A Katolikusok a tízparancsolatot miért nem tartják be?

"Amiért nagyon hálás vagyok Istenhez, mert élő egyházat találtam, ahol az élet van, és nem a halál."

Ez kicsit úgy hangzott mintha a más egyházakban "halál" lenne. Nem gondolod hogy a más egyházak tagjainak ez rosszul esik?

"Amit a ti vallásotokban nem értek, és légyszíves magyarázd meg: mi az, hogy megkaptad az örök életet"

Jézus valóban azt mondta hogy aki hisz benne annak már a földön megkezdődik az örök élete:

Jn 6,47 - Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van.

Jn 6,54 - De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.

Nem azt mondja hogy lesz hanem hogy van.

Az örök élet, vagyis az üdvösség elnyerésének feltétele a parancsolatok megtartása:

"Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat." (Máté 19:17).

"Szíves elnézését kérem mindannak akit ezzel megbántottam! Egy kissé nyersen fogalmaztam!"

Ezzel sikerült meglepned :)

A Tízparancsolat átírása

A kereszténység első három évszázadában még nem léteztek szentképek, ikonok.

Vitán felül állt, hogy minden olyan hitgyakorlat, melyben a képmások szerepet kapnak,

a pogány vallás kategóriájába tartozik. Egyértelmű volt az is, hogy ha valaki tényleges keresztény akar lenni, szakítania kell a képek tiszteletével. A 300 körül tartott el-virai zsinat határozottan tiltotta a képek templomi alkalmazását. A korai keresztény képzőművészet ábrázolásai eleve nem is vallási tisztelet céljából készültek, és gyakran

jelképeket használtak, mint például Krisztus ábrázolására a jó pásztor vagy az Isten

báránya allegorikus alakját.

A képekhez való viszonyban a 4. század első felétől, a konstantini fordulat után kezdődött meg a változás. Az államhatalmi támogatással fokozatosan uralmi pozícióba kerülő normáiis kereszténység ugyanis meglehetősen engedékeny volt pogány vallási elemek egyházi alkalmazása iránt. így a vallásgyakorlatban egyre nagyobb teret kezdett hódítani a képek használata, egyelőre minden elvi indoklás nélkül.

A Szentírás annyira egyértelműen kizárta a képtiszteletet, hogy a teológusok jó része továbbra is elutasította a képek kultuszát. Amikor például Cons-tantia,

Nagy Konstantin nővére Jeruzsálembe látogatott, és vallási buzgóságból egy Krisztus-képet kért Kaisza-riai Euszebiusztól, Caesarea püspökétől, a neves történésztől, ő azt válaszolta, hogy az igazi hithez nem méltó egy festett, földi Krisztus-képmás, hiszen a feltámadott Krisztus már megdicsőült testben van, és Őt nem a fizikai szemünkkel kell

keresni, hanem a bensőnkkel, a szívünkkel kell szemlélni. A híres egyházatya, szalamiszi

Epi-phanius is fellépett a képeknek mindenfajta vallási alkalmazásával szemben.

Nemcsak a szentképek tiszteletét utasította el, hanem a templomok díszítésére szolgáló

alkalmazásukat is. Azzal érvelt, hogy ha keresztény emberek képekhez fordulnak hitük

támogatására, ez azzal a veszéllyel jár, hogy ismét visszatérhetnek a pogány

gondolkodásmódhoz és a pogány vallásgyakorlathoz.

A középkor legnagyobb hatású katolikus teológusának, Szent Ágostonnak

az állásfoglalása az 5. század elején már sajátos kettősséget mutatott.

A korai kereszténységhez hasonlóan érvelésében igyekezett a Bibliát alkalmazni

zsinórmértékül. Ezért a képkultuszt nem pártolta, hanem azt írta, hogy „azok, akik

Krisztust és apostolait nem a szent könyvekben keresik, hanem falra festett képekben,

megérdemlik, hogy vétkezzenek". Véleménye szerint „az ilyen emberek tévedésbe esnek,

ha gondolataikat képek mintájára alakítják".Ugyanakkor éppen Ágoston volt az, alá a kortársak számára nehezen érthető megfontolásból a Tízparancsolatot radikálisan átszerkesztette, ami csak néhány évszázaddal később, a képkultusz uralkodóvá válásával nyerte el valódi értelmét. Ágoston, szakítva a Tízparancsolat beosztásának akkor már négy évszázados keresztény hagyományával és a több mint másfél évezredes zsidó tradíciójával, az első parancsolatot („Ne legyenek néked idegen isteneid") összevonta a második parancsolattal („Ne csinál) magadnak faragott képet, ne imádd és ne tiszteld azokat"). Az ily módon kilencre csökkent parancsolatok számát a tizedik parancsolat sajátos kettébontásával állította helyre. Eljárása igencsak furcsa volt, mivel a Mózes második könyve 20.részében szereplő tizedik parancsolat középső részét kiemelte, és azt tette meg kilencedik parancsolatnak, a többi részét pedig meghagyta tizedik parancsolatnak. E látszólag érthetetlen átszerkesztésnek a majdani képtisztelet szempontjából az lett az értelme, hogy Ágoston a vallásos célra szolgáló képek

készítésének és tiszteletének határozott tilalmát mint önálló parancsolatot megszüntette, és beolvasztotta

az első parancsolat második felévé. A képtisztelet általánossá válásával a hosszúra nyúlt első parancsolatnak ezt a tartalmilag kényelmetlenné vált második felét a klérus fokozatosan elhagyta. Ez a magyarázata annak,hogy mindmáig egyetlen katolikus és pravoszláv hittankönyv vagy katekizmus által tanított Tízparancsolat

sem tartalmazza a második parancsolatot, még az első parancsolat részeként sem.

A képtisztelet kérdésében az egész középkorra vonatkozóan nagyjelentőségű volt Nagy Szent Gergely pápa (590— 604) állásfoglalása, melyet Serenus-hoz, Marseille püspökéhez írt leveleiben fejtett ki. E püspök azzal hívta fel magára a pápa figyelmét, hogy vallásos képeket semmisített meg, mivel azokat a helyi gyülekezet több tagja

imádó hódolatban részesítette. Gergely pápa a leveleiben elítélte a szentképek imádását, de a püspököt is elmarasztalta azok megsemmisítéséért. A pápa szerint ugyanis a vallási képeknek helye van a keresztény istentiszteletben. Véleménye szerint a templomi képek „az írástudatlanok Bibliája".

Jemie

"A kereszténység első három évszázadában még nem léteztek szentképek, ikonok."

Kerestem egy ikont a második századból:

[link]

Az első században még szerintem azért nem voltak ikonok mert akkor még mindenki ismert mindenkit. Meg gondolom idejük se nagyon volt a keresztényüldözés miatt festeni.