Mi a bizonyíték Isten létezésére?

Ez nem cáfolat volt, hanem a dolgok elodázása. Tehát az okság elvét egyfajta spektrum-tágítással nem lehet megcáfolni, kitágítani, hogy az ember belefáradjon a dolgok ésszerű áttekintésébe.

Azóta írtak keresztény géniuszok is ezekről, és mind megcáfolták azokat, és nem a dolgok elodázásával, az aspektusok és a lehetőségek számával való bűvészkedéssel, hanem szigorú fegyelemben.

Jézus és az Egyház kritizálását csak az nem érti, aki nem tudja azt teljességében elsajátítani, mert nem tudják az evangélium transzcendentális értelmét mire vélni.

Hova elodázás? Nem tágít, hanem két verziót enged következtetni: Vagy a világ minden volt. Vagy egyszer csak lett. Ha létezhet valami amihez nem kell ok(isten) akkor az érvényes lehet mindenre, legalábbis nincs ok amiért mást feltételeznénk. Csak a hívőknek van okuk rá.

Úgyhogy ez viccnek is kevés, de ha van épkézláb ellenérv akkor kérlek te is adj valami címszavat, ami egy minél rövidebb változathoz vezet.

"csak az nem érti, aki nem tudja azt teljességében elsajátítani, mert nem tudják az evangélium transzcendentális értelmét mire vélni." Ez meg nem is elodázás, hogy csak hívők értik, akik nem hívők, eleve nem is tudhatják...

Az Isten-bizonyítások során elôször Isten létét kell bizonyítani, majd pedig az Isten létét kifejezô fogalom tartalmát kell részletesebben kibontani. Ilyen értelemben mondjuk, hogy elôször Isten létét kell bizonyítani, hogy Isten lényegérôl beszélhessünk. Azonban minden bizonyítás feltételez már valamiféle elôzetes -- akárhányszor nem-megfogalmazott, de a bizonyosság meghatározott fokával rendelkezô--ismeretet a bizonyítandóról.

Vannak, akik úgy vélik, hogy az elôzetes ismeret feltevése szükségszerű, mert azt, ami ismeretlen, azt nem is kutathatja, és nem is bizonyíthatja az ember. Mások szerint nem szükséges az elôzetes ismeret feltevése, mivel épp az Isten-bizonyítás feladata az, hogy ezt az ismeretet megadja. Valójában mindkét felfogás képviselôivel találkozhattunk a történeti áttekintésben. Ha az Isten-bizonyítás arra irányul, hogy a megelôzô vallási hitbôl fakadó Isten-ismeretet filozófiailag is bizonyítsa, akkor a bizonyítás már a megelôzô (nem-racionális) Isten-fogalmat feltételezi. Ha viszont az Isten-bizonyítás kérdése úgy merül föl, hogy a tapasztalati adottságok végsô okát keressük, akkor a bizonyítás nem feltételezi a megelôzô vallási Isten-fogalmat, hanem épp utat mutat ahhoz, hogy vallásilag tematizálni lehessen az így nyert abszolutumot.

Bizonyos, hogy azt, ami teljességgel ismeretlen a számunkra, nem is kutathatjuk. Viszont az is igaz, hogy kutathatunk valami után, ami megvan, de eddig ismeretlen volt a számunkra. Ha az utóbbi megoldást fogadjuk el, akkor bizonyításunk igyekszik elkerülni azt a veszélyt, hogy az elôzetesen ismertet és elfogadottat fejtsük ki részletesebb formában. Isten ,,felfedezése'' a világ és önmagunk eddig ismeretlen összefüggéseiben, e bizonyítás során konkrét szó-meghatározást kap. Az ilyen Isten meghatározás történetileg értékelendô, gondolkodásunk számára munkahipotézis jellege van, mely bármikor revideálható és valójában csak annak kifejezésére szolgál, hogy adott feltételek mellett miképpen célszerű megfogalmazni azt a lét-összefüggést, mely Istenre utal.

Napjainkban a filozófiai Isten-bizonyítás módszere lényegileg megváltozott. A hagyományos Isten-érvek ugyanis többé-kevésbé feltételezték Isten létét, akár úgy mint egy alapvetô vallási döntés megfogalmazását, akár úgy, mint az egész filozófiai rendszer elôre elgondolt betetôzését. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy ezt a munkahipotézist nem fogadhatjuk el az ateizmussal való párbeszédben. Inkább arra kell törekednünk, hogy azt bizonyítsuk, amit az ateizmus tagad, mégpedig azzal a tudományos szigorral, mellyel az ateizmus Isten létét tagadja. Így tehát a bizonyítás célja is elôre adva van. Ha ugyanis az ateizmus azt állítja, hogy Isten nem létezik, akkor kell, hogy neki is legyen az Istenrôl egy elôzetesen kialakított fogalma. Nem lehet ugyanis bizonyítani azt, amit az ember valamiképpen elôzetesen már nem ismer, de viszont tagadni sem lehet. Az ateizmus pedig azt tagadja, -- mindegy, hogy milyen módon -- hogy létezik egy transzcendens, vagyis a mi tapasztalati világunktól lényegileg különbözô szellemi és személyes lét, ami az egész világ végsô oka. Istenbizonyításunk kiindulópontja tehát nem lehet más, mint az ateizmus által tagadott és ezáltal bizonyításunk feladatául állított Isten-fogalom létezésének tételezése.

Nem tagadjuk azonban, hogy napjainkban is szükség van olyan Isten-bizonyításra, mely elôfeltevésként a kinyilatkoztatás Isten-fogalmát elfogadja, és értelmileg átvilágítja (vö. teológiai Isten-bizonyítás). Az Ilyen Isten-bizonyítás esetében a keresztény filozófia számára a kinyilatkoztatás ,,norma negatíva''-ként szerepel, mivel a bizonyításnak ügyelnie kell arra, hogy az elôvételezett kinyilatkoztatott Isten-fogalomnak ne mondjon ellent. Ha ugyanis eltérne attól, akkor az egész gondolatmenetet revideálni kellene mindaddig, míg a hibát fel nem fedezzük és ki nem igazítjuk a kinyilatkoztatásnak megfelelôen.

Ami a bizonyítás tudományos érvényét és szigorát illeti, figyelembe kell venni azt, hogy a metafizikai bizonyítások természete lényegesen különbözik a matematikai és természettudományos bizonyítások jellegétôl. A különbség nemcsak abból adódik, hogy a metafizikai bizonyítás eredményét nem lehet tapasztalati-kísérleti úton ellenôrizni, hanem abból is, hogy a metafizikai valóságok a hétköznapi ás tudományos tapasztalat számára egyértelműen sohasem közelíthetôk meg. A kétféle bizonyítás alapvetô jellegében különbözik egymástól. A természettudományos és. különösen a matematikai bizonyításnál a következtetés automatikusan adódik, mint az egész bizonyítási folyamat terméke. A következô tételbôl: a = 5, b = 5, magától következik: a = b. Nincs tehát szükség az ,,a'' és ,,b'' lényegébe való további betekintésre és azt sem kell figyelembe venni, hogy az 5-ös szám mi mindent foglalhat magában. Ugyanez érvényes a tisztán logikai jellegű bizonyításokra is.

A metafizikai Isten-bizonyítást is le lehet írni szillogisztikus formában, ami a következôképpen hangzik: ,;A világ a maga összességében esetlegesen létezik. Mindaz, ami esetlegesen létezik, szükségszerű okot feltételez. Tehát a világnak a maga összességében van egy szükségszerű végsô oka.'' Ebben a bizonyításban van logikai meggyôzô erô, hiszen az elôzetekbôl a logika szabályainak megfelelôen adódik a következmény. A bizonyítás érvénye viszont mégis csak attól függ, hogy a kijelentések lényegi tartalmát és összefüggését belátjuk-e vagy sem. Mert akinek nincs érzéke ahhoz, hogy metafizikai szinten ragadja meg a dolgok lényegét, az nem jut el a metafizikai Isten-bizonyítás igazságának belátására. Viszont nem kétséges, hogy az emberi szellem képes a metafizikai lényeglátásra, és fel tud tárulni a magasabb elvonatkoztatási szinten érvényes igazságok belátására. Ez azonban feltételezi azt, hogy az ember filozófiailag tájékozott legyen, és személyesen is készséget, illetve nyitottságot mutasson a valóság metafizikai összefüggésben való értelmezésére. Nem sok értelme van tehát annak, ha egy filozófiailag teljesen képzetlen embernek, filozófiai bizonyítással próbáljuk elôadni az Isten-kérdést. Ilyen esetben jobb, ha az illetô alapbeállítottságának és tanultsági fokának megfelelô Isten-érveket alkalmazunk. Azt sem árt szem elôtt tartani, hogy vannak olyan emberek, akik valamely okból adódóan eleve elutasítanak minden magasabbrendű értéket, csak annak létezését ismerik el, amit látnak, vagy fogni tudnak, és erkölcsi okokból az az érdekük, hogy ne fogadják el Isten létét. Az ilyen embertípust a legkövetkezetesebb filozófiai Istenbizonyítás sem tudja meggyôzni Isten létezésérôl. Ebbôl is láthatjuk, hogy a metafizikai Isten-bizonyítások sohasem kényszerítô erejűek (úgy, mint a matematikai bizonyítások), hanem teret nyújtanak az emberi szabad döntésnek is.

A metafizikai Isten-bizonyításnak tehát csak az lehet az értelme, hogy megmutassa az Istenhez vezetô észutat, melynek fokozatait természetesen lépésrôl-lépésre biztosítani kell. Akit a bizonyítás alapbeállítottsága megnyert, annak is ügyelnie kell arra, hogy az utat -- minden buktatójával együtt -- végsôsoron magának kell végigjárnia. Ahhoz, hogy az ember intellektuális úton jusson el Isten tétének a felismeréséhez, ma már nem annyira Isten-bizonyításokról kell beszélni, hanem inkább olyan gondolkodási utakról, melyek a jelen valóságból kínálkoznak. Viszont egy kínálkozó utat nemcsak választani, hanem elvetni is lehet. Az ember tartózkodhat attól, hogy végigjárja azt az utat, mely számára nem tűnik eléggé bizonyosnak. Ezzel azonban még nincs bebizonyítva az, hogy az elvetett út tévedéshez vezet, és zsákutca lenne. Az is lehetséges, hogy valakit mintegy rászorítanak arra, hogy valamely úton járjon, de valójában ez mégsem az ô útja. És amint a kényszer ereje megszűnik, elhagyja ezt az utat. Csak az az út vezethet célhoz, melyen a szabadságban tudunk járni, és amikor az Istenhez vezetô értelmi utakról szólunk, akkor különösképpen figyelembe kell vennünk ezt a szempontot.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az Isten-bizonyításnak többféle lehetôsége van, és a metafizikai Isten-bizonyítások tudományos érvénye ma sem veszített erejébôl, feltéve akkor, ha illetéktelenül nem terjesztjük ki a mai matematikai és természettudományos tudományeszményt és módszert a metafizikára. Ez nem azt jelenti, hogy a metafizikai bizonyításnak nincs tudományos meggyôzô ereje, hanem csak azt, hogy az igazság érvénye a matematikai-természettudományos és metafizikai szinten más és más módon tárul fel. A filozófiai Isten-bizonyítás elôfeltételeirôl és kiindulópontjáról tárgyaló megfontolásokat elôre kellett bocsájtanunk ahhoz, hogy e megfontolások horizontjában világosabban megérthessük a világ esetlegességébôl történô Isten-bizonyítást.

Olvasnivaló:

[link] - Az ész tanúsága az Isten mellett

És egy hossabb:

Istenhit és istentagadás II. rész

* 1. rész: [link]

* 2. rész: [link]

* 3. rész: [link]

* 4. rész: [link]

* 5. rész: [link]

* 6. rész: [link]

"Na de komolyan, ha megnézel egy épületet valőszínű,hogy volt egy tervezője ,és kivitelezője,vagy nézz az órára ,biztos hogy órásmester készítette.És a világ? A teremtmények? Ha van alkotás ,van ALKOTÓ!"

Mondok valamit. Az óránál nyilván bonyolultabb alkotás az ember. Feltételezzük, hogy az alkotó mindig bonyolultabb, mint az alkotás. Ergo az istenség bonyolultabb, mint az ember. Nade! Te az istenségnél két nagyságrenddel kisebb bonyolultságú dologról (egy óráról) nem gondolod, hogy létrejöhetett csakúgy. A logika azt diktálja, hogy az istenség sem jöhetett létre tehát csakúgy. Kell lennie egy másik alkotónak, aki az istenséget létrehozta. És még valakinek, aki azt az alkotót is létrehozta. És ezt folytathatjuk napestig. Na most akkor hol is áll meg ez a sor?

21:37

Mother of god:o:D

"...hanem a magad ideológiájával."

"a: okság csak azoknak a dolgoknak kell, amelyeket jellemez az időbeliség" Ember, ezt te honnan tudod???:D Tán elmondta neked isten? Vagy ezt írták a bibliában/egyéb becses szentírásban?

Te tudod mit csináltál, vagy ők akik többezer éve mondták ezt? Lőttek egy lyukat a falba, majd köré rajzolták a céltáblát, lám, milyen jól céloztak.

Miért pont istennek nem kell ok? Mert rá nem érvényes a logika, ilyen egyszerű, lám.

A részletekbe bele se megyek.

...ez is csak egy másképp tálalás, mint ahogy korábban írtam. Nem tudod bebizonyítani semmivel, hogy blabla(nincs most kedvem újra leírni) mivel mindig oda lyukadunk ki. Lehet érvelni ezzel, lehet hogy valakit meg is tudsz győzni vele, de ez akkor sem bizonyíték, márpedig ezalá a kérdés alá azt kértek. Sajnálom, ha ezzel begurítottalak, nem állt szándékomban, pedig értek hozzá:D További jó hívést(nem elbúcsúztam, csak utaltam rá hogy nincs bizonyíték:D)

21:43

Már majdnem bocsánatot akartam kérni utólag, hogy erre semmit nem reagáltam, de nem teszem, hanem kérem vissza a 2 percet az életemből. Itt csak azt írja, hogy mi az az isten, amit bizonyítani kell/lehet és hogy.