Katolikus emberek "beszélgetnek " angyalokkal?(gondolatban)
#11
Igazából Jézus mindent tud és mindent hall. Az angyalok és szenteknek az imáit kérjük, hogy imádkozzanak értünk és az adott szándékért. Ezt a protestánsok (és még sokan mások) elvetendőnek tartják, én ehelyett javallom.
#10
Jézus a Fiúisten egylényegű az Örök Atyával. Az angyalok teremtménynek, értelemszerűen nem egylényegűek a Mindenhatóval. Ezért különböznek már alapjaiban a Jézushoz intézett ima és a szent angyalokhoz szóló imádságok.
A közbenjárásukat lehet kérni:
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.
9
Biblia ellenes. Egy közben járó van Isten és emberek között.
(1Timóteusz 2:5, 6) 5 Mert egy Isten van, és egy közvetítő van Isten és az emberek között, Krisztus Jézus, egy ember, 6 aki megfelelő váltságul adta magát mindenkiért, . . .
Csak Jézus volt aki megfelelő váltságot adott, angyalok nem adtak ilyen áldozatot, tehát nem járhatnak közbe Jézuson kívül Istennél.
#18
Valamit benéztél, mert a Biblia többek között angyalokat és más embereket, pl Mózest is nevez közbenjárónak. Sőt a Szentlelket is.
Persze ki lehet ragadni egy mondatot, de annak felesleges, aki képtelen értelmezni.
#19
Nyilván több angyal van, de hogy szólítod meg azt, akinek még a nevét se tudod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!