A Lélek uralma alatt az ember örömét leli az Istennel való kapcsolatban, és természetes lesz számára, hogy a "Lélek dolgaival törõdjön". Isten Lelke leleplezi a romlott természet

törekvéseit, és azzal azonos erejű, de ellentétes késztetéseket ad. Így biztosítja Isten a valódi választási lehetőséget a hívő ember számára a hétköznapok küzdelmeiben. Ez a bűn felett győztes élet egyik feltétele.

Üdv. Péter

Hello.

az ott szereplő Isteni Lélek szókapcsolatból, a Lélek az ógörög pneuma szóval(ami az ószövetségben a ruah szóval van leírva, ugye az "élet lehelete", amivel az ember teste élő lélekké válik) van leírva az eredeti nyelvezetben. ez a kifejezés szellemet, fuvallatot jelent, viszont több helyen intellektust, értelmet, elmét.

tehát az ember az Isteni Elmét használva élő lélek, de megtéveszti az elmét, és önmagát a fizikai testtel azonosítja, mivel a tapasztalatában észlelhető kontraszthatás, viszonyítottság megtéveszti, ha viszont ezt megteszi, akkor ezzel elkülöníti magát a tapasztalatában megélt dolgoktól tudatban, s különállónak tekinti a létezőket, még az Istent is önmagától, s amikor ezt megteszi, akkor automatikusan háttérbe szorítja a "többi" dolog érdekét sajátjával(amit annak vél) szemben, vagyis elköveti az önzést, ami ugye az egységet szétszedi, bomlasztja...ha pedig az Pneuma szerint él, vagyis tudja, hogy CSAK az van, és azzal azonosítja magát, vagyis "megtér Krisztusban", akkor tulajdonképpen számára egyetlen létező marad, amit önmagának tart szintén, ugye az Isteni Elme, így nem lesz minek az érdekét háttérbe szorítani, vagyis az önzés feloldva. :)

A testtel való azonosulás behúz még egy kicsinyke problémát is...az elkülönültség érzetéből teret nyer az egyedüliség érzete is, ami pedig a félelmet engedi útjára, mivel az egyén nem látja az egységet, nem látja az egyetlen Értelmet ekkor minden "mögött", ugye az Istent...maximum csak hisz benne, hogy talán van...de el nem hiszi létét, mert nincsen meg a racionális magyarázata a létezés mögé, mert a tapasztalatban szereplő fizikai megnyilvánulás először a szigorú materiális nézetet "sulykolja" az egyénbe...ugye hogy önmagát, saját elméjét az "anyaggal" szemben másodlagos létezőnek tartja, annak termékének, hiába az Isten teremtette az "anyagot"...ezzel viszont magát fogságba taszítja az emberi elme, ugye az "anyag" fogságába, vagyis aszerint él, s nem az Isteni Elme szerint...

ezért is olvasható ennél a résznél, hogy aki a test szerint él bűnös, szenved és meghal, viszont aki az Isteni Elme szerint él az örök életet nyer, boldog és szabad...persze mindenki léte örök, de vannak olyanok akik tapasztalják a halált...nyilván azok, akik a bűnre hajlanak. :)

Jézusunk pedig szépen bizonyosságot tett arról, hogy az emberi elme azonos az Isteni Elmével, hiszen gondolatával "teremtett", játszi könnyedséggel manipulálta a fizikai megjelenést, a halálból visszahozott embert, gyógyított egy szavával, saját magát is feltámasztotta...persze mindezt az egyetlen Elme tette, teszi...Isten...:)

üdv

26/F

LastOne.Left