Mi a tudományos magyarázata annak, hogy az Ezsdrás által i.e. 445-re megalkotott Tórában még voltak csodák, de azt követően már valamilyen oknál fogva nem történtek...?

Mindig voltak rabbik, akik csodákat tettek.

Például Honi, a körvonó, i.e. 1. században esőt hozott az imájával.

Vagy Hanina ben Dosza az első század közepén imával gyógyított.

Jézusnak egyszer azt mondták a tanítványai: "láttunk valakit, aki a te nevedben démonokat űz, és eltiltottuk őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk". Jézus megengedte, hogy a csodatévő tovább folytassa működését.

A haszid zsidók között sok csodarabbi volt még a 20. századra is jutott, Reb Steiner Saje Bodrogkeresztúron van eltemetve, a világ minden részéről járnak hozzá zarándoklatra a zsidók.

Fogalmam sincs, hogy milyen alapon állítod ennyire biztosan, hogy Ezsdrás írta a Tórát. Erre semmilyen bizonyíték nincs, sőt, épp hogy cáfolatok vannak eme állításra.

A Tóra keletkezéséről azt tudjuk, hogy a ma ismert összeállítás valamikor a babiloni fogság környékén keletkezett. Ugyanakkor valójában nem szerzők, hanem szerkesztők állították ekkor össze, mivel sokkal-sokkal régebbi szöveges és szóbeli hagyományokat kapcsolat össze és foglaltak egybe. Négy nagy főforrás van, amit J, E, P és D betűkkel jelzünk, utalva a nevükre. Az első kettő eléggé régi forrás. A J forrást általában elkülönítik egy J1 nagyon korai és egy J2 későbbi forrásra. Szinte biztos, hogy az egész munka írásba foglalása Kr. e. 721 előtt fejeződött be, ebben az évben vagy utána már nem történhetett a stilisztikai, kulturális és nyelvi okok miatt. Sokan gondolják úgy, hogy a J1 a Kr. e. 10-9. században keletkezhetett, míg a J2 inkább a Kr. e. 8. században. Nagyon kevesen gondolják a biblikus kutatók közül, hogy a J még utóbbi időszak után, pláne a babiloni fogság után keletkezett volna. Néhányan még azt vallják, hogy a későbbi rész a Kr. e. 7. századra is átcsúszhatott, de ők sem a többségi véleményt képviselik. Az is nagyon valószínű, hogy a következő évszázadban összedolgozták a J alkotását az E szövegeivel. Az E forrás Kr. e. 750-700 írta meg munkáját. Itt nem nagyon szokták tovább osztani a forrást. Szintén biztosnak tűnik, hogy jóval korábbi forrásokat használtak ezek a szerzők, mivel vannak olyan ősi szövegek és különálló források a Tórában, amelyek feldolgozták - bár rövidebben - a szövegekben bővebben kifejtetteket vagy legalább utalást tettek rá. Ilyen forrás például az egybefüggő és a kritikusok túlnyomó többsége szerint nagyon ősi Mirjám éneke és Mózes éneke. Sokan gondolják úgy, hogy utóbbi az előbbi egy átdolgozása, bár mások úgy hiszik, hogy eredetileg is két különálló, meglehetősen régi szöveg volt. Mirjám éneke elbeszéli egy korai formáját az egyiptomi kivonulásnak és a Kánaánon kívüli nomád múltnak. Ez a történet nyilván meghatározó szerepet kap a J és E forrásokban is, ellenben mondjuk a bírákkal, ami a Kánaánon belüli nomád és félnomád életmódról ír a premonarchikus korban. Mirjám éneként egyébként a tudósok többsége a Kr. e. 13-11. századok közé datálja a rendkívül archaikus nyelvezete miatt. Néhányan javasolnak esetleg korai templomi (Kr. e. 10. sz.) keltezést, de általában premonarchikus, nomád kori írásnak tekintik. A Tízparancsolat szintén feltehetőleg egy igencsak ősi szöveg, "törvénykönyv", ami szerkezetében hasonlít a többi közel-keleti nép törvényeihez/vallási szabályaihoz (pl.: hettita szerződések, egyiptomi Halottak könyvének az erkölcsi állításai az istenek előtt stb.) stb. A P forrás valószínűleg a babiloni fogság környékén keletkezett, ez a legkésőbbi forrás. Papi szövegek, amelyek kevésbé adnak hozzá a történetekhez, inkább a rituálét, a helyes szertartást, a papok tiszta származását stb. adják hozzá mindegyik könyvhöz. Emellett van még a D forrás, ami se nem korai, se nem kései, a Kr. e. 7-6. századra datálják. Épít az elohistára és a prófétai elbeszélésekre is. A Második törvénykönyvben jelenik meg legjobban. Azért sem írhatta Ezsdrás, mert pont hogy ők találták meg a leomlott Salamon templomának romjai alatt. Emellett vannak olyan források is a Tórában amelyek eredetileg régi szájhagyományok voltak, majd közvetlen onnan kerültek bele.

Az valószínű, hogy szerkesztőként részt vett Ezsdrás írnokként és papként a ma ismert Pentateuchus összeállításában, de az ezek alapján kizárt, hogy ő maga írta volna az egészet. Az pedig még annál is jobban kizárt, hogy mindenféle izraelita múlt nélkül babiloni műveltségből szedte volna össze.

A szigorú monoteizmus kialakulása a babiloni fogság környékére és idejére tehető. Előtte a henoteizmus és a monolátria jellemezte az izraelita vallást. A korai izraelita vallás henoteista volt. Ez azt jelenti, hogy volt egy a nép számára hatalmas istenség, akit Izráel nemzeti istenének tartottak. Mindenki őt imádta elsődlegesen, ő volt a legfontosabb istenség, minden ünnep körülötte forgott és minden templom alapvetően neki szolgálta leginkább a kultuszát, amellett, hogy létezett más, nála jóval kevésbé jelentős istenségeknek is a kultusza. Abban különbözik a politeista főistenben való hittől, hogy a politeisták főistene hatalmában és jelentőségében nem kiugróan több a többi istennél. Sőt, a többi istennek is vannak úgy templomai, hogy nincs a főistennek egy kötelező áldozati oltára a templom közepén. A monolátria Illés és Hóseás prófétákkal jelent meg, akik konzervatív jahvista próféták voltak és a henoteizmushoz való szigorú ragaszkodásuk (lásd: Baál nem nagyobb isten, mint Izráel Istene, sőt, az esőért sem a termékenységistennek tartott Baál felel, hanem Izráel Istene Izráel földjén stb.) és a népi vallás elleni küzdelmük a monolátriához vezetett. Itt már más istenek kultusza sincs meg, még amolyan "oldaloltárszerűen" sem. Itt egyetlen Isten következetes imádata és tisztelte létezik, de emellett hisznek más istenségekben is, valamint elfogadják a többi isten létezését is. Ebből szilárdult meg a szigorú monoteizmus a babiloni fogság alatt. Erre a legjobb bizonyíték maga a Biblia, hiszen Mózes Tízparancsolatában még az szerepel, hogy "לֹא־יִהְיֶה לְךָ אֱלֹהִים אֲחֵרִים עַל־פָּנָי׃", vagyis "Ne legyen(ek) neked más istene(i)d énelőttem.", tehát nem azt mondja, hogy nincsenek más istenek, hanem azt, hogy őelőtte, vagyis nálánál nagyobb istenük ne legyen. Az indoklás is érdekes: nem azért, mert hiábavalóság lenne más isteneket imádni, hisz nincsenek, hanem azért mert Ő az Úr és hogy Ő féltékeny Isten. Az izraelita vallás henoteisztikus és monolatrikus jellege azért is jelent meg már korán, mert a protoizraelita telepek kialakulásakor a különböző helyekről származó héberek a törzsi legfontosabb isteneiket azonosították, erre utalnak a különböző istennevek különböző területekhez való társításai (pl.: El Saddáj Szíriához és Mezopotámiához, El Kánaánhoz, a Tetragrammaton a Sínai-félszigethez, Széírhez és Negevhez, valamint Egyiptomhoz stb.). Ennek köszönhetően alakult ki egy mindenkihez rendkívül közelálló és mindenki életmódjához kötődő legfontosabb törzsi isten tulajdonságait öröklő istenség kultusza.

Abban pedig egyetértek az előttem szólókkal, hogy a Tóra után a Tanakh, vagyis Héber Biblia többi részében is vannak csodák. Sőt... Tele vannak azok is csodás jegyekkel. Az Újszövetség - ami már egy külön terület - szintén csordultig van csodás történetekkel. Szóval a kérdés eleve értelmetlen.